Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-03 / 128. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 3. „Bercinél jár minden gondolatunk. ff Losonczi Pál és Lázár György fogadta Abu Bakrlunis laber tábornokot Látogatóban a magyar űrhajós szüleinél Ilyen elérhetetlen messze­ségben soha nem volt még szülei számára Farkas Berta­lan, aki most a Szojuz—Szal- jut űrlaboratórium lakója. Mégis most tudnak róla, munkájáról a legtöbbet; a rá­dióból, tévéből sokszor órán­ként, vagy még gyakrabban értesülnek a legfrissebb ese­ményekről. Kedden este a té­véhíradó alatt az édesanyá­val együtt sokan megköny- nyezték az űrhajó felbocsá­tása idején a családnál készí­tett filmet. Hozzászoktak-e a gondolathoz, hogy fiúk ezek­ben a napokban immár egy hete a világűrben él, dolgozik, s milliók figyelik a róla szó­ló híreket? — kérdeztük az első magyar űrhajós szüleitől, otthor^ikban. — Nem lehetett még meg­szokni, ugyanolyan nagy iz­galommal figyelem most is a híreket, mint az első percben — mondja az édesanya. — Az utóbbi napokban én is rengeteget tanultam az űr­utazásról, már kezdem sejte­ni, hogy mit csinál a fiam. Tudom, hogy az indulás, az összekapcsolás és a leszállás a legnehezebb, így aztán csak akkor fogok megnyugodni, ha már újra a földön lesz, ha megölelhetem. Együtt hallgatjuk a rádió híradását, sokadik fordulatot teszi a Föld körül a Szojuz— Szaljut űrkomplexum. Hall­juk, jól megy a munka, a ter­Farkas Lajos és felesége naponta olvassa a Kelet-Ma- gyarországot is — mit írnak a szülőföldön Berci űrutazá­sáról. (Mikita Viktor felvétele) vezett feladatok több mint ki­lencven százalékát elvégezték már. Földi fényképek után nyúl az édesanya, mikor mondják, hogy Berci szabad idejében az űrben is fotózik. Egymásra nézünk, mikor so­rolják: csak a közvetlen irá­nyítással, ellenőrzéssel az űr­központban a nap minden percében kétezer jól képzett szakember foglalkozik. Mit jelentenek ezek a hírek Far­kas Lajoséknak? — Ha bemondják, hogy Berci és társai jól vannak, mindig nagy kő esik le a szí­vemről — mosolyog Farkas Lajosné. — Tudom, hogy na­gyon sokan vigyáznak rájuk, ez jó érzés is, de abban az ismeretlenben annyi minden előfordulhat. Tegnap is néz­tem a tévében az adást, el sem tudom képzelni hogy csinálják olyan messzeség­ből, és arra figyeltem fel, hogy Berci hangja nem a megszokott, hanem olyan re­kedtes. Mindjárt az jutott eszembe, talán megfázott és vajon van-e ott gyógyszer. Közben kitisztult a kép, újra a megszokottnak hallottam a hangját, szerencsére az előbb csak az adással volt baj, nem vele. Szóval Bercinél jár minden gondolatunk ... Hatalmas virágoskert most a szobájuk, szinte mindenki szegfűvel, csokorral érkezik — s igen sok csokor 31 szál­ból áll — az űrhajós 31. kö­zelgő születésnapjára. Az asztalon több száz le­vél, távirat az ország minden részéből. Az egyik hosszab­ban méltatja a sikeres star­tot, a másikban csak ennyi áll: „Gratulálunk a bátor fiúkhoz. Egy nyíregyházi család.” Kedves hangú távi­rat érkezett külföldről: a bolgár űrhajós, Ivanov szü­lei küldték Lovecsből, ők is köszöntenek. — Többen olyan kéréssel jöttek, engedjük meg, hogy brigádjuk felvehesse a Far­kas Bertalan nevet — mond­ja az édesapa. — Nem is tudjuk, hogy kell megoldani az ilyesmit, de ha a mi hoz­zájárulásunk elég, akkor mi nem bánjuk. A vendégekkel különben sokmindenről be­szélgetünk, természetesen mindenki kíváncsi. Én csak azt tudom mondani, jó lenne, ha a Bercitől tanulnának is a mai fiatalok. Legfőképpen azt, hogy ne tespedjenek el, és legyen olyan kitartásuk, szorgalmuk saját munkájuk­ban, mint ami Bercinél is megelőzte az űrrepülést. De sokat lehetne arról beszélni, hogy nem ingyen léphetett be az űrhajóba ... Arra pedig, hogy milyen érzés az első ma­gyar űrhajós édesapjának lenni, mit mondhatnék mást, mint hogy jó. És azt, szeret­nénk a nagy izgalom után Csillagvárosi séta: Farkas Bertalan, édesanyja és a kis Aida. kipihenni magunkat, hiszen mindennap meghallgatjuk az utolsó híreket, hajnalban meg az elsőt. Szokatlan nekem ez a nagy ismeretség. Tegnap is csak megálltam a busz­megállónál, és az első autós megismert és felvett... Farkas Lajosné közben elő­vette a leveles dobozt, annak bizonyítékaként, ha napi kapcsolat nem is volt fiúkkal, minden 10. nap érkezett hír. — Mikor elkerült tőlünk, és ilyen veszélyes, nehéz mesterséget választott, sok­szor mondta, hogy gondolat­ban többet lesz velünk, mint­ha itthon lenne — emlékezik az édesanya. — Akkor meg­ígérte a gondos írást. Főisko­lás kora óta csak akkor nem jött a levél, ha ő személye­sen érkezett. Még külföldön és a távoli gyakorlatokon sem feledkezett meg ígéreté­ről. Ha csak pár mondatot is, de írt. Az utóbbi levelekből a bá­tor vadászpilóta embersége, figyelmessége csendül ki. „Drága Mindenki!” — így kezdődnek a levelek. Ősszel: „Nagyapa egészsége rendben van-e? Nagymama hogy érzi magát? Apu, van-e munkád, hogy érzed magad? Anyu­kám, biztos Neked van a leg­több dolgod, megszoktátok-e már az új lakást? Mi jól va­gyunk, Aida játékos termé­szetű, csak arra kell vigyáz­ni, el ne kapassuk ...” Ja­nuárban: „Milyen otthon a tél, nem betegeskedik senki? Lala, milyen volt a bizonyít­ványod, nem írtad még meg! Megígérted. hogy jól ta­nulsz!...” Néhány hete: „Jól vagyunk, ne nyugtalankod­jatok. A jövő héten szomba­ton jönnek ki Anikó szülei. Én azért akartam, hogy Ti később gyertek ki, mert így Lalát is tudjátok magatok­kal hozni. Ügy készüljetek, hogy mindhárman utaztok, majd értesítenek, hogy mi­kor. Én már addig valószínű, nem fogok írni...” A levél a Csillagvárosban kelt, talán azon a napon, amikor a felkészülés utolsó szakaszára már az űrrepülő­térre indult Farkas Bertalan. Szüleire, testvérére gondolt. Akik most várják az értesí­tést az indulásra, hogy Moszkvában legyenek, mi­korra Berci odaér... Marik Sándor ÜSS» Másfél szoba — Regény — összkomfort 22. Így aztán csupán az épít­kezés megindultakor vallot­tam be neki mindent, s vit­tem ki egy csípős márciusi napon a telekre. A falak már álltak az első emeletig, s a munkások, csodával határos módon, véletlenül éppen dol­goztak. „Épül a szocializ­mus!” — lelkesedtem volna felszabadultan, ha nyomban eszembe nem jut, hogy ezt a házat spéciéi a legklasszi­kusabb kapitalista elvek alapján építik, a saját pén­zemért; kinyögtem érte már eddig majd kétszázezret készpénzben, s felvettem rá kétszáznegyvenezer kölcsönt az OTP-től, amiért a kama­tokkal együtt négyszázezret fogok harminc év alatt visz- szanyögni — s van mindeh­hez háromezerháromszáz fo­rint fizetésem ... Nem, ez igazán nem az a pillanat volt, amikor átadhattam volna magam az önfeledt lelkesedésnek — Miklós azonban annál boldogabb volt. Körüljártuk a házat, szakértő szemmel — hisz eh­hez is értett! — megvizsgált mindent, aztán beültünk egy közeli presszóba egy forró teára, mert alaposan áthűl­tünk. Sokáig nem szólt, teá­ját kavargatta, s az asztal alatt némán szorongatta ke­zem. „Nahát — mondta néha meghatottan —, nahát, Eti­kám! Ezt nem is álmodtam volna! — Elmosolyodott, az­zal a kedves-kedves, szíve­mig ható mosolyával, amit annyira imádok. — Ügy lát­szik, te mégiscsak szeretsz egy kicsit engem ...” Innét már nincs messze a happy end. Még három évnyi szűkölködés, hisz a bútort is össze kellett hoznom, a teljes berendezést, a szőnyegeket, függönyöket, sőt egy-két ké­pet is a falra — aztán het­venöt tavaszán végre elké­szült a ház, benne a mi laká­sunk. És letelt a hét szűk esztendő! Áprilisban esküd­tünk Miklósommal, májusban volt a költözés. De addigra már az utolsó szög is a fal­ban, az utolsó tányér a pol­con ... Elmondhatom hát: har­minthét éves koromra révbe értem. A múlt században ugyan kissé előbb, tizenhét éves koruk körül jutottak „révbe” nagyanyáink — de minden jó, ha jó a vége. Mi most más korban élünk, aki ezt nem veszi tudomásul, reggeltől estig az öklét rág­hatja. Végre is, ha csak har­minchét évesen, de elértem, amit annyira akartam: meg­teremtettem önálló otthono­mat, nem kellett többé buj­kálnom, a szüleim csöngeté­sétől rettegnem, idegen laká­sok kulcsait kérincsélnem pi­rosló füllel, — szabadon s emelt fővel állhattam a világ elé azzal, akit szeretek. Igazán nem dicsekvésképp említem, de ismerőseim azt mondják: megszépültem ezekben az években. A kol­légáim szerint egyenesen „ki­virultam”. Három éve élünk az új lakásban Miklóssal; és e három év a felhőtlen bol­dogság káprázatában telt el. Egymásnak és egymásért élünk — és ez hihetetlen erőt ad. Miklós mostanában nyu- godtabban tud dolgozni, meg­teremtem neki a munkafelté­teleket. Fél ötkor ér haza az intézetből; megtöltött kávé­főző várja, csak a konnektort kell benyomni a falba, ötkor én is otthon vagyok, addig ő alszik egyet, aztán leül az íróasztalához. Hiszen oda­bent az intézetben a kísérle­teit végzi — a koncepció, az elméleti összefoglalás és a további tervek kidolgozása, a külföldi szakirodalom ta­nulmányozása: mind mind itthon vár rá. Rendszerint hétig ül az íróasztal mellett, akkor beadom a vacsorát, fél nyolckor a híradó a tévében, nyolckor a főműsor, akármi­lyen gyönge is, végignézzük, mert Miklós ezzel öblíti ki fejéből a napi munka salak­ját, kilenckor visszaül íróasz­talához, én meg megyek ki a konyhába mosogatni, és elő­készíteni a következő napot. És közben az utazások. Hetvenöt nyarán mintegy pótlólagos nászúiként, Olasz­ország, hetvennyolc tavaszán Párizs. És közben a Tátra, és a bulgár tengerpart... Mert — tán el is feledtem meg­említeni — Miklós időközben előlépett odabent, főosztály- vezetővé avanzsált, sőt gya­korlatilag ő az egyre többet betegeskedő igazgató helyet­tese. Ezért aztán mind több odabent is a munkája, hisz a maga osztálya mellett az egész intézetért felel, s bi­zony öreg este lesz, mire ha­zavetődik. Hát így élünk. Igaz, talán kissé későn jött mindez. Én harmincból negyven lettem lassan, Miklós negyvenből öt­ven. De a rengeteg küszkö­désnek, lemondásnak mégis­csak megvan a látszata: két egymásért élő ember boldog­sága. Az ősz elején Miklós egy­szer rosszkedvűen jött haza az intézetből és panaszkodott, hogy nem megy a munka, fel vannak zaklatva odabent a kedélyek. (Folytatjuk) Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke hétfőn a Par­lamentben fogadta a hivata­los látogatáson hazánkban tartózkodó Abu Bakr Junis Jaber tábornokot, a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsa- mahirija Fegyveres Erőinek főparancsnokát. A szívélyes légkörű találkozón résztvett Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter, Gál Bálint, hazánk Líbiai és Mohamed Taher Bugaighis, Líbia budapesti nagykövete. A nap folyamán Lázár György, a Minisztertanács Elnöke is fogadta a Parla­mentben a hazánkban tar­tózkodó Abu Bakr Junis Ja­ber tábornokot. Vietnami püspökök Sarlós Istvánnál A Joseph Mane Trinh Van Can, hanoi bíboros érsek ve­zetésével hazánkban tartózko­dó vietnami római katolikus püspökkari delegációt fo­gadta Sarlós István, a Haza­fias Népfront főtitkára. Tá­jékoztatta a küldöttséget ha­zánk politikai, gazdasági, kul­turális helyzetéről, a szövet­ségi politika érvényesüléséről, az állam és az egyházak vi­szonyáról, a katolikus papi békemozgalom tevékenységé­ről. A találkozón részt vett dr Lékay László bíboros, esz­tergomi érsek, Miklós Imre n KISZ KB A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­ga vasárnap táviratban kö­szöntötte a Szaljut—6—Szo­juz—35—Szojuz—36 tudomá­nyos űrkomplexum nemzet­közi személyzetét, Leonyid Popov, Valerij Rjumin, Va- lerij Kubászov és Farkas Bertalan űrhajósokat. A KISZ Központi Bizottsága államtitkár, az állami egyház­ügyi hivatal elnöke, dr. Ko­vács Béla, az Országos Béke­tanács főtitkára, Nguyen Phu Soai, a VSZK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A vietnami püspökkari dele­gáció programja során láto­gatást tett az állami egyház­ügyi hivatal elnökénél. El­látogatott az esztergomi és az egri érsekségre, a ^pécsi és a veszprémi püspökségre, a pannonhalmi Bencés-fő­apátságra és katolikus intéz­ményekbe, majd hétfőn a Va­tikánba utazott. távirata üdvözletében kiemeli, hogy a szocialista országok Inter- kozmosz-programjának kere­tében megvalósult közös szovjet—magyar űrrepülés méltó módon szemlélteti a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság népének és ifjúságának szoros barátsá­gát. Veress Péter Moszkvába utazott Veress Péter külkereskedel- Külkereskedelmi Állandó Bí­rni miniszter hétfőn Moszk- zottságának ülésén vesz részt, vába utazott, ahol a KGST Felmentés és kinevezés Az Elnöki Tanács Hollai Imrét, a Magyar Népköztár­saság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezető­jét felmentette megbízatása alól. A Minisztertanács Hollai Imrét külügyminiszterhelyet­tessé nevezte ki. Az Elnöki Tanács Rácz Pál külügyminisztériumi államtit­kárt — érdemei elismerése mellett — államtitkári tiszt­sége alól felmentette és meg­bízta a Magyar Népköztársa­ság New York-i állandó ENSZ-képviseletének vezeté­sével. A Minisztertanács Nagy János külügyminiszter-he­lyettest e tisztségéből felmen­tette, az Elnöki Tanács Nagy Jánost külügyminisztériumi államtitkárrá kinevezte. Tudnivalók a választójogról Ismeretes, hogy a választó­jogosultsággal rendelkező ma­gyar állampolgárokról állandó lakóhelyükön névjegyzék ké­szült. A névjegyzéket a ta­nácsok végrehajtó bizottságai két ízben is közszemlére tet­ték, hogy a kimaradt állam­polgárok felvételüket kérhes­sék, illetőleg bárki kifogást emelhessen olyan személyek­kel szemben, akik nem ren­delkeznek választójoggal és mégis szerepelnek a névjegy­zékben. A gondos előkészüle­tek ellenére előfordulhat, hogy választójoggal rendel­kező állampolgárok nem sze­repelnek a választók x név­jegyzékében, vagy erről ér­tesítést nem kaptak. Annak érdekében, hogy a választójo­gosultak valamennyien élhes­senek jogukkal, ismételt tá­jékoztatást adunk az ezzel összefüggő legfontosabb sza­bályokról. Minden nagykorú magyar állampolgárnak választójoga van. Nincs választójoga an­nak, aki a közügyektől, ille­tőleg a választójog gyakorlá­sától eltiltó ítélet hatálya alatt áll, szabadságvesztés bünte­tését tölti, vagy előzetes letar­tóztatásban van, rendőrható­sági felügyeletet gyakorolnak vele szemben, valamint elme­beteg, tekintet nélkül arra, hogy gondnokság alatt áll-e vagy sem. Mindazok tehát, akik választójoggal rendel­keznek, de erről értesítést nem kaptak, minél előbb, le­hetőleg június 7-ig keressék fel állandó lakóhelyük taná­csa végrehajtó bizottságának titkárát és kérjék a névjegy­zékbe való felvételüket, ille­tőleg az erről szóló értesítést. Eddig az időpontig kérjék felvételüket a választók név­jegyzékébe azok is, akiknek állandó lakóhelye a névjegy­zék összeállítását követően megváltozott, vagy állandó la­kóhelyüktől távol, ideiglenes tartózkodási helyükön kíván­nak szavazni. A kérelemhez csatolni kell a korábbi lakó­hely, illetőleg az állandó la­kóhely tanácsa végrehajtó bi­zottságának igazolását arról, hogy a kérelmező választó­joggal rendelkezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom