Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-19 / 42. szám
12 KZLET-MAGYARORSZÄÖ 1975. téSruhr \ Jókai-kiállítás Jókai Mór születésének 150. évfordulója alkalmából ked. den kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A legnépszerűbb magyar regényíróra a díszteremben megrendezett ünnepi tárlattal emlékeznek, amelyet Nagy Miklós, a Jókai-emlékbizott- ság titkára nyitott meg. Az ünnepi kiállítás bemutatja a komáromi családi környezetet, fényt villant az író élet- útjára és művészi pályájára. A hagyatékában őrzött relikviák: használati tárgyai, bútorai, rajzai, könyvei és gyűjteményei felelevenítik szerteágazó érdeklődését, színes egyéniségét. Kevés írónktól maradt annyi tárgyi emlék, mint Jókai Mórtól, de még ezt figyelembe véve sem volt — mint Nagy Miklós mondotta — évtizedek óta hasonlóan gazdag Jókai-kiállítás. AZ ALKOTÓ IFJÚSÁG ve. télkedősorozaton részt vesznek a Magyar Nemzeti Bank megyebeli fiataljai is. A megyében szóbeli és írásbeli ve- télkelő alapján dőlt el az első helyezések sorsa. A hitelezésnél Vess János, a megyei igazgatóság, a pénzforgalomban Mezősi Leventéné, a vá- sárosnaményi fiók, az emisz- sziónál Kuncsik Andrásné, a megyei igazgatóság dolgozója érte el a legjobb eredményt. Február 22-én Debrecenben a területi középdöntőn vesznek részt a szabolcsi legjobbak. A KIS KEDVENC. Zsiráf bébi a müncheni állatkertből. (Fotó: KS1 AZ ELSŐ NAGYZENEK A. Rí BÉRLETI HANGVERSENYÉT február 18-án este rendesbe meg az Országos Filharmónia a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A miskolci szimfónikus zenekart Lukács Ervin vezényelte. Közreműködött Lantos István zongoraművész. AZ MSZMP KB agitációs ás' pronágandaosztálya által összeállított ’„Munkánk, eredményeink az MSZMP X. és XT. kongresszusa között” című kiállítás ezen a héten a Móricz Zsigmond Színház előcsarnokában tekinthető meg mindennap 16 és 19 óra között. Országos idegenforgalmi értekezlet Külföldi és hazai idegenforgalmunk egyaránt dinamiku. san fejlődött, 8,3 millió külföl. di járt hazánkban és 3,3 millió magyar állampolgár utazott külföldre; a szocialista országokból 16 százalékkal, egyéb országokból 6 százalékkal többen érkeztek, növekedtek a turizmusból származó bevételeink. Az eredmények csak rugalmasabb, körültekintőbb munkával, megfelelő árpolitikával, a fogyatékosságok megszüntetésével, a fogadóképesség komplex feltételeinek megteremtésével lehet tovább tartani, illetve tovább fejleszteni — állapították meg a Belkereskedelmi Minisztérium országos idegenforgalmi tanácskozásán kedden a Gell ért-szállóban. Az értekezleten a múlt évi tapasztalatok, s a piaci információk, alapján elemezték idegenforgalmunk iránti várható érdeklődést. Megállapították egvebek között hogy a különféle szabályozások miatt számítani lehet a bei-, földi igények növekedésére s megbeszélték a soron következő. valamint a távolabbi fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat JOGÁSZOK A BERUHÁZÁSOKRÓL. Dr. Mészöly Pál, a Legfelsőbb Bíróság bírója vezeti azt a konferenciát amelvet február 24-én 14 órakor tartanak Nyíregyházán a technika házában. Az Építőipari Tudományos Egyesület közgazdasági és jogi szakosztálya a . Magyar Jogászszö- vetsée megyei szervezetének vállalati és szövetkezeti szakosztálya közös rendezésben sorrn keriilő konferencia témája: a beruházások rendje Eredménye» üzletkötés Nyugat-Berlinben, a partner Anders-cégnél járt a Nyírség Ruházati Szövetkezet és a HUNGAROCOOP Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat küldöttsége Csutkái Lászlónak, a ruházati szövetkezet elnökének vezetésével. Tanulmányozták az ottani gyártástechnológiát a szövet, kezeiben végzendő bérmunka minőségi színvonala javítása céljából. Ezzel egyidőben 5 évre szóló kooperációs szerződést kötöttek, amelynek értéke másfél millió nyugatnémet márka. Nagy érdeklődéssel kísért irodalmi délutánt tartott február 18-án a megyei művelődési központ versmondó mű. helyének csoportja a nyíregyházi 107-es ipari szakmunkás- képző intézet ifjúsági klubjában. A FIATALKORI BŰNÖZÉSRŐL, a fiatalok és a rendőrség kapcsolatáról tartott jogi előadást a k,svárdai járási rendőrkapitányság képviselője február 18-án este a tuzséri Sipkay Barna ifjúsági klubban. TOTÖTOMBOLA. A mátészalkai új totó-lottó kirendeltség díjtalan tombolajegyeket adott azoknak, akik ott vásárolták meg szelvényeiket. A tombola sorsolását 17-én 12 órakor tartották a Kraszna Áruházban. Nyeremények : 896 271 sz. Sokol rá. dió, 891 558 sz. díszes falióra, 893 641 sz. villanyborotva, 899 050 sz. villany kávéőrlő. Szépirodalmi könyvet nyertek az alábbi tombolajegyek tulajdonosai: 890 865., 890 988., 892 008., 892 195., 892 862., 893 269., 893 626., 894 280., 894 399., 894 957., 895 877., 896 825., 897 229., 898 473., 899 053., 903 500., 903 773., 909 075., 891 678., 897 317. A nyereménytárgyak március 20-ig vehetők át a mátészalkai totózóban. PERÉNYI MIKLÓS GORDONKAESTJE szerepel az Országos Filharmónia kamarabérlet sorozatában február 19-én éste a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán elhangzó második hangverseny műsorán. Zongorán kísér: Szűcs Lóránt A MODERN FESTÉSZETRŐL beszélget a fiatalokkal Lakatos József nyíregyházi festőművész február 19-én este g mátészalkai városi ifjú- sági klubban. A festőművész előadását diafilmekkel Ülysit- rálja. PROGRAM* 1575. február 15, szerda ZSUZSANNA NAPJA A Nap kél: 6 óra 44 perckor, nyugszik: 17 óra 12 perckor. A Hold kél: 10 óra 08 perckar, nyugszik: 0 óra 57 perckor. ötvenöt évvel ezelőtt, 1920 február 19-én halt meg — 24 éves korában — Mészáros Gábor ifjúmunkás, a kommunista mozgalom mártírja. A fiatal húsipari munkás hamar belesodródott az első világháború forgatagába. 1915- ben a tomszki fogolytáborba került, s később egy hadianyaggyárban dolgozott. A jóeszű fiú hamar elsajátította az orosz nyelvet — és a kommunista tanokat; ezeknek lett lelkes hirdetője a fogolytáborban, majd később itthon. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom Moszkvában érte, ahol magyar vöröskatona-csoportot szervezett és vezetett harcba. Később Ukrajnában tevékenykedett; itt az ellenforradalmárok elfogták, haditörvényszék elé állították, s halálra ítélték. A fiatal katonának azonban sikerült megszöknie, majd 1918 végén kalandos úton hazakerülnie Budapestre. Rögtön csatlakozott a KMP-hez. A párt megbízásából —Rudas Lászlóval együtt — 1919 március elején Moszkvába utazott, a Kopiintern első kongresszusára. Sikerült beszélniük Leninnel, akit tájékoztattak a magyarországi helyzetről. Itt érte őket a hír a magyar proletárdiktatúra kikiáltásáról. Április első napjaiban érkeztek haza, s Mészáros Gábor az első vörös hadtest politikai biztosaként végzett áldozatos szervező munkát. A proletárdiktatúra leverése után aktívan részt vett a kommunista párt újjászervezésében. Többször elfogták, de sikerült megszöknie. Egy illegális útja alkalmával az osztrák határon csendőrkézre került, s Budapestre szállították, ahol halálra kínozták. Enyhe idő Várható Időjárás ma estig: az ország északi felében időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan futó csapadékkal. Máshol általában kevés felhő csapadék nélkül. Mérsékelt, helyenként megélénkülő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2 — plusz 7 fok között. Kossuth rádió 8,22: Zenekari - muzsika. — Közben: 9,00: Illés Béla művei. Kárpáti rapszódia. Dramatizált epizódok. V. rész. — 9,20: A zenekari muzsika folytatása. — 10,05: „Nyiínlkék”. — Kisiskolások műsora. — 10,40: Vladimir Korowitz zongorázik. — 11,30: A Szabó család. (Ism.) — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13,49: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,04: Balladáink világa, vn. — 14,30: Nőkről — nőknek. Kettőn áll a vásár. — 15,10: Harsan a kürtszó! — 15,45: Magyar fúvószene. — 18,00: A világgazdaság hírei. — 16,04: Az üj földesúr. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. I rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. — 17.50: Kicsi a bors, de erős. Riport. — 18,05. Mindenki könyvtára. Móricz Zsigmond: Pillangó. — 13,35: Beethoven: Karfantázii. — 10,25: Slágermúzeum. — 19,5?: A Buddenbrook ház. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva, in. rész. , — 21,03: Kovács Apollónia népdalokat énekel, Bige József furulyázik. — 21,29: Pesti hézak titkai, vm. rész, — 22 29: Magnósok, figyelem! — 23,05: Seiber Máivás: Jugoszláv néndalok. — 23,15: Részletek Kálmán Imre oneietijébfll. - 0.10: Eli zene. Elena Polanska háríázlk. Petőfi rádió 8,05: Verbunkosok, nóták. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,03: Kíváncsiak klubja. Az Ifjúsági rádió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: Felhívjuk figyelmüket! — 10,35: A zene hullámhosszán c. műsor folytatása. — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12,00: Bányászdalok. — 12,16: Dolmány!: esz-moll zongoraötös. — 12,40: Házunk tája. — 1$,03: Dé- ry Gabriella és Faragó András énekel. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14,00: Klubrádió. — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Külpolitikai figvelő. — 18,20: Kolónia a fü- zitői Fényes patak partján. — 19,14: Melis György nótákat énekel. — 19.34: Tudásunkat a világnak. Tíz év Ghánában. — 20,25: Kis magyar néprajz. — 20,33: A rock mesterei. 68. rész. — 21,03: Csajkovszkij: VI. szimfónia. — 21.49: Hindemith: Car- díllac. Háromfelvonásos opera. — Közben: 23.15: Régi magyar dalok' és táncok a Vietórisz- és a Kájoni-kódéxből. — 23,46: Az operaközvetítés folytatása. 3. MŰSOR: 18,05: Iskolarádió. — 18.25: Az európai népdalgyűjtés útja. — 18,44: Uj operalemezeinkből. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Rafael Orozco zongoraestje. — Közben: Kb. 20.30: Hellasz és hagyomány. Válogatás John Keats verseiből. — Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21,30: Dzsessz Kubából. — 21,45: Külföldi tudósoké & szó. Fénvve- zetés üvegutakon. — 22.01: Századunk kamarazenéiéből. — 22.23: Vox Humana. Akát. a vadász. össémi hősköltemény. Nyíregyházi rádió 17,30: Műsorismertetés. — Hírek. — Lapszemle. — 17,38: Színészek énekelnek (közben filmkritika). — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18 15: Sztárok, slágerek. — 18.25: Húszon innen, húszon túl. Ifjúmunkások és ka- tonafiatalok klubja. Antal György riportja. — 18,45: Beategyüttesek műsorából. Televízió MAI TEVEAJANLATUNKí 20,00: Szegény gazdagok 1825. február 18-ón, érmen százötven esztendeje született Jókai Mór, a „nagy mesemondó”. Milyen jó érzés újra fellapozni ezt a könyvet, amelynek filmváltozatát most az író születésének évfordulója alkalmából a televízió , műsorára tűzte! Milyen jó belemélyedni romantikus meseszövésébe, egvütt élni és Izgulni hőseivel! _ _ _ A Szegény gazdagok című regény 1860-ban született. Ebben az időszákban Jókai a francia romantikusokból kissé kiábrándultán abbahagyja a nagylelkű, tiszta jellemű hősök történeteinek sorát, hogy egy időre intrikus figurákat állítson művei középpontjába. Mint a Szegénv gazdagok főhősét: Fatia Negrát. Erdélyi utazása során ismerkedett meg a Fatia Negráról szóló történetekkel. amelyeket a Szegény gazdagokban széles meseszövésű regénnyé dolgozott fel. A legendás Fatia Negra valóban élt Hunvad megyében és arany csempész és pénzhamisító bandát tartott fenn. A regény alapján készült filmet Bán Frigyes rendezte, 1959-ben. 8,05: Iskolatévé: Földrajz. (Ált. isk 8. oszt.) Vegyiparunk. — 9.15: Orosz nyelv. (Közénipk. HI—IV oszt.) Az ország földjein. -r 9,55: Német nyelv. (KözéPisk. I—n—m—TV. oszt.) Tudnak az oroszlánok úszni? — 10,20: Delta. Tudományos híradó. Usm.) - 10.45: Haláldűlő. Magvarul beszélő francia film. asm.) — 12,15: Játék a betűkkel. asm.) — 12.40: örökség. (Színes!) Néprajzi sorozat. Korok, vásárok, városok, asm.) — 13,33: Földrajz. asm.) 16,20: Orosz nyelv. (Ism.) 17,38: Hírek. — 17,45: Az embe és a gazdasági reform. — 13,15 Papírsárkány. — 13,50: A dön tés. Dokumentumfilm. — 19,05 Reklámműsor. — 19,10: A Kö zönségszolgálat tájékoztatóba. - 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv híradó. — 20,00: Szegény gaz dagok. (Színes!) Magyar film (Jókai Mór születésének 15ű évfordulója alkalmából.) - 21,30: Családi kör. A szülők nevelők magazinja. — 22,20: Tv híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: MEG EGYSZER! Ismétlés a januári műsorból. — 20.01: A táncokat tervezte: Seregi László. (Színes!) — 20,50 SZOMBAT ESTI VARIETÉ. (Színes!) — 21,20: Tv-híradó 2. - 21,40: Kínai kancsó. (Színes!', Tévéfilm Kosztolányi Dezső elbeszéléséből. Román tv 15,00: Német nyelvoktatás, -a 15,30: Francia nyelvoktatás. — 16,35: Növények és állatok világa. — 17,15: Fórumműsor. — 17,40: Amatőr művészek. — 17,35: CsaMdi műsor. — 13,25: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó — 19.00: Világgazdaság. — 19,15: Amerikai film: Marlon Brando, Jane Fonda főszereplésével. Bratislava; t» 15,45: Hírek. — 15,50: A* éld titka. — 16,15: Középiskolások műsora. — 17,15: Fiatalok szemével. — 18,00: Esti mese. — 10,10: Autó-motor revü. — 19,00: Tv-Mrr.ctó. — 19 30: Spirális. — 29,00: Lengyel film. — 21,25: Tv-híradó. Moziműsor KRODY MOZI: , A GAMMA-SUGARAK HAJASA A SZÁZSZORSZÉPEKRE Amerikai film E. k.: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra BEKE MOZI: 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL X—IX Ma «var film E. k.: 4 és 7 óra GORKIJ MOZI: BOR HERCEG Magyar film E. k.: 4, 6 és 8 óra KIS VÁRD AI MOZI: A SAKAL MÁTÉSZALKAI MOZI; DACOLVA ÉLNI NYÍRBÁTORI MOZI: BREDOW LOVAG NADRAGJA SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Színház: AZ IDŐ VASFOGA 20-án 19 ó Bérletszünet A HOTEL SZABOLCS BÁR MŰSORA február 1-től 28-ig FELLEPNEK: Kovács Erzsi, Magay Klementina, Kohut Agnes, Juszt Judit, Majláth Jenő, Rónai Egon, Rozsnyai György. A műsorban fellép: a budapesti Moulin Rouge három táncosnője. A zongoránál: Schöck Ottó. Postásankét Nyíregyházán Kedden Nyíregyházán a Szabolcs Szálloda kistermében postás értekezletet tartottak. Ez alkalommal Bojtos István, az OTP megyei igazgatója értékelte a postahivatalok 1974 évi betétgyűjtési és totó-lottó szelvényértékesítési tevékeny, ségét. Az elmúlt évben a megye postahivatalainak betét- állománya 141 millió forinttal nőtt, s ezzel 1974. december 31-én 1 milliárd 189 millió forint takarékbetétet kezeltek. Az általuk eladott totólottó szelvények darabszáma 1974-ben 8.8 millió darab. Az elmúlt évi versenyben kiemelkedő munkát végző postahivatali dolgozókat a Debreceni Postaigazgatóság és az OTP Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága jutalomban részesítette. ROCKKONCERT. A megyei ipari szövetkezetek Nap együttese február 19-én este 7 órától tartia első rock- és jazzkoncertjét a Móricz Zsigmond Színházban. A megyei keskenyfilm- színházak üzemvezető-géoé- szei számára Moziüzem- ellátási alapismeretek címmel tanfolyamot szervezett Nyíregyházán, Kisvárdán és Máté. szálkán a megyei moziüzemi vállalat. A szakmai továbbképzés március közepén fejeződik be, amikor a 126 résztvevő vizsgát tesz az újo- nan szerzett ismeretekből. Fekete krónika A balatonszentgyörgyi vasútállomáson Perc Jánosné 50 éves segédmunkás, helyi lakos figyel- ; metlenül lépett a sínekre és egy személyvonat halálra gázolta. ir A nagvhodosí téesu udvarán 1 Xisari Sándor <SS éves téesz- nyugdíjas nagydobosi lakos az általa hajtott; lovaskocsiról leesett és olvan súlyosan megsé- ; rült, hogy kórházba szállítás közben meghalt. Hírszerkesztő: Kádár Edit A Magyar Szocialista Munkásp Szabolcs-Szatmár megyei Bizc sága és a megyei tanács lap Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza* Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10-003, 11-277. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 72 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyház Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 10—150. Pf.: 25. Felelős kiadó: Mádi Lajo* Terjeszti a Magyar Posta. Elf zethető bármely postahivatal* a kézbesítőknél a posta hírl. üzletekben és a Posta Közpc Hírlap irodánál (KHI Budap- V.. József nádor tér 1.) köz\ lenül vagy postautalványon, lamint átutalással a KHI 2: 68 162 pénzforgalmi jelzőszá*- Előfizetési dij egy hónapra : forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk me és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügyber 10—150 telefonon NYÍRSÉGI nyomda Nyíregyháza. Dózsa Györg\ ■; Felelős vezető: Uoiéczl Iwv*