Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-01 / 126. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. június 1. Gáspár Sándor beszél a parlamenti ünnepségen, amelyen Leonyid Brezsnyev találkozott a magyar munkásosztály képviselőivel és átadta a Csepel Műveknek az Októberi Forradalom Érdemrendet. (Kelet-Magyarország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) Valójában éppen a munkásmozgalom internacionalizmusához kötődnek döntő mértékben az emberiségnek a békéhez, a szabadság, a jóakarat és az igazság eszméinek diadalához fűzött reményei. Engedjék meg, kedves elvtársak,'hogy átadjam a szovjet dolgozók szívélyes, testvéri üdvözletét a magyar munkásosztálynak, minden magyar dolgozónak. Szívből köszöntőm a csepelieket a megérdemelt kitüntetés átvétele alkalmából. A nagy tapssal fogadott beszéd után az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke átnyújtotta a Csepel Vas- és Fémművek kollektívájának adományozott Októberi Forradalom Érdemrendet. Az összetartozást, a két nép munkásosztályának testvériségét is kifejező magas elismerésért Ernszt Antal mondott köszönetét: — A mai nap kiemelkedő eseményként, ünnepként válik maradandóvá a Csepel Vas- és Fémművek történetében. Munkáskollektívánk, szocialista brigádjaink életében. Vállalatunk több mint 30 ezer dolgozójának, kommunistáinak, KISZ-es fiataljainak és nyugdíjas munkásveteránjainak nevében ezúton szeretném tolmácsolni köszönetünket Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a szovjet testvérpárt főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének, s az itt jelen lévő kedves szovjet vendégek személyében a szovjet embereknek azért a megtiszteltetésért, hogy a Csepel Vas- és Fémműveket a most átadott Októberi Forradalom Érdemrendben részesítette. — A világ első győztes szocialista forradalmának 60. évfordulóját mi magyar munkások, dolgozók együtt ünnepeltük a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa dolgozóinak millióival. Együtt, mert 1917 októbere a nemzetközi munkás- osztály, szocializmust építő népeink nagy, közös ünnepe. Büszkék vagyunk arra, hogy e jelentős évforduló tiszteletére a szocialista közösség országai dolgozóinak, a magyar és a szovjet dolgozóknak, munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, köztük a csepelieknek részvételével, nagyszerű eredményekkel járó nemzetközi szocialista munkaverseny bontakozott ki. Mindez tettekben kapcsolta össze, s bizonyította a szocialista hazafiság és a proletár-internacionalizmus együttes, hatalmas erejét. A most átvett magas kitüntetésben mi egész munkásosztályunk, dolgozó népünk tetteinek elismerését és nagyrabecsülését is látjuk. — Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy ismét személyesen üdvözölhetjük önt, Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs, Csepel tiszteletbeli törzsgárdatag- ját, és hogy öntől vehettük át e magas kitüntetést — mondotta végezetül a nagymúltú gyáróriás pártbizottságának első titkára, majd az ünnepi esemény, a felejthetetlen találkozás emlékéül átnyújtotta Leonyid Iljics Brezsnyevnek a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóinak ajándékát, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész Martinász szobrának bronzba öntött kicsinyített mását, s a Tanácsköztársaság hírét Leninhez eljuttató csepeli szikratávíró makettjét. A köszönő szavak, a forró kézfogások, a jövőre szóló jókívánságok után Gáspár Sándor, a Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa, négy és fél millió szervezett magyar dolgozó, párttagok és pártonkívüliek, a fejlett szocialista társadalmat építő dolgozó népünk nevében köszöntötte tisztelettel és szeretettel Leonyid Iljics Brezsnyevet, a kedves szovjet vendégeket. — A szocialista Magyarország több mint három évtizedes történelmében ez a mai ünnepi esemény az első, amikor egy magyar nagyvállalatot, annak dolgozóit, munkájukat ilyen magas külföldi elismerésben, kitüntetésben részesítik — hangsúlyozta. — Külön öröm és megtiszteltetés, hogy ez a kitüntetés, az Októberi Forradalom Érdemrend, annak a 62 évvel ezelőtti világtörténelmi jelentőségű eseménynek a nagyrabecsült szimbóluma, amely új korszak kezdetét jelentette az emberiség történetében, és olyan gyorsan visszhangra, elsőként lelkes követésre talált. Hatvan évvel ezelőtt a győztes Október tüze lelkesítette a Magyar Tanácsköztársaságot megteremtő forradalmárokat, hazafiakat, a magyar munkásokat, közöttük a csepelieket is. 1919-ben az imperialista államok vérbefojtották az első magyar munkáshatalmat, de miután 1945-ben a dicsőséges Vörös Hadsereg felszaA Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa este az Országház Vadász-termében díszvacsorát adott a szovjet párt- és kormányküldöttség : Leonyid Iljics Brezsnyev, Andrej Gromiko, Konsztan- tyin Csernyenko, Konsztan- tyin Ruszakov, Ivan Arhipov, Viktor Dobrik, Vlagyimir Pavlov tiszteletére. Részt vettek a vacsorán a szovjet nagykövetség diplomatái, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselői. A vendéglátókat a vacsorán Kádár János, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Ben ke Valéria, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Huszár István, MaTiszteit Brezsnyev elvtársi Kedves szovjet vendégeink! Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a szocializmust építő magyar nép nevében igaz barátnak kijáró őszinte tisztelettel, szívből köszöntőm Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökét, a szovjet párt- és kormány- küldöttség vezetőjét. Köszöntőm a küldöttség minden tagját, kedves vendégeinket. Köszönöm, hogy meghívásunkat elfogadva hazánkba látogattak. Mély meggyőződésem, hogy mostani, budapesti találkozónk, a teljes nézetazonosságot kifejező tárgyalásaink hozzájárulnak pártjaink, országaink és népeink kapcsolatainak, együttműködésének sokoldalú fejbadította hazánkat is, beteljesedett Lenin történelmi előrelátása, s az első magyar proletár forradalmat követte a győzedelmes második. Népeink internacionalista szolidaritása, testvéri barátsága az 1917-tel kezdődött korszakformáló változások küzdelmeiben kovácsolódott egységbe. Erre, mint közös értékre, féltve őrzött kincsre tekintünk — további erősítésére, fejlesztésére, gazdagítására szüntelenül törekszünk. — Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az Októberi Forradalom Érdemrendet személyesen Brezsnyev elvtárs, a szovjet testvérpárt, a baráti Szovjetunió vezetője nyújtotta át itt Budapesten. Gratulálunk a csepelieknek e magas kitüntetéshez. Ez a mai, ünnepi esemény büszkeséggel tölt el róthy László, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc, Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Méhes Lajos, Púja Frigyes, Szűrös Mátyás, Szépvölgyi Zoltán képviselte. Részt vett a vacsorán az MSZMP Központi Bizottságának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a kormánynak számos tagja, politikai, gazdasági és kulturális életünk sok más vezető személyisége. A szívélyes, baráti légkörű vacsorán Kádár János és Leonyid Iljics Brezsnyev pohárköszöntőt mondott. lesztéséhez, a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság további erősítéséhez. A magyar és a szovjet nép szoros barátságban, eredményesen építi a szocialista, a kommunista társadalmat, s a nemzetközi küzdőtéren vállt- vállnak vetve, együtt harcol egy valóban szabad, minden elnyomástól mentes, békés világ megteremtéséért. Kedves elvtársak! A magyar népet örömmel töltik el azok a hatalmas eredmények, amelyeket a Szovjetunió népei a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusának határozatai alapján a társadalom minden oldalú fejlesztésében, a tudományos-műszaki haladásban, az életszínvonal emelésében elértek. A magyar nép is szocialista nemzeti egységbe tömörülve eredményesen munkálkodik pártunk XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásán, a fejlett szocialista társadalom építésén. bennünket. Ebben a kitüntetésben a magyar munkás- osztály, dolgozó népünk, s országépítő munkája elismerését is látjuk. Meggyőződésünk, hogy ez a kitüntetés további lelkesedéssel tölti el munkásosztályunkat, dolgozó népünket, s újabb sikereket eredményez majd alkotó tevékenységében, szocialista hazánk, a Magyar Nép- köztársaság, a fejlett szocialista társadalmat építő magyar nemzet felvirágoztatásában. Így tovább erősítjük népeink megbonthatatlan barátságát, testvéri együttműködését országaink, a szocializmus közös ügyének javára. Leonyid Iljics Brezsnyev, a szovjet párt- és kormányküldöttség és a magyar munkásosztály képviselőinek találkozója hosszan tartó tapssal ért véget. Barátságunk, együttműködésünk szilárd, évről évre fejlődik, mert a Magyar Nép- köztársaságot és a Szovjetuniót a közös forradalmi hagyományokon, a közös eszméken és célokon, az érdekek azonosságán alapuló sokoldalú együttműködés, a kölcsönös bizalom köti össze. Meggyőződéssel valljuk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink további erősítése, fejlesztése megfelel népünk szocialista céljainak és igaz nemzeti érdekeinek. Kedves elvtársak! A Szovjetunió, a szovjet nép — miként egész történelme során — jelenleg is kitartóan védelmezi az emberiség békéjét, biztos támasza világszerte a társadalmi haladásért küzdő forradalmi erőknek. Ebben kiemelkedő, személyes érdemei vannak Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársnak, a Szovjetunió és a nemzetközi politikai élet kiváló személyiségének, korunk nagy békeharcosának, a magyar nép igaz, nagyra becsült barátjának. Az emberiség sorskérdéseinek megoldásában fontos szerepe van a szocialista közösség országai egységének, együttműködésének. A Varsói Szerződés szervezetében és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában tömörült országok 1 együttműködése megfelel annak a legfőbb igénynek és törekvésnek, hogy népeink békében folytathassák a szocialista, kommunista építőmunkájukat, Európa, s általában a világ népei békében élhessenek, fejlődjenek. Nagy erőforrásunk az, hogy a Szovjetunió bölcs, megfontolt külpolitikája, a vele szorosan együttműködő szocialista országok összehangolt nemzetközi tevékenysége a békét védi, a nemzetközi biztonságot, az enyhülést mozdítja elő, és élvezi a világ népeinek támogatását. A békének és a haladásnak nemcsak hívei, hanem ellenségei is vannak. A fegyverkezési hajszában érdekelt monopóliumok, a világ reakciós erői mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák és visszafordítsák az enyhülés és a társadalmi haladás folyamatát. Ebben sajnos egyre jobban kezükre játszanak a kínai vezetők. Kalandor, nagyhatalmi, soviniszta politikájuk kicsúcsosodott a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen végrehajtott agresszióban, amelyet a mi népünk is mélyen elítélt. A szocializmus, a haladás, a béke erőinek térhódítását azonban nem lehet megállítani. A békeszerető emberiséget bizakodással tölti el, hogy a hadászati támadófegyverek korlátozásáról folyó szovjet— amerikai tárgyalások, a SALT—II eredményes befejezéséhez közelednek. Az Kedves Kádár elvtárs! Kedves magyar barátaink! Küldöttségünk hálás Kádár elvtársnak a meleg, baráti szavakért, azért, hogy nagyra értékelte a látogatás jelentőségét. Valóban felejthetetlen, nagy politikai tartalommal telített napok voltak ezek. Tárgyalásaink során sok, különböző jellegű kérdést érintettünk. Méltán jelenthetjük ki: minden egyes kérdésben az egyetértés, az igaz elvtársi, kölcsönös megértés uralkodott közöttünk. És mi az, ami különösen figyelemre méltó? Nincs a világnak két. olyan országa, amelyek mindenben hasonlítanának egymásra. Mindegyiknek vannak megismételhetetlen vonásai. Ennek a sajátosságnak a figyelembevétele nélkül lehetetlen egészséges együttműködést kialakítani, kölcsönös megelégedéssel rendezni ezt, vagy azt a problémát. A szovjet— magyar együttműködés normájává vált, hogy figyelemmel, a szó szoros értelmében jó szándékkal kezeljük egymás sajátosságait. Sőt, mi több, barátaink érdekeit és gondjait mindany- nyian a magunkénak érezzük és sajátjainkként figyelünk azokra. Ezért jellemezhetjük a szocialista országok kapcsolatait azzal a nemes szóval, hogyr testvériek. enyhülést szolgálják a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának minapi budapesti ülésén közösen kidolgozott és elfogadott új javaslatok is — várjuk a kormányok, a felelős politikai tényezők kedvező válaszát azokra — és minden erőnkkel dolgozunk megvalósításukért. Tárgyalásaink ismételten bizonyítják, hogy azonos módon ítéljük meg a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomnak a társadalmi haladásért és a világbéke megvédéséért vívott harcát. Szolidárisak vagyunk a tőkésországokban működő testvérpártjainknak, minden haladó erőnek a monopoltőke diktatúrája, a kizsákmányolás elleni sokoldalú küzdelmével. Szolidárisak vagyunk Afrika, Ázsia és Latin-Ame- rika népeinek az imperializmus ellen, a nemzeti függetlenségért és a demokratikus társadalmi átalakulásért folytatott harcával. Kedves szovjet elvtársak! Barátaim! A jelenlevők, magyar kommunisták és a szocializmust építő magyar nép nevében jókívánságainkat fejezzük ki és testvéri üdvözletünket küldjük a nagy szovjet népnek. Kívánjuk, hogy lenini kommunista pártja vezetésével érjen el újabb kimagasló sikereket a kommunista társadalom építésében, a világbéke megszilárdításában, történelmi küldetésének eredményes teljesítésében — hangoztatta Kádár János, majd Leonyid Iljics Brezsnyevet köszöntve, a megbonthatatlan magyar—szovjet barátságot, népeink boldogulását éltetve fejezte be szavait. Kádár elvtárssal holnap közös nyilatkozatot írunk alá. Ez a dokumentum egyértelműen megvilágítja, ^miképpen fognak a jövőben cselekedni a szovjet és magyar kommunisták, országaink népei mind kétoldalú kapcsolatainkban, mind a nemzetközi kérdésekben. Ugyancsak holnap írják alá az új szovjet—magyar kulturális és tudományos együttműködési egyezményt. Ez szükséges és hasznos megállapodás. A kultúra fejlődésében üzenetet hordoz a múltból a jelenbe, a jelenből a jövőbe. Mi, kommunisták, felismerve a kultúra hatalmas szerepét, mindig arra fogunk törekedni, hogy a népek között e területen is szoros és élő kapcsolatok fejlődjenek. Emelem poharam: a szovjet és magyar nép megbonthatatlan barátságára! Szocialista államaink további baráti együttműködésére! A magyar kommunisták kiemelkedő vezetőjének, a leninistának, internacionalistának, kedves barátunknak, Kádár Jánosnak az egészségére! Boldogságot és sikereket kívánok mindannyiunknak, kedves barátaink. Kádár János a május 31-i parlamenti ünnepségen a kitüntetett csepeliek körében. (Kelet-Magyarország telefotó) Díszvacsora vendégeink tiszteletére Kádár János pohárkBszöntttje Leonyid Brezsnyev küszöntöje