Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-09 / 185. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. augusztus 9. 395 ÉREM TULAJDONOSA Vasváry Zoli, a többszörös magyar úszóbajnok Á zágrábi arany A ma 12 éves Zoli szobájában az egyik falat teljesen beborítják a versenyeken szerzett díjak, oklevelek, érmek. Ott függ a legelső és talán éppen ezért a legkedvesebb oklevél, amely egy megyei bajnoki címet tanúsít. —Az oklevelet 1974. április 18-án kaptam — mutatta büszkén a bajnok. Három hónappal az első úszólecke után, a megyei bajnokságon indultam. Az volt első versenyem. A 200 méteres mellúszást nyertem meg. Aztán sorozatban jöttek a sikerek. Dallos Sándor, az NYVSSC úszóedzője igazi tehetséget nevelt a fiúból. Mindezt 395 arany-, ezüst-, és bronzérem bizonyítja Zoli vitrinjében! A legértékesebb éremnek az úszó a Zágrábban szerzett aranyát tartja. —Márciusban a magyar úttörő-válogatott tagjaként jártam Zágrábban — válaszolt kérdésünkre. Az első külföldi utam és válogatottbeli szereplésem jól sikerült, hiszen egy arany- és négy ezüstéremmel tértem haza Jugoszláviából. Az aranyat a 200 méteres vegyes úszásban szereztem 2:33,94 perccel lettem első. A 100 és 200 méteres pillangó-, valamint a 100 és 200 méteres mellúszásban második voltam. ÖT ÉVE TÖRTÉNT: VASVÁRY ZOLTÁN, A NYÍREGYHÁZI VASUTAS-SPARTACUS SC ÚSZÓJA UGYANCSAK ELSZOMORODOTT, AMIKOR ÉDESAPJA ELSŐ ALKALOMMAL ELVITTE AZ USZODÁBA. A HÉTÉVES FIÜ UGYANIS KIFEJEZETTEN FÉLT A VÍZTŐL! HA AKKOR VALAKI AZT MONDJA A SZÜLŐKNEK, HOGY GYERMEKÜKBŐL TÖBBSZÖRÖS MAGYAR ÜSZÓBAJNOK LESZ, ALIGHANEM KINEVETIK AZ ILLETŐT. PEDIG — MINT BEIGAZOLÓDOTT — A JÓSLAT BEVÁLT VOLNA. Hyolcszor a döntőben A többszörös magyar bajnok Vasváry Zoltán éremgyűjteményével. (Mikita Viktor felvétele.) Vasváry Zoltán eddig három magyar úszóbajnokságon vett részt. Az első bajnoki szereplés 1975-ben volt a béka-korosztályú versenyzők viadalán. A rajt jól sikerült, a nyíregyházi fiú harmadik lett az 1500 méteres gyorsúszásban. Két évvel ezelőtt, 1977-ben pedig valósággal tarolt a delfin korosztályúak bajnokságán! összesen nyolc éremmel tért haza, s abból három arany volt. A 200 méteres mellúszásban 3:07,08 perccel új országos csúcsot is felállított. Másfél hete, harmadik országos úszóbajnokságán, szintén remekelt. Az úttörő kor- csoportos úszók viadalán Zoli kilenc számban indult és nyolcban a döntőbe verekedte magát! Ez rajta kívül egyetlen versenyzőnek sem sikerült! — A 100 méteres mellúszást 1:23,22, a 200 méterest 2:56,33, a 200 méteres vegyes úszást pedig 2:34,34 perccel nyertem — folytatta beszélgetésünket. Az időeredményt tekintve, a vegyes úszásban fejlődtem a legtöbbet. S ennek a bajnoki címnek örültem a legjobban. Két nagy riválisom, Darnyi Tamás (Üjpesti Dózsa) és Oberritter Zsolt (Pécsi MSC) hátúszásban 3—4 métert Vert rám. Már-már azt hittem, vége, de a mellen sikerült mindent beleadnom. Nemcsak behoztam a hátrányt, hanem meg is előztem őket. Gyorson pedig sikerült tartanom az előnyt, így nyertem is. >— Egyébként az 50 méteres mellúszásban majdnem sikerült megszereznem a negyedik bajnoki címet is. Az Labdarúgó-bajnokságok Nyírbátori járás: Nyírgyulaj —Szakoly 4:1, Nyírmihálydi— Encsencs 1:5, Terem—ófehértó 2:1, Nyírlugos—Nyírbéltek 2:1, Nyírvasvári—Piricse 3:1, 'Penészlek—Nyírbátor II. 3:1, a Máriapócs—Nyírcsászári és a Pócspetri—Nyírgelse mérkőzésekről játékvezetői jelentés nem érkezett! Az élcsoport állása: 1. Encsencs, 2. Nyírgyulaj, 3—4. Nyírvasvári és Penészlek 2—2 ponttal. Fehérgyarmati járási I. osztály: Vámosoroszi—Szamosújlak 2:5, Olcsvaapáti—Tisztaberek 1:2, Nagyszekeres—Nábrád 0:0, Méhtelek—Penyige 2:1, Sonkád—Tunyogmatolcs 1:2, Palád—Csegöld 4:3, a Tiszakó- ród—Kölese találkozó két pontját Kölese kapta. Az élcsoport állása: 1. Szamosújlak, 2. Tisztaberek, 3. Tunyogmatolcs 4—4 ponttal. 'Fehérgyarmati járási II. osztály: Kölese II.—Szatmárcseke 1:5, Kömörő—Kisar 0:4, Tisza- becs—Túristvándi 2:0, Túrricse —Gacsály 0:5, Panyola—Gyügye 3:5, Rozsály—Csaholc 1:3, Milo- ta—Cégénydányád 1:3. Az élcsoport állása: 1. Gacsály, 2. Cégénydányád, 3. Szatmárcseke 4—4 ponttal. újpesti dózsás Dömötörrel és a gyulai Halásszal vívtunk nagy versenyt. A célban szinte egyszerre „nyúltunk be”. Egy másodperccel maradtam le, Dömötörék 38,09 — én meg 38,10 másodpercet úsztam. Csúcsj a vitásra készül A háromszoros delfin és a háromszoros úttörő magyar bajnok ezekben a napokban csúcsjavításra készül. A 200 méteres mellúszásban szeretne új országos rekordot felállítani. 1500-on pedig aranyjelvényes szintet szeretne úszni. A harmadik nagy cél már a következő évre szól: 1980-ban az IBV-re készülő válogatottban akar eredményeivel helyet szorítani magának. Tervei megvalósításáért keményen dolgozik, a legszorgalmasabbak közé tartozik. Reggel 6-tól fél 8-ig, délután 5-től 7 óráig edz. Naponta több ezer métert úszik. S ez a program nem változik a tanévben sem. Éppen ezért dicséretes Zoli tanulmányi eredménye. Az általános iskola hatodik osztályát négyes átlaggal végezte el. Ősztől hetedikben, ezt a szintet tartani akarja. Zoli öt éve úszik, s eddig egyetlen edzésről sem hiányzott! Édesanyjától tudjuk: egyszer lázasan is elszökött hazulról — az edzésre. További sok sikert Zoli! Bagoly Dániel Modellezés Új rekord A nyíregyházi repülőtéren kedden és szerdán folytatódott a repülőmodellek országos bajnoksága. A nyíregyházi Balogh József—Dóránt Vilmos páros nemzetközi szintű eredménye után a sebességi modellek kategóriájában új bajnoki rekord született. A gyulai Múlt József gépe 260,8 kilométer/óra átlagsebességet ért el, amely új csúcsnak számít. Eredmények: F 2 A sebességi modellek: 1. Múlt József (Gyula) 260,8, 2. Szegedi Sándor (Békés megye) 254,6, 3. Kalmár Sándor (Győr) 249,1 km/óra átlagsebesség. Műrepülőmodellek: I. Wein- vurm Géza (Budapest) 5623, 2. Vellai Tibor (Budapest) 5580, 3. Mórocz Attila (Százhalombatta) 5569 ponttal. Gumimotoros modellek: 1. Kutrucz Béla (Komárom megye) 1247, 2. Váradi Mihály (Hajdú-Bihar megye) 1244, 3. Erdősi Ákos (Veszprém megye) 1215 másodperc. ; Mechanikus modellek: 1. Meczner András (Budapest) 1260, 2. Napkori György (Csongrád megye) 1243, 3. Maczkó Oszkár (Pest megye) 1228 másodperc. Szerdán megkezdődött a rádióirányítású repülőmodellek . versenye, amely ma 17,00 órakor fejeződik be. (sz. m.) Tenisz EB Sopotban Az idei felnőtt tenisz Eu- rópa-bajnökságon a lengyel- országi Sopotban legutóbb három magyar versenyző lépett pályára. A férfiaknál Benyik János két játszmában 6:1, 6:2-re verte a spanyol Capelát, Lázár viszont ugyancsak két játszmában vereséget szenvedett a csehszlovák Birnertől 6:4, 6:2-re. A nőknél Rózsavölgyi Évának nem volt szerencséje a sorsolással, hiszen azonnal az egyik legjobb teniszezőnővel a szovjet Olga Morozovával találta magát szemben. A papírforma érvényesült is, Rózsavölgyi 6:2, 6:l-re kikapott és kiesett. ÚSZÁS A hét végén Dunaújváros adott otthont az országos ifjúsági úszóbajnokságnak. A háromnapos versenyen rajthoz álltak a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC sportolói is. Közülük ketten értek el helyezést. Vass Tünde két számban került a legjobb hat közé. A 200 méteres mellúszásban a nyíregyházi kislány ötödik lett, 2:56,22 perccel. RÁDIÓ 1979. augusztus 9., csütörtök KOSSUTH RÁDIÓ 21,50: Lesz-e tornaterem Szomolyán? Kisfilm. — 22,00: Átvál8,25: Schubert: Pisztrángötös. tozások. Portrévázlat Metzger — 9,00: Bigband dzsesszfelvéte- Márta balettművészről, (sz.) — lekből. — 9,44: Brummadzag, a 22,30: Tv-híradó 3. (sz.) zenebohóc. — 10,05: Tudod-e? — 10,35: Smetana operáiból. — 2. MŰSOR 11,25: A művelődéspolitikai rovat műsora. — 11,40: Magányos 20,00: Zenés nyári esték. Ze- utazás. Goda Gábor regénye nés tv-színház. Lendvay: A tisz- folytatásokban. VI. rész. — 12,35: tességtudó utcalány. Opera. Csoóri Sándor: Nomád Napló, (ism., sz.) — 20,40: Állat ABC. Könyvszemle. — 12,45: Zenemű- NSZK rajzfilmek: l. A csim- zeum. — 14,01: Az önkényura- pánzok. 2. Hattyú. 3. Jegesmed- lom és a kiegyezés kora irodai- ve. — 20,55: Tv-híradó 2. (sz.) mának hetei. — 14,31: Basszus- — 21,15: Jókai Mór: Mire meg- áriák. —■ 15,00: Rádiónapló. —■ vénülünk. Tévéfilmsorozat VI/2. 18,00: A Stúdió 11 felvételeiből, rész. (ism., sz.) — 22,15: Rek— 18,15: Hol volt, hol nem volt... lám — 19,15: Olasz szerzők műveiből. — 20,09: Népzenekedvelőknek. — 20,39: Hallgassunk operát. Szokolay Sándor: Vérnász. Háromfelvonásos opera. —21,30: Terrorizmus 1979. — 22,20: Kína 30 éve. — 22,30: Nagy siker volt! Kocsis Zoltán, Kovács Dénes, Berkes Kálmán, Perényi Miklós Brahms-hangversenye a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. I. rész. — 23,38: A Stockholmi kamarakórus énekel. — 0,10: Sztevanovity Zorán saját táncdalaiból énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Nóták. — Közben: 8,20: Amerika 1979. — 9,00: Francia operettekből. — 9,40: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,33: Mezők, falvak éneke.— 12,52: A szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 13,27: Éneklő ifjúság. — 14,00: Kettőtől fél ötig... — 17,30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18,33: Zenés találkozó Kristyna Pronkó táncdal- énekesnővel. — 19,03: Gyurkovics Mária operett- és daljátékfelvételeiből. — 19,25: Félóra a Musica Antiqua Hungarica együttessel. — 19,55: Slágerlista! — 20,33: Hívja a 33—43—22-es telefonszámot! — 21,45: Moszkvából érkezett. — 22,15: Huszka Jenő és Kacsoh Pongrác daljátékaiból. — 23,15: Vukán György szerzeményeiből. NYÍREGYHÁZI rádió 17,00: Hírek, időjárás. Lapszemle. — 17,05: Hobbimikrofon. — 17,10: Beatablak. —17,30: Táguló látóhatár. Zöldségdöm- ping. Riporter: Veress Tibor.— 17,45: Nótacsokor. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: A Pásztortűz együttes felvételeiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 16,30: Hírek. — 16,35: A világ nagy hegyei. Olasz rövidfilm. A Hindukustól a Himalájáig. (ism., sz.) — 17,30: Innen-onnan. Tallózás a szovjet mező- gazdaság legújabb műszaki érdekességei között. A Horizontszerkesztőség műsora. — 17,55: Reklám. — 18,00: Elégedett-e eddigi életével? Riportfilm, II. rész. — 18,15: Telesport. — 18,40: Nemzetközi európai gyermektalálkozó. Barátság 30 nyelven, II. rész. tsz.) — 19,00: Reklám. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna, (sz.) — 19.30: Tvhíradó. — 20,00: Rákosi Gergely: Gombó kinn van. Tévéfilm. (sz.) — 21,15: Az emberi test. Szentágothai János sorozata. I. rész: Előszó, (sz.) — SZOVJET TV 17,00: Glinka románcai. — 17,25: Ember és törvény. — 17,55; A föld szeretete. Tv- film, II. rész. — 19,00: Híradó. — 19,35: Vetélkedő. — A szünetben: A világ eseményei. — 21,00: Hangverseny. — 23,30; És ismét Anyiszkin. Tv-film, II. rész. SZLOVÁK TV 8,55: Hírek (sz.). — 9,00: Az NDK-televízió dokumentumjátéka (ism.). — 11,15: Hírek (sz.). — 16,30; Hírek. — 16,45: Az úton nem vagy egyedül. — 16,50: Tévétorna (sz.). — 17,00: Pionírhíradó. — 17,20: Pionírmagazin. — 18,00: A Plavci könnyűzenei együttes műsora (sz.). — 18,40; Esti mese (sz.). — 18,50: Időjárásjelentés. — 19,00: Tv-híradó (sz.). — 19,30: Dokumentumműsor. — 19,55: Maigret felügyelő aggodalma. Bűnügyi tv-játék. — 20,55; Szórakoztató zenés műsor rejtvénykedvelőknek (sz.). — 21,30: Tv-híradó. — 22,00: Hatvan nap. Dokumentumműsor-sorozat, 3. rész. — 22,10: Az üzemi őrök munkájáról és versenyéről (sz.). — 22,30: Vendégünk — B. Marques, kubai táncdalénekes- nő (sz.). — 22,50; Hírek (sz.). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FÉLÉNK VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK (fr.) Kert mozi: ROSSZEMBEREK (14 év!) (m.) E. k.: 20 óra. Pénztárnyitás: 18 óra. Béke mozi: A ZSOLDOSKATONA tol.) Móricz Zs. mozi: MEGTALÁLTAK A 7. SZÁZADOT (fr.) Mátészalka: AZ ÁRTATLAN (16 év!) (ol.) Kisvárda: BUDAPESTI TAVASZ (m.) Fehérgyarmat: XXI. OLIMPIAI JÁTÉKOK — 1976 (kanadai) Nyírbátor: AZ ÉN TENGER TESTVÉREM (Ol.) Vásárosnamény: CSILLAGOS PERC (sz.) SZÍNHÁZMŰSOR Az 1979 80-as színházi évadra bérletek válthatók augusztus 15-től a színház pénztáránál. Borsod megyei fölény Szombaton és vasárnap Nyíregyházán rendezték meg a területi B-kategóriás serdülő atlétikai bajnokságot. A versenyen 17 szakosztály indította atlétáit. A két nap során — amely Borsod megyei fölényt hozott — 34 számban avattak bajnokot, akik az országos döntőbe jutottak. A legeredményesebb szakosztály a Diósgyőri VTK-é volt, 11 bajnoki címmel. A hazai NYVSSC 9 aranyérmet szerzett. Megyei összesítésben a sorrend: l. Borsod 19, 2. Szabolcs 11, 3. Hajdú- Bihar 4 első hellyel. A bajnokság győztesei és az érmes szabolcsi atléták eredményei: Lányok, 1966-os születésűek, 100 m: 1. Kelemen Angéla (Mátészalkai MTK) 12,9. 1500 m: 1. Takács Éva (DVTK) 5:30,5. 80 m gát: 1. Szűk Fruzsina (Debreceni Sí) 13,4 ... 3. László Mariann (NYVSSC) 13,7. Magasa l. Szűk Fruzsina 140. . Távol: 1. Bártfai Tünde (Olefin SC) 485, 2. Bujdosó Mariann (NYVSSC) 462. Súly: 1. Oláh Mariann (DVTK) 9,08. Diszkosz. 1. Hegedűs Erzsébet (Püspökladány) 22,02. Gerely: II KeletMagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telelőn: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őriünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: J&ger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 9133—2058 A képen látható 14 éves Habos Mária (NYVSSC) még csak fél éve igazolt versenyző, de már korosztálya legjobbjai között tartják számon. Ezúttal az 1500 méteres síkfutást nyerte 5:20,4 perccel. 1. Szűcs Tünde (NYVSSC) 27,70. 1965-ös születésűek, 100 m: 1. Koháry Ildikó (NYVSSC) 13,2. 80 m gát: 1. Koháry Ildikó 13,0. 1500 m: 1. Habos Mária 5:20,4... 3. Kun Anita (mindkettő NYVSSC) 5:23.0. Magas: 1. Dávid Melinda (DVTK) 148. Távol: 1. Koháry Ildikó 487, 2. Biri Ilona (Ti- szabercel) 477, 3. Harmati Tünde (NYVSSC) 470. Súly: 1. Priegl Márta (Kazincbarcika) 9,83, 2. Biri Ilona 9,20, 3. Harmati Tünde 8,89. Diszkosz: 1. Priegl Márta 26,56. Gerely: 1. Molnár Edit (Borsodi Bányász) 26,08... 3. Ferenczi Erzsébet (Nyírbátor) 21,32. Fiúk, 1966-os születésűek, 100 m: 1. Veres Csaba (DVTK) 11,7 ... 3. Simon László (Kisvárda) 12,9. 3000 m: 1. Lukács Attila 10:32,6, 2. Kárászi András (mindkettő NYVSSC) 10:35,1. 80 m gát: 1. Almási Csaba (DVTK) 12,3. 5 km gyaloglás: 1. Csatári József (DVTK) 33:11,6. Magas: 1. Kovács István (DVTK) 155. Távol: Almási Csaba 482. Súly: 1. Kónya József (Borsodi Bányász) 11,72, 2. Banu István (Kisvárda) 9,09. Diszkosz: 1. Kónya József 28,14, 2. Majoros Gusztáv (Mátészalka) 26.10. Gerely: 1. Béréi Zsolt (DVTK) 42,18 ... 3. Lukács Attila (NYVSSC) 36,20. 1965-ös születésűek, 100 m: 1. Cservényük László 12,0, 2. Szakács Csaba (mindkettő NYVSSC) 12,1. 3000 m: 1. Bagoly Ferenc (NYVSSC) 9:59,8... 3. Magyar Gábor (Tiszabercel) 10:12,0. 100 m gát: 1. Simon Árpád (DVTK) 14,6 . . . 3. Cservenyák László (NYVSSC) 15.0. Magas: 1. Manóczki Lajos (Kazincbarcika) 174. Távol: 1. Peczéli Tamás (Sárospatak) 575. Súly: 1. Barcsai Miklós (NYVSSC) 13,87. Diszkosz: l. Balogh Tibor (Nyírbátor) 42,96. Gereiy: 1. Mucsi László (DSI) 41,40, 2. Paop Imre (Kisvárda) 40,90, 3. Balogh Tibor (Nyírbátor) 38,38. 5 km gyaloglás- 1. Balogh Attila (DVTK) 28:55,8. Bányai István FIÚM