Kelet-Magyarország, 1976. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-27 / 124. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1976. május 27. VB-selejtező főpróba a Népstadionban Magyarország—Szovjetunió 1:1 (1:0) Befejeződött a serdülő bajnokság A Magyar Labdarúgó Szö­vetség a múlt évben első íz­ben tette kötelezővé a megyei serdülő labdarúgó-bajnok­ságok megrendezését. Az 1975/76. évi Szábolcs-Szatmár megyei serdülő bajnokság három csoportban került le­bonyolításra, őszi — tavaszi fordulókkal. A csoportküz­delmek befejeződtek. A Nyu­gati csoportban a Tiszalöki MEDOSZ, a Középcsoport­ban a Kisvárdai SE, a Keleti csoportban a Vásárosnamé- nyi VM csapata végzett az első helyen. A bajnokság — ha voltak is kisebb nagyobb zökkenők — végül is eredményesen zárult. Ezt bizonyítja, hogy a 142 mérkőzésből csupán négy esetben kellett a két pontot az ellenfél javára írni. Az MLSZ rendelkezése szerint az NB III-as sportköröknek 2—2, a megyei I. osztályuaknak 1—1 csapatot kellett indíta- niok. Amint a bajnoki tábláza­tok is mutatják a megyei I. osztályú sportkörök szerepel­tek jobban. A hat NB III-as együttesből csak a Nyíregy­házi Spartacus-Petőfi I. csa­pata eredményével lehetünk elégedettek. A versenykiírás értelmében a három csoport- győztes semleges pályán kör­mérkőzést játszik egymással az abszolút elsőséget jelentő serlegért, valamint az arany-, ezüst- és bronzérmekért. A megyei szövetség a körmér­kőzéseket a nyíregyházi sta­dionban rendezi. Az első mér­kőzést hétfőn már lejátszot­ták: Tiszalök—Vásárosna­mény 1:0 (0:0). A második mérkőzést csütörtökön délu­tán 16 órakor játssza Kisvár- da Vásárosnaménnyal. A harmadik mérkőzés va­sárnap délután 15 óra 15 perckor kezdődik a stadion füves pályáján Kisvárda és Tiszalök között. Ez előmér - kőzés lesz az NB III-as Nyír­egyházi Spartacus-Petőfi— Rudabánya találkozó előtt. Játékvezető Krasznai Judit Mátészalkáról, aki a megye egyetlen működő női játék­vezetője. ősszel és tavasszal rendszeresen vezetett serdülő mérkőzéseket a mátészalkai körzetben. A két segítőtársa (partjelző) Juhász Károly és László (ikertestvérek) a Nyíregyházi Spartacus-Pető­fi ifjúsági csapatának jobb és bal fedezete lesz. Tóth József Mai sportműsor Kézilabda: a „Kongresszu­si MÉSZÖV Kupa döntői: Vásárosnaményi ÁFÉSZ— MÉK Vállalat, női mérkőzés Vásárosnaményban, 17,00 órakor, Nyíregyházi Kelet Szövetkezeti Vállalat—Má­tészalkai ÁFÉSZ, férfimérkő­zés, 16,00 órakor, Nyíregyhá­zán, a városi stadionban. összehasonlíthatatlanul jobb idő, következésképpen ma­gasabb nézőszám: a franciák elleni szombati barátságos ta­lálkozó óta ennyi változás történt szerda estére a Nép­stadionban. No és persze a magyar labdarúgókra váró feladat nagyságában is „nö­vekedés” állott be, hiszen a Szovjetunió elleni 12. hivata­los mérkőzésen már mindkét szövetségi kapitány fél szem­mel a két nemzet közötti vi­lágbajnoki selejtező szem­pontjából nézte az esemé­nyeket. A vendégcsapatban közvetlenül a kezdés előtt változtatást határoztak el, mivel az első számú kapus, a Dinamo Kijev kitűnősége Ru- dakov a szerda délelőtti át­mozgató edzésen megsérült. A fényárban úszó Népsta­dion előmérkőzésén a me­gyei ifjúsági labdarúgótor­na döntőjét l:l-es, a rendes játékidőben elért eredmény után 11-es rúgásokkal győz­ve Budapest fiataljai nyer­ték Borsod megye váloga­tottja ellen. Szombathoz viszonyítva - a nagy érdeklődéssel várt ta­lálkozó első részében sok­kal jobb játék folyt, Fekete folytatta egyedülálló fejes­sorozatát: az angolok és a jugoszlávok, továbbá a fran­ciák után szerzett góljai mel­lé most szintén fejesgóllal juttatta vezetéshez Magyar- országot. A találkozó játék­vezetője: Makszimovics (ju­goszláv). Magyarország: Rothermel — Török, Kerekes, Bálint, Lukács — Nyilasi, Pintér, Csongrádi — Fazekas, Feke­te, Magyar. Szovjetunió: Asztapovszkij — Szauh, Zvjagincev, Fo­menko, Gesko — Minyajev, Muntyan, Onyiscsenko — Bur- jak, Nazarenko, Blohin. A vendégek voltak gyor­sabbak az első percekben, néhány túlzottan kemény be- lemenést követően jogosan szólt a síp! A 6. percben Csongrádi jobb oldali beadá­sát Nyilasi a védők gyűrű­jéből kevéssel fejelte mel­lé. Néhány perc múlva veze­téshez jutott az egyre jobban belelendülő hazai együttes: Fazekas jobb oldali szöglete mintaszerűen csavarodott a labda a rövid sarok felé, a szemfüles Fekete egészen furcsa, „kicsavart” testhely­zetből fejelhetett Szauh és a gólvonalon helyezkedő Asz­tapovszkij között a kapu bal oldalába (1:0). A vendégek a 20. percben Blohin előtt adódott az első lehetőség, de 6 méterről csú­nyán fölé lőtt. A. 24. perc­ben Onyiscsenko 7 méteres lövésébe Bálint önfeláldo- zóan vetette bele magát. Az utolsó 5 percig nem sok esemény adódott, utána vi­szont Nyilasinak volt lehető­sége, majd a 42. percben Onyiscsenko, a lefújás előtt pedig Blohin hibázott — egyenlítési alkalom volt. A második játékrészben a a vendégcsapat többet táma­dott. A 76. percben sikerült egyenlíteniük. A magyar csa­pat védői hibáztak, s Naza­renko közelről a hálóba lőtt (1:1). A gól után cserélt a ma­gyar csapat. Magyar helyett Izsó jött be a pályára. Az utolsó percekben óriási erővel támadott a magyar csapat, de a győztes gólt nem sikerült megszerezni. Végeredményben nagy küzdelemben igazságos ered­mény született. TÖMEGSPORT Tiszalök és Mánd csapata a területi döntőbe jutott Befejeződött megyénkben a MÉSZÖV tömegsportbizott­sága által rendezett „Kong­resszusi MÉSZÖV Kupa” női és férfi kispályás labdarúgó­bajnokság. Március végétől, a keddi döntőig 26 csapat játszott a továbbjutást jelen, tő első helyért. A nőknél a Tiszalöki ÁFÉSZ lányai bizo­nyultak a legjobbnak, míg a férfiaknál a Mándoki ÁFÉSZ együttese szerezte meg az első helyet. Szabolcs színeit így ez a két csapat képviseli a területi döntőben, melyet június 12-én és 13-án Salgótarjánban rendez meg a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa. A tiszalö- kiek és a mándokiak Nógrád, Heves, Borsod és Hajdú-Bi- har megyék győzteseivel ját­szanak körmérkőzést, s az el. ső helyezett kerül a július 24—25-i, debreceni országos döntőbe. Eredmények: Nők: (a benevezett négy együttes oda-visszavágós ala. pon körmérkőzést játszott): Űjfehértói ÁFÉSZ—Nyíregy­házi ÁFÉSZ 2:0 és 1:0, Tisza, löki ÁFÉSZ—Mátészalkai ÁFÉSZ 3:0 és 5:1. Nyíregyhá­za—Mátészalka 3:0 és 3:0, Ti­szalök—Űjfehértó 3:0 és 2:0, Tiszalök—Nyíregyháza 3:0 és 3:0, Űjfehértó—Mátészalka 3:0 és 3:0. 1. Tiszalök 6 6 - ­19- 1 12 2. Űjfehértó 6 4 - 2 9-5 8 3. Ny.-háza 6 2-4 6-9 4 4. M.-szalka 6- - 6 1-20 ­Férfiak: (a csapatok oda- visszavágós alapon, kieséses rendszerben játszottak a dön­tőig. Az elöl álló csapatok ju­tottak tovább az egyes fordu. lókból): Selejtező: Mátészal­kai ÁFÉSZ—Csengeri ÁFÉSZ 3:0 és 3:0, Gávavencsellői ÁFÉSZ—Nagyhalászi ÁFÉSZ 3:0 és 3:0, Nyíregyházi Kelet- Szövetkezeti Vállalat—Űjfe­hértó 9:2 és 1:2, Jánkmajtis— Fehérgyarmat 9:0 és 2:2, Vaja —Vásárosnamény 6:1 és 2:4, Nyíregyházi ÁFÉSZ—Nagy- kálló 1:3 és 6:1. I. forduló: Tiszavasvári— Gávavencsellő 7:0 és 3:0, Ke. let-Szöv. Vállalat—MÉK Vál lalat 2:1 és 2:2, Nyíregyházi ÁFÉSZ—Rakamaz 5:2 és 3:2, Tiszalök—Mátészalka 3:1 és 3:3, Tarpa—Nyírbéltek 4:1 és 2:3, Jánkmajtis—Nyírbátor 1:1 és 6:0, Baktalórántháza— Vaja 2:1 és 3:2, Mándok— Tornyospálca 2:0 és 3:0. II. forduló: Tiszavasvári— Kelet-Szöv. Vállalat 2:2 és 6:1, Tiszalök—Nyíregyháza 1:0 és 3:3. Jánkmajtis—Tarpa 5:1 és 1:4, Mándok—Baktaló­rántháza 5:0 és 2:1. Hí. forduló: Tiszalök—Ti­szavasvári 2:1 és 2:0. Mán­dok—Jánkmajtis 1:4 és 3:0 (idegenben lőtt góljával ju­tott a döntőbe Mándok). Döntő: Mándok—Tiszalök 3:2 és 5:3. (b. d.) RADIO ■ ■ ■■■*■■■ VVIIVI FILM a m műm m nummmmmmmai 1976. május 27., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Wagner: Az istenek al­konya. — 8,50: Harsan a kürt­szó! — 9,20: Szimfonikus zene. — 10,05: Iskolarádió. — 11,00: Utat a középszerűnek? — 11,15: Ferencsik János Kodály-kóru- sokat vezényel. — 11,39: Már­ton és barátai. IX. (bef.) rész. — 12,35: Melódiakoktél. — Köz­ben: 13,15: Házunk tája. — 13,30: A Mclódiakoktél folytatá­sa. — 13,59: Ünnepi könyvhét 1976. — 14,49: Egy rábaközi nó­tafa: Horváth Péterné. — 15,10: Világok mozgatója — kantáta. — 15,22: Weiner: Magyar tán­cok. — 15,29: Ezeregy délután. — 16,00: A világgazdaság hirei. — 16,10: Julian Bream gitáro­zik. — 16,24: Szakács voltam az Északi-sarkon. — 16,39: A Szov­jetunió népeinek dalai. — 17,05: A munkahelyi demokrácia lép­csőin. — 17,25: Bock: Hegedűs a háztetőn. — 17,31: Mindenki zeneiskolája. — 18,15: Kritiku­sok fóruma. — 19,15: Közvetítés a Tungsram Kupa vizilabda- tornáról. — 19,35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: kb. 20,25: Láttuk, hal­lottuk. — Kb. 20,45: A hangver­seny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,35: Népdalok. — 22,15: Közvetítés a Tungsram Kupa vizilabdatornáról. — 22,30: Fischer Annie zongorázik. — 23,15: Operaáriák. — 23,30: Nó­ták. PETŐFI RADIO 8,05: Holland fúvószene. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Uj táncdalfelvételeinkből. — 9,08: Szakács voltam az Észa­ki-sarkon. — 9,33: Olvastam egy novellát. — 10,00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,55: If­júsági könyvespoic. — 12,00: Nóták. — 12,33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 12,55: Balettzene operákból. — 13,33: Hires Protestsong énekesek énekelnek. — 14,00: Josef Koz­mával Magyarországon. — 14,35: Szórakoztató stúdió. — 17,00 fvAz Ifjúsági rádió órája. — 18,05: Magyar népdalok. — 18,33: Hét­végi panoráma. — 20,33: Mun­kásakadémia. — 21,03: A rádió Dalszínháza. — 23,00: Tánczene. — 23,30: Mozart-felvételek. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Műsorismertetés. — Hí­rek. — Lapszemle. — 17,05: Kertbarátok klubja. — 17,10: Beatablak. — 17,25: Mai jegy­zetünk. — 17,30: Gödri: Itt a tavasz... — 17,25: Kulturális magazin. — 17,50: Kovács Kati új nagylemezéről. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Cigánydalok, csárdások. — 18,27—18,30: Hírösszefoglaló. — Müsorelőzetes. MAGYAR TV 8,58: Tévétorna. (Ism.) (Szí­nes!) — 9,05: Iskolatéyé. Kör­nyezetismeret. (Alt. isk. I. oszt.) (Színes!) Kutya meleg! — 10,05: Matematika. (Alt. isk. 6. oszt.) Még mindig pótolha­tod! Év végi összefoglalás. — 10,35: Tévéovi. Iskola-előkészítő tanfolyam. Zöldsaláta palántá­ja. — 14,05: Iskolatévé. Kör­nyezetismeret. (Ism.) (Színes!) — 14,55: Matematika. (Ism.) — 15,25: Tévéovi. (Ism.) — 17,08: Hírek. — 17,15: Petula Clark műsora. (Színes!) Angol zenés film. — 17,50: Telesport. — 18,) 5: Tíz perc figyelmet ké­rek. Vértessy Sándor műsora. — 18,25: Falujárás. Levelek nyomában. — 19,05: Reklám­műsor. — 19,15: Esti mese. (Szí­nes!) — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) — 20,05: A harmadik határ. (Színes!) Té­véfilmsorozat. Vin/8. rész: Le­számolás. — 20,55: Születésünk titkai. X/9. rész: A gyermekvá­rás tízparancsolata. — 21,55: Egy hét Dubrovnikban. (Szí­nes!) Riportfilm az Operaház balettegyüttesének vendégjáté­káról. — 22,30: Tv-híradó 3. — 22,40: Oldjuk meg... 3. Bioló­gia. 2. MŰSOR: 20,00: RENDEZTE: ZSIG­MONDI BORIS. 1. Arcok a ma­gyar középkorból. (Ism.) 2. Egy magángyűjtemény kin­csei. Kun Zsigmond néprajzi magángyűjteménye. — 21,00: Tv-híradó 2. — 21,20: Reklám­műsor. — 21,25: A nagyanyó. (Színes!) Magyarul beszélő csehszlovák film. n. BRATISLAVAI TV 15,40: Iskolatévé. — 16,45: AB- staféta. — 17,10: Fecske. Ifjú­sági magazin. — 18,00: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — Ma Nyíregyházán Országos teniszverseny A Szabolcs-Szatmár megyei Tenisz Szövetség rendezésé­ben ma délután 14 órától országos I. osztályú teniszverseny kezdődik Nyíregyházán. A városi stadion teniszpályáin sor­ra kerülő sporteseményre több egyesület küldte el előzetes nevezését. Jelezték érkezésüket a lengyel teniszezők is. A programban több versenyszám szerepel, így: női és férfi egyes, női és férfi páros, valamint vegyes páros. Sor kerül még ifjúsági, serdülő és újonc kiegészítő számokra is. A ma délutáni megnyitó után elkezdődnek a mérkőzések, pénteken és szombaton a közép- és elődöntőket, vasárnap délelőtt pe­dig a döntőket vívják. Szombaton és vasárnap Di­ósgyőrben a felnőtt egyéni bajnokságon szerepeltek a Nyíregyházi Spartacus-Petőfi teniszezői. A területi verse­nyen a nyíregyháziak három számban is az első helyen vé­geztek. Eredmények: Férfi egyes: 1. Káplán Ist­ván, 2. Erős Béla, 3. Loson- czy István és Koczka János. Döntő: 6:2, 6:3. Férfi páros: 1. Káplán I., Káplán J., 2. Baffy, Loson- czy, 3. Érős B., Koczka J. Döntő: 6:4, 6:3. Vegyes páros: 1. Káplán házaspár, 2. Sárréti, Túri. Döntő: 0:6, 6:4, 12:10. Női egyes: 3. Káplánná (Honfi) és Bartha K. Befejeződött az 1976. évi megyei teniszbajnokság. A versenyszámok végeredmé­nye. Női egyes: 1. Pázmándy Katalin, 2. Káplánné (Honfi), Sorokban Az NSZK-beli Rhede-ben rendezték meg a Magyarország —NSZK—Svédország gyalog­ló viadalt. A magyar együttes miután a 20 és 50 km-es számban is győzött, 39 pont­tal megnyerte az összetett pontversenyt. A magyar együttesben szerepelt a nyír. egyházi Pokrovenszki József is, aki az 50 km-es távon 4 óra 34:37,4 perces idővel I. osztályú szintet teljesített. Jól szerepeltek a nyári út­törő-olimpia megyei döntőjé. ben a Záhonyi Általános Is­kola tanulói. A lányok ver­senyszámában, a négytusa I. korcsoportjában a tiszalöki és a nagykállói fiatalok mögött a 3. helyen végeztek és ezzel bronzérmet nyertek. Igen nagy érdeklődés előzi meg a Magyarország—NDK utánpótlás ökölvívó-váloga­tottak találkozóját, melyet vasárnap délelőtt Nyíregyhá­zán a játékcsamokban dél­előtt 10 órakor rendeznek meg. A beérkezett nevezések alapján igen nagy küzdelem­re és színvonalas találkozóra számítanak a szakemberek. 19,30: Mezőgazdasági műsor. — 20,00: Az idő igaza. Tv-játék. — 22,25: Klubtalálkozás. 2. MŰSOR 18,05: A tudomány és tech­nika világa. — 19,30: Német nyelvtanfolyam haladóknak. — 20,00: Hovanscsina. Muszorgsz­kij operájának tv-változata. MOZIMŰSOR: Krúdy mozi: VISSZATÉRÉS ÓZ FÖLDJÉRE. E. k.: 4 és 6 óra. NYESTFIAK. E. k.: 8 óra. Béke mozi: REJTELMES SZI­GET. E. k.: 4, 6 és 8 óra. Gorkij mozi: VADVIZOR­SZAG. E. k.: 4 óra. ANNA ÉS A FARKASOK. E. k.: 6 és 8 óra. Móricz Zsigmond mozi: FE­LEJTHETETLEN DAL. E. k.: fél 6 és fél 8 óra. Kert mozi: ULZANA. E. k.: 8 óra. Kisvárdai mozi: NADIRA. Mátészalkai mozi: ZONGORA A LEVEGŐBEN. Nyírbátori mozi: G A WEIN ÉS A ZÖLD LOVAG. SZÍNHÁZMŰSOR: Csokonai Színház: PETRUS- KA 28-án 19,00 óra Arany-b. AZ ÖTÖDIK PECSÉT 29-én 14,30 Bessenyei-b., 19,00 Odry-b. 3. Bartha K. és Csokonay N. Döntő: 6:3, 6:3. Ifjúsági leány: 1. Bartha Katalin, 2. Csokonay N., 3. Kovács J. és Kosa I. Döntő: 6:0, 6:3. Serdülő leány: 1. Bartha Katalin, 2. Csokonay N., 3. Kovacsics R. és Séra A. Dön­tő: 6:2, 6:3. Újonc leány: 1. Kovacsics R., 2. Bartha B., 3. Fekete A. és Szilágyi N. Döntő: 4:0, 4:0. Férfi egyes: Káplán János, 2. Erős Béla, 3. Losonczy I. és Sárréti Gy. Döntő: 6:2, 6:3. Férfi páros: 1. Káplán I., Káplán J., 2. Kiss E., Somor- jai B., 3. Sárréti, Molarovics. Döntő: 7:5, 6:2. Ifjúsági fiú: 1. Erős B., 2. Koczka J., 3. Nyitrai M. és Csokonay P. Döntő: 7:5, 7:5. Serdülő fiú: 1. Sárréti György, 2. Szíjártó I., 3. Cso­konay P. és Koczka T. Döntő: 6:4, 6:1. Újonc fiú: 1. Bérezés Péter, 2. Gazdag Zs., 3. Banner L. és Gajdos ZS. Döntő: 4:1, 4:0. K. Gy. Asztalitenisz NB II Nagykállói SE—Jászberé­nyi Lehel 13:12. Jászberény­ben került sor a nagykállói NB. Il-es férfi asztalitenisz csapatbajnoki mérkőzésre. A közel egyenlő játékerőt kép. viselő hazaiak nem bírtak az igen lelkesen küzdő nagykál­lói együttessel, amelyből hi­ányzott Vajda László. így igen erős küzdelemben ala­kult ki a szoros eredmény és az értékes győzelem. Ezzel eddig minden idegenbeli mérkőzésén győzött a nagy­kállói csapat. A Jászberény elleni találkozón Kovács II. és Lipcsey minden mérkőzé­sét megnyerte, míg Vajda Sándor 2, Kelemen pedig 1 győzelemmel járult a siker­hez. Vasárnap hazai pályán a Budapesti MEZŐGÉP csa­patát fogadja a nagykállói együttes. (11 órakor.) Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344 Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon. 10-150 Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely pos­tahivatalnál, a kézbesítők­nél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyben 10—150 telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA Nyíregyháza, Árok utca 15. . F. v.: Holéczi István M Kelet­aoyarország A Magyar Szocialista Mun*" káspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és á megyei tanács lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom