Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-17 / 271. szám

„Képviselőnk .

(Magyar főnév, birtokosjelzős alakban Mostantól gyakrabban használt alak)

Tizenheten kezdték

A közgyűlés dönt majd Jesz-e szocialista bzigád Nyíribronyban

Mennyi tizenhét ember? Nem sok, de nem is kevés. Elegendő arra, hogy egy faluban elindítson valamit,

AZ ELSŐ PRÓBATÉTEL

Nyíribröny kicsi település a homokbuckák között. Nincs vasútállamása, elkerülik a forgalmas útvonalak. Itt történt, hogy az Üj Elet Tsz traktorosbrigádja ez év elején elhatározta : megszerzi a szocialista címet.

— Mi az első pillanattól hamar szót értettünk, inkább asszonyaink okoskodtak kicsit — mosolyog Szőke Gyula, a brigád vezetője. — Hogy így, meg úgy. Mit akarunk? Miért éppen ml? Kezdjék el mások. En a feleségem így agitáltam: Ha történetesen építenénk és a többiek ellenszolgáltatás nélkül jönnének segíteni, jó volna? Jó — kaptam a feleletét. Hátha a közösben jobban igyekszünk, több lesz a termés, a részesedés, az is jó volna? Persze. Akkor egy véleményen vágyunk, mondtam a feleségemnek.

Az első próbatétel mindjárt a tavaszi munkák özönében jelentkezett. Gyorsítani kellett az iskola felújítását. A traktoros kollektíva egy része szerszámot ragadott, a többiek kormányhoz ültek, hogy padokat szállítsanak. Vasárnap! Ilyenre még hetn volt példa a faluban.

S nem kérlelt a segítésért semmit, társadalmi munkában dolgoztak. Annál jobban esik visszagondolni az első próbatétel sikerére, az első közös példamutatásra.

ÉljEL-N APPAL A KORMÁNY MÖGÖTT

Hamarabb indultak el otthonról es később tértek naza; jobban ügyeltek egymásra; reggeli és ebéd előtt fordultak még néhányat az ekékkel, vetőgépekkel, Zetorral; nem járatták üresen a gépet és elvégezték lelkiismeretesen a karbantartást. Ezúttal nem adtak okot kifogásokra, elmaradtak a felesleges viták.

— Az aratás, cséplés nehéznek ígérkezett — jegyzi meg Bagoly Mihály, á brigád egyik tagja. — Kombájnokat tudott adni a gépjavító állomás, hozzá embereket nem. Tóth Sándor kivételével én, Gerlíczi Pál és Somogyi Miklós először ültünk kombájnra. Az elsők között végeztünk a baktai járásban.

S hogy többen dolgoznak most a gépműhelyben, szinte mindenkinek van mondanivalója.

— Az őszi betakarításnál igyekeztünk összedolgozni a növényápolókkal. Éjjel- nappal a kormány mögött ültünk, hordtuk a terményt az egyaránt közel húsz kilométerre levő baktai és apagyi állomásra.

— Közben két vasárnap is silózött Kriston Miklós, Szőke Gyula, Bagoly Ferenc, Szikszai Miklós.

— őszi vetésben egymással versenyeztünk, hogy mielőbb végezzünk. Eny- nyi istállótrégyát a szövetkezet megalakulása óta nem hördtünk szántás alá. Az összes búzánkat istállótrágyázott talajba vetettük ezen az őszön.

6000 FORINTOS MEGTAKARÍTÁS

Év elején rendezték a tsz-ben a traktorosok bérezését. Talajmunkák végzéséért gépállomási norma szerint, szállításoknál a falu hatósugarában kilométerenként 45, azonkívül 60

—65 fillért fizet. Terven felüli teljesítményért kukorica, burgonya prémiumot is kapnak ösztönzésképpen a traktorosok. Ebben az esztendőben történt az is elsőnek, hogy a 17 erőgépnél egyenként átlag 6—7 ezer forint értékű üzemanyagot takarítottak meg.

Bagoly József, a tsz elnöke szerint másik értékes eredménynek számít, hogy míg korábban a háztáji földek művelésére csak lófogatot igényeltek, a gépek idei munkája nyomán alig akadt olyan tag, aki lófogatot kért.

Együtt vesznek részt a pártoktatésban. Tervezik egy rövidebb terminusé továbbképző tanfolyam szervezését is. Meg szeretnének nézni néhány színházi előadást, többször elmenni a moziba. El kellene olvasni pár jó regényt és nyugodtan leülni néha a tv elé.

Közben arra gondolnak; megszavazza-e majd a közgyűlés a brigád részére a szocialista címet?

Asztalos Bálint

A gépjavító vállalatnál új üzemrész bővítésével a szerszámgépek felújítását is vállalják. Képen; Pazonyi József és Urbán László szere lök munkában.

Foto: Hammel József

cdk&L a tftiis kemjíp dagad

Mindenekelőtt azért,

mert országgyűlési választásaink eddigi rendszere a „képviselőink" alakot tette reálisabbá. Minden megyének megvolt a maga tizenöt vagy tizennyolc hon- atyajelöllje, ők valameny- nyien váltak képviselővé is. így mér a megyéken belül nem lehetett megmondani, ki az, aki mondjuk Szekszárdnak és Ta- másinák, Egerszegnek és Kanizsának, Szegednek és Vásárhelynek a „képét viseli” a nagy Duna-párti gótikus épületben, A laj- stromos rendszernek ez a hátránya Csak látszólag másodlagos jelentőségű.

Mert igáz ugyan, hogy a lajstrom os megválasztott képviselő nem kevésbé derék politikus, munkás, gazdasági vezető, vagy kiemelkedő értelmiségi, de személyi kapcsolata, kerülete — igen, választókerülete! — iránt érzett felelőssége mégsem lehetett akkora, mintha egy adott város, járás közvetlen mandátumát érezte volna küldetésében. Arról nem is szólva, hogy meg nem felelése esetén visszahívni bárkit is csak elméletben lehetett. Mert arról, hogy az alkotmányban körülírt lehetőséggel a lakosság 1949 óta bármikor is élt volna; nem tudni.

A lehetőségek tehát elméletiek maradtak.

És velük együtt gyengébbek a választó és a megválasztott képviselők kapcsolatai. Félreértés ne essék; rendkívül sok esetben őszinte, jó, eredményes kapcsolat és termékeny, segítő együttműködés alakult ki lajstromon megválasztott parlamenti képviselőink körül így is. De ez nem elég — ma.

Mi változott meg?

Megváltozott 1949 óta az egész ország, a közvélemény, a politizalokeszség, a közéleti szellem. Az emberek ezernyi területen és szinten bizonyítják be napról napra, hogy természetes életformájukká vált a szocializmus; hogy már az idősebb, „háború előtti” nemzedékek is megtalálták benne a maguk elképzeléseit. Hogy törekvéseik — és itt az átlag állampolgárra gondolok — a szocialista társadalmi rend keretében mozognak. Hogy az emberek óriási többsége, ha képviselőválasztásra

Mondom, hogy beszélgetni szeretnék vele. Szabadkozik, nem lehetne-e máskor. Erősítem, azért jöttem késő este. hogy most beszélgessünk. Kenyérről, éjszakáról, emberekről.

— Percnyi időm sincsen — egyezik bele végül Rozs- nyai János, a Bethlen utcai sütőüzem dolgozója. — Hét helyett Öt szakmunkás dolgozik ma, és holnapra négy mázsával többet kell sütnünk a tervezettnél. Vasárnapra meg legalább hússzal. A takarítónőket, meg mindenkit beállítottunk pék munkára, akit csak lehetett.

Kikapcsolja a dagasztógépet, de látszik a mozdulatán, hogy csak mUszály- ból.

Amiért jöttem: megnézni, miért olyan sok a panasz Nyíregyházán a kenyérre. Mondom ezt is

gondol, nem a Mikszáth által is már kigúnyolt és elavultként bemutatott korteshadjáratokra és méltatlan licitálásokra és „Noszty Ferik” rendezte komédiákra gondol, hanem a dolgozó fiép legjobb jelöltjei közötti válogatásra.

Amikor a párt Politikai Bizottsága a Központi Bizottság elé terjesztette, majd elfogadás után a kormányhoz juttatta el az új választójogi törvény javaslatát, erre az új, szocialista közvéleményre apellál. Amely a választókerületekben a szocialista államrend, a mi társadalmunk és a saját kis helyi közösség Számára legelőnyösebb módon képes dönteni a jelölt — vagy a jelöltek megválasztásáról.

Ez az új — és rövidesen az országgyűlés elé terjesztendő — törvény j másik új vonása. A több! jelölt állításának lehetősége — amely tovább tágítja a demokratikus politizálás, a szocialista demokratizmus kereteit — kitűnően példázza az erősödő szocialista nemzeti egység létét és munkastílusát. Ugyan miféle kár származhat abból, ha a lakosság egy része úgy gondolja, hogy

X. ugyan derék, tisztességes és alkalmas ember, de

Y. valamilyen okból még alkalmasabb? Talán mert jobb szakember. Talán mert jobb előadó, vonzóbban mutatkozott be emberi magatartása valamelyik vonásával. Talán mert ott helyben született és „földi”, sok ezren ismerik kis kölyökkora óta. Ezek persze szubjektív vonások, amelyeket az ötvenes években, amikor jelenlegi választójogi rendszerünk kialakult, nem becsültek túlságosan. Mi azonban becsüljük ezeket a szubjektív szempontokat is: mert nem gyengítik, hanem erősítik a kapcsolatot a politikushoz, tehát a politikához is, amelyet képvisel. Tehát a szocialista rendhez, az építéshez. Ezért ezek a szubjektív szálak objektív hatásukban hasznosak: az egész' népnek, az egész társadalmi rétidnek, a hazának szolgálnak.

Erről vári szó lényegében az új javaslatban.

Arról, hogy szótárunkban új fényt, még jobb csengést kapjon a szó: „képviselőnk..”

B. F.

Rozsnyai Jánosnak, aki lemondóan körülmutat a kevés dolgozóra.

— Nincs utánpótlás? — kérdem.

— Van is, nincs is. A lányok, mikor felszabadulnak, elmennek ápolónőnek meg akárhová. Mindig látunk ilyesmit.

Körülöttünk hatalmas csészék állanak. Némelyik tele tésztával, majdnem kicsordul belőle. Rozsnyai János odakiált egy nőnek,

— Rózsi, verd le már az a tésztát! — aztán nem bírja tovább, újból beindítja a dagasztógépet

—» Látja ezt a tésztát?

— kérdezi, *— Ez élő anyag ennek lelke van. Nem késhetek vele fél órát sem, de hamarabb sem kezdhetek neki.

Péntekre virradó éjjel 13 csészét dagaszt meg Rozsnyai János, ez 44 mázsa kenyér. De a délelőtti

műszaknak előkészíti a munkát, nekik is hagy 16 csészével.

— A lisztjük jó? — keresgélem tovább a hibák okát.

•— Jöjjön! — vezet be a lisztraktárba. Kicsi, szűkös helyiség. — Itt tudjuk, az nyírségi, ez rakamazi, amaz nagyhalász! liszt. De most egy megkezdett oszlop. Ha holnap szállítmány érkezik, arra is rápakolnak. Aztán a garat mellé készítik a zsákokat. Rossz liszt nincs, mondjuk mi péknyelven, csak rossz pék. De előfordul, hogy egy műszakban háromféle lisztből is dolgozom. Aztán csodálkozom, hogy a Sütés elején még szép volt a kenyér, a végére meg elromlott.

Vizet meg lisztét enged a dagasztógép alatt forgó csészébe. Beindítaná a másik gépet is, de az ledobja a szíját.

— Aztán, ha már a kenyérről beszélgetünk, hadd mondjak még valamit. A kenyér hol szép, hol nem az. De ha szép is, és a szállítók „felszórják” a kocsira, már vége a szépségnek. Ezen valahogy változtatni kellene. Mert, higy- gye el, aki szereti a pékszakmát, annak fáj az ilyesmi. En meg szeretem.

— Lehet-e még ezt az üzemet korszerűsíteni?

— Nem. nem hiszem. Az a hír járja, építik az új kenyérgyárat. De csak 1969- ben kezdik. Mikorra lesz az kész? Más pedig nem segít.

Az államosításig Wein- réb péknél dolgozott. Aztán, már 16 éve egyfolytában, itt, Még 11 éve van a nyugdíjig.

— Szeretne még az új gyárban dolgozni?

—Hát., majd meglátjuk. Szeretnék.

Szeme körül látszik a két évtized sok-sok átdolgozott éjszakája.

—- És mikor a legnehezebb a műszak?

— Ejfél után. Nyolctól j dolgozom négyig. Meg hét ■■ végén, mikor a legtöbb j kenyeret kell sütni.

— Messze lakik?

— A Soltész Mihály ut- j cán. A három fiám nem i ezt a szakmát választotta, ; mert nékik nem elég ha- ' vonta egy szabad vasárnap.

— És ha hazamegy? Szórakozás?

— Reggel négy után még eltéblabolok itt, mert a fiaim hatkor kelnek, aztán nem akarom zavarni őkeL. Különben moziba járok, tv-m nincs. Minek? Úgysem tudom nézni, csak ha majd nyugdíjas leszek.

Elbúcsúzunk. Még látom, hogy újabb csésze tésztát húz a dagasztógép aló, pontosra állítja, aztán megnyomja a zöld gombot, hadd induljon a gép. Sietni kell, reggel a város várja a friss kenyeret.

Kun István

Az eszme szolgálatában

A napokban a városi pártbizottság huszonhárom volt párttitkárral ült asztal köré. Olyanokkal, akiket nem választott újjá a tagság. Beszélgettek. Igazán szép és nemes gesztus volt, hogy nem feledkeztek meg róluk. Ez is új vonása a mi párímunkánknak, életünknek. Murczkó Károly elvtárs, a városi pártbizottság első titkára mondott köszönetét munkájukért.

„Meggyőződésem —

hangsúlyozta — nincs itt olyan elvtárs, akinek a munkáját ne becsülték volna meg. Úgy érzem, ha nem esett önökre a választás, azért eszméinkért, céljainkért töretlenül dolgoznak tovább”. Nem cél most annak kutatása, kit miért nem választottak meg. s az is lényegtelen ebből a szempontból, melyikük mit és mennyit tett az ügy érdekében. Ha ezt vizsgálnánk, újra és újra meg kellene köszönni Kórik Sándornak, Berzovai Istvánnak, Gulya Gedeonnak, Paulik Andrásnak és a többieknek, hogy nyolc-tiz esztendőn keresztül mint párttltkárok, sokszor a legnehezebb körülmények között, aZ ellen- forradalom utáni konszolidációs időszakban álltak helyt, szervezték a pártot, nevelték az embereket.

Nagyon sok függ most attól, hogy ezek a tapasztalt elvtársak hogyan segítik az új pártvezetőséget, nem éreznek-e sértődöttséget? S vajon a fiatalabbak fordulnak-e hozzájuk segítségért. Vagy félreállnak, s azt mondják: mutassák meg most ők, hogy mit tudnak! Öröm volt hallani a véleményeket. Elvi meggyőződéssel vallották: ott állunk készen az új pártvezetőség munkájának a segítésére. Többen kifejezésre juttatták, szükség is van a frissítésre, hiszen új, fiatal és képzett elvlársak követelnek maguknak helyet a vezetésben, s erről kár lenne lemondani. Ezt észre is kell Venni.

Szó sincs megbukásiól. Egyik párttitkár mondta: „Mi nem azt fogadtuk amikor a pártba léptünk, hogy párttitkárok leszünk. Az eszmére esküdtünk fel.” És ezzel mindazoknak a most tneg nem választott, de az eszméért, a szocializmus ügyéért tántoríthatatlanul dolgozni kész pártmunkásoknak a véleményét juttatta kifejezésre, akik továbbra is ott állnak — ha nem is mint párttitkár — a pártvezetőség mellett és készséggel segítenek, Többen amolyan „klstitkárok” még az új párttitkár mellett. Átadják tapasztalatai- ka, módszereiket. Igényelje is ezt az új pértvezetőség, az új párttitkáf, hiszen annak ellenére, hogy most nem ők a párttitkárok, megbecsült tagjai a pártnak és tiszteletet érdemelnek.

<F. K.)

Olvasónk írja:

Jonos kérés

Fél ötig dolgozom- Utána rendszerint vásárlók, ahogyan a legtöbb háziasszony teszi. Ha végeztem, utaznék haza lakásomra, az É3zaki Alközpontba.

A vásárlás miatt csak a 17 óra 2Ö és fél hat közötti Villamost érem el- Nemcsak én vagyok így, hanem sokan mások is, bizonyítja ezt á tolongás, amely mindennap megismétlődik a Beloiannisz téren.

Nem elég az, hogy sokan vágyunk, a kisvasút dolgozói mindig kevesebb kocsit indítanak, mint az előző járatokban. A fél hatos járatban nagyon régen indult utoljára két kocsinál több Sóstó felé.

H. K.-né

Nyíregyháza. Északi Alközpont