Kelet-Magyarország, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-13 / 292. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1975. december 13. KULTÚRA UTCÁN ÁT A VMK hároméves munkája és a városi igények Sokéves vajúdás után 1972 augusztusában Nyíregyházán létrehozták a városi művelődési központot. Az új művelődési intézmény dolga, hogy ellássa a városi és úgynevezett területi feladatokat, összehangolja a városban levő különféle művelődési intézmények munkáját és módszertanilag segítse a kerületi, külterületi klubokat, klubkönyvtárakat. A diplomás küldönc Nagy-nagy figyelemmel olvastam a mezőgazdasági szakmunkásképzés gondjairól írott cikksorozatukat, melynek címe: „Szakember nélkül?” Három szakmunkása van egy tsz-nek. Kettő az idén végzett, a harmadik évekkel ezelőtt. Az egyik „friss- diplomás” törzsállattenyésztő, a másik tehenész és végül a második „frissdiplomás” csak küldönc, aki akkor kap munkát, ha valamelyik tehenész beteg, vagy szabadnapos. Ez utóbbi én vagyok. Az idén végeztem Mátészalkán, a „Szakma kiváló tanulója” országos versenyen kitűnő minősítést értem el. Soron kívül szakmunkás-bizonyítványt kaptam. Két hónapig állandó munkahelyem is volt. Október 1-től azonban hol ide, hol oda lökdösnek. Havonta 12—18 napot dolgozom. Huszonegy éves fiatalember vagyok és nem elégszem meg átlag 1500 forinttal. Ezek után felteszem a kérdést: érdemes-e szakmunkástanulónak mennie bármelyik fiatalnak, akire ilyen jövő vár? Azt természetesen tudomásul veszem, hogy senkit sem küldhetnek el azért, hogy engem foglalkoztatni tudjanak. De akkor miért nem mondják, hogy itt a munkakönyvem, menjek amerre látok. Szerződés köt a tsz-hez és ha elmennék, akkor körülbelül 20 ezer forintot vissza kellene fizetnem. Melyik gazdaság venne fel egy szakmunkást 20 ezer forint adóssággal mellékelve? Az ilyen valóban drága szakmunkás lenne. Megjegyzésünk: Közérdekű témája miatt kivételesen névtelen levél részleteit közöljük, azzal a kiegészítéssel, hogy érdemesebb lett volna teljes névvel és pontos címmel aláírni. Levélírónk bizonyára félt a következményektől, névtelenül azonban hiába várja, hogy^ jogos panasza megoldódjék. ráfizetés Engedjék meg, hogy utólag is megtegyem észrevételemet a november 27-i és a 28-i számban is emlegetett „dupla ráfizetés” kifejezéssel kapcsolatban. Egészen pontosan a kifogásolt mondat a mi esetünkben (Nyírmadáról van szó): „Nyírmadán az a vélemény, hogy dupla ráfizetés saját tanfolyamot szervezni.” Szerintünk Nyírmadán „dupla költséget” jelentene saját tanfolyamot szervezni akkor, amikor a MÉM Vezetőképző Intézet országos szintű szervezéssel, elsőrendű személyi és tárgyi feltételek mellett indítja tanfolyamait. Mentségünkre szolgál, hogy — véleményünk szerint helytelenül — használja a cikk írója ismételten a „dupla ráfizetés” kifejezést. „Amit az iskola egy lépcsőben megold, ugyanazt dupla ráfizetéssel, 2—3 lépcsőben tudják csak végrehajtani az üzemek.” Erre a lépésre sokszor a kényszerűség viszi rá az üzemeket, a cikkben említett okok miatt, s főleg az összhang hiányából fakadóan, de ez még így sem nevezhető ráfizetésnek, mert növekszik a szakmával rendelkező már meglévő dolgozók száma. Ügy véljük, hogy a dupla költség kifejezés azonosult a ráfizetéssel. A valóságban ez azonban nem mindig esik egybe, különösen nem a művelődés és a műveltségszerzés esetében. Itt azt hiszem, sohasem lehet ráfizetni az erőfeszítésekre. Elvtársi üdvözlettel: Pintér Árpád oktatási előadó, Nyírmadai Állami Gazdaság Ellenvélemény A Kelet-Magyarország november 11—12—13-i száma a megye mezőgazdasági szakmunkásképző intézeteinek gondjaival, problémáival foglalkozott. Az olvasóban az a benyomás ébred, mintha ezeknek az intételeznek a felettes szervei nem ismernék, vagy a lapból kellene megismerniük ezeket az intézeteket. A tanács, a művelődésügy igen jól látja az intézetek gondjait, problémáit, megoldásukon is sokat gondolkodik, és lehetőségükhöz mérten igyekeznek is mindent megtenni a hiányosságok felszámolására. Érthetetlen számomra, mi szükség van egy meglévő probléma eltúlozására felnagyítására. Mennyiben járul hozzá az intézetek fejlődéséhez, beiskolázási gondjainak könnyítéséhez, ha azokat olvashatjuk? önkéntelenül felmerül például az a kérdés az olvasóban, hogy vajon kikkel foglalkoznak a pedagógusok többet, ha nem a gyengébb tanulmányi elő-' metelüekkel, mert a jelesek és a jók, tapasztalataim szerint könnyebben jutnak az ismeretek birtokába. A lap eljutott mindenkihez, így azokhoz a szülőkhöz is, akik gyermeküket gépész pályára szánták, illetve akiknek gyermekei e pálya iránt érdeklődnek. Ha azt olvassák, hogy ebben az intézetben a minimális ismeretet sem sajátítja el, ami a gépész szakmához szükséges, nagyon meggondolják, hogy erre a pályára küldjék gyermeküket. El kell mondanom, hogy a képzéshez szükséges eszközök, erő- és munkagépek, berendezések az ország többi gépészképző intézetéhez viszonyítva igen jó helyen állnak. Valamennyi pedagógus tudja, hogy minden tantárgy tanítását tanterv írja elő, ez pedig törvény, mely kötelező mindenkire nézve. A cikk írója érdeklődött az elhelyezkedést illetően. Közel sem jó a megállapítása. A tanulók nagy többsége a mezőgazdaságban helyezkedik el, igaz, akadnak olyanok, akik más munkakörbe kapcsolódnak be, vagy tanulmányaikat katonai pályán folytatják. Nem tudom miért hiba az, ha valaki éppen katonatiszt akar lenni, akikre nagy szüksége van az államnak. Vagy talán mindenki abban a munkakörben és beosztásban dolgozik, amire az iskolai végzettsége jogosítja? Tisztelettel: Király Attila Baktalórántháza Megjegyzésünk: az eredeti levelet rövidített formában közöljük. Elhagytuk azokat az információkat, amelyek kijelentésével félreérthető tájékoztatást adott volna. A cikksorozattal vitázó észrevételek közül tehát csak az iskola állásfoglalását tartalmazó közérdekű részleteket választottuk ki. Hiányzik az összhang Tisztelt szerkesztőség! „Szakember nélkül” című cikksorozatukhoz szeretnék hozzászólni. Igen magas a termelőszövetkezetekben dolgozók átlagéletkora. Az elöregedés problémája nem újkeletű jelenség. A mező- gazdaság szocialista átszervezésekor is már idősebbek (azóta tsz-nyugdíjasok) és középkorúak léptek zömmel a termelőszövetkezetekbe. Utánpótlásról tehát már akkor gondolkodni, gondoskodni kellett volna. Ez azonban nem így történt. A nagyfokú gépesítésben bízva, vagy szinte mindent ettől várva húzódott el ez a probléma. Most viszont egyszerre két probléma jelentkezik, az egyik az elöregedés, s a másik: hiányoznak a korszerű gépek kezeléséhez feltétlenül szükséges fiatal mező- gazdasági szakemberek. Szerintem a fiatalokkal, elsősorban az általános iskolát végzőkkel kell a mezőgazdasági nagyüzemeknek próbálkozni, még ha egyes helyeken ez a vállalkozás szinte kudarcba fulladt — mint azt a cikkben olvastuk. Másik megoldás: a mezőgazdasági szakmunkástanulókkal kötött szerződés, az ösztöndíjazás is lehet a mostani kedvezőtlen helyzet ellenére számottevő. Nem egy mezőgazdasági szakmunkást tudok, kik más pályákon, kitaposott utak mellett döntöttek, mivel olyan szakmát tanultak, amelyekre a környéken lévő termelőszövetkezetekben nem tartottak igényt. Az iskola viszont csak ilyen szakmákból nyújt képzést. Tehát ha a képzés és az igény így összhangban lett volna, bizonyára ezekre az esetekre nem került volna sor. Keresni kell a fiatal szakmunkásjelölteket, le kell kötni őket a mezőgazdasági nagyüzemeknek, igény szerinti szakmákra úgy, hogy legyenek tudatába a fiatalok annak, ha a szakmunkás-bizonyítványt megszerezték, várják őket, szükség van rájuk. Csak így, vagy még ezektől is jobb módszerekkel történ'! tudatos szakmunkásképzés, a fiatalokkal való nagyobb törődés, a szociális, kulturális gondoskodás, az eszmei nevelőmunka hozhatja meg a kívánt eredményt. Ehhez még hozzájöhetne az, hogy ösztönözni lehetne a már ipari szakmával mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozókat arra, tanuljanak mezőgazdasági szakmát, vagy szakmákat, s válljanak ipari-mezőgazdasági szakmunkásokká, magas kvali- fikáltságuakká, mert a holnapnak ilyen szakemberekre van szüksége, igénye. Tisztelettel: Budaházi István Nyíregyháza A városi művelődési központ, rövidebben a VMK megkapta a Szabadság tér 9. sz. alatti gabonafelvásárló vállalat irodahelyiségeit, amelyből egy 166 négyzetméteres kiállítóhelyiséget, négy klubszobát és három irodát alakítottak ki. Az első évben hat főhivatású népművelővel, évi 1 millió 152 ezer forintos költségvetéssel kezdték meg a munkát. Ideális, csak kicsi Mi történt azóta? Hogyan tölti be hivatását a művelődési programokat úgymond, utcán át nyújtó, a város szívében elhelyezkedő VMK? Az utcáról nyílik, a földszinten van, a nyíregyháziak és az idelátogató vendégek számára könnyen elérhető a VMK kiállítóterme, amely 1973 óta egyben hírlapolvasó is. A kedvező adottságoknak is köszönhető, hogy nem nagy helyiség lett a VMK leglátogatottabb pontja, ahol átlagosan 1975-ben egy-egy kiállításon 1129 látogató fordult meg. Az első években — mivel a városnak addig nem volt önálló kiállítóterme — 26—28 kiállítást is rendeztek. Elsőként a megyében élő képzőművészek munkáit mutatták be, később az -elszármazott művészek — Nagy Sándor és Csíki Tibor szobrász- művészek alkotásai kaptak helyet a teremben, majd olyan alkotók következtek, akik műveivel eddig a fővárosban, a Műcsarnokban és más helyeken ismerkedhettek meg az érdeklődők. így „jött” Nyíregyházára Nagy B. István festőművész és Kő Pál szobrászművész tárlata. A A világon egyedülálló intézményben tartanak sajtótájékoztatót a kormány Tájékoztatási Hivatala és az Igazságügyi Minisztérium közreműködésével. Szeged közelében, a Tisza és a Maros körülölel egy jókora földterületet, amelynek szélén tábla hirdeti: Nagyfai Célgazdaság. Olyan ez a környék, mint egy sziget, lakói azonban nincsenek elszigetelve teljesen a külvilágtól. Durva anyagból készült barna ruhát viselnek, de nem rabok, megszólításuk így hangzik: beutalt. Nem árt ismételni: nem rabok, sőt itt szabadulnak meg az alkohol rabságából. A kerítésen belüli objektum ugyanis a Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézet. A főorvos-parancsnok a falra akasztott egy kimutatást, amelyből kiderül, hogy már százhúsz beutaltja van az intézetnek. Szabolcs-Szatmárból eddig hatan érkeztek ide, Komárom megyének 16, Borsod megyének 12, Csongrádnak 7, Pest megyének 2 beutaltja található barna ruhában. A számokból azonban nem lehet levonni messzemenő következtetéseket, ezek a számok nem tükrözik az alkoholisták „szóródását”. A létszám újabban szervezetten, egyenletesen növekszik, mert az illetékesek kezdik helyesen értelmezni a beutalással kapcsolatos törvényerejű rendeletet. Hogy kik az illetékesek? A főorvos hangsúlyozza: bárki illetestvérvárosok képzőművé- .szeti alkotásainak is helyet adott a VMK, lengyel, román, szovjet művészek tárlatát láthatta a közönség. Kiállításdömping ? Nem volt egy kicsit sok a kiállításokból? — kérdeztük Hook Lajostól, a VMK megbízott igazgatójától, aki kérdéseinkre válaszolt. Jövőre tizenkét kiállítást terveznek — mondta az igazgató. Egy-egy kiállítás három hétig lesz nyitva, s a felszabaduló egy héten rendezik a százfős mini hangversenyeket, művész- közönségtalálkozókat, a táncház összejöveteleit. Eddig ugyanis volt rá példa, hogy a közbejött rendezvények miatt este le kellett bontani a kiállítást, és az esemény után — éjjel újra megépíteni. Megszüntetik a terem keltős arculatát is, mivel a megyei könyvtárban kiváló hírlapolvasó várja az érdeklődőket, a VMK-ban jan. 1-től összébb, húzódik a 130 féle újságot és folyóiratot kínáló hírlapolvasó és az udvari, most épülő helyiségben böngészhetnek az érdeklődők, a társalgóban. Sokszínű, pezsgő élet Mit nyújt még a művelődő embereknek a VMK? Országos hírű és rangú népművészeti kiállítással jelentkeztek tékes lehet. Vagyis: a családtag, a munkahely, a tanács, a rendőr, a szomszéd. A beutalásra tett javaslatot minden esetben közérdekű bejelentésként kell kezelni! Annak a beutalására lehet javaslatot tenni, aki túlzottan és rendszeresen italt fogyaszt, s ezzel, vagy éppen ezért káros hatással van a családjára, a környezetére. A főorvos külön felhívja a figyelmünket: „Aki ide kerül, annak általában nem a szervezete, hanem a személyisége beteg”. S most nézzük, hogyan lehet ide „bekerülni”. A városi tanácsok és a járási hivatalok egészségügyi osztályának kezdeményezésére a jelöltet orvosi vizsgálatnak vetik alá. Az orvosi javaslatok, vélemények a járási ügyészségre kerülnek, az ügyészség intézkedésére a járásbíróság polgári, nem peres eljárás után utalja be a javasolt személyt. A bíróság beutaló határozatát végre kell hajtani, ami azt jelenti, hogy a betegeknek az intézetben minimum egy, maximum két évet kell eltölteni — a gyógyulástól és a viselkedéstől függően. A tájékoztatóban most az következik, hogy mi történik itt bent az egy, vagy két év alatt. A beutaltak a célgazdaságban mezőgazdasági-állattenyésztési munkát végeznek. Munkájuk folyamatos, fizetésük a teljesítménytől függően emelkedik — most átlagosan kétezer forintot keresnek. A gyógyító munkát ez évben, melyet a tanárképző kerengőjében rendeztek. 17 nemzet nyelvén olvashatók elismerő sorok a vendégkönyvben. Az országos popzenei tábor is egyik újdonságuk, melyet jövőre is szeretnének meghonosítani. Politikai, közéleti konferenciák, vitasorozatok, szakkörök, réteg-, illetve hobbyklubok, megye- és országjárás szervezése szocialista brigádoknak és hozzátartozóiknak, napközis nevelőknek kulturális tanfolyam, a gyerekeknek „játszó- kör”, 206 szocialista brigádnak „Igaz ez a szép”-vetélke- dősorozat tíz hónapon át, — hogy csak néhányat soroljunk fel a folyton gazdagodó választékból. A lakóterület ellátása A Szabadság téri VMK egyre inkább központja a város művelődési életnek, hisz a városi tanács művelődési osztályának kezdeményezésére az idén már hozzájuk tartozik a kilenc kerületi, területi klub, illetve klubkönyvtár jellegű intézmény is. A harmadik kerület, Borbánya, Felsősima, I. Manda, Ságvári-telep, a városmajori, a Kun Béla utcai, nyírszőlősi párt- és művelődési ház, illetve a sóstóhegyi művelődési otthon és a VMK együttesen, összesen tizenegy hivatásos népművelő közreműködésével, irányításával szervezi a lakó- területi művelődést. A VMK éves költségvetése az idén 1,6 millió volt, a hálózattal együtt közelíti a 3 milliót az évenkénti művelődési költség. Sajnos azonban, a Szabadság téri épületben helyszűke miatt egy sor szakkör, klub tevékenységét nem tudják megoldani. Addig kénytelenek nyújtózkodni, ameddig a takaró, illetve az épület ér. (P. G.) nyolc orvos és hét pszichológus látja el. Lehetőség van általános iskolai és középiskolai tanulmányokra, betanított munkásokat is képeznek. A gyógyítás és a munkára nevelés itt egymástól elválaszthatatlan feladat. A beutaltakban kialakul a fegyelem, a rendszeresség, az életritmus. Szabad idejüket irányítottan, de hasznosan tölthetik. Látogatókat fogadhatnak, évente többször is hazalátogathatnak. Havonta csomag érkezhet számukra — persze ital nélkül. Szemlére indulunk. Mindenütt rend és tisztaság. Az objektum szélén betont kevernek, téglákat raknák. Maguk a beutaltak bővítik az intézményt, amely egy-másfél év múlva ezer beteg befogadására lesz alkalmas. Az egyik alacsony termetű kőműves Szabolcs-Szatmárból érkezett. Északkelet irányba fordul, tekintete messze réved... Halk, fátyolos hangon mondja: „A fe- ribor, a kocsma és a családi ellentétek miatt kerültem ide. Kezdem megszokni az ittlétet, a munka leköti a figyelmemet. Persze hogy gyógyulni akarok”. Mindnyájan gyógyulni akarnak. Gyógyulni, szabadulni a kellemetlen emlékektől — ez a legfőbb céljuk. Ha silcerül nekik, ismét hasznos tagjai lehetnek a családnak és egy tá- gabb közösségnek. Nábrádi Lajos Zárt helyen szabadok Szabadulás az alkohol rabságából I HOZZÁSZÓLÁSOK Szakember nélkül ?
