Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-23 / 119. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. május 23. Választási nagygyűlések (Folytatás az 1. oldalról) ségének legfőbb jellemzőiről, kiemelve a gazdaságpolitikai, gazdaságirányítási munkát. Hangsúlyozta, hogy pártunk XII. kongresszusa eddigi fejlődésünk mérlegét megvonva azt állapíthatta meg: népgazdaságunk minden nehézség ellenére továbbfejlődött, a nemzeti vagyon számos új alkotással, létesítménnyel gyarapodott. A kormány elnöke kitért arra is, hogy több fontos területen nem tudjuk maradéktalanul valóra váltani a tervekben rögzített elképzeléseinket. Nehézségeink legfőbb oka, hogy a korábbihoz képest gyökeresen megváltoztak a külső gazdasági feltételek, a nemzetközi ár- és értékesítési viszonyok. De önkritikusan meg kell állapítani: mai gondjaink jelentős része abból is ered, hogy teljesítményünk elmarad a megváltozott viszonyok szabta követelményektől. Ezután Lázár György Borsod megye és Miskolc eredményeit méltatta, majd visz- szatérve az országos feladatokhoz, hangsúlyozta, hogy a XII. kongresszuson elfogadott határozatok végrehajtása, különösen az előttünk álló gazdasági feladatok megoldása, mindannyiunktól felelős munkát, összehangolt, tudatos tevékenységet kíván. Terveink valóra váltásához továbbra is nélkülözhetetlen számunkra a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott sokoldalú gazdasági együttműködés. Belpolitikai, gazdaságpolitikai céljainkról szólva rámutatott a kormány elnöke, hogy elérésükben minden eddiginél nagyobb szerepe van a társadalmi összefogásnak, az emberi tényezőknek. A vezetés színvonala emelésének, a gazdaság és a tudomány jobb kapcsolatának épp úgy, minta tehetségek, a felelősen kockázatot vállaló vezetők felkarolásának, a munkaver- seny-mozgalom, az ésszerűsítő, újító kezdeményezések támogatásának. Lázár György ezután külpolitikai kérdésekkel foglalkozott, majd befejezésül hangsúlyozta: Céljaink elérésének legfontosabb feltétele a jól és gondosan végzett munka. Ezt kéri mindenkitől a Hazafias Népfront is választási felhívásában: „legyen a jó munka minden dolgozó ember éltető eleme, mai és holnapi boldogulásunk forrása”. Lázár György beszéde után a nagygyűlés résztvevői közül öten kértek szót: Bencsik János, a Lenin Kohászati Művek acélöntője, Éliás Gyula, a miskolci Kossuth gimnázium negyedik osztályos tanulója, első választó, Hnisz Eszter, a harsánvi mezőgazdasági termelőszövetkezet brigádvezetője, Feledy Gyula Kossuth-díjas, érdemes művész grafikus és Énekes Sándor, a Diósgyőri Gépgyár vezérigazgatója. Szeged: APRÓ ANTAL A szegedi sportcsarnokban rendezett választási nagygyűlésre egész Csongrád megye területéről elküldték képviselőiket a választópolgárok. A sok ezer résztvevőt, a megye képviselőjelöltjeit és a helyi párt, állami és társadalmi szervezetek vezetőit Nagy István, a Hazafias Népfront Csongrád megyei Bizottságának elnöke köszöntötte, majd Apró Antal, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Csongrád megye 1. számú választókerületének képviselőjelöltje mondott beszédet. Bevezetőben a választások politikai tartalmáról, társadalmi jelentőségéről szólt, majd részletesen elemezte az országgyűlésnek az elmúlt ötéves ciklusban kifejtett tevékenységét. A legfelsőbb népképviseleti szervek irányító és ellenőrző tevékenységének növelése — mondotta — szocialista államunk demokratikus fejlesztésének egyik fontos követelménye. Országgyűlésünk széles körű, nyílt vitákra támaszkodva számos, a társadalom fejlődését szolgáló törvényt alkotott. Az országgyűlés az utóbbi öt évben 19 miniszteri és államtitkári beszámolót hallgatott meg. A kormány tagjai fontos kérdésekről, fontos törvények végrehajtásáról számoltak be az országgyűlés bizottságai előtt is. A szónok végül hangsúlyozta : alkotmányunk szerint az országgyűlési képviselők tevékenységüket választóik, a köz érdekében végzik. Ezután dr. Rusz Márk, a deszki tüdőgyógyintézet főorvosa, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének elnöke, Csongrád megye 8. számú választókerületének képviselőjelöltje szólalt fel. Választott a csehszlovák parlameot Ismét Gustáv Husák a köztársasági elnök A csehszlovák parlament csütörtökön ismét Gustáv Husákot választotta köztársasági elnökké. A parlament két házának együttes ülésén a több mint 340 képviselőn kívül vendégként jelen voltak a CSKP KB tagjai, más politikai és társadalmi szervezetek vezetői, a csehszlovák közélet kiválóságai, egyházi személyiségek — soraikban Frantisek Tomásek bíboros, prágai katolikus érsek is —, továbbá a prágai diplomáciai testület tagjai, közöttük Kovács Béla magyar nagykövet. Alois Indra, a szövetségi gyűlés (parlament) elnöke az elnökválasztás hagyományos színhelyén, a prágai vár Ulászló-termében tartott ülést megnyitva bejelentette, hogy a CSKP Központi Bizottsága és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága ismét Gustáv Husákot, a CSKP KB és a nemzeti front KB elnökét jelölte a köztársasági elnöki tisztségre, s mivel az alkotmány szerint illetékei testületek más személyt nem javasoltak, Gustáv Husák az egyetlen jelölt. A jelölési javaslatot indokolva Lubomir Strougal kormányfő rámutatott: Gustáv Husák egész eddigi élete és munkássága tanúsítja, hogy rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, amely e fontos és felelős tisztség ellátásához kell. Lubomir Strougal beszéde után a csehszlovák szövetségi gyűlés képviselői titkos szavazással egyhangúlag újra megválasztották a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé Gustáv Husákot. Az erről szóló bejelentést a jelenlevők nagy tapssal fogadták. Az államfőt, aki Lubomir Strougal és Alois Indra társaságában rezidenciájából rövidesen megérkezett az ülésterembe, újraválasztása alkalmából az esemény résztvevői melegen köszöntötték. Gustáv Husák letette hivatalos esküjét, majd a prágai vár udvarán fogadta a várőrség díszalakulatának tisztelgését. ★ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jó kívánságait dr. Gustáv Husáknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság újból megválasztott elnökének. Polgárháborús állapotok uralkodnak a dél-koreai Kvangzsu városban. A képen kormányellenes tüntetők, zsákmányolt katonai autóval. (Kelet-Mag yarország telefotó) Tarifás: Másfél SZOBd-Regény- ÖSSzkolTlfort 16. De hol is tudott volna egy hivatásos katonatiszt, aki semmi máshoz nem értett, éppen negyvennyolc novemberében, amikor a minisztériumokból, állami hivatalokból és a városházáról frissiben elbocsátott szakképzett tisztviselők tíz- és tízezrei kilincseltek kétségbeesve állás után? Néhány hétig futkosott szegény, összeköttetést keresett, protekcióért könyörgött —, de senki nem tudott segíteni rajta. A minisztériumban egyetlen ismerőse sem maradt, nemrégiben ott is „összeesküvést” lepleztek le, és óriási tisztogatások folytak. A sok izgalom, a méltatlan bánásmód miatt érzett elkeseredés és a végső reménytelenség végül ágynak döntötte, a fronton szerzett reumás szívbántalmai kiújultak, és amikor közeli baráti letartóztatásáról kapott hírt, egy anginás roham végzett vele. Miklós ezt az évet még végigcsinálta az egyetemen, de negyvenkilenc őszén már nem tudott beiratkozni. A dékáni hivatalban ráolvasták, hogy apja horthysta tiszt volt, semmi keresnivalója a felszabadult nép fiainak tanintézetében. Négy szabályos féléve volt. éppúgy mint apámnak, amikor abba kellett hagyja a tanulmányait. Csakhogy neki nem volt húga, akit kiháza-sítson, s anyja sem otthonülő úriasszonyként élt, mint az én néhai magatehetetlen nagyanyám. Anyósom ugyanis szegény leány volt, egy borsodi bányászember családi összefogással tanítónővé feltaníttatott egyetlen leánya, aki már állásban volt, amikor az akkor még csupán hadnagy apósommal megismerkedett. Sőt hozzámenni is csak így tudott. Mert a fiatal katonatiszt akkoriban csakis úgy nősülhetett, hogy vagy gazdag lányt vett el, akinek apósa le tudta tenni a „kauciót” (vagyis azt a hatalmas összeget, amelynek kamataiból egy tiszt családostul is „rangjához méltó módon” élhetett), vagy — kivételes engedéllyel — kenyérkereső lányt vett feleségül. Anyósomnak, özvegyen maradván, megélhetési gondjai ilyenformán nem voltak, szűkös napi kenyerét biztosította tanítónői állása az egyik budai iskolában. És mert már abban az időben is pedagógushiány volt, férje szélnek eresztése után is meghagyták állásában. Miklósnak így egyedül magáról kellett gondoskodnia. Huszonegy éves volt, ereje teljében lévő, jó kötésű, izmos fiú, bízott erejében és nem nagyon izgatta magát a majddal. Más bizonyára íróasztalt keresett volna, alacsonyabb beosztású helyet vagy egy patika laboratóriumában kotyvasztgatta volna a lázcsillapítókat, esetleg kitanulja a műszaki rajzolást, s úgy próbál fehérköpenyes álláshoz jutni — ő szénkihor- dónak állt, mert itt a kutya nem kérdezte, ki az apja, s a kutya sem nézte, mennyi borravalót csúsztatnak a kezébe. És neki pénz kellett, sok pénz, mert vissza akart kerülni az egyetemre, s tisztában volt vele, hogy anyja a négyszáz forintos fizetéséből nem tudja majd támogatni, a származása miatt meg aligha számíthat ösztöndíjra. Két évig hordta a szenet zokszó, zúgolódás nélkül. S e két év alatt összegyűjtött huszonkétezer forintot, ötvenegy nyarán, mint fizikai munkás, visszaverekedte magát az egyetemre. A két év előtti izgalmak elültek, most a kitelepítések híre borzolta az idegeket, és apját újból elfogadták demokratikus alezredesnek. Egy évet megint elvégzett, kitűnő eredménynyel persze, hisz szenvedélye volt a vegyészet; a két szénhordó év alatt is rengeteget tanult, s képezte magát tovább. De ötvenkettő őszén ismét előkotorták a papa kartotékját, s arra hivatkozván, hogy az országban élesedik az osztályharc, következésképp nem tűrhetnek a főiskolákon osztályidegen elemeket, újra csak kizárták az egyetemről. Ekkor — tartott még a szénhordáson vett pénzből — egy vegyigyárba szegődött munkásnak, hogy most már közelebb maradjon a szakmához. A harmadik év végére másodosztályú méregke- verővé küzdötte fel magát, s talán itt tölt még néhány évet, ha az ötvenhármas új kormányprogram nem veti el az osztályharc éleződésének elméletét, és nem enyhíti a viszonyok képtelen szigorát. így aztán ötvennégy őszén újra csak beiratkozhatott a hetedik félévre, és ötvenhat tavaszán végre kezébe kapta a vegyészmérnöki diplomát. (Folytatjuk) Kommentár Politikai jégtörés Leonyid Brezsnyev szovjet és Giscard d’Estaing francia elnök varsói tanácskozása igen jelentős nemzetközi eseményként vonul be a jelenkori politika és diplomácia történetébe. A Szovjetunió és Francia- ország között a hatvanas évek kezdetétől rendszeres konzultációk zajlanak államfői szinten. Külpolitikai tevékenységük tengelyében immár 20 esztendeje az európai béke biztosítására, a kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítására való törekvés áll. A szovjet—francia csúcstalálkozók ezért mindig nagy figyelmet keltettek mind a kétoldalú, mind a nemzetközi helyzetre gyakorolt hatásuk tekintetében. Különösen áll ez a mostani, hatodik ilyen tanácskozásra, mert az amerikai imperializmus és bizonyos segédcsapatai akcióinak következtében kiéleződött a nemzetközi helyzet. A Wilanow palotában rendezett csúcstalálkozó célja — mint ezt francia részről hangsúlyozták —, a veszélybe került enyhülés megóvása, az amerikai bojkottpolitika következtében megszakadt kelet—nyugati párbeszéd újrakezdése volt. Mindkét tárgyaló fél úgy vélekedett, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet súlyos veszélyeket hordoz magában. Aktívan kell tehát fellépni a feszültség fokozása ellen, meg kell védelmezni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években értek el a béke megszilárdításában és folytatni kell az enyhülés és a békés egymás mellett élés politikáját. A nemzetközi helyzet bonyolultsága, a Carter-kor- mányzatnak a szövetségeseire gyakorolt agresszív nyomása miatt teljes titoktartással készítették elő a találkozót. Ma már bizonyos, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter egy hónappal ezelőtti párizsi tárgyalásai, valamint a napokban lezajlott külügyminiszteri szintű francia— szovjet kapcsolatfelvétel Bécsben szoros összefüggésben állt a varsói csúcstalálkozó előkészítésével. Amerikai és bizonyos európai NATO-körökben azzal vádolták meg a francia elnököt, hogy „megtöri a nyugati egységet”. De mire szolgált ez a Washington által kikényszeríteni akart egység? A hidegháború fokozására, a nemzetközi kapcsolatok szükségtelen és súlyos megrongálására. Ebben a tekintetben jó jel, hogy — a Washington támogatásában egyébként messze elment — nyugatnémet kormány helyesléssel fogadta a szovjet—francia csúcstalálkozót, mondván, hogy minden lehetőséget fel kell használni a párbeszéd újrakezdésére. Ebben a véleményben szinte benne foglaltatik Schmidt bonni kancellár már előkészület alatt álló, júniusra tervezett moszkvai látogatásának igazolása is. Az amerikai kormányt különösen bosszantja, hogy új külügyminisztere, Muskie semmiféle tájékoztatást nem kapott a francia kormánytól, pedig a találkozó előtt két nappal megbeszélést folyta- ott a francia külügyminiszterrel. Arról elfeledkezik, hogy Washington maga az utóbbi években egyáltalán nem tartotta szükségesnek szövetségesei előzetes tájékoztatását egy sor alapvető fontosságú kérdésben. A Carter-kor- mányzat csak engedelmességet és feltétlen támogatást követel saját agresszív, szövetségesei érdekeit figyelmen kívül hagyó politikájához. A szovjet—francia csúcstalálkozó erre a nemzetközi kapcsolatok tudatos szétrom- bolására irányuló carteri politikára mondott nemet, s figyelmezteti a felelős kormányokat az enyhülés, a béke iránti felelősségükre. Igen fiFrancois-Poncet francia külügyminiszter visszautasította azokat az amerikai bírálatokat, amelyekkel Giscard d’Estaing-t illették, amiért találkozott Leonyid Brezs- nyevvel Varsóban. A külügyminiszter a francia parlament ülésén szólalt fel. (Kelet-Ma- gyarország telefotó) gyelemre méltó egy francia lap véleménye, amely szerint nagy diplomáciai átrendeződésnek vagyunk tanúi, amely a párbeszéd és az enyhülés megújítására irányul. Ha a varsói csúcstalálkozó eredményeit kutatjuk, ennél sokkal messzebb ma még nem is mehetünk el. A kiadott hivatalos tájékoztatás ugyanis nagyon szűkszavú, akárcsak a résztvevők nyilatkozatai. A francia elnök szerint a tárgyalások az idén először lehetővé tették a legmagasabb szintű kelet-nyugati eszmecserét a nemzetközi helyzet alakulásáról, a feszültség csökkentéséről. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a jövőben is fenntartják a magas szintű személyes kapcsolatot, az eszmecserét. Mindezek alapján jelentette ki a francia elnök, hogy a varsói megbeszélések elérték céljukat. A tanácskozás pozitív eredményeit hangsúlyozva hivatalos moszkvai körökben úgy vélik, hogy a két elnök eszmecseréje hasznos szolgálatot tett a jelenlegi bonyolult helyzetben mind a kétoldalú, mind a nemzetközi kapcsolatok terén. Egészébe véve gyümölcsözőnek tartják a találkozót, ami kétségtelenül segíti a nemzetközi bizalom és bizakodás erősödését. Természetesen egyes kérdésekben az álláspontok továbbra is távol állnak egymástól. Ilyen például az afgán kérdés. Abban egyetértenek ugyan, hogy politikai megoldásra kell törekedni, de annak módjában eltérés van a szovjet és francia vélemény között. A francia fél helyesli a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatát, hogy tartsanak nemzetközi csúcstalálkozót a feszültség okainak tanulmányozására és megszüntetésére, de célravezetőbbnek vél egy szűkebb körű értekezletet a világ legfőbb politikusainak részvételével. Mindkét fél egyetért ugyanis abban, hogy nem a konfrontációt, hanem a megértést, a kölcsönös előnyös együttműködést kell keresni, ami új lendületet adhat az enyhülésnek. A varsói szovjet— francia csúcstalálkozó már ebben a szellemben zajlott le, s ezért méltán érdemli ki a békeszerető világ elismerését. A találkozó ténye, az ott felrajzolt perspektívák és az európai fogadtatás jelzik, hogy kontinensünkön erősödnek azok a tendenciák, amelyek az enyhülés megszilárdítását, a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztését helyezik szembe a kalandor, békét veszélyeztető jelenlegi „amerikai politikával”. Kovács István
