Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-06 / 131. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 6. Kommentár II szolidaritás ára Jócskán „zsebbevágó” szolidaritásra kényszerült a bonni kormány. Viharos hangulatú szerdai ülésén végül is úgy döntött, hogy az NSZK pótolja annak a hiánynak a zömét, amely Nagy-Britannia közös piaci költségvetési hozzájárulásának csökkentéséből ered. London eddig csaknem 2,5 milliárd dollárt fizetett be a közös kasszába, amely a tagországok hozzájárulásainak nagy részét a mezőgazda- sági árak támogatására fordította. Angliában méltánytalannak találták, hogy a magasabb termelékenységű angol mezőgazdák — és más adófizetők — dotálják a drágábban termelő francia és nyugatnémet földműveseket. Ezért London már tavaly közölte: mintegy 400 millió dollárnál nem hajlandó többet fizetni. A kérdésről azóta tucatszor tárgyaltak miniszteri és kor- ményfői szinten, de Anglia alig tett valami engedményt, s már-már úgy tűnt: vagy kilép a gazdasági közösségből, vagy megbénítja annak normális működését. Végül nemrég Brüsszelben kompromisz- skum született, melynek értelmében az idei és az 1981-es költségvetési évben az EGK- országoknak összesen 7,9 milliárd márkát kell befizetniök a közös kasszába Nagy-Bri- tannia helyett. A fő teherviselők ezentúl: az NSZK, évi 2,53 milliárd, valamint Franciaország, 1,95 milliárd márkával. A bonni vezetők nem rejtik véka alá, hogy szükséges rossznak tekintik a Tha- tcher-kormány követelésére — vagy inkább enyhe zsarolására — létrejött megállapodást, Senki sem akarta kenyértörésre vinni a dolgot Angliával, ezenkívül pedig Bonn és Párizs egyaránt politikai okokból — választások előtt állnak — óvakodik attól, így hát a bonni kormány mélyen zsebbe nyúlt — de nem a sajátjába! A szövetségi minisztériumok ugyanis nem voltak hajlandók lefaragni meglevő költségvetésükből, hogy előteremtsék a pótlólagos összegeket. Ehelyett úgy döntöttek, hogy ezt a terhet a tartományi kormányokra hárítják. Csakhogy ez utóbbiak — alkotmány adta jogukkal élve — vissza is utasíthatják a követelést. Ebben az esetben pedig nem marad más megoldás, mint hogy az adófizető polgárok zsebébe nyúljanak. Sztrájk Ciszjordánia megszállt részén Csütörtökön harmadik napja sztrájkolt az izraeli meg- szálás alatt lévő Ciszjordánia palesztin arab lakossága, tiltakozásul a nabluszi és a ramallahi polgármester ellen elkövetett cionista merényletek, a terroristákkal cinkos izraeli megszálló hatóságok rémuralma ellen. Az izraeli hadsereg brutális módszerekkel kényszerítette a kereskedők egy részét arra, hogy nyissák ki az üzleteket. A megszálló csapatok ugyancsak nagy sietséggel távolították el azokat a plakátokat, feliratokat, palesztin zászlókat, amelyek az izraeli agresszió 13. évfordulóján hitet tettek a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet mellett, s elítélték a bekebelezésre irányuló terveket. Bassam Sakaa nabluszi polgármester állapota olyan mértékben súlyosbodott, hogy családja kérésére csütörtökön egy ammani kórházba szállították. A megszállt területeken kibontakozott megmozdulások csütörtökön Izrael állam területére is átterjedtek. Befejezffdütt a KB-titkárok berlini tanácskozása A szocialista országok kommunista és munkáspártjai pártszervezési kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárai június 3—5-ig Berlinben tanácskozást tartottak. A tanácskozáson a Magyar Szocialista Munkáspártot Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára képviselte. A tanácskozás munkájában részt vettek a testvérpártok központi bizottságainak illetékes osztályvezetői, osztályvezető-helyettesei és Konstan- tyin Zarodov, a „Béke és Szocializmus” című folyóirat fő- szerkesztője. A találkozón áttekintették a részt vevő testvérpártok káderpolitikájának időszerű kérdéseit. Széles körű vélemény- és tapasztalatcserét folytattak a szocialista és kommunista építőmunkában alkalmazott káderkiválasztás, munkábaállítás és nevelés kérdéseiről. Megvitatták a marxizmus—leninizmus, a tudományos szocializmus elvei alkotó alkalmazásának tapasztalatait a káderpolitikában. A berlini tanácskozás szívélyes, baráti légkörben, az egyenjogúság, az internacionalista szolidaritás, az egység és az összeforrottság szellemében zajlott le. A berlini tanácskozáson részt vett küldöttségek vezetőit — köztük Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát — csütörtökön délután fogadta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára. (Folytatás az 1. oldalról) űrhajósokat is, akiknek feladata, hogy kipróbálják az új típusú űrhajó képességeit, megadják a választ a tervezők kérdéseire. Jurij Malisev, az újonc parancsnok és Vlagyimir Akszjonov fedélzeti mérnök — aki egy alkalommal már járt a világűrben — különösen alkalmasak erre a feladatra, ugyanis mindketten szinte az első percektől kezdve részt vettek a tervezésben, a szerkesztő munkában, a különböző szerkezeti elemek laboratóriumi kipróbálásában és az új űrhajótípus elkészítésével kapcsolatos többi feladat megoldásában. így töviről hegyire ismerik a Szojuz—T—2 űrhajót, régóta készek a feladat megoldására. Jurij Malisev, az űrhajó parancsnoka első alkalommal indul útnak a világűrbe. Régebben tagja az űrhajósok csoportjának, de eddig főként a Szojuz—T—2-vel kapcsolatos munkákban vett részt, bár már korábban is készen állt dublőrként egyes expedíciók indulásakor. Malisev a háborús évek gyermeke, 1942-ben született a Volgograd közelében fekvő Nyikolajevszk- ben. Mindössze négyhetes volt, amikor édesapja Volga melletti falujából elin- dult a háborúba. Személyesen csak évek múltán ismerhette meg apját. Az iskolai tanulmányok elvégzése után a repülést választotta élethivatásául, és ugyanabban a repülőtiszti iskolában tanult, mint a kiváló szovjet űrhajós, Alekszej Leonov. Ebben az iskolában értesült annak idején Jurij Gagarin űrrepüléséről is, de csak hosz- szabb idő múltán került be maga is az űrrepülők csoportjába. Malisev 1967 óta vesz részt űrhajós kiképzésben. Már az űrhajósegység tagjaként, 1977-ben elvégezte a Gagarinról elnevezett repülő- tiszti akadémiát. Fedélzeti mérnöke, Vlagyimir Akszjonov már tapasztalt űrhajós. Vlagyimir Akszjonov, a Szojuz—T—2 fedélzeti mérnöke 1935-ben, az OSZSZSZK rja- zanyi területének egyik kis falujában született. A repülőtiszti iskola, majd a műszaki egyetem elvégzése után tervezőintézetben dolgozott. Részt vett az új típusú szovjet űrhajók létrehozásában és kipróbálásában. Vlagyimir Akszjonov 1973 óta tagja az..űrhajósegységnek. Első ízben a Szojuz—22 űrhajó fedélzeti mérnökeként, 1976. szeptember 15. és 23. között járt a világűrben, Va- lerij Bikovszkij társaságában. Ütjük során kipróbálták a Szovjetunió és az NDK szakemberei által kifejlesztett és az NDK-beli Zeiss-művekben gyártott, MKF—6 jelű különleges fényképezőberendezést, amely azóta is igen fontos szerepet játszik a földfelszín, a földi ásványkincskészletek kutatásában. Vlagyimir Akszjonov az SZKP tagja, a Szovjetunió hőse cím kitüntetettje. Másfél szoba — Regény — összkomfort 24. „Ez igazán érthető — bólogatott Miklós is. — Az olyan ember, aki sok mindenen átment, meg tudja becsülni, amit az élettől kapott. Bezzeg a taknyosok, akiknek az egyik örömapa izzadja össze az esküvőig a kétszoba- hallt, a másik meg a kocsit, nászajándékba, nyafognak, ha a lakás távol esik a központtól, vagy' ha a kocsi csak Trabant... De az olyan ember, aki megkínlódj a, aki a saját erőfeszítésével izzad ki mindent, mint a gyöngykagyló, az boldog az elért eredményével!” „Nem is csodálom — mondta a kis kolléganő, aztán finoman órájára «ilan- tott és fölemelkedett. De nem állta meg, kikukkantott még az erkélyre is; az enyhe nyár végi estben félig nyitva volt az ajtó. — Csodálatos! — csapta össze a kezét. — Még a kilátás is! Egyszerűen gyönyörű ez a lakás!” Kint állt már a kis erkélyünkön, gyönyörködött az esti hegyoldal sziporkázó panorámájában. Odaléptem melléje, végigsimítottam a vállán. „A magáé is ilyen lesz, kedvesem! Ha nem is ekkora... De egy másfél szobásra jogosult a kislánnyal!” Rámnézett, hitetlen remény fénylett fel a szemében. „Igazán bízhatom benne, tessék mondani?” „Mindent, de mindent el fogok követni, ami emberileg csak lehetséges, higgye el!” A szeme valósággal meg- párásodott. „Istenem, ha sikerülne! Hogy is köszönjem meg?” „Egyelőre sehogy! — tiltakoztam hevesen. — És később se, ha már sikerült! A férjemnek teszem, higgye el! És nyugodjék meg!” „Köszönöm” — mondta halkan. „Aztán meghív a lakás- szentelőre! — intettem vidáman. — Viszünk egy üveg pezsgőt! Mi is azt ittunk! Annyi pezsgő talán nincs is a világon, amennyi itt elfogyott akkor, reggelig! Emlékszel, szívem?” „Egyszer van lakásavatás!” — mosolygott Miklós. A kis nő megint órájára nézett. „Istenem, mennyire elraboltam az idejüket! Szaladok is, mindjárt nyolc óra! Biztosan nézni akarják a tévét!” Nyújtottam a kezem. TarDél-Korea Reform vagy erőszak? Rendkívüli politikai feszültségről, szinte polgárháborút idéző helyzetről érkeztek hírek -az elmúlt időben Dél-Koreából. A Szöultól délre fekvő 800 ezres Kvangzsu napokig a felkelők kezén volt, akik kiszorították a városból a rend helyreállítására oda vezényelt 10 ezer (!) főnyi katonaságot. A kormányellenes megmozdulások nem korlátozódtak egyedül Dél-Csölla tartományra; utcai összecsapások, sokezres diáktüntetések zajlottak más körzetekben, s magában a fővárosban is. Á feszültség háttere A belpolitikai feszültség kiéleződésének hátterében álló tényezők közül a legfontosabb kétségtelenül az az elégedetlenség, amely az ország demokratikus irányú átalakulásának elmaradásából fakad. Jó néhány .szakértő már Pák Csöng Hl elnök tavaly októberi meggyilkolását is azzal magyarázta, hogy a diktátor eltávolításával az ellenzéki erők radikalizálódá- sát akarták megakadályozni. Ezt a próbálkozást sugallta valószínűleg az USA is, hiszen az Egyesült Államoknak stratégiai érdekeinél fogva egyáltalán nincs ínyére, hogy ázsiai szövetségesénél egy — elméletileg persze helyeselt — liberalizálódási folyama't ellenőrizhetetlen, erőszakos ‘formában játszódjék le. Jobb megoldás lenne egy olyan „kézben tartott”, felülről irányított reformpolitika, amely megszüntetné a Pak-rezsim egyes önkényuralmi intézkedéseit, de nem vezetne a rendszer kül- és belpolitikai jellegének alapvető megváltozásához. A lakosság széles rétegei, elsősorban a diákok Pák Csöng Hi halála után valódi, s gyors demokratikus változásokat vártak. Az ellenzéki pártok, főként a Kim Jung Szám vezette Űj Demokrata Párt úgyszintén. Követelik mindenekelőtt a rendkívüli állapot eltörlését, a választások azonnali kiírását, az 1972- es alkotmány felszámolását, s síkraszállnak a politikai foglyok szabadon bocsátása, a cenzúra, a halálbüntetés megszüntetése mellett. Mindebből már kiderül, hogy az ellenzék általános programja nem rendszerváltozásra irányul, hanem csak a polgári demokratikus berendezkedést szorgalmazza. Á kevés is túl sok... Az október óta eltelt néhány hónap mégis azt bizonyítja: a Pák Csöng Hi helyébe lépett vezetés nem sietett el semmilyen intézkedést. Az első csalódás az volt, hogy az elnök utódját a régi, fej bólintó nemzetgyűlés nevezhette ki. Az új elnök, Csői Kju Ha ez idáig jobbára csupán ígéretekkel szolgált, jelezve, hogy jóval lassúbb, felemásabb változásokat tart csak elképzelhetőnek. Hangsúlyozta például, hogy egy esetleges új alkotmánynak is biztosítania kell az „államhatalom folyamatosságát”, s — utalás az állítólagos észak-koreai fenyegetésre — szem előtt kell tartania a nemzetbiztonsági szempontokat. Szó sem volt tehát gyökeres szakításról... A majd két évtizedes Pak- korszakban nevelkedett katonai vezetés egy része azonban még így is túl soknak tartja a polgári politikusok engedményeit. Fegyveres akciókat is igénybe véve eltávolították a főtiszti kar számos tagját, akik elfogadták a reformpolitikát, s Csun Tu Hvan személyében ma az a tábornok Dél-Korea „erős embere”, aki a változások korlátozott mértékét is helyteleníti. Különösen, hogy fennáll a veszély: a kormány- ellenes indulatok a gazdasági helyzet viszonylagos rosz- szabbodásával párosulva általános elégedetlenséghez vezethetnek. (Intő jel volt például tavasszal több ezer bányász sikeres sztrájkakciója.) Áz erőszak határai A hadsereg tehát fékezőként lép fel abban a liberalizálódási folyamatban, amelynek pedig a polgári kabinet amúgy sem diktált valami gyors tempót Dél-Koreában. Május 20-án lemondott a kormány, beismerve, hogy nem képes véget vetni az állandósult utcai összecsapásoknak, tüntetéseknek. A katonai hatóságok ezt követő intézkedései már nem vádolhatok „kétértelműséggel”: betiltották a politikai tevékenységet, kiterjesztették a rendkívüli állapotot, bezáratták a parlamentet, az egyetemeket. Tilos a munkabeszüntetés, katonák őrködnek a stratégiai fontosságú pontoknál, megszaporodtak a letartóztatások. Mindez a diktatórikus vonal előtérbe kerülését jelzi. Több megfigyelő már arra is figyelmeztet: Csun Tu Hvan tábornok a néhai rettegett és gyűlölt diktátor örökébe is léphet. Reformokat vagy erőszakot? — ez az alternatíva jellemzi jelenleg az országot. A politikai stabilitás elérését csak az ellenzéki erők megfékezésével remélhetik a tábornokok, az erőszak viszont — hangsúlyozta a napokban Kim Jung Szám — fokozódó ellenálláshoz vezethet. A hadsereg „rendcsinálásának” sikere tehát kérdéses Dél-Ko- reában. Sz. G. tóztathattam volna éppen, felajánlhattam volna, nézze, velünk a filmet, de aztán arra gondoltam, a szívélyességet sem kell eltúlozni. „Akkor szerdán, kettő és négy között várom. Addig szerezze be a jövedelemigazolást. Megírjuk a kérvényt, kitöltjük a kitöltendőket és elindítjuk az ügyet. — Rámosolyogtam Miklósra. — Elengedi a kartársnőt a munkaidő alatt, főosztályvezető úr?” Főnöki szigort ráncolt homlokára, és zordan bólintott. „Kivételesen!” Mindhárman nevettünk. Miklós aztán lenézett a sötét parkba, s köszörült a torkán. „Most pedig lekísérem a buszhoz, Juditka, mert ilyenkor már nem tanácsos egy fiatal nőnek egyedül csellengnie erre mifelénk...” — És a kis kolléganőt maga elé tessékelve, indult kifelé. „Milyen igazad van, szívem! — mondtam, s nyúltam a kardigánom után. — Ki kell használni ezeket az utolsó nyári estéket! Megyek én is!” # Az ördögbe is, pedig olyan szépen elterveltem mindent: megbeszéljük a megbeszélen- dőket, a kislány megkapja az ígéretet, aztán lekísérem, s azzal a szesszel, hogy errefelé nem tanácsos egy fiatal nőnek egyedül csellengnie, elmegyünk a buszmegállóig. Esetleg beülünk a kocsimba, úgy szaladunk be a Moszkvá térig, onnét már könnyebben hazajut. És végre, egyedül lehetünk néhány percig! Hisz odabent nincs erre lehetőség: vigyáznom kell miatta, s vigyáznom magam miatt. Főnök és beosztotta brrr! Még a látszatától is óvakodni kell, ha már a gondolatától nem tudok... De Éti keresztülhúzta számításomat, nyakába kanya- rította az egyik kötött kabátját, és velünk jött. Nem, nem hiszem, hogy gyanakodnék; egyszerűen imád sétálni. A baj csak az volt, hogy nagyon vártam már ezt a negyedórát, dél óta vártam, s bizony nem volt könnyű végigjátszanom a közönyös főnök szerepét, amikor Jutka először fordult meg nálunk, ült le a díványomra, ahol alszom, s ivott a csészéből, amelyből én szoktam inni... Éti bűbájos volt, és látom rajta, mindenképpen segíteni fog. Ez a segítség csakugyan életmentő lesz: az életem nyugalmát adja vissza... Hiszen képtelenség így élnem s dolgoznom, a kényelmes lakásból beülnöm kocsimba, kiszállnom az intézet előtt, fölmennem a piros szőnyegű lépcsőházban, benyitnom az elegánsan berendezett irodába, — s ugyanakkor meg- megémelyedő gyomorral arra gondolnom: vajon aludt-e az éjjel? volt-e valahol ágya, takarója; volt-e, aki befogadja? (Folytatjuk) A hadsereg egységei a felkelők egyik barikádját bontják szét Kvangzsuban. (Fotó: AF — MTI)