Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-27 / 149. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 27. Elkészült az DB I őszi sorsolása Hazai pályán Diósgyőr ellen kezd az NYVSSC Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó NB I 1980—81-es idényének sorsolását. Az eddigi gyakorlattól eltérően mind az őszi, mind a tavaszi program teljes. A bajnoki rajt auugsztus 9-én lesz és mivel tavaszról három forduló kerül az őszi idénybe lejátszásra, a szezonzárás december 20-án lesz, összesen tehát 20 fordulót láthatnak a szurkolók az ősz folyamán. Az 1980—81. évi labdarúgó-bajnokság augusztus 9-től június 17- ig tart. Ez időben csak januárban nem lépnek pályára a csapatok bajnoki pontokért. Augusztus és november lesz a legmozgalmasabb, öt-öt fordulóval. Négyet Játszanak szeptemberben és áprilisban, hármat októberben, decemberben, márciusban, májusban és júniusban, egyet pedig februárban. Az őszi és a tavaszi idény összesen 34 fordulójából 27 kerül szombatra, hét alkalommal szerdán is küzdenek a csapatok a pontokért. Az augusztus 9-i nyitó fordulóban az NB I három újonca egyaránt élvezi a hazai pálya előnyét, a Nyíregyháza a Diósgyőrt, a Kaposvár a Pécsi MSC-t, a Csepel pedig a Videotont látja vendégül. Idegenben kezd a bajnoki címet védő Bp. Honvéd, a kispestiek Békéscsabán küzdenek az első pontokért. Augusztus 9., I. forduló: Volán —ZTE, Nyíregyháza—DVTK, Kaposvár—PMSC', Csepel—Videoton, Vasas—Tatabánya, FTC— Dunaújváros, DMVSC—U. Dózsa, Békéscsaba—Bp. Honvéd, Rába ETO—MTK-VM. Augusztus 13., II. forduló: U. Dózsa—Rába ETO, DVTK—Békéscsaba, ZTE—Vasas, Bp. Honvéd—Csepel, MTK-VM—Kaposvár, Dunaújváros—Volán, PMSC —DMVSC, Videoton—Nyíregyháza, Tatabánya—FTC. Augusztus 16., III. forduló: Vasas—Dunaújváros, Volán—Bp. Honvéd, Rába ETO—Tatabánya, Békéscsaba—U. Dózsa, Csepel— MTK-VM. DMVSC—ZTE, FTC— DVTK, Nyíregyháza—PMSC, Kaposvár—Videoton. Augusztus 20: Magyarország— Svédország nemzetek közötti A-válogatott mérkőzés. Augusztus 23., IV. forduló: U. Dózsa—Volán, MTK-VM—Békés- . csaba, Dunaújváros—Nyíregyháza, PMSC—Csepel, Videoton— i FTC, ZTE—Rába ETO, Tatabánya—Kaposvár, Honvéd—DMVSC, * DVTK—Vasas. Augusztus 27: Magyarország— . Szovjetunió nemzetek közötti A- válogatott mérkőzés. Augusztus 30., V. forduló: Vasas—U. Dózsa, MTK-VM—Bp. Honvéd, Békéscsaba—Dunaújváros, Csepel—DVTK, Rába ETO— FTC, Volán—PMSC, DMVSC—Videoton, Kaposvár—ZTE, Nyíregyháza-Tatabánya. Szeptember 3., VI. forduló: U. Dózsa—Csepel, FTC—ZTE, PMSC —Vasas, DVTK—Volán, Videoton —Békéscsaba. Dunaújváros—Bp. Honvéd, Nyíregyháza—DMVSC, Rába ETO—Kaposvár, Tatabánya —MTK-VM. Szeptember 6. VII. forduló: Vasas—FTC, MTK-VM—Ü. Dózsa, Volán—Rába ETO, Bp. HonvédTatabánya, Békéscsaba—Nyíregyháza, DMVSC—DVTK, Kaposvár—Dunaújváros, ZTE—Csepel, PMSC—Videoton. Szeptember 13. VIII. forduló: O. Dózsa—PMSC, Csepel—Volán, Honvéd—Rába ETO, Videoton— Vasas, FTC—DMVSC, ZTE—Nyíregyháza, DVTK—MTK-VM, Dunaújváros—Tatabánya, Békéscsaba—Kaposvár. Szeptember 17. UEFA-nap! Szeptember 24.: Magyarország —Spanyolország nemzetek közötti A-válogatott mérkőzés, Spanyolország—Magyarország nemzetek közötti B-válogatott mérkőzés, Göteborg: Svédország —Magyarország ligaválogatott mérkőzés. Szeptember 27. IX. forduló: MTK-VM—FTC, Vasas—Honvéd, Tatabánya—Ű. Dózsa, PMSC— Békéscsaba, Nyíregyháza—Csepel, DVTK—ZTE, Dunaújváros— Videoton, Volán—Kaposvár, Rába ETO—DMVSC. Október 1. UEFA-nap! Október 8. Bécs: Ausztria—Magyarország nemzetek közötti A-válogatott mérkőzés, Magyarország-Ausztria „u” 21 éven aluli válogatott mérkőzés. Október 11. X. forduló: DMVSC —Vasas, Tatabánya—DVTK, Kaposvár—Nyíregyháza, ZTE—Dunaújváros, Ü. Dózsa—Videoton, Békéscsaba—Rába ETO, Bp. Honvéd—PMSC. Csepel—FTC, Volán—MTK-VM. Október 18. XI. forduló: FTC— Dózsa, Videoton—Volán, DMVSC —MTK-VM, Csepel—Dunaújváros, Vasas—Békéscsaba, DVTK— PMSC, Bp. Honvéd—Kaposvár, Rába ETO—Nyíregyháza, ZTE— Tatabánya. > Október 22. UEFA-nap! Október 25. XII. forduló: MTK- VM—ZTE, Videoton—Rába ETO, Békéscsaba—DMVSC, FTC—Bp. Honvéd, Vasas—Csepel, Nyíregyháza-Volán, Kaposvár—O. Dózsa, PMSC—Tatabánya, Dunaújváros—DVTK. November 1. XIII. forduló: Ü. Dózsa—Dunaújváros, Volán- Vasas, Tatabánya—Békéscsaba, MTK-VM—PMSC, DVTK—Videoton, Rába ETO—Csepel, Honvéd—ZTE, Nyíregyháza—FTC, Kaposvár—DMVSC. November 5. UEFA-nap! November 8. XIV. forduló: Ü. Dózsa—Nyíregyháza, ZTE—Videoton, DVTK—Honvéd, Vasas— MTK-VM, PMSC—Rába ETO, Békéscsaba—FTC, DMVSC—Dunaújváros, Volán—Tatabánya, Csepel—Kaposvár. November 12. XV. forduló: ZTE—Ü. Dózsa, Videoton—Bp. Honvéd, Kaposvár—DVTK, Dunaújváros—PMSC, Rába ETO— Vasas, Csepel—Békéscsaba, FTC —Volán, Tatabánya—DMVSC, Nyíregyháza—MTK-VM. November 19.: NDK—Magyarország nemzetek közötti A-válogatott mérkőzés. November 22. XVI. forduló: DVTK—Ü. Dózsa, Bp. Honvéd- Nyíregyháza, Dunaújváros—Rába ETO, MTK-VM—Videoton, Tatabánya—Csepel, Vasas—Kaposvár. Volán—DMVSC, PMSC— FTC, Békéscsaba—ZTE. November 26.: UEFA-nap! November 29. XVII. forduló: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd, Nyíregyháza-Vasas, Rába ETO—DVTK, MTK-VM—Dunaújváros, Videoton—Tatabánya, DMVSC—Csepel, FTC—Kaposvár, ZTE—PMSC, Békéscsaba—Volán. December 6. tavaszi I. forduló: ZTE—Volán, DVTK—Nyíregyháza, PMSC—Kaposvár, Videoton—Csepel, Tatabánya—Vasas, Dunaújváros—FTC, O. Dózsa— DMVSC, Bp. Honvéd—Békéscsaba, MTK-VM—Rába ETO. December 10. UEFA-nap! December 13. II. forduló: Rába ETO—Ü. Dózsa, Békéscsaba— DVTK, Vasas—ZTE, Csepel— Bp. Honvéd, Kaposvár—MTK- VM, Volán—Dunaújváros, DMVSC—PMSC, Nyíregyháza- Videoton, FTC—Tatabánya. December 20. III. forduló: Dunaújváros—Vasas, Bp. Honvéd- Volán, Tatabánya—Rába ETO, O. Dózsa—Békéscsaba, MTK-VM— Csepel, ZTE—DMVSC. DVTK— FTC, PMSC—Nyíregyháza, Videoton—Kaposvár. Á rajtnál 19 leány, 23 fiú Megkezdődött a Nyírfa Kupa nemzetközi teniszverseny Nyíregyházán csütörtökön ünnepélyes külsőségek között lengyel, bolgár, NDK-beli, román, csehszlovák és a legjobb magyar ifjúsági teniszezők részvételével megkezdődött az NYVSSC Nyírfa Kupa nemzetközi verseny, amelyen 23 fiú és 19 lány indult. A négynapos sportesemény érdekessége, hogy a Nemzetközi Tenisz Szövetség hivatalos naptárában szereplő, világbajnoki pontszerző versenyek egyik állomása is. Az ünnepélyes megnyitón Cza- kó István, a városi tanács elnök- helyettese köszöntötte a felsorakozott ifjúsági versenyzőket, a jelenlevő párt-, tanácsi és tömegszervezetek képviselőit. A Nyírfa Kupa-versenyen rangos mezőny, a sportág utánpótlásának kiválóságai adnak randevút egymásnak. A fiúk versenyében két csehszlovák — Vesely és Cihák — mellett Gulyás István és a román Sovak a négy kiemelt, lányoknál sorrendben a csehszlovák Bendova, Temesvári Andrea, a bolgár Hrisztova és az NDK-beli Trettin indulhat a kiemeltek kedvező helyzetéből. A csehszlovák kislány szép sorozattal büszkélkedhet: néhány hónap leforgása alatt a Milánói és a Plzeni Grand Prix versenyeket megnyerte. Az első versenynapon a fiúk és a lányok egyaránt két-két fordulót játszottak, valamennyi összecsapás az esélyesek győzelmével végződött. Eredmények. A legjobb 16 közé jutásért: Nemes—Klucs 6:2, 6:4, Zentai—Rajnov (bolgár) 6:0, 6:1, Liptai—Azari 6:0. 6:1, Abendróth (NDK-beli)—Szikszai 6:1, 2:6, 6:4, Koczka—Tchamurlisky (lengyel) Az első nap első hazai győzelmét Kovacsics Rita aratta az NDK-beli Hackmesser ellen. (GB felv.) 7:6, 6:3, Komáromi—Vanta (román) 6:4, 4:6, 6:0, Gulyás—Mlslai 6:0, 6:1. A legjobb 8 közé: Vesely (csehszlovák)—Varga 6:4, 6:1, Böröcz—Mrászek (lengyel) 5:7, 6:3, 6:2, Sovak (román)—Nemes 6:2, 6:3, Zentai—Liptai 6:2, 3:6, 6:1, Koczka—Abendróth (NDK-beli) 6:2, 6:2, Gulyás—Komáromi 6:4, 6:3. Owsianka (lengyel)—Hansen (NDK-beli) 6:2, 6:2, Cihák (csehszlovák)—Stáhl 6:0, 6:0. Lányok. A legjobb 16 közé: Szustakovska (lengyel)—Ritecz 2:6, 6:4, 6:4, Polonyi—Varga 6:1, 5:7, 6:4, Kovacsics—Hackmesser (NDK-beli) 6:0, 6:0. (K. Gy.) Nagy Anikó bajnokságot nyert A SZŐ VOSZ és a Borsod megyei MÉSZÖV az elmúlt napokban rendezte meg a SZÖVOSZ Kupa országos atlétikai döntőjét. Az országos versenyen megyénk szövetkezeti fiataljai is részt vettek. A versenyen kimagasló szabolcsi siker született. Nagy Anikó, a Mátészalkai ÁFÉSZ atlétája távolugrásban országos bajnokságot nyert. Anikó a megyei verseny megnyerése után az országos versenyen is bizonyította tehetségét. Kovács Hubert, a Nyíregyházi ÁFÉSZ dolgozója magasugrásban a harmadik helyen végzett. SIMA VERESÉG A röplabda N3 II-ben vereséget szenvedett a Tiszavasvári Lombik SC női együttese: Szolnoki Vegyiművek—Tiszavasvári 3:0. A hazai együttest csak a játszmákon belül tudta megszorítani a vendégcsapat. ÖSSZESÍTÉSBEN: 2. HELY Az úttörő rádióiránymérő országos bajnokságon az összesített pontversenyben Szabolcs- Szatmár megye csapata a második helyen végzett, Bács-Kiskun mögött. A leánycsapat — Kiss Zsuzsa és Bagoly Csilla — szintén ezüstérmes lelt. A fiúgárda — Plósz Tamás és Mráz Zoltán — a negyedik helyet szerezte meg. Egyéniben Plósz Tamás érte el a legjobb helyezést, 4. lett. FELMÉRŐ VERSENY A 10—12 éves súlyemelőknek felmérő versenyt rendezett az NYVSSC Nyíregyházán. Az élmezőny sorrendje: 1. Kovács András (NYVSSC) 259, 2. Fazekas Péter (Tiszavasvári Lombik) 204 , 3. Szabó József 191, 4. Mencsik László 184, 5. Berencsi István 178, 6. Moldván Zoltán (valamennyien NYVSSC-sek) 177, 7. Rácz Béla (Mátészalkai MTK) 168, 8. Lengyel Tibor (NYVSSC) 147, 9. Szuhi János 138, 10. Halóka Zsolt (mindkettő Mátészalkai MTK) 119 ponttal. MUNKÁSOK A PÁLYÁN A Szatmár Bútorgyár KISZ-bi- zottsága nyolc csapat részvételével rendezte meg a Lékai János kispályás labdarúgókupát. A hathetes küzdelemsorozat után az első helyen a lapmegmunkáló üzemrész I. csapata végzett. A győztes gárdából került ki a gólkirály — Horváth István — és a legjobb játékos — Kovács Lajos — akik jutalmul egyhetes verőcemaros! üdülőjegyet kaptak. A kupatornán száz munkás vett részt rendszeresen. JT KUPA CSENGERBEN A Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága az idén is megrendezi a játékvezetők felkészítő edzőtáborozását. Az augusztus eleji táborozásra Csengerben kerül sor. Négy csapat részvételével JT Kupa-tornát is rendeznek, melyen a bírók a gyakorlatban is vizsgáznak az elméleti tárgyakból. RÉVÉSZ CSABA BRONZÉRMES A Magyar Úttörők Országos Szövetsége Zánkán, a balatoni úttörővárosban rendezte meg a XVI. úttörő sakkolimpiát. A versenyzők tizfordulós svájci rendszerű viadalon küzdöttek a bajnoki címért, a helyezésekért. Kisdobos fiúk (22 induló), bajnok: Bevdán Tibor (Csongrád megye) 9,5 pont. 2. Fogarasl Tibor (Szolnok m.) 7,5, 3.. Révész Csaba (Szabolcs-Szatmár m.) 7,5. llADlá FILM 1980. június 27., péntek KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: A „Vitámét” és társa. — 8,35: Örökzöld dallamok. — 9,25: Rokka-mese. Kaffka Margit versei. — 9,30: Kikerikirály. Óvodások műsora. — 10,05: Kö- köjszin és Bobojsza. Török Sándor meseregénye rádióra alkalmazva. 10,23: Fecskék és fruskák. Arthur Ransome regénye folytatásokban. — 10,48: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Győzelmes ének. Kantáta. — 11,00: Gondolat. — 11,45: Erika Köth operaáriákat énekel. — 12,35: Hétvégi panoráma. — 13,57: Nem születünk katonának. II. Kosztan- tyin Szimonov regénye rádióra alkalmazva. — 15,10: Magyarán szólva... — 15,25: Magyar előadóművészek. — 17,10: Ránki György: A varázsital, vagy a halászok háborúsága. Balettkomédia. — 17,35: Láttuk, hallottuk. — 18,00: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. — 19,15: A Leningrádi filharmonikus zenekar hangversenye a dubrovniki fesztiválon. — Közben: 19,47: Nemzetközi éremművésztelep Nyíregyházán. — 20,07: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 20,41: Színes népi muzsika. — 21,30: Csináljuk együtt! — 22,15: Sporthíradó. — 22,25: Tíz perc külpolitika. — 22,35: Flaviano Labo operaáriákat énekel. — 22,50: Az élettől a közéletig. — 23,10: Alessandro Scarlatti és Domencio Scarlatti műveiből. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Murgács Kálmán nótáiból. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Indulók, táncok fúvószenekarra. — 9,00: Községi politikusok. — 9,15: Zenés játékokból. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyelvűnk. — 12,38: Nótamuzsika. — 13,15: A Gyermekrádió új zenei felvételeiből. — 13,30: A zene titka. — 14,00: Kettőtől ötig ... — 17,00: Szóból ért az ember. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: A hanglemez- bolt könnyűzenei újdonságai. — 18,53: Rose Marie. Részletek Friml operettjéből. — 19,35: Nem mondhatom el senkinek. — 20,00: Félóra népzene. — 20,33: Iránytű. — 21,35: Nem mondhatom el senkinek. — 22,05: Sanzonestek a Magyar Rádióban. 3. MŰSOR 9,00: Halló, itt Vadsegélyező! Dalok, játékok oroszul. — 9,15: Ivan Petrov operaáriákat énekel. — 9,50: Kamaramuzsika. — 11,05: Zenekari muzsika. — 13,07: A putnoki kastély lakói. — 13,30: Charpentier: Louise. Négyfelvonásos opera. — Közben: 14,58: Szabó István: Hazulról — odáig. Könyvszemle. — 15,08: Az operaközvetítés folytatása. — 16,35: A háborúnak vége. Zelk Zoltánnal beszélget Kabdebó Lóránt. — 17,05: Tiptop parádé. — 17,35: Wilhelm Kempff zongorázik. — 18,19: Évszázadok mesterművei. — 19,05: 2000 felé. — 19,40: A dzsessz történetéből. — 20,20: Eszmecsere irodalmi hanglemezekről. — 20,50:' Baritonáriák. — 21,12: Haydn-művek. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ (PÉNTEK) 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17,05: A Shadows együttes játszik. — 17,10: Körkép. Angyal Sándor heti jegyzete. — 17,15: Vendégségben a Tisza partján. Riporter: Antal István. — 18,00: Eszak-tiszántűli krónika. — 18,15: Lemezespolc. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Müsorelőzetes. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ (SZOMBAT) 8,30: Hirek. Időjárás. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,45: A héten történt, (összefoglaló zenével.) — 9,00: Észak- tiszántúli krónika. — 9,10: ön kérdez, Fehér László, az Állami Biztosító Szabolcs-Szatmár megyei igazgatója válaszol, levél- és telefonkérdésekre. Riporter: Ágoston István. — 9,40: Hétvégi teríték zenével. (A tartalomból: Kulturális és sportprogramajánlat. — Hobbimikrofon. — Jó tanácsok háziasszonyoknak.) — 9,55—10,00: Lapszemle. Müsorelőzetes. MAGYAR TV 9,50: Lottósorsolás — 26. hét. Közvetítés az RTV Kereskedelmi és Propaganda Iroda Hargita Stúdiójából. — 15,55: Hírek. — 16,00: Házasság — boldogság? Magyarul beszélő csehszlovák film. — 16,55: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. Színes. — 17,15: Csali. Horgászötperc. Színes. — 17,20: A Móra Ferenc Múzeum. A szegedi körzeti stúdió műsora. (Ism.) — 18,00: Reklám. — 18,05: öt perc meteorológia. Színes. — 18,10: Az Országházból jelentjük... — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. Színes. — 19,15: Esti mese. Színes. — 19,30: Tv-hír- adó. Színes. — 20,00: Terefere. Szórakoztató műsor felnőtteknek. Színes. — 21,15: Kockázat. — 21,45: Fiatalok órája. — 22,45: Delta. Tudományos híradó. Színes. — 23,25: Tv-híradó 3. Színes. 2. MŰSOR 16,00: Szabó Magda: Kiálts, város. Tévéjáték. (Ism.) Szines. — 17,15: Mesterházi Lajos: A Zebegénylek. Tévéfilm. (Ism.) Színes. — 18,30: Déry Tibor: Talpsimogató. Diákcsíny egy felvonásban. (Ism.) Színes. — 19,05: Diszkó, diszkó. (Ism.) Színes. — 19,40: öt dudás, egy csárdában. (Ism.) Színes. — 20,40: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma. Színes. — 21,20: öt perc meteorológia. (Ism.) Színes. — 21,25: Tv-híradó 2. Színes. — 21,45: „Domaházi hegyek között” Filmszociográfia VI/4. rész: „Domaházán nem jó lakni”. — 22,35: Idő a magánéletre. Magyarul beszélő francia film. Színes. (18 éven felülieknek!) ROMÁN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,30: Német nyelvű adás, — 18,35: A volánnál. — 18,50: A legkisebbeknek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Költészet. — 19,40: A nap gazdasági hírei. — 20,10: Egy régi nap. Spanyol játékfilm. — 21,25: Népdalok. — 22.05: Tvhíradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: CSENDESTÁRS (16 év!) (kanadai) Béke mozi: VILÁGVÉGE KÖZÖS AGYUNKBAN (14 év!) (ol.—ara.) Móricz Zs. mozi: ANTON, A VARÁZSLÓ (NDK) Kisvárda: FÖLDI ŰRUTAZÁS (am.) Mátészalka: A KORONA ELRABLÁSA, AVAGY ÚJRA A BOSSZÚÁLLÓK (sz.) Fehérgyarmat: A TAJGA CSÁSZÁRÁNAK VÉGNAPJAI (sz.) Nyírbátor: KABARÉ (16 év!) (am.) Vásárosnamény: FUTÁRSZOLGÁLAT (sz.) Száz résztvevővel Ökölvívó-fesztivál Baktán Ma délután ökölvívó kupatorna kezdődik Baktalóránt- házán. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa,' a Mezőgazdasági Dolgozók Országos Szakszervezete és a helyi Tsz SE ökölvívó-szakosztálya rendezésében kerül sor a TOT-MEDOSZ Kupára, melyen a tsz-sportegyesüle- tek indítják versenyzőiket. A rangos kupavidalon öt egyesület vesz részt. Az előzetes nevezések szerint közel százan lépnek a1 szorítóba és mérkőznek az érmekért. Az első ízben sorra kerülő kupatornán a Baktalórántházi Tsz SE Valamennyi igazolt ökölvívóját indítja. A házigazdák először mutatkoznak be a baktalórántházi közönségnek, éppen ezért jó szereplésre készülnek. A TOT-MEDOSZ Kupa ma délután 16,00 órakor a selejtezőkkel kezdődik, a nagyközségi művelődési házban felállított ringben. Holnap 16,00 órától már az elődöntőket vívják a versenyzők. A súlycsoportok döntőit vasárnap reggel rendezik, 9,30 órától. Az MSZMP Szabolcá-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-42S. 11-525 11-846 » Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 II KOlet- Kiadja aSzabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 ^1 , Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 35 SHüfllfüPftPCräfl releI«* Uadó: Mád! Lajos IliWllwQi Ul «mLuIJ Terjeszti a Magyar Posta. Hőfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél *•** m Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 380,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058