Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-20 / 142. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 20. (Folytatás a 3. oldalról) hogy pártjaink, népeink testvéri kapcsolata az ilyen és hasonló emberi kapcsolatok sokaságából épül fel, ezáltal , ikap újszerű szocialista tartalmat. Beszéde további részében azt taglalta a nagygyűlés szónoka, milyen végtelen lehetőséget rejt magában az űrhajózás, miként válik a boldogabb emberi élet kutatásának eszközévé. Ezután így folytatta: — Büszkék vagyaink az első magyar űrhajósra. Farkas Bertalanra. Dicsőséget szerzett a hazának és szülőföldjének, Szabolcs-Szatmárnak. Tudjuk, hogy társával, Magyart Bélával hosszú utat tett meg addig, amíg eljutott ahhoz a lépcsőhöz, amely a világűrbe vezetett. Részletesen elemezte dr. Tar Imre, menynyi szorgalom, kitartás kellett Tapsol a község apraja-nagyja Érkezés Kisvárda főterére Akik oroszból és tornából tanították Farkas Bertalant Az MHSZ székhazában Az űrpáros a nyíregyházi klubnak dedikál Az űrhajósok a két ország himnusza közben IDŐCSINÁLÓ? Lógott reggel az eső lába. Izgult is mindenki: vajon milyen lesz az idő, amikor megjönnek az űrhajósok? Aztán cseperegni kezdett, s többen elkomorodtak. Mire befutott a vonat, elállt. Amikor útra keltek Gyulaháza felé, már derült. Mire megérkeztek, fényesen sütött a nap. Mondta is valaki: „Lám, az űrhajósok! Akkor csinálnak jó időt, amikor akarnak. Olyan kapcsolataik vannak odafenn...” EGY CSOKOR Az állomásról jönnek kifelé a kedves vendégek. Köztük Farkas Bertalan szülei. Az ünneplő tömegből ekkor kiugrik egy asszony, .kezében hatalmas pipacscsokor. Odalép és mondja: „Mint édesanya az édesanyának! Gratulálok, magával éreztem!” Aztán mennek tovább. Még délben is ott volt a virág Erzsiké néni kezében. Jóleshetett, mert őszinte volt a köszöntés. A Volán táncosai ajándékokkal kedveskednek. BÜRA ALÓL Vonul a kocsisor, végig Nyíregyházán. Itt is ott is integetők, a járda szélén lelkes emberek nézik, köszöntik a kedves vendéget. A Centrummal szmbeni fodrászüzletbe is megérkezik a hír: jönnek! S fut, kezében fésűvel a fodrász, a várakozó, s ráadásul a búra alól az asszonysereg. Ott állnak a járdán, nyakukban a kendő. Integetnek. Hiába, a kíváncsiság legyőzte a hiúságot! Az összeállítás Balogh Géza, Bürget Lajos, Gaál Béla, Elek Emil és Kopka János munkája. Dr. Pénzes János zárta be ezt követően a nagygyűlést. Az Internacionálé hangjai után a 15. számú iskola tanulói köszöntötték színpompás produkcióval az első szovjet—magyar űrpárost, majd népi táncosok mutattak be látványos műsort. Az Ifjú Gárda zenekar hangjai, a nyíregyházi műrepülősök kötelék bemutatója mellett ért véget a nyíregyházi stadionbeli program. Az űrhajósok és kíséretük sóik ezer telkes integető sorfala között indult el nyíregyházi városnézésre, amelyen Szemerszki Miklós, a városi pártbizottság titkára és dr. Gyuricsku Kálmán, a városi tanács elnöke kalauzolta őket a Jósaváros és a Sóstó útvonalán. Ezzel az első szovjet—magyar űrpáros Szabolcs-Szat- már megyei programja befejeződött. Esőben nézik a gyerekek sportbemutatóját E két öreg szélen, a harmadik sorban ült. Fent a színpadon, a szülőfalu iskolaudvarán már katonás rend- I ben sorakoztak a hangszerek, állványokra szerelt mikrofonok várták a kedves vendégeket. Nyüzsgött, hul- lám,zott a tömeg, de a két öreg rendületlenül pipázott, beszélgettek. — Hát komám, ezt is megértük — mondta a kalapos, — ki hitte volna...? — Jó fejűek voltak ezek a Farkas fiúk mindig — bólogatott a másik, a kis fehér bajuszos. — De hogy ez a Berci gyerek felmenjen az égbe! Bizony mondom én, most volna jó fiatalnak lenni. — Csak nem felmentéi volna te is? — Én?- Mint a madár. Még annál is magasabbra. — Eredj már! — legyintett a kalapos. — Pulyakorod- ban még a templomtoronyba sem mertél feljönni. Szédültél ..., féltél, hogy leesel. — Ugyan, mikor volt az! Hetven esztendeje. Kérdezd meg az öregasszonyomat: reggel ki mászott fel a cseresznyefánkra? Én! Szedtem egy szakajtókosárral, hogy legyen a vendégeknek. — Miféle vendégeknek? — Hát, akik itt vannak. Jöttek ide még Pestről is. Te. — hajolt közelebb komájához a kis bajuszos öreg —, mit gondolsz, ez a Berci nem enne egy kis cseresznyét? Mert én csak hoznék neki egy tállal. gyéje. Elmondhatom, hogy területük nagyon szép felülről. Külön örülök annak, hogy az eső ellenére Önök itt örülnek velünk, tiszta szívből mondok köszönetét a baráti fogadtatásért, mind- annyiuknak sok sikert kívánok a munkában, a tanulásban, a sportban, egész életükben. Farkas Bertalan köszönte meg ezután a nyíregyházi nagygyűlés résztvevőinek a nagyszerű fogadtatást. Elmondta: itt is csakúgy, mint Gyulaházán és Kisvárdán ugyanazt érzik; a szeretetet, a bíztatást. Ezt az egész nagyszerű űrhajós csapat nevében mondhatom, s hadd adjam át külön is Popov és Rjumin — a Szaljuf—6 űrállomás ma is repülő személyzetének — legbensőbb üdvözletét Szabolcs-Szatmár egész lakosságának. Azért is, mert űrutazásunk egész idején éreztük ezt a búzdítást, s mert rengeteg jó kívánság érkezett a címünkre. Az űrkettős nevében ezután átadta a Szaljut—36 űrhajó makettjét, a világűrt megjárt zászlót, plakátokat és fényképeket a megye lakosságának, amelyek méltán szimbolizálják a szovjet és a • magyar nép barátságát. RÓZSÁK Végig a megye útjain, amerre elhaladt az űrhajósvendégeket szállító kocsisor, emberek sokasága ünnepelt. Szálltak a szalagok, integettek az úttörő-nyakkendőkkel, kalappal az idős emberek. És szórták a rózsákat, jázminokat, mezei virágokat az autók elé. Csak egy pillanatra látták az űrhajóst. Talán sosem tudja meg, ki szórt elé virágot. De az nem is volt fontos. A saját kertben szakított szeretetet jól megértették a kedves vendégek. ahhoz, hogy alkalmasakká váljanak a nagy megbízatásra. — Sokan éppen az űrutazás napjaiban döbbenitek rá arra, hogy eredményt és sikert csak a megfeszített munka és a szorgalom hozhat. Nem véletlen tehát, hogy a magyar űrhajós példaképpé is magasodott — állapította meg a beszéd. — A haza és a szülőföld szívébe fogadta gyermekét, a vadászrepülőt, aki űrhajóssá lett, és méltónak bizonyult a roppant nagy feladatra, a megtisztelő bizalomra, a kommunista fiatalt, pártunk nagyszerű tagját, aki hittel, meggyőződéssel, szorgalmával rászolgált a kitüntető megbízatásra; az űrhajóst, aki társával fönt a magasban példázta a testvéri együttműködést. A szülőföld lakossága szíve melegével fogadja fiát és barátait — mondta a szónok a résztvevők lelkes tapsa közepette. Egy része ez itt a csodálatos földnek, ami onnan fentről alig látható, de ez a föld az, ahol Farkas Bertalan hajszálgyökerei magukba szívták a nagy tettekhez szükséges erőt. — Az innen indult űrhajós — folytatta beszédét dr. Tar Imre, aki két nép együttműködésének képviselője, annak a tájnak a szülötte, ahol a mindennapi munka szerves része a szövetség, a testvériség, a barátság. Mi itt Szabolcs-Szatmár- ban a Szovjetunió közvetlen szomszédságában a Kárpá- tontúli terület lakosságával hagyományos testvéri kapcsolatot ápolunk, megkülönböztetett örömmel fogadtuk a népeink közötti együttműködés eme kimagasló eredményét. A szónok a beszéd befejező részében további kiemelkedő sikereket kívánt az űrhajósoknak, s kifejezte azt az óhaját, hogy életük minden mozzanatával járuljanak hozzá a magyar és szovjet nép kapcsolatának erősödéséhez, a békéhez, a kommunizmus felépítéséhez. Zuhogott az eső, de a közönség nem mozdult. A megyei pártbizottság első titkára díszes kulacsot és beregi szőttest adott át megyénk dolgozói nevében a vendégeknek, akik közül elsőként a Szojuz—36 parancsnoka, Valerij Kubászov köszöntötte a stadion közönségét. „Nagy örömmel érkeztünk Farkas Bertalan szülőföldjére, hogy megismerkedjünk munkájukkal, életükkel. Bár esik az eső, találkozásunk mégis szívélyes és megható önökkel. Mindany- nyiuk előtt elmondhatom; maradéktalanul! teljesítettük ;a ránk bízott feladatot. Farkas Bertalan kiváló fia megyéjüknek, hazájuknak, s Önök teljes joggal lehetnek büszkék űrhajós fiúkra. Oda- fentről láttuk Magyarországot, és Farkas Bertalan egyszer megmutatta nekem, hol van az ő szülőfaluja, me□ eggel a nyíregyházi állomás környékén. Apró óvodások várták az űrhajósokat. Az óvó néni igen nagy gondban volt, alig-alig győzött válaszolgatni a kérdé- , sekre. „Mikor jönnek? Hova mennek? Milyen kocsiban ülnek?...” Egy négyéves forma fiúcska vitte a prímet. — Katonaruhában lesznek í óvó néni? — kérdezte. — Biztosan, Lacika. — Itt mennek el előt- \ tünk? — Igen. — Ki fognak szállni? — Nem tudom. — Mondjuk már meg nekik, hogy álljanak meg. — Lacikám! Most nem ér rá Berci bácsi, majd máskor. — Eljön majd az óvodába is? — Biztosan. Lacika megnyugodott, majd kisvártatva ismét megszólalt: — Óvó néni! Berci bácsi is volt óvodás? — Volt kisfiam. — Akkor jó. Akkor én is lehetek űrhajós.
