Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-27 / 22. szám

W*. Jannlf M «OT-WXÜYXftöWÄS = VASÄfiNÄPf MfEtftrtUf K \, PerW Im* ' Tfttfc BofrAr Batári MB Erzsébet János Józsefné Mihály Árpád Géza Szerkesztőségi kerekasztal A munkásművelődésről „A munkásosztály közösségi erkölcs« - a vállalót! önállóság, az özem! demok­rácia, a munkahelyi közösségek szerepének növekedése révén — új vonásokkal is gaz­dagodott és gazdagodik. A szocialista brigádok mindinkább a szocialista életforma, kultúra, elsajátításának és alakításának is aktív közösségei. A fokozódó technikai kö­vetelményekkel együtt emelkedik a munkásosztály szakmai műveltsége, ismeretigénye, fogékonysága az új megoldások iránt, erősödött és erősödik az önálló kezdeményező gondolkodás és magatartás." (Aczél Györgynek az országos agitációs, propaganda és művelődési tanácsko­záson elhangzott beszédéből.) öt szabolcsi fizikai munkást hívtunk ízerkesztőségi beszélgetésre a munkások mű­velődéséről. Kérdéseink a következők voltak: mit jelent ma, ha a munkás nagyobb mű­veltségre törekszik, milyen lemondással, gon­dokkal jár a tanulás, önképzés, hogyan vé­lekedik a munkahelyi közvélemény, a család a nagyobb tudásért küzdő emberről, kap- nak-e buzdítást, tényleges támogatást az üzemtől, a munkások köréből tekintélyt ad valakinek, ha az általános és szakmai mű­veltségben előbbrelépett, kiktől kap tanácsot a munkás a saját önképzésének megszerve- íéséhez, a szabad idő tartalmas eltöltéséhez.... Beszélgető partnereink voltak: Tóth Jó­zsefné, az UNIVERSIL munkásnője, szak­munkás, Batári Árpád, a Nyíregyházi Kon­zervgyár géplakatosa, Bogár Mihály, a Sza­bolcs megyei Állami Építőipari Vállalat vas­betonszerelője, Ferkó Erzsébet, a Vörös Okr- tóber Ruhagyár nyíregyházi gyáregységének szakmunkásnője, jelenleg meós, Rost János, a Hajtómű- és Felvonógyár nyíregyházi gyár­egységének géplakatosa. Szerkesztőségünket Páll Géza kulturális rovatvezető képviselte. Valamennyien egyetértettünk abban, hogy a munkásműveltség kedvező, vagy kedvezőt­len alakulásában egy-egy munkahelyen nem­csak és nem mindig elsősorban a munkások tudásvágya, vagy éppen közönye játssza a fő szerepet. Sokkal inkább a gazdasági, párt és tömegszervezeti, művelődési szervek gondos­kodása, felelősségük azért, ami túlmutat a tervszámokon, a százalékokon.... Tóth Józsefné: Ne álltassuk azért ma­gunkat. A gazdasági vezetők, a tömegszerve­zetek, a kulturális szervek valóban sokat te­hetnek azért, hogy a munkások művelődése javuljon. De nem egyszer láttunk már szé­pen berendezett klubtermet, olvasószobát, különféle kulturális rendezvényeket gyér kö­zönséggel. Mert a munkások egy része mű­szak után nem a könyvtárba, a klubba igyekszik, hanem siet haza. A családhoz, vagy éppen ellátni a házkörüli tennivalókat... Rost János: Ennek persze az ellenke:*^ is igaz. Nálunk a HAFE-nél nem sajnálják a pénzt, a helyiséget a művelődéstől. Volt egy jó ifjúsági klubunk, most is megvan, de nem tudom miért, majdnem néptelen. Az vi­szont igaz; tudtommal még nincs üzemi könyvtárunk. így hiába igyekeznének a dol­gozók egy-egy könyvet kikölcsönözni, erre helyben aligha van lehetőség. A munkások pedig szeretik a könyveket, mert az üzemet felkereső könyvterjesztőtől elég sokan vásá­rolnak... . , , ... Ferkó Erzsébet: Minden hónapban két könyvet rendelek meg a Könyvterjesztő Vál­lalat munkatársától, aki az üzemünket fel­keresi. Nem akarok megbántani senkit, ma­sok is vásárolnak könyvet, de én úgy ta­pasztalom, a könyvárusító majdnem olyan tömött táskával távozik, mint amikor meg­érkezett. Véleményem szerint ez nem annak a következménye, hogy a mi munkásaink nem szeretnék a könyveket. Talán kevés út­baigazítást, tanácsot kapnak arra, milyen műveket lenne érdemes elolvasni, megvásá­rolni. Az egyik legnagyobb baj talán, hogy ki, ki magára hagyatva, saját kedve, Ízlése, baráti köre, vagy éppen a divat szerint kez­di el, folytatja az ismeretek bővítését. Bogár Mihály: Én úgy érzem, a tudásért mindenkinek magának kell megküzdeni, nem várhatjuk másoktól, a vezetőinktől, a mű­szakiaktól, hogy majd ők, szinte tölcsérrel töltik a többlet ismeretet, a műveltséget a fejünkbe. Vasbetonszerelő vagyok, nincs a városban olyan ház, amelynél ne dolgoztam volna. Elvégeztem a nyolc általánost, jelen­leg egy 35 fős brigád, vezetésével bíztak meg. Lehet-e állandó tanulás, továbbképzés nélkül f dolgozni, megállni a „pályán", amikor állan­dóan jönnek a fiatalok, némelyek már érett­ségivel™ Rost János: Én is érettségi után mentem a HAFE-hez, eleinte tartottam tőle, hogyan fogadnak a többiek, akik nem végezték el a középiskolát. De semmi súrlódás nem volt közöttünk. Sokat tanultam az idősebb szak­munkásoktól, a kik nem csak szakmai fogá­sokra, hanem a munkásélet sok olyan ki- sebb-nagyobb élményével ismertettek meg, amit nem lehet megtanulni az iskolában, amit nem nyújt az érettségi, a diploma. Nagyon örültem, amikor két évre kimehettem az NDK-ba dolgozni és a nyelvet is tanulni. Batári Árpád: Nem hangzik talán di­csekvésnek, ha azt mondom, a konzervgyár­ban a termeléssel szinte egyenrangú a mű­velődés dolga. Nálunk rendezték az első üzemi tárlatot, van kiváló könyvtárunk, jól felszerelt klubunk. Kihelyezett üzemi isko­lánk is van, ahol a konzervgyári dolgozók a nyolc általános elvégzésével együtt szakmát is szereznek. Mégis van egy észrevételem, s ez valószínű nem csupán konzervgyári meg­figyelés: a művelődési rendezvényékén sok az ismerős arc, azaz a részvevők többsége majdminden eseményen ott van, legyen az tárlat, író-olvasó találkozó, bármi. Az lenne a jó, hogy a kör bővülne, újabb és újabb arcokat is látnánk. Bár az is igaz, akárcsak a legtöbb nyíregyházi üzemben, sok a bejáró munkás, akik, ha akarnának se tudnának ott lenni az ilyen rendezvényeken, mert indul­nak a vonatok, buszok. S pergett a vita arról, kinek milyen adósságai vannak azért, hogy a szabolcsi üze­mek munkásai műveltebbek legyenek. Volt, aki az anyanyelvi, a helyes beszéd tanfo­lyamszerű oktatását tartotta az egyik alap­vető dolognak. Mások a művészi izlésneve- lést sürgették, hozzáértő szakemberek rész vételével, hogy a munkások ne aggassák tele a falakat otthonukban giccsekkel. De az íz lést egy-egy alkalmi üzemi tárlattal alighr lehet gyökeresen megváltoztatni... — je gyezték meg bölcsen. Tóth Józsefné és Ferkó Erzsébet több szőr említették azt a kifejezést, hogy „áldoz­ni kell a művelődésre”. Nem az anyagiakra értették ezt, hanem a munkások szabad ide­jére, a pihenés, a szabad idő jobb megszer­vezésére, amit a saját példájukon okulva ta­nulnak meg a munkások. Kevés az üzemek­ben a hivatásos népművelő, s az üzemben „felszedhető” plusz műveltség legtöbbször a többnyire kötelező jellegű szakmai képzés­ből, a szakmai műveltség gyarapításából áll. De hol és kikkel vitassa meg a munkás a tegnap látott tévéjátékot, mozifilmet, esetleg a kiállításon látott képek által kiváltott ve­gyes érzelmeket... A munkások felelősségét igyekeztünk bogozni önmaguk műveléséért. Szándékosan kevesebbet szóltunk ezúttal a gazdasági, párt és tömegszervezetek kötelességeiről. Az öt szabolcsi munkással folytatott beszélgetés ar­ról győzött meg bennünket, hogy a munká­sok többségét nem elégíti ki, ha eleget tesz a naoi munkának, becsülettel végig dolgozza a műszakot. Többet szeretnének tudni az irodalomról, a zenéről, a képzőművészetről, a filmművészetről, a jogról, az egészségügyi kultúráról, a lakás és öltözködési, viselkedé­si normákról. Mindezért áldozatra is haj­landók. Tóth Józsefné marxista középiskolá­ban, Ferkó Erzsébet a ruhaipari szakközép- iskola második osztályában tanul. Rost János szakmai tanfolyamon tökéletesíti tudását és szorgalmasan gyakorolja a németet. Bogár Mihály szakmai továbbképzésre. Batári Ár­pád marxista középiskolába jár. Egyikük sem a megszerezhető bizonyítvány, hanem a na­gyobb tudás, a szélesebb látókör miatt tölthetnek a családdal, szűkebbre szabott Mégha lényegesen kevesebb időt is a pihenő idő. több a szellemi erőfeszítés, az egészséges izgalom, amely mindig na gyobb és nagyobb tudásra ösztönzi az embert. Nem önmagáért a tudásért, hanem a «ele járó boldogságért, amelyet azok éreznek, akik mindig följebb-följebb törnek... Páll Géza Czine Mihály: Ady Endre, az A “ dy az ellenzéki újságíráson keresztül nőtt forradalmi költővé. Az egyik első fel­nőtt képe, amelyet számontartanak, 1898-ból, a Debreceni Reggeli Űjság szerkesztőségének csoportképe, ahol Ady telefonál. Híreket kér, a frissen történtek után érdeklődik. Később és haláláig,^ első dolga volt átnézni naponta a megjelenő újságokat. Tájékozottsága, min­denről tudása ebben az újságíró gyakorlat­ban is és az örökös újságolvasásban leli ma­gyarázatát, legalábbis jórészt Az újságírás nála nem pusztán kenyér- kereset volt hanem készülődés a nagy fel­adatokra. Valami olyasmi, ami Petőfinél volt az országjárás. Tájékozódás, társadalmi ta­pasztalatszerzés. Nem csak azt tartotta ma­gáról, hogy költő, hanem azt is, hogy újság­író. A hírlapíráshoz régen ápolt, titkolt köl­tői 1 ambíciók juttatták el. Az újságírásnál megmaradt akkor is, amikor már elismert költő volt. S ha Debrecenben a költői hajla­mok vitték el az újságíráshoz, akkor Vára­don a publicisztika neveli benne az Oj ver­sek költőjét fel. A váradi években alig ír verset, de annál több publicisztikát. 1905-től költő és publicista egyszerre. Ha a 10-es években előtérbe is kerül munkásságában a a vers, haláláig szenvedélye marad a publi­cisztika. 13-as önéletrajzában írja: „Ter­mékeny zseninek sok jóakarattal sem lehet­ne nevezni, de aktív költő és író vagyok és verseket, novellácskákat, politikai és egyéb cikkeket írok, mert újságírás-szerelmemmel véglegesen szakítani nem tudtam”. Újságírás-szerelme nemcsak meddő passzió volt, sok fejjel kimagaslott kora új­ságíró nemzedékéből. Az állásfoglalás, a bát- torság, szókimondás helyett a gyávaság és megalkuvás jellemezte a századeleji magyar újságírók többségét, — kivételek azok vol­tak, akik a közösséget vállalták a nép küzdel­meivel. Ady hozott igazában új parancsot és törvényt, ahogy Bölöni mondja — a harcolni és nem megalkudni törvényét — az újságírás­ba. Adynak nincs írása, amely ne lenne vallo­más, állásfoglalás, s apró cikke sem, amelynek ne lenne eszmei jelentősége. Nála nincs tárgyi­lagosság, nincs semlegesség és nincs közöm­bösség, de minden írásában ott perzsel a lí­rai szenvedély, s a határozott pártos állás- foglalás. S minden írásában ott éget a forra­dalmi átalakulás vágya Az ő publicisztiká­jának a harc a jellemzője, s a következetes igazmondás. Elve: „Sohasem hazudni. Nincs fenségesebb, istenibb valami, mint a meg- mondás, vagy a megírás bátorsága” óriczot idézzük: „Lelke tele volt egy életen át részegítő tűzzel, bánatos és mérge­ző fájdalommal, hallgató és parancsoló, ege­ket ostromló viaskodással. Emelékezzetek, az emberiség nemrégen néma nyomorban he­vert, Ady Endre már akkor a szabadságot zengte. A szívek gyáván és mindenbe bele­törődve, korbács előtt meghunnyászkodva gubbaszkodtak, Ady Endre már az egekig dobta az új igazságot, lángoló igéit. A lelkek­ben vad ködök gomolyogtak, Ady Endre lel­kében már tisztán égett a felszabadulás örök fénye”. Az újságíró Ady Endrével foglalkozik B5­löni Györgynek kis könyvecskéje is, Ady, az újságíró címmel jelent meg. Adyban Bölöni i századeleji magyar közélet legkiválóbb mblicisztáját látja Huszonhárom-huszonnégy esztendős fő­zet már olyan dolgokat fogalmaz meg Ady, amit a korban rajta kívül talán senki. Le- zámol a 48-asság hagyományos értelmezésé­vel. 1902-ben írja Március idusa című cik­kében: „Ma a szabad szavak, a szabad be- ;űk napján, kegyetlen valóságukban kell rá­mutatni a dolgokra. A hiba ott esett, hogy 34 éve becsületesebbek, naivabbak, mámoro­sabbak voltak az emberek. — Akik jogot nyertek, azoknak ez már- teljes siker volt, akik jogokat áldoztak, azok már oda voltak a saját altruizmusuktól. Ehhez jött az akko­ri napok mámora, az önvédelmi harc, a nemzeti elbusulás, a kiegyezés újabb mámo­ra, s az ezt követő őrületes erőlködés. — Nem csoda, hogy elfeledkeztünk a legfontosabb va­lamiről, meghagytuk a nemzet egészére gyil- kolóan ártalmas privilégiumokat, államokat az államban, a középkori feudalizmusnak na­gyon sok sáncát. E sáncokba vették be ma­gukat a herék, s ma mi, akik dolgozunk, im­már csak megtűrtek vagyunk. — A haladás törvényei szerint már túl kellene lennünk az 1848-ik év márciusának a vívmányain is. Mi ellenben tűrjük, hogy ez az ország állandóan 1847-nél tartson. Ki mer beszélni a márciusi eszmék továbbfejlesztéséről? Az embert meg­fojtják egy szabad szó miatt. A militarizmus megrendszabályozásánál, az általános, teljes választójognál, a papi- és egvházi javak álla­mi kezelésénél, a teljes és feltétlen állami oktatásnál, a hitbizományok eltörlésénél, stb., stb., kellene már legalábbis tartanunk, s bol­dog-isten, tán sohasem voltunk messzebb a princípiumoktól, mint ma,'-----Március idu­sán meg állunk most egy percre némán, s desperáltan. Az utca zajong, nyüzsög.­----Mi hallgatjuk a hangok e káoszát, s óh jaj, nem tudjuk kivenni belőle a jövő zenéjét, a tá­rogatót, melynek hangjaira leomlanak a becstelen, buta falak”. 1902 márciusában írta ezeket Ady Endre, amikor a hagyományos 48-askodás legna­gyobb diadalát ülte. 1903-ban már határo­• A4? sodr* IwMánafc K. tvfwCnUJára. / » / / r ífc újságíró zatabban és még tisztábban fogalmazta meg, mi a feladat, mi segíthet: „Nálunk — írja Ady — a harmadik rend győzelmet sem aratott, s máris lejárta magát. De emellett a feuda­lizmus majdnem olyan mint Dózsa György idejében, amihez aztán szinte őrült halluci- nációképpen hangzik a modem proletárok új Marseillaise-a. Ilyen káosz még nem yolt azóta, hogy az első vízcsepp leverődött az ős­anyagra. I V áradi újságírását három nagy public cisztikai harca őrizte meg hosszú időn ke­resztül a köztudatban. Az egyik az „Egy ki» séta” körül zajlott, amely cikkében a kano­noksor kövér, hájas kanonokjait állította szembe a szegény-sorral. — A „lázitásért” pár napi fogházat kapott Másik nevezetes cik­két Vázsonyi Vilmos mellett írta, harmadik­— legnagyobb — publicisztikai csatáját a Somló Bódog ügy kapcsán. Somló Bódog a nagyváradi királyi katolikus jogakadémiának a tanára volt de rendkívül értelmes, polgárt radikális felfogású és gondolkodású, s Pes­ten, a Társadalomtudományi Társaságban az evolúció tanárót a magyar jogrendszer el­avultságáról tartott előadást A királyi ka­tolikus jogakadémiának a tanári kara köve­telte a felettes hatóságoktót hogy Somlót vonják felelőségre. Ekkor szólalt meg Ady Endre. A tanítás és a gondatlatszabadság hí­veként. Cikkét átvette a Budapesti Napló ia. Országos ügy lett a kis váradi újságíró ál­tal megpendített ügyből. Eddig Adyt csak a váradiak ismerték, most Európa nagy szel­lemei is beleszóltak ebbe a vitába, Somló mellett foglalva állást, vagyis a tanítás és a gondolkodás szabadsága melleit Ez az ügy emelte Ady nevét országos jelentőségűvé a publicisztikában. A következő állomása as újságíró Ady­nak Párizs. Innen küldte a Budapesti Nap­lónak 1904-től kedve tudósításait Párizs as ő számára első időben — erről volt szó — elsősorban a fény városa, a forradalom ha­zája. Párizsból hazajőve* a Budapesti Napid belső munkatársa lett A Budapesti Napló­nak Vészi volt a főszerkesztője, akinek — Kosztolányit idézve „a tinta égett a tollán". Ebben az időben még polgári-radikális gon­dolkodású, bátor, merész, vastag szedéssel a tárcarovat élén hozza Adyt, Ady-versesket, publicisztikát novellát *tt méginkább. mint a Nagyváradi Naplóban, publicisztikájával a forradalmat sürgeti. Az orosz forradalomra mintegy 50 cikkében figyel feL A legnagyobb történel­mi jelentőséget abban látta, hogy lendüle­tet ad valamennyi ország haladó mozgalmá­nak, s felszabadítja a népben rejlő nagysze­rű erőt. A világ C6ak félig érti Oroszorszá­got— írja Földindulás című cikkében. Orosz­ország pedig egyszerre csinál meg két for­radalmat. A régit, melyen Európa már túl­esett, k az újat. mely Oroszországban kivé­telesen és minden Marxok ellenére, vénei dolgozik. Mindez pedig szláv keménységgel, sötéten, búsan, tragikusan csinálja meg a» orosz nép. Képzelhetetlen ereje képzel hetet- len szenzációkat adott már, s Ígér még a vi­lágnak. Az Oj Versek-töl kezdve, Ady enindenl a forradalom, a demokratikus forradalom szemszögéből néz. Ezidőben 1907—’1910 kö­rül — születnek legremekebb cikket (Or­szágos vásár Pusztaszerem. Mágnások éa püspökök uradalma. A robbanó ország. A milotai istenválság. Városos Magyarország. Mit leltek Knézen. stb.) Az 1910-es évek utáni Ady kevesebb publicisztikát k. Nem volt fóruma a forra­dalmi költőnek. A Nyugat hozta a verseit, a Népszavá-ba, a Világ-ha elmehetett vendég, szerepelni, de egyik lap sem adhatott állan­dó helyet Ady Endre publicisztikájának. A publicista Ady Endrének így nincs fóruma. Verseivel harcol ezidőben elsősorban, 1914- ben veszi fel újra az újságíró tollat Ady az egyetlen újságíró és nemcsak költő, aki a háború ellen verseiben és pub­licisztikájában — kezdettől és mindig követ­kezetesen — tiltakozik. Ugyanez az ember írja a „Távol a csatatértől” cikkecskéit aki az „Elhanyagolt véres szívünk”-et a „To­rony az éjszakában” és a „Nagy tivornyán” című verseket írta — szomorú szívvel, ma­gányosan. Amikor pedig elérkezne Ady Ideje —v hogy újra fóruma lehetne és írásaival, pub­licisztikai írásaival egy országhoz szólhatna, — akkorra már szervezete teljesen felőrlő­dött. A forradalom' kikiáltásának ünnepére elmegy ugyan — megválasztják a Vörös­marty Akadémia elnökének, de már a meg. nyitót nem tudja elmondani. i proletár-forradalmat nem ér! meg. De mégis — ő volt az. aki leginkább előké­szítette a lelkeket a forradalomra. Az átala­kuló világszemléletnek ő volt a legnagyobb kifejezője, ő hirdette meg az új idők új dalait, ő érlelte meg a lelkeket leginkább a forra­dalomra, azokkal a lángoló igékkel, ame­lyekkel a szociális átalakulásnak a szüksé­gességét. az Európával való haladásnak a fontosságát és a forradalomnak a ftzükaé- sességét hirdette.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom