Kelet-Magyarország, 1976. december (33. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-08 / 290. szám

1976. december 8. KELET-MAGYARORSZÁG 5 I Kelet magyarországi KÉPEK Kiosztották a fotópályázat díjait Kedden délelőtt került sor a Kelet-Magyarország fotópá­lyázat díjainak kiosztására. Az 1976. április 4. és decem­ber 1. között megjelent pá­lyázati képek közül első dí­jat nyert _ Erdélyi Tamás, Nyíregyháza „Maradj még nyár” című munkájával, má­sodik díjat kapott Szász Pál, Fehérgyarmat „Öregek nap­ja”, harmadik díjat Fábián István, Vásárosnamény „Öreg halász és Kraszna” című fo­tójával. A szerkesztőség a fotópá­lyázatot továbbra is meghir­deti. A legközelebbi értéke­lés 1977. május 1-én lesz. Ez­úton is kérjük a megyében élő amatőr fényképészeket, küldjenek minél több fényké­pet megyénk változó életéről. Tiszaluc és Tiszadob között Pontonhíd helyett komp Ülésezett az SZMT nőbizottsága Ülést tartott december 7-én a Szakszervezetek Szabolcs- Szatmár megyei Tanácsának nőbizottsága. A testületi ülé­sen előadás hangzott el a dol­gozó nők gazdasági és szociá­lis helyzetével kapcsolatban, és a szakszervezetek teendői­ről. Az ülésen elhanzott kér­désekre Várkonyi Margit, a Népszava munkatársa vála­szolt. KISZ-klub és úttörőszoba Kedves ünnepség kereté­ben került sor Tiszaszentmár- tonban annak a KlSZ-klub- nak és úttörőszobának az át­adására, amellyel december 4-én lepte meg a fiatalokat a termelőszövetkezet. Az új „tulajdonosok” — a termelő- szövetkezet KlSZ-alapszer- vezetének fiataljai és az álta­lános iskola úttörőcsapata — az ajándékot gazdag műsor­ral köszönték meg. Szakácsművészet — kismamáknak A szakácsművészet titkairól rendeznek'gyakorlati bemuta­tót december 8-án, szerdán Vásárosnaményban a művelő­dési ház kismamákklubjá- ban. A sütni-főzni szerető kismamák ezúttal a különbö­ző hideg tálak, szendvicsek elkészítését sajátíthatják el, amelyhez az anyagot a mű­velődési központ adja. A be­mutatót Pásztor András, a Csipke étterem főszakácsa ve­zeti. A KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatósága tájékoztatása szerint bontási munkák meg­kezdése miatt december 7-től a Tisza folyón Tiszaluc és Feladatuk: 1,7 millió tonna áru átrakása Minden korábbinál na­gyobb feladat vár december­ben a MÁV záhonyi átrakó körzetének munkáskollektí­vájára. Az évvégéig még 1,7 millió tonna áru átrakását, illetve elszállítását kell meg­oldaniuk. Ez a mennyiség még a szokásos őszi csúcs- forgalom rekordját is meg­haladja. Az export-, az im­port- és a tranzitszállítások zavartalan lebonyolítására gyors intézkedéseket köve­telt. Nagy teljesítményű át­rakógépeket csoportosítottak át az ország „keleti kapujába”, s megváltoztatták az átrakó­munkások műszakrendjét is. Mindemellett az ország kü­lönböző vasútigazgatóságai- nak területeiről több száz dol­gozó is érkezett, hogy segítse a munkát Záhonyban. Még a MÁV tisztképző intézeté­nek hallgatóit is ide vezé­nyelték. KOROK, TÁJAK, MŰKIN­CSEK címmel új sorozatot in­dít a nyíregyházi Jósa And­rás Múzeum baráti köre 1977 januárjában. A rendezvénye­ken megyénk múzeumainak értékes műtárgyaival ismer­kedik meg a kör több mint ötven tagja. A sorozatkezdő előadáson a vásárosnaményi Bereg Múzeum mutatkozik be. Több hal Fehérgyarmatról ötven százalékkal növeli a kihalászott hal mennyisé­gét az elkövetkező öt év alatt a fehérgyarmati Rákóczi Halászati Szövetkezet. A mintegy 500 mázsa növekedés elérése komoly feladatot je­lent. Az árvízvédelmi mun­kálatok kapcsán Csegöldön alakítottak ki újabb, halter­melésre alkalmas területet. Újabb 70 katasztrális holddal növelik majd a fehérgyarma­ti halastó területét is. Ezen a területen éppen a közel­múltban fejeződött be a le­halászás. A még 30 hektáros területről 660 mázsa halat fogtak ki, ez 6 mázsával több, mint az országos átlag. A halat a helyi halászcsárda és halbolt mellett Mátészal­kán, Nagyecseden, Vásáros­naményban és Nyírbátorban is forgalmazza a szövetke­zet. A 4 és fél ezer katasztrá­lis hold természetes vízterület — Tisza, Szamos, Túr, Krasz­na és Batár —, valamint a víztakarékos módszerrel mű­ködő csegöldi létesítmény le­hetővé tesz a mennyiségi nö­velést, illetve a szintén egész évre szóló halellátást. Tiszadob között a pontonhíd forgalom megszűnik. Az uta­zóközönség átkelését ez idő­ponttól kezdve komppal bo­nyolítják le. A nyíregyházi városi művelődési központban december 7-én kiállítás nyílt Vincze László festőművész alkotásaiból. A sza- moskéri születésű, Esztergomban élő festő önálló nyíregyhá­zi tárlatán mintegy ötven képet mutat be. Vincze László ki­állítását december 18-ig tekinthetik meg az érdeklődök a Sza­badság téri kiállítóteremben. A képen a művész és az első nézők. (Gaál Béla felvétele) Nemzetközi diákköri konferencia Nyíregyházán A nyíregyházi Besse­nyei György Tanár­képző Főiskolán de­cember 7-én két diákköri konferenciát tartottak. A tavasszal rendezendő or­szágos tudományos diák­köri konferenciára készült dolgozatokat mutattak be az egyiken, ahol 15 szek­cióban vitatták meg a tu­dományos kutató és feldol­gozó munkával foglalkozó diákok pályázatait. Ugyancsak kedden kez­dődött meg a kétnapos nemzetközi diákköri kon­ferencia, amelyen az ifjú­ság nevelésének általános kérdéseit, illetve az okta­tással kapcsolatos pedagó­giai problémákat dolgoz­zák fel. Erre a rendez­vényre érkezett Nyíregy­házára a főiskola öt kül­földi testvérintézményé­nek küldöttsége Ungvár- ról, az NDK-beli Zwickau- ból és Auerbachból, a csehszlovákiai Usti nad Labemből és a lengyelor­szági Rzeszówból. Részt vesz a konferencia mun­kájában az egri, a szegedi, a pécsi, a szombathelyi és a budapesti tanárképző fő­iskolák delegációja is. A konferencia harminc résztvevője a nyelvi aka­dályok leküzdése érdeké­ben az oroszt választotta munkanyelvnek. Oroszul hangzanak el a témával kapcsolatos dolgozatok és viták. A vendégeket gaz­dag kulturális programmal várta a főiskola, szerdán pedig megyejáró kirándu­láson ismerkednek Sza- bolcs-Szatmár nevezetes­ségeivel. Az Ecsedi-láp múltjával, a sárvári ásatások eredményei­vel ismerteti meg az érdeklő­dőket a mátészalkai Szatmár Múzeumban csütörtökön este fél 6-kor dr. Magyar Kálmán régész. Propagandisták tanácskozása Négyszáz propagandista részvételével rendeztek ta­nácskozást kedden Nyíregy­házán. A pártoktatás, a KISZ politikai képzés, a szakszer­vezeti oktatás előadói, propa­gandistái és a Hazafias Nép­front körzeti tisztségviselői előtt Bíró László, városi ta­nácselnök ismertette Nyíregy­háza helyét, szerepét a ma­gyar városok sorában, a vá­rosrendezési terveket, a IV. ötéves terv városi eredmé­nyeit, az ötödik ötéves terv legfontosabb fejlesztéseit. Tervrészleteken, makkette- ken a tanács szakemberei mu­tatták be a várható fejleszté­seket. Testvérvárosi küldöttség Nyíregyházán Nyíregyháza csehszlová­kiai testvérvárosa, Presov (Eperjes) négytagú tanácsi küldöttsége kedden Milan Rovnyak városi tanácselnök vezetésével háromnapos ta­pasztalatcsere látogatásra Nyíregyházára érkezett. A ta­nácsi testületi munkát, az ál­landó bizottságok tevékenysé­gét, valamint a kommunális ellátást tanulmányozzák. BEZÁRTA KAPUJÁT JÁNKMAJTISON az a kiál­lítás, amelyet a helyi műve­lődési ház a lakáskultúra és az ízlésfejlesztés érdekében, a fehérgyarmati szövetkezeti bútorbolt közreműködésével rendezett. A bemutató egy­ben vásár is volt, a takarék- szövetkezet pedig helyben in­tézte a hitellevelek kiállítá­sát. Ezzel is magyarázható, hogy közel 800 ezer forintér­tékű bútort adtak el. A kiál­lítás sikerét növelte az ott elhangzott több, TIT-előadás is. A lakosság ‘nagy megelé­gedéssel fogadta ezt a szol­gáltatást, a helyben történő vásárlás lehetőségét, hiszen bútorbolt csak a 16 kilomé­terre lévő Fehérgyarmaton van legközelebb. A pedagógusok képesítési kötelezettségéről Jogszabály intézkedik arról, hogy a képesítés nélküli pe­dagógusok meghatározott időn belül kötelesek vala­mely pedagógusképző intéz­ményben szakképzettséget szerezni. Ha ennek a kötele­zettségüknek nem tesznek eleget, illetve ha eredményte­lenül felvételiznek, a munka­helyek a szerződésüket meg­szüntetik. A jelenleg még tovább nem tanulók a megyei tanácsokon keresztül január 20-ig adhat­ják be a tanárképző intézmé­nyekhez felvételi kérelmüket. A képesítés nélküli óvónők az ország négy óvónőképző intézetén kívül a sárospataki Comenius Tanítóképző Fő­iskola óvónői tagozatára is jelentkezhetnek. A felvételit megelőzően alkalmassági vizsgát kell tenniük. Tanítókat hazánk nyolc ta­nítóképző főiskoláján kívül a nyíregyházi és a szombat- helyi tanárképző főiskolák ta­nítói tagozatán is képeznek. A Művelődési Közlöny 21. száma mindezeken túl részle­tesen tájékoztatást nyújt a ta­nárképzőkre jelentkezők ta­nulási lehetőségeiről is. A ké­pesítés nélküliek a nyíregy­házi, az egri, a szegedi, a szombathelyi és a pécsi ta­nárképző főiskolán összesen 26 szakpárosítás közül vá­laszthatnak. A képesítés nélküliek csak az általános iskolában tanított tantárgyakhoz szerezhetik meg felsőfokú képzettségüket. Az új intézkedés, illetve a korábbi jogszabályok betartá­sának következetes ellenőrzé­se nyomán a jövőben meg­szűnik az olya visszás hely­zet, hogy az általános iskolá­ban például matematikát ta­nító képesítés nélküli „hiány­szakmának” nem tekinthető angol nyelv és irodalom ta­nításából szerezzen szakkép­zettséget. Jól dolgoztak a szabolcsi fiatalok 1977: jubileumi Jól dolgozott a két és fél ezer szabolcs-szatmári fia­tal a nyári önkéntes ifjúsági építőtáborokban — állapí­totta meg legutóbbi ülésén a KISZ megyei bizottsága. Az idén az iskolák közötti versenyben 17 zászlót nyer­tek a megye fiataljai: 3—3 került a Mátészalkai Esze Tamás, a Kisvárdai Császy és a Kisvárdai Bessenyei Gimnáziumba, a többi egye­sével került az iskolák bri­gádjainak birtokába. Hu­szonkilenc KISZ-fiatalt — kiemelkedő teljesítményük elismeréseképpen — külföl­építőtáborozás di jutalomutazásban részesí­tettek. Lakiteleken, Cegléden, Csillebércen, Siófokon. Kis­kunfélegyházán, és az M—3- as autópályán dolgoztak a szabolcsi fiatalok, s ezen­kívül a nyíregyházi tanár­képző főiskola is otthont adott egy nemzetközi ifjú­sági építőtábornak. A vég­zett munkáról mindenünnen jó véleményt kapott a KISZ megyei bizottsága. Színes, kulturális programot szer­veztek, s több iskola törek­vése elismerésre méltó: a Nyíregyházi Krúdy, a Kis­várdai Bessenyei, a Máté­szalkai Esze Tamás Gimná­zium diákjai kész bemutató programokkal érkeztek a tá­borokba, gondosan készül­tek a táborozásra. 1977. az-építőtáborozás 20., jubileumi éve lesz. Ezért a korábbinál is gazdagabb programmal készül a KISZ. Több fiatalnak kívánják le­hetővé tenni az építőtáboro­zást, s jobb szervezéssel ja­vítják az iskolák közötti versenyek feltételeit. A né­hány hét múlva megkezdő­dő konkrét előkészületek so­rán arra is gondot fordíta­nak, hogy akit kiválasztot­tak építőtáborozásra, még jobban felkészítsék; számít­son rangos jutalomnak a 20., jubileumi ifjúsági építőtá­borozáson való részvétel. December 8., szerda KRÓNIKA MARIA NAPJA A Nap kél 7 óra 19 perc­kor, nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kél 17 óra 44 perckor, nyugszik 8 óra 18 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1886. december 3-án szüle­tett — és 71 éves korában, 1957-ben halt meg — Diego Rivera, a mexikói forradal­mi szocialista monumentá­lis festészet egyik kiváló úttörője és legjelentősebb egyénisége. Egész fiatalon, amikor a mexikói akadémia előkészí­tő osztályába járt, nagy ha­tással volt rá tanára, J. Gu­adalupe Poseda illusztrátor, aki a szocializmus tanaival is megismertette. 1906 és 1910 között Európában ta­nult, s Párizsban megismer­kedett Cézanne, Picasso, Brapue művészetével, Lon­donban pedig Marx tanai­val. Rövid mexikói tartóz­kodás után 1911-től tíz évet ismét Európában, főleg Pá­rizsban töltött. 1920-i itáliai utazása a trecento falfesté­szetre, a monumentális for­mázásra hívta fel a figyel­mét. 1921-ben végleg vissza­tért Mexikóba, s a követ­kező évben egyik alapítója volt a technikai munkások, festők és szobrászok forra­dalmi szakszervezetének, amely megbízást kapott a kormánytól középületek de­korálására. •A munka 1923-ban kezdő­dött meg. Rivera vezetésé­vel. Az új mexikói freskó- festő-iskoia központja a Nemzeti Előkészítő Iskola volt, Mexico Cityben, ahol 1923-ban a mester megfes­tette a filozófia története című kompozícióját is. A huszas évek második felé­ben rövid ideig a Szovjet­unióban, a harmincas évek elején pedig az USA-ban is dolgozott. Nagy érdeme, hogy az ősi indián művészet szemléletmódját művészi módon tudta az európai re­neszánszéval és a modern nyugat-európai festészeté­vel nemzeti és egyéni for­mába ötvözni. Dekoratív és szimbolikus festészete nem­csak méreteivel. hanem gondolatgazdagságával is lenyűgöző. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: általában erősen felhős idő, egy-két helyen eső. A déli, délnyugati szél továbbra is mérsékelt, többfelé élénk marad, a Dunántúlon időnként erős széllökések is lesznek. Éj­szaka és reggel csak né­hány helyen keletkezik át­meneti köd. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 4—9 fok között. TÉLAPÓ-MŰSORRAL kö­szöntötte a sótói szociális ott­hon lakóit a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazda- sági Szakközépiskola Benczúr Gyula KlSZ-alapszervezeté- nek rendezésében az iskola kollégiumának irodalmi szín­pada. A vasárnap megrende­zett ünnepségen a diákok Re­ményije Zsigmondi Pokoli disznótor című vidám darab­ját adták elő. Hat hónap biciklilopásért Fogják meg! Tolvaj! —kia­bálta Vásárosnaményban szeptember 14-én egy asz- szony, amikor meglátta, hogy viszik a kerékpárját. A tolvaj menekülni próbált, de az ül­dözők utolérték és bekísérték a rendőrségre. Mint kiderült: Hamza József 20 éves kis­várdai lakos volt a tettes, aki aznap ittasan ment be dol­gozni, s mert művezetője ha­zaküldte, kerépározni akart. A visszaeső tolvajt a bíróság 6 hónap börtönre ítélte. O 0 Képünkön: elektromos halászat a (Tvadari távon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom