Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-06 / 4. szám
I *«(íaá JC ELET - M AGY A RO RÍSZ AS 19*f6. január S a nap hírei ALAI ELBESZÉLÉSÜNK ELEK EMIL: Vasúton Aki látta Nyíregyházán a MÁV-pályaudvaron felszállni a fiatal párt. annak nem lehetett kétsége afelől, hogy ifjú házasok, csak a fiatalasszony már levetette a menyasszonyi fátyolt és hétköznapiasan elindultak közös életük felé — egyelőre a kéthetes budapesti iiászútra. Mindez akkor is kiderült volna, az ifjú férj ünnepélyes árváról, különös gyöngédségéről. a fiatal no ragyogó szemeiről, ha nem kísérték volna ki őket. vagy tizen... A búcsúszavakat nem tehetett félreérteni. A fülke utasai nem is okoeletlen- kedtek. Engedték, hogy a legjobb helyeket foglalják el. az ablak mellett. Szembeüljenek egymással és magukra. maradjanak sokat beszélő szemeikkel. Ilyen szituációban az sem tűnt illetlenségnek. hogy a fiatal férj nagyon lágyán meg-megsimogalta feleségét, az pedig saját kezével etette meg az otthonról hozott lakodalmi ételből. Csak Miskolcon zavarta meg a fülke hangulatát egy harsány polgártársnő. (Szélessége azonos a hosz- szával.) Jött, kijelentette, hogy a férj helyét elfoglalja. Hiába mondtál« neki, hogy az a hely foglalt, egy üjú házaspár utazik ott, a férfi elment valamit venni a feleségének. Az asszonyság azt mondta, lá- rifári. mindig azt mondjak: „foglalt”. Vasúton nincs foglalt hely, ez üres és elfoglalom. A fiatalasszony pirulva tűrte, hogy védjék a többiek. Csak akkor Vált pi- 'rulása métylilává. uraikor visszajött a fiatalember, kezében, a kivány csemegével és sértődötten rászólt: „Nem tudtad fenntartani a helyemet?" Ekkor az ajtó mellett ülő fiatalember ragadta meg a szót: „Mondtuk mi mindnyájan, hogy foglalt az a hely, de nem vették tudomásul. Nincs más megoldás, minthogy az ölébe veszi a menyecskét.” Erre a férj is elpirult. Am, mialatt ott ált ügyetlenül) párja mellett, az ablaknál, kitűnt rajta, mennyire fáradt. Az asz- szonya először csak szilvák nélkül vonta magához, majd az illendőségen túl helyeit cseréltek és az asszony férje ölébe ült. Egyik kezével a derekát ölelte át, másikkal a vállát fogta. A fiatalok így üllek, szótlanul, néha-néha egymásra mosolyogva egészen a Keleti pályaudvarig. A velük szemben ülő testes asszonyság büszkén félrenézve szemlélte a vonatablak mellett elfutó '.újakat és igyekezett nem tudomásul venni a kel fiatal problémáját, valamint íz egész fülke feléje áradó ellenszenvét. Csák akkor bosszulta meg magát, amikor a pályaudvaron. elsőnek fura- kodva a leszállásnál, egy hozzá hasonló méretű férfi keblére vetette magát. — Nem utazom soha többe — zokogta a rá várakozónak. Képzeld, ezek a mai fiatalok: egész úton egy fiú fogdosott egy lányi a szemközti ülésen. Olyan szemérmetlenek voltak, hogy a lány a fiú ölébe ÜU. Ha csak elképzelem, mit tennék én, ha egy fiú az ölebe akarna -venni... H AJDŰSZOBOSZLÖ ÚJ SZÁLLÓJA A ..DÉLIBÁB ". Az elmúlt év augusztusában' adták át rendeltetésének a 130 személyes ,.DéJibáb"’-szállót Hajdúszoboszlón. A gyógyfürdő területén épült szállót a Kereskedelmi Tervező tervezte. Képünkön: Hotel ..Délibáb”. Főhomlokzat és parkírozó. , ÜLÉST TART a Hazafias Népfront megyei bizottsága január 8-án. Értékelik az 1969. évi munkát és meghatározzák a népfrontbizottság jiegyei. feladatait erre az esztendőre. BŐVÜL A VÁLASZTÉK. Megkapta a városi tanács engedélyét élelmiszeripari termékek gyártásához a Szövetkezetek megyei Értékesítő Központja. Az új kombinát, . az Almatároló II. mellett rendezik be az üzemet, ahol kon- zervek, gyümölcsvelő, gyümölcsitalok, almabor, koktél, ürmös gyártását kezdik meg rövidesen. KORSZERŰ MUNKAHELY. Az idén elkészül a Közúti Építő Vállalat mátészalkai és kisvárda/' építésvezetőségének új telephelye a •járási székhelyeken. Mátészalkán 3 millió, Kisvárdán r millió forintos beruházással létesülő telepen megfelelő szociális helyiségek, raktárak, valamint a műszaki dolgozók részére szolgálati lakások is épülnek. MÁR DOLGOZIK A KEL- TETOALLOMAS. Üzembe állították a nyíregyházi baromfikeltető állomás gépeit. Január második félében 100 ezer db naposcsibét adnak át a közös gazdaságoknak, hogy a húsvéti ünnepekre piacra kerüljenek a pecsenye- és rántani való csirkék. ÜJ ÉV — ÜJ SZOLGÁLTATÁS. Az új esztendő első munkanapjától 72 órás piperemosást is vállal a Patyolat Vallalat. A dolgozó nők második műszakját megkönnyítő szolgáltatást a Petőfi utcai szálon, az Északi és a Déli Alközpontban lévő felvevőhely ekj| vállalj áh. FENYŐFA JTA-GYÜ J TE - MÉNY A BALATON FELVIDÉKEN. A Balatoníelvidé- kan — Zalaerdöd határában — kijelölték azt a 800 hektárnyi területet, amelyen Közép-Dunántúl fenyőfajta-gyűjteményét alakítják ki. A tavasszal megkezdődő telepítésekhez a Szovjetunió, Kanada és OÍaszország fenyveseiből szállítják a szaporító anyagot A következő években megfigyelik, hogyan viselkednek a hazai talaj- és éghajlati adottságok közepette. s ennek alapján döntenek meghonosításukról. A fajtagyűjtemény kialakítása összefüggésben van azzal a tervvel. hogy a Baiatonfelvidék több mint 20 000 hektárnyi úgynevezett rontott erdőinek kevéssé értékes gyertyán- és cserfafajtáit a világpiacon egyre keresettebb fenyőfafélékkel váltják fel. CALCUTTÄBBAN MEGJELENT a világ legkisebb folyóirata — legalábbis kiadói szerint, A verseket és novellákat tartalmazó folyóirat — címe Patranu — mindössze akkora, mint egy csomag cigaretta. BEMUTATÓ ELŐADÁS. Január 10-én. szombaton este a Móricz Zsigmond Színházban tartja bemutatóját a Szabolcsi Volán Nödí Eevüttes. az 5. számú Autóközlekedési Vállalat és a Móricz Zsigmond Szakszervezeti Művelődési Ház közös együttese. Bemutatójuk a felszabadulási jubileum műsorsorozatának megnyitó estje lesz. ÜJ ÜDÍTŐ ITAL gyártását kezdte meg az új évben a Nyírkémia nyíregyházi szik- vizüzeme. Az eredeti gyümölcsszörp alapanyagú, szénsavval dúsított ribizliitallal már hétre növekedett az üzemben készülő üdítő italok választéka. A KÜLFÖLD HUMORA Hat amerikai pilóta felmegy a mennyországba es hangosan megzörgeti a kaput.- Szent Péter kijön, megnézi őket és megkérdezi, kicsodák. — Észak-amerikai pilóták vagyunk, akiket lelőttek Vietnam felett.' Bejöhetünk? — válaszolja az a pilóta, amelyiknek a mellét a legtöbb kitüntetés díszíti. Az égi portás pár percre eltűnik, majd visszajön és így válaszol: — Az a kettő ott hátul bejöhet. — De hiszen mi hatan vagyunk, mi lesz a másik néggyel? — Sajnálom, fiúk — feleli Szent Péter —, de az észak-amerikai vezérkar jelentése szerint csak két pilótát lőttek le ma. Ezek bejöhetnek, A többi menjen a pokolba. EGYÜTTMŰKÖDÉS A JOBB ELLÁTÁSÉRT. Üj bolt nyílik Nagykállóbaia január végén. A Nyíregyházi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ' áltál létesített új üzletben az állami gazdaságok — elsősorban a szomszédos Balkányi Állami Gazdaság — termelvé- nyeit árusítják majd.. AZ ÚJ ÉVBEN EGYSZERŰBB. A Nyírbélteki ÁFÉSZ- hez tartozó hat község lakóinak kívánságára január elejétől felvevőhelyet létesített Nyírbélteken az ÁFÉSZ, ahol készülékeket, * a tisztításra a javításra váró tv- és rádiószánt ruhákat átveszik. Ezenkívül az egyéb kisgépek, elektromos háztartási gépek javítását elvégzi a szövetkezet. MUNKAALKALOM A TANFOLYAM RÉSZTVEVŐINEK; Január 6-án vizsgáznak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Művelődési Ház szabó-varró alapfokú és villanygépes tanfolyamának résztvevői. A művelődési ház kapcsolatban áll a ruhagyárral, ahol elhelyezkedési lehetőséget adnak a villanyvarrógépen • eredményesen .vizsgázó asszonyoknak, Iá-* nyoknak. KEZDŐDIK A BÁLI SZEZON. A Magyarországi Német Dolgozók. Demokratikus Szövetsége a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen január 17-én és 24-én rendezi meg a' hagyományos sváb bált. A rpintegy 6000 főnyi közönséget a szövetség művészegyüttesei szórakoztatják majd. A „központi” sváb bálon kívül Pécsett az Olympia étteremben rendezik meg januárban, illetve februárban a közkedvelt sváb bálokat. AZ ARGENTÍNAI MENDOZA közelében vasárnap összedőlt a folyó gátja és a víz elöntötte a várost. A szennyes, hömpölygő áradatban több mint ötvenén vesztették életüket. Az áldozatok pontos számát még nem lehet megállapítani, mert a boráról híx-es várossal minden összeköttetés megszakadt. P * O G K A M 13*8, január S, kecld BOLDIZSÁR NAPJA A Nap kél: 7 óra 32 perckor, nyugszik: 16 óra 08 perckor. A Hold kél: 6 óra 36 perckor, nyugszik: 14 óra 01 perckor. 1044- december 23—24, Székes- fehérvár első felszabadulása után a városban megalakult a kommunista párt, és ennek lapjaként 1945 január 6-án a fehérvári utcákon feltűntek Fehérvári Hírek első példányai. A lapot, or. Szírbik Ferenc (jelenleg közgazdasági egyetemi tanár), dr. Koch László orvos, valamint nyomdászok írták szerkesztették, s természetesen az utóbbiak nyomták is ki. A felszabadulás utáni vidéki lapok közül egynek sincs olyan viharos sorsa, mint amilyen a Fehérvári Híreké lett. Az első szakaszban csak mintegy tíz szám jelent meg belőle. Több azért nem, mert a pusztulásuk közeledtét érző fasiszták elkeseredett rohammal időlegesen Ismét birtokukba vették a várost. A németek és a nyilasok a lap nyomdáját feldúlták, és dr. Koch Lászlót, aki orvosi kötelességéhez híven a városban maradt, kivégezték. Székesfehérvár végleges felszabadulását követően, 1945 március 23-tól azután ismét megjelent a Fehérvári Hírek, amely — a későbbi névváltozások mellett is — a párt lapja maradt. A negyedszázad előtti lelkes elődök nyomában haladva, a Fejér megyei Hírlap ma már nemcsak Székes- fehérvár. hanem egész Fejér megye kedvelt, népszerű napilapja. Felhős, párás idő Várható időjárás ma éslig: erősen 'felhős, párás idő. Sokfelé esővel. Megélénkülő, néhány helyen megerősödő déli, délnyugati, később északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—6 fok között. k Kossuth rádió 8,20: Operarészletek. — 9,00: Harsan a kürtszó! — 0,35: Magyar nóta. — 10,05: Fiatalok "Stúdiója. — 10,25: Balettzene. — 11,00: Iskolarádió. — 11,35: Kodály-kórusok. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,30: Melódiákoktól. — 13,45: Törvénykönyv. — 14,00: Mozart-áriák. — 14,20: A Gyermekrádió műsora. - 15,10: Barokk muzsika. — 16.05: Operettrészletek. — 16,20: Filmklub. — 17,05: Szigorúan titkos. I. rész. Gimes György dokumentumműsora. 17.30: Lemezmúzeum. <'17,47: Kamarakórus énekel. — 17,58: Sgél Julia műsora. — L8,28: Könnyűzene. — 19,25: A Szabó család. — 19.35: Caruso művészi pályája. — 20,21: Európa 1939— 19G9 Dokumentumműsor. — 21,21: A Bajtala-együttes hangversenye. — 22,20: Afrika 1970-ben. — 22,28: Leonard Bernstein vezényel. — 0,10: Filmzenerészletek. Petőfi rádió 3.115: Muzsikaszó. — 9,1*: Favósindulok. — 9,20: Kamarazene. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,45: Tél a Tiszán. Előadás. —/ 12,00: Zenekari muzsika. — 13,05: Massenet operáiból. — 13,35: Pol-beat. — 14,00: Randevú kettőtől—hatig. A Petőfi rádió zenetj délutánja. — 13,10: Megérte? Külföldi diplomával itthon, - 19,40: Akiknek nem kell iskola táska, 20,28: Nóták. 21,06: Báránj Tamás elbeszélése. — 21,26: Negyedszázad magyar zenéje. — 22,30: Tánczene. — 23,10; Opera- részletek. Televízió 3,51: tskola-tv. Történelem. - 9,25: Mindennap háború A u politikai tanfolyamának adasa a honvédség részére. — 9.50: Szünidei matiné 1. Anti, a muzsikus. 2. Francis a nagyvadak országában. 3. Bors. 1, Szervezzünk anarchiát (ism.) — 17,58: Hírek — 18,05: Rejtvényiskoia. — 13,20. Szerkesztik a nézők. — 18,50: Reklámműsor. — 18,55: Esti mese, — 19,10: Család és társadalom 2 Gondolatok egy hétvége ürügyén. — 19.40: Tv-hiradó. — 20,00: Rossini: A sevillai borbély. Operafilm. — 22,23: Tv- híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 18,19; Dokumentumfilm. — 19.00: Tv-híradó. — 19,35: A sztálingrádi csata — dokumentumfilm. — 20,00: Nyolc másodperc és elég — tv-sorozat. — 20,25: A szökevény. — 20,55: Kísérlet kettőnek. — 22^5: Tv-híradó ltomán tv 18*00: Síverseny közvetítése, — 19.00: Gazdasági aktualitások. — 20.00: Tv-hiradó. — 20,30: Mit tudunk és mit nem az emberről. — 21,20: Vidám film — A szakácsnő — 22,30: Irodalmi est. — 23,00: Tv- híradó. — 23,20: Tv-club — Ciprus. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI HALLOD A HARANGOKAT Jugoszláv film. Előadások kezdete : 4, negyed 7. és fél 9 órakor. Telefon: 12-61. BÉKE MOZI: HÚSZ OKA Csak ifjúsági eidadras, Magyar film TRA1ANUS OSZLOPA I—II. rész. Román—-nyugatnémet film. Előadás kezdete: fél a és fé? 8 órakor. Dupla helyárral. GORKIJ MOZI: NE INGERELJÉTEK A MAJMÁT Olasz film. Előadások kezdete: 4., 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MC VELŐ D£S1 HÁZ MOZIJA: A LEGSZEBB KÖB. Csehszlovák fiian. Előadások kezdete fel « és fel 8 órakor. ÜJ SZOBOR. A Nyíregyháza Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága két méter magas kőszobor felállítását tervezi a sóstói szociális otthon parkjában. Az újszerűségében megyénkben egyedülálló kompozíció megalkotásával Fekete Géza szobrászművészt bízták meg. ARANYLAKbDALOM. 50 évvel ezelőtt, 1920 január 4- én kötöttek házasságot. Molnár Pál és Kotor Zsuzsa*»*a nyírbátori lakosok. Az idős házaspárt a családi jubileumon 8 gyermeke, 9 unokája és egy dédunokája köszöntötte. A DJAK AKTÁTÓL-NEGYVEN KILOMÉTERRE FEKVŐ Bogor városán vasárnap nagy hurrikán söpört végig. Az indonéz távirati iroda jelentése szerint 4». ember vesztette' életét ' harmincán pedig megsebesültek: HÁROM MIN1STRÁNS, EGY PAP, s a temetési menet egyik tagja vesztette tragikus körülmények között életét vasárnap az olaszországi Vercelliben. mikor . egy autó teljes sebességgel bele- ruhant a város kápolnájából a temető felé haladó gyászmenetbe. 21 személy megsebesült, közülük sokan igen súlyosan. A sofőr, aki szerencsés körülmények között túlélte a balesetet, a kihallgatás során elmondotta, hogy rosszul lett, s emiatt vesztette el uralmát autója felett. 10 SZÁZALÉKKAL TÖBBET ETTÜNK. Decemberben S és fél millió forinttal több élelmiszert adtak el az Élel- niszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban, mint az előző év hasonló időszakában KTÖNYVÜJDONSAGOK: Utassy József: .Tüzem, lobogóm (Magvető) — Sztyemen- kó: Ahol a győzelmet kovácsolták (Kossuth) — Afanasz- jev V.: A társadalom tudományos irányítása (Kossuth) — Barabás: Takarmányozás (Mezőgazdasági) — Birbaum: Elek Artúr pályája (Akadémiai). »saa A KANADAI ST. ROCH DE L’ ACHINGAN-BAN vasárnap szörnyű tragédia játszódott le. Egy hétvégi pihenőjét töltő család- fából épült háza kigyulladt és porrá égett. A lángokban 14-en lelték halálukat. A rendőrség egyelőre nem ismeri a tűz okát. de bizonyosra veszi, hogy az ózondús levegőben pillanatok alatt játszódott le a tragédia Kelet-Ázsíát vasárnap két erős földrengés rázta meg. Az első magyar idő szerint 18,06 órakor következett be a Kínai Népköztársaság és Burma határán. Erőssége a Richter-skála szerint 7,5 fok volt A második rengéshullám magyar idő szerint 21,42-kor következett be, Japán északi részének csendes-óceáni partvidékén. Ennek erőssége a hét fokú japán skála szerint két fok volt. Károkról eddig egyik földrengéssel kapcsolatban sem érkeztek jelentések. Az ázsiai szárazföldön bekövetkezett természeti katasztrófát az Angol Tudományos Akadémia Hong Kong-i szeizmográfjai intézetében is észlelték,. és az itt közrebocsátott adatok szerint az epicentrum á dél-kinai Kunming közelében volt. Két kisebb földmozgás történt vasárnap Európában is, az észak-olaszországi Brescia közelében, ezek azonban igen gyengék voltak és semmiféle anyagi kárt nem okoztak, csupán néhány régi ház falán keletkeztek repedések. A Magyar Szocialista Munbáspái-» Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 8 Telefon: 16-70. 16-71. 80-03. Telexszám lilegyében S44. megyéi* kívül art 344. Kiadja: a Szabolcs megye: Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Bona u. 8. Tel.: 80-98. “•elelős kiadó: Farkas Pál - Terteszü a Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra: »0 forint. Előfizethető a helyi posta- hivatalckuál és kézbesítőknél Indexszám: 2S aaa. Kéziratokat nem őrzünk meg ée nem adunk vissza. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György út & Peieiös vezető: Holéczl SSS«-.a» Földrengések