Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-11 / 135. szám

Aratásra készítik elő a nyíregyházi Ságvári Tsz-ben a kombájnokat és a kiszolgáló gépeket. Darkó András és Pristyák György az E—512-es kombájn vágószerkezetén dolgo­zik. (Jávor László felv.) A választások eredményeiről tárgyalt a HNF megyei elnöksége Leonyid Brezsnyev magas szovjet kitüntetéseket nyújtott át a szovjet—magyar űrpárosnak. (Kelet-Magyarország tele- fotó) Nagy szeretettel köszöntöt­ték kedden reggel Csillagvá­ros lakói a szovjet—magyar nemzetközi űrexpedíció két résztvevőjét, Valerij Kubá- szov űrhajóspilótát, a Szov­jetunió hősét és Farkas Ber­talant, az első magyar űrha­jóst. Az űrexpedíció tagjai egy héttel ezelőtt fejezték be nyolcnapos útjukat, amelynek során egy hetet töltöttek a Szál jut—6 űrállomáson. A két űrhajós az elmúlt héten Bajkonurban volt, ahol átes­tek a kötelező orvosi vizsgá­latokon és beszámoltak ta­pasztalataikról a szakembe­reknek. Csillagváros Cskailovszkaja repülőterét ünnepi köntösbe öltöztették az' űrexpedíció tagjainak fogadására. A nem­zetközi űrexpedíció tagjainak köszöntésére megjelent a re­pülőtéren Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósok ki­képzésének vezetője, Georgij Beregovoj altábornagy, a Jurij Gagarin kiképzőközpont vezetője, és ott voltak a ba­rátok. Szeretettel köszöntötték a jelenlevők Farkas Bertalan és bajtársa, Magyari Béla fele­ségét és gyermekeit. Ott vol­tak Farkas Bertalan szülei, és Csillagvárosba érkezett az első magyar űrhajós öccse is. A nemzetközi űrkettős fo­gadtatására magyar társadal­mi küldöttség érkezett Buda­pestről Moszkvába Bíró Gyu­lának, az MSZBT főtitkárá­nak vezetésével. A repülőtéren ott volt dr. Szűrös * Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete, Halász Antal vezérőrnagy, katonai és légügyi attasé, valamint a nagykövetség több felelős munkatársa. A ragyogó, nyárias napsü­A szocialista országok elektrotechnikai, energetikai és híradástechnikai tudomá­nyos egyesületei elnökeinek és főtitkárainak részvételével kezdődött kedden nemzetközi tanácskozás Nyíregyházán. tésben pontosan 8 óra 30 perc­kor állt meg a repülőtéren az űrhajósokat szállító TU—134 típusú különrepülőgép. Ku­Az egyesületek vezetőinek hagyományos, kétévenkénti konferenciáján ez alkalom­mal a népgazdaságok ’ elekt­ronizálásának kérdéseivel foglalkoznak s bő teret szen­telnek a lakossági energiael­látás helyzetének áttekintésé­re is. Elmondják tapasztalataikat a résztvevők a takarékossági intézkedések eredményeiről s az energiagazdálkodásban a szocialista országokra váró közös teendőkről is. A nemzetközi tanácskozás csütörtökön jegyzőkönyvek és az elfogadott, jóváhagyott ha­tározatok aláírásával ér majd véget. A háromnapos tanácskozás tegnapi megnyitóján részt vett dr. Gyuricsku Kálmán, a városi tanács elnöke és Szemján Tibor, a városi párt- bizottság titkára. A Hazafias Népfront me­gyei elnöksége kedden ülést tartott Nyíregyházán. Meg­tárgyalta az országgyűlési képviselő- és tanácstagvá­lasztások előkészítésének po­litikai tapasztalatait, a szava­zás eredményeit. A választá­sokat a megye valamennyi településére kiterjedő tömeg­politikai munka előzte meg. A választási gyűléseken, ré­tegtalálkozókon a lakosság aktívan vett részt. Az elő­adók, ’ országgyűlési képvise­lő- és tanácstagjelöltek, párt­ós tanácsi vezetők — szóltak a pártunk XII. kongresszusán meghatározott feladatainkról, a Hazafias Népfront válasz­tási programi árói, a békepo­litikáról. Nemcsak az orszá­gos, hanem a helyi politika tennivalói is szóba kerültek: a választási rendezvényeken ismertették a VI. ötéves terv koncepcióit, a közérdekű ja­vaslatok megvalósításának le­hetőségeit. A választási elő­készületeken a • résztvevők között ott volt társadalmunk minden rétegének képviselő­je, s a rendezvények jól szol­gálták a párt politikáját, hoz­zájárultak, hogy a képviselő- és tanácstagjelölteket széles körben megismerjék, Június 8-án a szavazás a megye 645 szavazókörében a törvényes előírásoknak megfelelően és jó politikai légkörben zajlott le — álla­pította meg a Hazafias Nép­front megyei elnöksége. A választók mindenütt bizal­mat szavaztak a Hazafias Népfront jelöltjeinek. Az or­szággyűlési képviselő- és ta­nácstagválasztások legfőbb politikai értéke, hogy me­gyénk egész lakossága — párttagok és pártonkívüliek — magukévá tette a XII. kongresszuson megfogalma­zott célokat, feladatokat, ki- fejejezésre juttatta, hogy fe­gyelmezett munkával dolgo­zik helyes, jól bevált politi­kánk megvalósításáért. Megyénkben 20 országgyű­lési képviselőt és 4661 helyi tanácstagot választottak, s a jelölt (vagy ahol többes jelö­lés volt, a jelöltek egyike) mindenütt megkapta a szük­séges szavazatot, így Sza- bolcs-Szatmárban pótvá­lasztást nem kell tartani. Az alábbiakban az ország- gyűlési választókerületek sor­száma szerint közöljük me­gyénk országgyűlési képvise­lőinek névsorát és választó- kerületük székhelyét. Képvi­selőnek választották Jestensz- ki Gábort, az ÉPSZER válla­lat lakatosát, Biszku Bélát, az MSZMP Központi Bizottsá­gának nyugalmazott titkárát. Gilányi Jánost, a nyíregyházi Széchenyi István Közgazda- sági Szakközépiskola igaz­gatóját (Nyíregyháza), dr. Harmat Lászlót, az Űjfehértói Gyümölcs- és Dísznövény­termesztési Kutató Intézet igazgatóját (Űjfehértó), Hosz- szú Lászlót, á megyei pártbi­zottság titkárát (Tlszavasvá- ri), Héri Lászlót, a rakamazi Győzelem Termelőszövetke­zet elnökét (Gávavencsellő), Kovács Andrásáét, a Kender- Juta-Politextil Vállalat nagy­halászi gyárának munkásnő­jét (Nagyhalász), Kelemenné Balogh Katalint, a Nagykállói 2. számú Általános Iskola ta­nárát (Nagykálló), Hornyák Tibornét, a nyírbélteki nagy­községi pártbizottság titkárát (Nyírbéltek), Sörés Istvánt, a Növényolajipari Vállalat nyírbátori üzemének műveze­tőjét (Nyírbátor), Biró Mik­lóst, a MOM mátészalkai Szabolcs-Szatmár közismer­ten nem tartozik az ország legerdősebb területei közé, ám az alföldi megyékhez ké­pest még mindig jól áll. Je­lenleg a megye erdőterülete megközelíti a 64 ezer hektárt, ami az idén ezer hektárral gyarapodott. A telepítésekkel ebben az esztendőben is a termelőszö­vetkezetek jártak az élen, ahol a tervezettnél jóval na­gyobb területen, összesen 646 hektáron ültettek csemetéket. gyáregységének vezetőjét (Mátészalka), Szántó Sándort, a nagyecsedi Rákóczi Terme­lőszövetkezet üzemágvezető- jét (Nagyecsed), dr. Tar Im­rét, a megyei pártbizottság el­ső titkárát (Csenger), Gulyás Emilné dr.-t, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkárát (Jánkmajtis), Széles Lajost, a fehérgyarmati járá­si hivatal elnökét (Fehér- gyarmat), Fodor Istvánt, az Irodagép-ipari és Finomme­chanikai Vállalat vásárosna- ményi gyáregységének köz­pontifűtés-szerelőjét (Vásá- rosnamény), Tóth Józsefet, a barabási Béke Tsz gépcso­portvezetőjét (Tiszaszalka), dr. Kulin Lászlónét, az Egye­sült Izzó kisvárdai gyáregy­ségének üzemorvosát, (Kis- várda), Erdei Lászlónét, a Magyar Nők Országos Taná­csának elnökét (Nyírtass), Tóth Gézát, az SZMT titkárát (Záhony). A Hazafias Népfront me­gyei elnöksége megtárgyalta a megyei tanács és a helyi tanácsok alakuló üléseivel kapcsolatos feladatokat. Ál­lást foglalt személyi kérdé­sekben, javaslatokat tett a megyei tanácstagjelöltek sze­mélyére és népi ülnökök megválasztására. A helyi ta­nácsok alakuló üléseit me­gyénkben június 12. és 25. kö­zött tartják. A tervezettnél többet ültettek az állami gazdaságok is, 140 hektárral szemben 213 hek­tárt. Az erdőgazdaság gondo­zásában és az egyéb állami kezelésben lévő erdőterületek a tervezett ütemben növe­kedtek, amiknek eredménye­képpen az előirányzott 716 hektár helyett 968 hektárral gyarapodott a megye erdői­nek nagysága ebben az év­ben. Az elültetett csemeték nagy része vöröstölgy, és akác, de jelentős területen te­lepítettek hazai és nemes nyárt, fehér füzet, valamint fenyőt is. Ez a munka — mint az elmúlt években is — az 1973-ban jóváhagyott ál­lományfejlesztési terv szerint folyik. Ebben a szakemberek kidolgozták a megye optimá­lis erdőszerkezetét, melynek alapján az ezredfordulóra Szabolcs-Szatmár erdeinek negyedét teszi majd ki a tölgy, míg az akác 35, a ne­mes nyár tizenöt, a fenyő ti­zenkettő, a hazai nyár és a fűz nyolc, míg az egyéb fa­fajták öt százalékkal képvi­seltetik majd magukat. Itt még jelentős munka vár az erdészekre, hiszen jelenleg a megye erdőinek felét az akác foglalja el, s a nemesebb fa­fajták, mint a tölgy és a fe­nyő csak tizennyolc, illetve hét százalékot tesznek ki. Országos útügyi napok Nyíregyházán Több, mint kétszáz szak­embert yárnak június 19— 20-án Nyíregyházára, az or­szágos útügyi napok rendez­vényére. Az évente más-más megyében sorra kerülő talál­kozón az úthálózat fejleszté­sével, fenntartásával, a leg­újabb tudományos eredmé­nyekkel foglalkoznak. A ren­dezők, a Közlekedéstudomá­nyi Egyesület közúti szak­osztálya és a nyíregyházi szakcsoportja, gondoltak ar­ra is, hogy a megye ez irányú tevékenységével szintén meg­ismerkedjenek a résztvevők. Az előadásokat a tanár­képző főiskola nagyelőadójá­ban tartják. Az első napon többek között a megye úthá­lózatát ismertetik, az orszá­gos közutak fejlesztésének céljairól, az igényekhez való megfelelőségről esik szó. Délután szakmai bemutató keretében a mátészalkai át­kelési szakasz, valamint a tunyogmatolcsi Szamos-híd építését tekintik meg az út­építő és -fenntartó szerveze­tek, valamint az egyetemek és tudományos intézetek képviselői. Ugyanakkor a fő­iskolán egy kis kiállítás ke­retében a Közúti Múzeum anyagának egy részletével ta­lálkozhatnak a résztvevők. A második nap az energia- takarékos útpályaszerkezetek kialakításáról hangzik el elő­adás, amit felkért hozzászólók egészítenek ki. A nyolc tantermes, tornatermes általános iskola mellett 120 személyes óvodát és 80 gyermek elhelyezésére szolgáló bölcsődét épített a SZÁÉV Kisvárdán. (Elek Emil felvétele) (Folytatás a 4. oldalon) Nemzetközi energetikai tanácskozás Nyíregyházán Vöröstölgy, akác, nemes nyár Ezer hektár új erdő i |m 1 Kelet^BBF m Jamfigorszáa XXXVII. évfolyam, 135. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1980. június 11., szerda CSILLAGVÁROSBA ÉRKEZETT V. KUBÁSZOV ÉS FARKAS BERTALAN L. Brezsnyev kitüntette a szovjet-magyar íirpárest

Next

/
Oldalképek
Tartalom