Kelet-Magyarország, 1980. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
1980. mái"" KELET-MAGYARORSZAG 3 Farkas Bertalan és Valerij Kubászov. . . % „Rá mindig lehet számitani..." Nemzetközi szaktekintély Ut a világűrig A parancsnok A szocialista Magyarországon korántsem kivétel, mégsem mindennapos az első magyar űrhajós, a Szojuz—36 kutatóűrhajósa, Farkas Bertalan életrajza. Életútja elsősor-t ban azt bizonyítja, hogy a hivatástudat, a szorgalom, a felelősséggel végzett munka töretlenül vezet előre — Farkas Bertalan esetében egészen a világűrig. Alig volt 15 éves a kisvárdai gimnazista, a közeli Gyulaháza szülötte, amikor először találkozott a repülés örömével. Az MHSZ nyíregyházi-repülőklubjában ismerkedett meg a vitorlázó géppel, fogta először kezébe a kormányt, érezte azt az élményt, amit a repülőgép irányítása jelent. S amikor a gimnáziumi tanulmányok végén megkérdezték tőle, milyen pályára készül, válaszát már jóelőre eldöntötte: a repülést választja élethivatásául. 1967-ben lett Farkas Bertalan a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola hallgatója. Két évig ismerkedett az új feladatokkal, a katonai szolgálat sajátosságaival, a haza védelmének kötelességével — s természetesen a repüléssel is. A nem könnyű katonai pálya nem okozott nehézséget a fegyelmezett, nyílt, derűs fiatalembernek, eredményei is jók voltak, így parancsnokai az első két év után javasolták, hogy a Szovjetunióban folytathassa tanulmányait. Eredményei itt is igen jók, sokszor kiválóak Voltak, megszerezte mindazt a tudást, ami a korszerű, a hangsebességnél is gyorsabb repülőgépek vezetéséhez elengedhetetlen. Repülési gyakorlatai is eredményesek voltak, parancsnokai nem egyszer részesítették dicséretben. öt év kemény* tanulás betetőzését jelentette, amikor 1972-ben az alkotmány napján hadnaggyá avatták a Kossuth Lajos téren Farkas Bertalan harmadosztályú pilótát. Ezután a légierőknek a hazai légteret védelmező egyik elfogó-va- dászrepülő egységéhez került. Pontos és lelkiismeretes, jó felkészültségű pilótának, segítőkész, őszinte, vidám bajtársnak bizonyult, öt év alatt megszerezte az I. osztályú vadászrepülő minősítést. Több kitüntetést, számos parancsnoki dicséretet kapott. Jól végzett munkájának, példás közösségi magatartásának, az ifjúsági szervezetben végzett tevékenységének elismeréseként 1976-ban alakulatának kommunistái felvették a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjainak sorába. Az egységnél töltött évek sok-sok új feladatot és örömet hoztak Farkas Bertalannak. Magánéletében is jelentős változás történt: megnősült, családot alapított. Feleségével — akinek szakmája a fényképezés, fotólaboránsként dolgozik — szolgálati helyén ismerkedett meg. Kislányuk, Aida már Csillagvárosban töltötte életének jó részét: édesapját ugyanis beválasztották a magyar űrhajós jelöltek közé. 1978 tavaszán kezdődött a kemény, egész embert kívánó munka: az űrhajóskiképzés. Elméleti ismeretekből és gyakorlatból egyaránt fel kellett készülni: az űrhajós ismeretek közé éppúgy beletartozik az ejtőernyősugrás, mint az égi mechanika ismerete, a számítógép kezelése, vagy a csillagképekkel történő orientáció végrehajtása. Űrhajósoktatói, parancsnokai, szakoktatói, a magyar tudományos program tervezői a legnagyobb elismeréssel szólnak Farkas Bertalanról: kiváló képességekről tett tanúbizonyságot, Csillagvárosban is ritka teljesítményt nyújtott, minden vizsgáját kitűnő eredménnyel tette le. „Az űrrepülésre történő felkészülés az egyik legnehezebb feladat a világon. Számunkra, számomra ez teljesen új életet jelentett” — mondta erről egy beszélgetés során. — „őszintén megmondom, korábban elképzelni sem tudtam, mit jelent ez...” Az elképzelhetetlen Farkas Bertalan számára valósággá lett, s külön öröm volt, hogy a Szovjetunió egyik leghíresebb űrhajósát, az űrhajózás kiváló elméleti és gyakorlati szakértőjét, Valerij Kubászovot kapta parancsnokául. Kubászov így vélekedett a fiatal kutatóűrhajósról: „Mit becsülök partneremben? A nyíltságát és a rábízott jeladatok iránt tanúsított felelősségtudatát. Rá mindig lehet számítani...” Az együtt eltöltött kemény munka, a baráti, elvtársi segítség, a feladat iránt érzett felelősségtudat volt az, ami meghozta a várva várt eredményt: Farkas Bertalant választották ki a szovjet—magyar űrexpedíció kutatóűrhajósául. Még jóval azelőtt, hogy a döntés megszületett volna, így beszélt a rá váró feladatról: „Azt hiszem, bármelyikünk is repül, Béla vagy én, nagyon szép élményben lesz része, végtelenül boldog lesz hogy Földünkre a kozmoszból tekinthet le. Végtelenül szeretném megtudni hogyan lehet a tartós súlytalanság állapotában dolgozni: szeretném kipróbálni hogy mire is vagyok képes,ilyen körülmények között... A legnagyobb öröm, azt hiszem, a Föld vizuális megfigyelése lesz, ezenkívül természetesen azoknak a kísérleteknek a végrehajtása, amelyeket szakértőink kértek. Ezeket magyar műszerekkel végezzük. Felkészültünk feladatunkra...” A szovjet könyvesboltokban nemrégiben új, érdekes kiadvány került azokra a polcokra, amelyeken az űrhajózással foglalkozó szakkönyvek vannak. Kifejezetten tudományos munka, a címe: A kristálynövesztés irányítása a súlytalanság körülményei között. A szerzői kollektíva egyik tagja Valerij Nikolajevics Kubászov kandidátus, a Szovjetunió kétszeres hőse, űrhajóspilóta. A katalógusokban szerepel már egy másik szakkönyve is: a bolygóközi űrrepülés problémáiról szól, s bár a szerző „könyvecskének” minősítette, a csaknem 18 íves munka komoly tudományos értékű szakkönyv. Ez is bizonyítja, hogy a Szojuz—36 parancsnoka nemcsak egyszerűen űrhajóspilóta, hanem az űrhajózás nemzetközileg ismert szaktekintélye, aki elméleti szinten is mélyrehatóan foglalkozik az űrhajózás kérdéseivel, s társai nemcsak jó kedélyéért, hanem elméleti ismereteiért is nagyra becsülik. Amikor az első szovjet szputnyik bip-bip jelzése érkezett a világűrből, az 1935-ben, a Vlagyimir terület Vjaznyi- ki nevű városában született Valerij éppen végzett a moszkvai Ordzsonikidze repülő főiskolán. Már ott is kitűnt megalapozott ismereteivel, s főként alkotó kedvével, így«érthető, hogy meghívták abba a tudományos kutatóintézetbe, amely a nagy szovjet tudós, Koroljov akadémikus irányításával az űrhajózás gyakorlati kérdéseinek megvalósításával foglalkozott. Az ifjú komszomolista tervezőmérnök így került 1966- ban az űrhajósegységbe, ahol elvégezte a Szojuz típusú űrhajók irányításának tanfolyamát, s ezzel párhuzamosan folytatta tudományos munkáját is. 1969-ben kiváló minősítéssel fogadták el a kozmikus objektumok mozgástörvényeivel foglalkozó kandidátusi disszertációját. A jó munka jutalma, elismerése az is, hogy 1968-ban felvették az SZKP tagjainak sorába. Valerij Kubászov.az első felelősségteljes feladatot 1969- beti kapta meg az űrhajósegységben: a Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrhajó repülése idején ő volt Alekszej Jeliszejev dublőré. Ősszel azonban már nemcsak felkészülő társként utazott a bajkonuri űrrepülőíérre: a Szojuz—6 űrhajó fedélzeti mérnökének jelölték ki, parancsnoka Georgij Sonyin volt. Emlékezetes az 1969 októberi szovjet „kozmikus nagy hét” — három űrhajó, hét űrhajós hajtott végre kötelékrepülést. A sokrétű tudományos program végrehajtásában Kubászov különleges feladatot kapott: a Vulkán elnevezésű berendezéssel első ízben hajtott végre a Földön kipróbálhatat- lan technikai feladatot: hegesztést a világűrben. A sikeres űrrepülés után Valerij Kubászov, immár űrhajóspilóta jelvénnyel és a Szovjetunió hősének arany csillagával mellén folytatta a munkát. Néhány évig keveset lehetett hallani róla, de azután egyszerre a nemzetközi érdeklődés középpontjába került: őt jelölték ki a közös szovjet— amerikai űrkísérlgt, a Szojuz—Apollo program egyik résztvevőjéül, ő lett a Szojuz—19 űrhajó fedélzeti mérnöke. Kubászov, aki időközben egyedülálló hegesztési kísérletéért megkapta az akadémia által adományozott Ciolkovsz- kij-aranyérmet, ismét technológiai feladatot hajtott végre a közös programban: ő volt a felelős az univerzális minikemencével végzett „űrkohászati” kísérletekért. Ez vetette meg az alapot ahhoz a kísérletsorozathoz, amely ma már „nagyüzemben” folyik a Szál jut—6 űrállomáson, a Szplav- és a Krisztall-kemencékben. A kimagasló sikerrel végződött közös szovjet—amerikai űrrepülést követően Valerij Kubászov ismét megkapta a legmagasabb szovjet kitüntetést. A siker után sem maradt abba a munka. 1978-ban kapta meg újabb feladatát: az Interkozmosz-program keretében ő lett a közös szovjet—magyar űrexpedíció parancsnoka. „A parancsnok feladatát ugyan első ízben kaptam meg, de ez nem okozott különös nehézséget — mondta erről. — A Szojuz-űrhajók irányításában a parancsnok és a fedélzeti mérnök feladata csak kevéssé tér el egymástól. A parancsnok számára külön feladat az űrhajó kézi orientálása, illetve a kézi összekapcsolás irányítása — ez utóbbit azonban automata vezérli, s csak kivételes esetben kell beavatkozni. Mindenesetre ezeket a műveleteket kellően begyakoroltuk.” Magyar társa, Farkas Bertalan a legnagyobb tisztelettel beszél Kubászovról. „Nélküle talán nem tudtam volna túljutni az első nehézségeken” — mondotta. A kétéves munka közel hozta egymáshoz a parancsnokot és a kutatóűrhajóst, családjaik is összebarátkoztak. Valerij Kubászov felesége, Ludmilla Ivanovna „szakmabeli”: ő is a moszkvai repülőfőiskolát végezte, s egy gépipari vállalatnál dolgozik. Két gyermekük van, a 13 éves Kátya és a 8 éves Gyima. Kubászov nagyon szereti a természetet: horgászik, vadászik, télen siel, nyáron a vízi sível is megpróbálkozott már, emellett szívesen fotózik és filmezik. Helyszíni jeleníts Bajkonurbél így rajtol! a Szojuz-36 Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti a bajkonuri űrrepülőtérről : Pontosan 20 óra 20 perc volt budapesti idő szerint, amikor a már sötétbe borult bajkonuri űrrepülőtérről magasba emelkedett a Szojuz—36 űrhajó hatalmas hordozórakétája, hogy a Szaljut—6 űrállomáshoz juttassa a szovjet—magyar űrexpedíció két tagját: Valerij Kubászovot, a Szovjetunió kétszeres hősét, a világ egyik legismertebb űrhajósát, az expedíció parancsnokát és Farkas Bertalant, az első magyar kutaíóűrhajóst. A hajtómű dübörgése elnyomta a jelenlevő vendégek tapsát, az indítóasztal alól kitörő lángcsóva megvilágította az űrrepülőtér zászló- rúdján a szovjet zászló mellett lobogó piros-fehér-zöld zászlót. Csupán másodpercekig tartott, amíg a méltóságteljes lassúsággal induló rakéta fokozatosan felgyorsult, az alig látható mozgásból mind gyorsabban és gyorsabban kezdett emelkedni. Lángcsóvája még jó ideig látható volt, szabad szemmel is jól lehetett látni, ahogy a pályára álló űrhajóról levált a hordozórakéta első fokozata. Rendben vált le a második és a harmadik lépcső is. 500 másodperccel a rajt után a Szojuz—36 űrhajó, megszabadulva védőburkától, ráállt a Föld körüli keringési pályára. A Szaljut—6 . űrállomáshoz pályamódosításokkal jut majd el, hogy automatikus“ vézérléssel és az" űrhajósok ellenőrzésével ösz- szekapcsolódjék azzal, előreláthatólag körülbelül egy nappal a rajt után, á 18. fordulatban. • Valerij Kubászov és Farkas Bertalan a rajt első pillanatától kezdve állandóan kapcsolatban volt a bajkonuri indító- és ellenőrzőköz- ponttal, beszámolt az egyes fejleményekről, közölte a műszerek állását, a fontosabb adatokat. A keringési pályáról megérkezett a jelentés: minden rendben, a Szojuz—36 pályájára tért. Ekkor Bajkonur elbúcsúzott a személyzettől: ettől kezdve az űrhajó irányítását már a Moszkva közelében levő földi irányítóközpont vette át. Farkas Bertalan és parancsnoka már jó néhány napot töltött a rajt előtt az űrrepülőtéren. Bajkonur űrrepülőtere és a hozzátartozó lakótelep ezekben a napokban kétszeresen is ünnepel: a szovjet—magyar űrexpedíció rajtja után köszöntik a település fennállásának 25. évfordulóját. A kazahsztáni' sztyeppe közepén épült űrközpont a májusi forróságban — a hőmérséklet ezekben a napokban 35 fok körül jár a déli,órákban — e kettős ünnep jegyében él. A rajt napján azonban váratlanul eső áztatta az űrrepülőtér környékét. Sor került arra is, hogy a rajt előtt még találkozzanak a magyar és a szovjet sajtó képviselőivel is. Az első magyar kutatóűrhajós elmondotta: nagy izgalommal és érdeklődéssel, várakozással készül útjára, rendkívüli megtiszteltetésnek tekinti, hogy rá esett a választás. „Az utolsó napok is feszültek voltak, az előkészületeket változatlanul folytattuk. Most minden erőmmel azon leszek, hogy eleget tegyek a megbízatásnak” — mondotta. Az űrhajó parancsnoka, Valerij Kubászov elmondotta: még nem járt ugyan eddig Magyarországon, de korábbi űrutazásai során több ízben is elhaladt az ország fölött. „Farkas Bertalantól a közös felkészülés során sokai Bercivel igazán Őszinte, baráti kapcsolatunk van, családjaink is összebarátkoztak az elmúlt időszakban” — mondotta Kubászov. Jelen volt a sajtókonferencián az űrhajósok kiképzésének több vezetője, az űrhajósok több parancsnoka is. Georgij Beregovoj altábornagy, a Jurij Gagarin űrhajóskiképző központ vezetője, aki részt vett Magyarország fel- szabadításábaö, s első ízben az ott tanúsított helytállásáért, a légiharcokban elért győzelmeiért kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést, a következőket mondotta: „A harcok idején alakulatunk Nyíregyházán is állomásozott, azon a vidéken, ahonnan Farkas Bertalan származik. Természetesen akkor még nem gondoltunk arra, hogy a két nép együttműködése, amelynek 35 évvel ezelőtt ezek a harcok vetették meg az alapját, ilyen magaslatokig jut el. A közös űrrepülés nagyszerű feladat, s mindkét ország tudománya,, népgazdasága számára hasznot hoz.” Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósok kiképzésének vezetője, a sajtókonferencián kijelentette: Farkas Bertalan a kiképzés során minden szempontból megfelelt, s így esett rá a választás, bár a másik űrhajósjelölt is kiváló eredményt ért el. Farkas Bertalan egyébként arra a kérdésre, kit vinne még magával, ha az űrhajó három- szeméfyes lenne, habo^s, né'~ kűl válaszolt: „A felkészülésben részt vett társamat, barátomat, Magyari'Bélát.” Választásával Valerij Kubászov is egyetértett. Hétfőn este az űrhajó parancsnoka, Valerij Kubászov tett jelentést az állami bizottság elnökének. Kubászov jelentette, hogy a Szojuz—36 űrhajó személyzete készen áll a közös szovjet—magyar űrrepülésre. Meleg szeretettel Vett búcsút a szovjet—magyar űrpárostól a magyar párt- és állami küldöttség, valamint a többi jelenlevő. A magyar és a szovjet vendégek az expedíció két tagjának sok szeretettel kívántak jó utat, a feladat végrehajtásához jó munkát és szerencsés visszatérést. Ünnepélyes percek következtek: a televízió segítségével Valerij Kubászov és Farkas Bertalan nyilatkozott. Kubászov elmondotta: az iránta megnyilvánuló nagyfokú bizalom jelének tekinti, hogy a nemzetközi űrexpedíció parancsnoka lehet. „Jelentem: készen állunk az, űrrepülésre, minden erőnkkel és tudásunkkal azon leszünk, hogy végrehajtsuk a ránk bízott felelősségteljes munkát.” Farkas Bertalan hangoztatta: nagy megtiszteltetésnek tekinti megbízatását, büszke arra, hogy a többi szocialista országgal együtt Magyarország is részt vesz a Szovjetunióval a világűr kutatásában. Hangsúlyozta: jelképes jelentőségű, hogy az űrutazásra röviddel hazánk történetének nagy eseménye, az ország felszabadulásának 35. évfordulója után kerül sor. „Közös űrrepülésünk méltón demonstrálja pártjaink, a magyar és a szovjet nép össze- forrottságát” — mondotta. A magyar űrhajós köszönetét fejezte ki a két ország pártjainak és kormányainak a megtisztelő megbízatásért. „Jelentem: készen állunk » Szojuz—36 űrhajón végrehajtandó űrrepülésre, minden erőmet és tudásomat arra fordítom, hogy sikeresen teljesítsem a rám bízott megtisztelő feladatot” — mondotta az űrhajóból a rajt előtt'.
