Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-25 / 147. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. június 25. „Tavábbi sikerebet az Interkozmosz- program megvalósításához“ Eseményekben, élmények­ben gazdag volt az a bő egy­hetes program, amellyel Ma­gyarország köszöntötte az el­ső szovjet—magyar űrrepü­lés hőseit. Valerij Kubászov űrhajós mérnök, a Szojuz— 36 parancsnoka és az a kül­döttség, amely Alekszej Jeli- szejev űrhajós mérnöknek, a közös űrvállalkozás földi re- püléstrányító parancsnokának vezetésével elkísérte a koz­monautákat Magyarországra — amint a vendégeskedés napjaiban többször megfogal­mazták — felejthetetlen em­lékekkel indultak vissza ha­zájukba. A szovjet vendégek a vi­lágűrben elsőként járt ma­gyar űrhajós, Farkas Berta­lan és a másik kiképzett űr­hajósunk, Magyari Béla tár­saságában a fővároson kívül öt megyében jártak, sok száz emberrel szőttek személyes barátságot, velük viszont a televíziós közvetítések révén az egész ország megismerked­hetett, szívünkbe zártuk va- lamennyiüket. Budapest, Kossuth tér: ün­nepélyesen fogadták a koz­monautákat a párt- és álla­mi vezetők — így kezdődött az eseménysorozat június 16- án. Azután ünnepség követ­kezett a parlamentben, ahol elsőként adták át a Magyar Népköztársaság űrhajósa ki­tüntetést Farkas Bertalannak, s a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést vele együtt Valerij Kubászovnak is. Utá­na nagygyűlés Csepelen, ifjú­sági találkozó a Kisstadion­ban — majd országjárás kö­vetkezett a programban. A vidéki körúton előbb Nyír­egyháza, ezután Gyulaháza — Farkas Bertalan szülőfalu­ja — volt az országgal, az emberekkel ismerkedés egy- egy állomása. Borsod megyé­be — Miskolcra, a Matyó­földre — is ellátogattak, majd Heves következett: Gyöngyösvisontán megko­szorúzták a Gagarin-emlék- művet. Szolnokon, a magyar űrhajósok egykori alma ma­terében, a Kilián György Re­pülő Műszaki Főiskolán fo­gadták büszkén és szeretet­tel a kozmonautákat. Üjabb „város”, a balatoni úttörővá­ros: Zánkán a kék- és piros- nyakkendősök ezreinek fan­táziáját villanyozták fel űr­emlékeikkel a Szojuz—36 uta­sai. Az országjáró út utolsó, Veszprém megyében töltött napján a pápai repülős ala­kulat pilótáival való találko­zás is beírödott a látogatás sokszínű emlékkönyvébe. Mindenütt, ahol megfor­dultak az űrhajósok, az ün­neplők tíz- és tízezrei fogad- ták-köszöntötték őket forró szeretettel és nagy tisztelet­tel. Nemcsak a vendégekben hagytak mély nyomot az el­múlt napok, hanem felejthe­tetlenek mindazoknak, akik az élménybeszámolók nyo­mán bepillantást nyerhettek a szovjet és a magyar nép nagyszerű közös vállalkozásá­ba, láthatták — egy-egy kéz­fogással köszönthették, to­vább buzdíthatták — azokat, akik sikeresen végezték el a különböző űrkísérleteket. A magyarországi látoga­tás végén — hétfőn este — Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és felesége felkereste szálláshelyükön az űrhajóso­kat, baráti beszélgetést foly­tattak velük. Ismételten el­ismerését fejezte ki koz­moszhódító, nagyszerű telje­sítményükért, amellyel újabb fejezettel gazdagították a szocialista országok összefo­gásával, újabb és újabb nem­zetek fiainak eredményeivel sikeresen megvalósuló Inter- kozmosz-programot. További sikeres munkálkodást — egyéni életükhöz boldogságot, egészséget — kívánva a koz­monautáknak, Kádár János arra kérte őket, hogy vissza­térve a hétköznapi feladatok­hoz, tolmácsolják személyes jókívánságait, népünk forró, testvéri üdvözletét családjuk­nak, barátaiknak, munkatár­saiknak. Ülésezik a Legfelsőbb Tanács Kedden délelőtt 11 órakor a Kremlben megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Taná- nácsának ülésszaka. A tanács­kozáson jelen van Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke, vala­mint sok más párt- és állami vezető is. A megnyitó ülésen az ülés­szak részvevői jóváhagyták a napirendet. Eszerint az első napi együttes ülésen a taná­csok jogkörét rendező tör­vényjavaslat ismertetését hallgatják meg a küldöttek, majd a tervezetet a két ház külön-külön vitatja meg. A második plenáris ülésen a ta­nácsokkal kapcsolatos tör­vény elfogadása után két környezetvédelmi törvényja­vaslat előterjesztésére kerül sor: ezek a vadgazdálkodás és a vadvédelem kérdéseivel, illetve a levegőszennyezés el­leni intézkedésekkel foglal­koznak. Végezetül a képvi­selők jóváhagyják a Legfel­sőbb Tanács elnöksége által az elmúlt ülésszak óta ho­zott törvényerejű rendelete­ket és megválasztják a Leg­felsőbb Tanács új alelnökeit. Carter Belgrádban tárgyal A jugoszláv államelnökség meghívására Jimmy Carter, az Egyesült Államok elnöke kedden kétnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érke­zett. Az elnököt a repülőtéren Cvijetin Mijatovics, az állam­elnökség elnöke, Lazar Koli- sevszki, az államelnökség tagja, Dragoszlav Markovics, a szövetségi nemzetgyűlés el­nöke, Veszelin Gyuranovics, a szövetségi kormány elnöke és más magas rangú szemé­lyiségek fogadták. Carter elnök a repülőtérről egyenesen Joszip Broz Tito sírjához hajtatott, hogy — el­késve ugyan — lerója kegye­letét. Az amerikai elnök virág­csokrot helyezett el a síron, és egyperces néma főhaj­tással adózott a múlt hónap­ban elhunyt államfő emléké­nek. Carter elnök 24 órás látogatásra kedden Belgrádba érkezett. Képünkön: Carter ellép a díszszázad előtt. (Kelet-Magyar- ország telefoto) Tamási Másfél SZÓ B Cl — Regény — összkomfort 37. „Akkor miért nem mégy?” A nap felé fordította arcát, hunyt szemmel itta a fényt. S csak nagysokára válaszolt. „Mert nem akarlak téged itthagyni.” Az a tapló... Ó, az a tapló. Amaz a lovaival törődik, emez velem. Amennek a sportkarrier, mégis emennek a tussal megrajzolt útja, ame­lyen csak végig kell mennie, tehát a legfőbb gondja én le­hetek ... Amannak az a kony- haszagú félszobája, emennek évek óta a két berendezett szoba, a hall, a gardrób a be­épített szekrényekkel... Me­sélt eleget róluk! Viszont a vasárnap délutá­nok ... Azok a csodálatos va­sárnap délutánok! Istenem, de nehéz is egy nőnek! Ha az ember számolgatni kezd, néha félelmetes ered­mények jönnek ki. Például? Hát például az, hogy egy öröklakás egyetlen négyzet- méterének ára: a félévi fize­tése. Vagyis kerek év alatt — ha nem eszik, nem lakik, nem öltözködik, nem közle­kedik! — megkeresi a jöven­dő lakása vécéjét... A kony­háért hat évig dolgozhat, a fürdőszobáért újabb hat évig — ám ugyan, mit részletez­zem? Egy negyven-ötven négyzetméteres lakásért húsz-huszonöt évig kell sza­kadatlanul dolgoznia, de úgy, hogy közben a tanács szociális osztálya, vagy az üdvhadsereg gondoskodik az eltartásáról... Ám ugyanakkor: ha a la­kást nem magának kell ösz- szehoznia, egy négyzetméter árán vehet egy irhabun­dát ... Egy remek automata mosógépet. A vécé árán: egy színes televíziót... A kony­ha árán egy autót! A nappa­li szobája helyett — egy nya­ralót ... Uram, istenem, szo­rult el a szívem, amikor a számolgatásban idáig jutot­tam: és ezt az állam komo­lyan gondolja? A szocialista állam? Hogy az egyik dolgo­zónak ő ad lakást, s ezzel mindazt a luxust elérhetővé teszi neki, amit az így meg­spórolt félmillió forintból megszerezhet magának, — másik dolgozóját meg ugyan­akkor arra ítéli, hogy maga nyögje ki lakására a félmil­liót. sőt kamatos kamataival a hétszázezret; vagyis élte fogytáig szűkölködjék, verje fogához a garast... Jó, jó tudom: a számítás TELEX SZOVJET HADIHAJÓK TUNÉZIÁBAN A Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja ked­den bejelentette, hogy szov­jet hadihajók június 26-tól július 1-ig hivatalos baráti látogatáson a tunéziai fővá­ros kikötőjében tartózkodnak. KÍNAI JEGYZÉK VIETNAMHOZ Kína „nem tartja alkal­masnak” a pillanatot arra, hogy felújuljanak a1 két or­szág kapcsolatainak norma­lizálásával foglalkozó kínai— vietnami tárgyalások — ez a lényege annak a jegyzék­nek, amelyet a kínai külügy­minisztérium juttatott el Vietnam pekingi nagykövet­ségéhez. A jegyzékről a keddi Zsenmin Zsipao adott hírt. TŰZHARC A KAMBODZSAI HATÁRON A kambodzsai SPK hír- ügynökség jelentése szerint június 16-án és 17-én Thai­föld területéről rakétatűz alá vették a határ közelében fekvő Pursat és Battambang kambodzsai tartományokat. Ezekben a napokban két thaiföldi fegyveres csoport is behatolt az ország területére. A kambodzsai határőrök a behatolókat visszavonulásra kényszerítették. CUNHAL SAJTÓÉRTEKEZLETE Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára sajtóértekezleten összegezte a PKP-küldöttség mozambiki látogatásának eredményeit. A látogatás — hangsúlyozta Cunhal — a Portugál Kom­munista Párt és a Mozambi­ki Népi Felszabadítási Front (FREL1MO) kapcsolataira jellemző barátság és együtt­működés jegyében zajlott le. AZ ENSZ VILÁGÜR- BIZOTTSÄG ÜLÉSE New Yorkban megkezdte munkáját az ENSZ világűr­bizottsága. Megvitatják a Földnek a világűrből műhol­dak segítségével történő fel- térképezését, a nukleáris energiaforrások világűrbeli felhasználását, a televíziós műsorokat közvetítő műhol­dak kérdését és a világűr bé­kés célú felhasználásával foglalkozó második ENSZ- konferencia előkészítését. egy keresetre szól, és egy családban általában ketten keresnek. És egy vécéért né­melyeknek nem is egy évig, csupán kilenc-tíz hónapig kell dolgozniok ... Elisme­rem. Csakhogy ahol ketten dolgoznak, ott rendszerint család van, két-három gye­rek: és úgy már megint csak helyreáll az eredeti számítás érvénye... És ehhez is: mi kell? Egy munkaimádó, elszánt férfi aki éjt nappallá téve hajlan­dó dolgozni a csalódért! Aki hajnalban kel, lenyomja az első műszakot, rohan a má- sodikrk, aztán rohan a gyere­kért az óvodába (ha a kicsit egyáltalán fölvették!), leadja otthon, és rohan az esti ma­szekmunkái után ... úgy ám, de az efféle ember ritka — és meddig bírná ezt a mun­katempót? Ezen persze nem is volt érdemes tűnődnöm, mert egyben biztos lehettem: az én Ákosom nem efféle ember! Az a múltkori, ott a Kele­tinél. a presszóban, az volt az eiső személyesebb beszél­getésünk. Kapcsolatunk ad­dig valóban csak a hivata­los dolgokra szorítkozott. Udvariasan és jóindulattal bántam vele eddig is, hi­szen így bánok minden be­osztottammal, de vele talán még külön is éreztettem, hogy a munkáját sokra be­csülöm. Mert nagyszerű munkaerő volt, gyors, készsé­ges, intelligens és lelkiisme­retes. (Folytatjuk) Az ú] tervidőszak küszöbén A KGST egy-egy ülés­szakának munkája ön­magában bajosan ér­tékelhető; ennek az a felté­tele, hogy beillesszük a kö­zelmúlt esztendők KGST-te- vékenységébe. Az elmúlt hé­ten Prágában tartott XXXIV. tanácsülés kapcsán elsőként arra a jellemző vonásra kell utalnunk, hogy a szocialista gazdasági közösség nemzetkö­zi szervezetének munkája a folyó tervidőszakok derekától kezdve mindinkább a jövőre, a következő tervidőszakban kifejtendő együttműködés előkészítésére, szélesítésére koncentrálódik. Nos, ami 1981—1985-öt il­leti, a KGST-országok a megszokottnál jóval koráb­ban kezdték meg a jövőbeni együttműködés megalapozá­sát. Már 1976-ban — mintegy válaszként a világgazdasági kihívásra és korszakváltásra — elhatározták, hogy k gaz­dasági fejlődés szempontjá­ból életbe vágó problémák megoldására hosszú távú kö­zös stratégiát dolgoznak ki. Ennek nyomán születtek meg — dolgozták ki, majd fogad­ták el 1978-ban és 1979-ben — a 10—15 esztendőre, tehát többnyire 1995-ig szóló öt cél­programot. Az utóbbi két esztendőben a KGST-munka főként arra összpontosult, hogy a közös gazdasági stratégia öt cél­programjának végrehajtása mielőbb, de legalább az új tervidőszakban megkezdőd­jék. Az említett dokumentu­mok ugyanis — bár a fel­adatokat, a közös tennivaló­kat konkrétan meghatároz­zák — mindaddig csak prog­ramok, amíg nem alakulnak át államközi egyezményekké, majd pedig magánjogi szer­ződésekké. Az öt célprogram összesen 230 intézkedést, fej­lesztési feladatot irányoz elő, s ezek közül a prágai ülés­szakig bezáróan 82-re aláír­ták az államközi egyezmé­nyeket is. Az ülésszakon is aláírtak egy jelentős megálla­podást, éspedig a mikro-szá- mítástechnika fejlesztésére, a gyártás szakosítására, s' an­nak figyelembevételével a kölcsönös szállításokra. Az egyezmény az új tervidőszak­ban 15 milliárd rubel értékű kölcsönös forgalomra ad le­hetőséget. A KGST apparátusára, szervezeteire hárul az a fel­adat, hogy a célprogramok megvalósítását, beindítását szolgáló államközi egyezmé­nyek rendszerét teljessé te­gyék, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a közös fejlesztésben vállalt felada­tok beépüljenek a tagorszá­gok 1980 utáni, egyebek kö­zött az 1981—1985. évi nép- gazdasági terveibe. A cél­programok és a nemzeti gaz­daságfejlesztési tervek kap­csolódását az is erősíti, hogy 1981—1985-re is kidolgozzák a sokoldalú integrációs intézke­dések egyeztetett tervét* amelybe az együttműködés csomópontjait alkotó fejlesz­tések, feladatok kerülnek be. A KGST-országok az el­múlt esztendőkben rendkívül nagy — minden eddigit felül­múló — erőfeszítéseket tet­tek, ha úgy tetszik, együttmű­ködésük fejlesztésére, de reá­lisabb úgy fogalmazni, annak érdekében, hogy együttmű­ködésük kielégítse a követel­ményeket. Mert anakroniz­mus lenne azt állítani, felté­telezni, hogy amikor a tagor­szágok gazdasági helyzetét a növekedés lassulása, a társa­dalmi termelés nem kielégítő hatékonysága, s többnyire egyensúlyhiány jellemzi, két- és több oldalú együttműködé­sük és annak mechanizmusa megfelelő, kielégítő. Annál kevésbé állítható ez, mert a növekedés lassulása már az együttműködés szférájára is átterjedt. A XXXIV. ülésszak közleményének idevágó ada­ta szerint a KGST-országok teljes külkereskedelmi for­galma az elmúlt évben 12,7 százalékkal, az egymás közöt­ti forgalom viszont csak 7,7 százalékkal nőtt. Ugyanezt a tendenciát jelzik a magyar vonatkozású adatok is: az 1976—1980. évi tervegyezteté­sekre épülő hosszú lejáratú árucsere-forgalmi egyezmé­nyek KGST-kereskedelmünk mintegy 60 százalékos növe­kedését irányozták elő, s et­től a tényleges árucsere jócs­kán elmarad. / Ú gy tűnik, hogy nemcsak a tagországok gazda­sága, hanem két- és sokoldalú együttműködésük is problematikus szakaszba jutott, a már lezárult terv- egyeztetések is azt valószí­nűsítik, hogy a következő tervidőszakban még aligha lesznek képesek gyorsan nö­velni az együttműködést, köl­csönös árucsere-forgalmunk­kal kedvezően befolyásolni egymás gazdasági növekedé­sét, leküzdeni a nehézségeket. Lehetséges — s ezt a magyar küldöttség is szorgalmazta a prágai ülésszakon —, hogy a későbbiek során még további lehetőségek tárulnak fel a szükségletek, az igények jobb, szélesebb körű kielégítésére. Ez jó és fontos lenne, ám az alapvetői probléma az —, ami a forgalomnövekedés alacso­nyabb ütemében és zavarai­ban is tükröződik —, hogy az együttműködésnek minden tagországban és a közösség egészében növelnie kellene a társadalmi termelés haté­konyságát, mert csak ily mó­don képződhet pótlólagos erő­forrás a nehézségek kiküszö­böléséhez, a kielégítő gazda­sági növekedéshez. G. I. Ff f* f rf rerti es női dolgozók részére betanító festő-mázoló — tapétázó és építőipari könnyűgépkezelő-képző tanfolyamot indítunk. A TANFOLYAMOK HELYEI: Kecskemét, Baja. Oktatási idő: 6 hónap. Kezdés: 1980. július 1. Feltételek: 8 általános iskolai végzettség, 18—45 életév. Jelentkezőkkel szerződést kötünk. A tanfolyam ideje alatt és után folyamatos munkát biztosítunk. Szociális juttatások ai kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. fsz. 6. Baja dr. Alföldi János u. 2—4. (K. 081132)

Next

/
Oldalképek
Tartalom