Kelet-Magyarország, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-06 / 4. szám

Poclg'oriiij beizédc si török parlamentben Oe Gaulle „keleti politikája“ lsem én \f eh sorokban Dcl-Vietnam fővárosában kedden ötezer buddhista diák sztrájkba lépett. Az AP sze­rint újabb kormányellenes megmozdulások lehetségesek. Karachi egyik külvárosában összetűzés volt két rivális párt hívei között. Az összetű­zés következtében tizenketten életüket vesztették, ötvenen pedig megsebesültek. Rusk amerikai külügymi­niszter beszélgetést folytatott Corneliu Manescu román kül­ügyminiszterrel. A két állam­férfi gazdasági és politikai problémákat vitatott meg. A laoszi általános választá­sok előkészítésére felállított különbizottság hétfőn megtar­totta első ülését. A bizottság üléséről távolmaradtak a Laoszi Hazafias Front Párt­jának képviselői. Bonnban a CDU parádés fogadás keretében ünnepelte meg Adenauer 89. születés­napját. Adenauer közölte, hogy nem vonul vissza a po­litikától, hanem a bonni vá­lasztókerületben ismét jelölte­ti magát az ősszel tartandó parlamenti választásokon. Erhard kancellár kedden félórás megbeszélést folytatott McGhee amerikai nagykövet­tel. Ezt követően ülést tar­tott a minisztertanács, ahol Erhard beszélt arról, hogy az amerikai nagykövet közölte vele: a nyugatnémet sajtó legutóbbi washingtoni jelen­tésed nyilvánvalóan téves be­nyomást keltettek Bonnban, nincs szó arról, hogy Wa­shington megváltoztatná ma­gatartását a német kérdésben. Hétfőn este véget ért a vá­lasztásokat követően hat napon át tartó nigériai politikai vál­ság. Nnamdi Azikiwe elnök felkérte Balewa miniszterel­nököt, a választásokon győz­tes nigériai nemzeti szövetség vezetőjét, alakítsa meg új kormányát. A Frankfurtban folyó Kru- mey—Hunsche perben kedden Henry Ortnond ügyvéd, a ma­gánvádlók képviselője csatla­kozott az államügyész váciin­dítványához és életfogytiglani fegyházbüntetés kimondásét javasolta Hermann Krumeyés Otto Hunsche ellen. Ormond ügyvéd vádbeszédében hang­súlyozta: „ per során minden kétséget kizáróan bebizonyo­sodott, hogy Krumey és Hunsche bűntársként műkö­dött közre 400 000 magyar ál­lampolgár auschwitzba való elhurcolásában és közvetlen felelősség terheli mindkettőjü­ket a magyar deportáltak ha­láláért. Szófia, (MTI): A Törökországban tartózko­dó szovjet parlamenti küldött­ség látogatásának második napján, kedden délelőtt lerót­ta kegyeletét Kemal Atatürk- nek, a Török Köztársaság megalapítójának mauzóleumá­nál, majd megtekintette az Atatürk-múzeumot. A Podgornij vezette szov­jet küldöttség tagjait ezután fogadta Günsel elnök, továbbá Enver Aka. szenátus elnöke és Fuad Sirmen, a képviselő­ház elnöke, valamint Inönü miniszterelnök. A látogatások alkalmával Podgornij átadta Miko.ián- nak a Legfelső Tanács elnökének, Kosziginnak, a szovjet minisztertanács el­nökének. valamint a Leg­felső Tanács két háza el­Washington, (MTI): Johnson, az Egyesült Álla­mok elnöke hétfőn este a szená­tus és a képviselőház együttes ülésén felolvasta „az ország helyzetét” ismertető hagyomá­nyos üzenetét. Ebben kifejtet­te a kormány programját az alapvető kül- és belpolitikai kérdésekben. A jelenlegi világhelyzetről szólva az elnök megjegyezte, hogy az utóbbi négy évben „több lépést tettek a béke megőrzése irányába, mint bármikor a hidegháború meg­kezdése óta”. E lépések közé sorolta a nukleáris fegyverkí­sérletek eltiltásáról szóló szer­ződés aláírását. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok békés, kölcsönös megértést óhajt a Szovjetunióval. Ha a szovjet és az amerikai nép békében akar élni egymással, törekedniük kell egymás jobb megismeré­sére — mondotta. — Reményét fejezte ki, hogy a Szovjetunió új vezetői ellátogathatnak Amerikába s közvetlenül meg­ismerkedhetnek az Egyesült Államokkal. Az Egyesült Álla­mok tanulmányozza a Szovjet­unióval és a szocialista tábor más országaival folytatott ke­reskedelem kiszélesítésének módját. Johnson bejelentette, hogy még ez év folyamán el kíván látogatni egyes, az Egyesült Államokkal baráti viszonyban lévő európai és latin-amerikai országokba. Johnson megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is segítséget nyújt Dél-Viet- namnak. nőkének személyes üzene­tét. A Griiselnél tett látogatás alkalmával Podgornij Mikojan nevében ismételten meghívta a török elnököt a Szovjetunió­ba. Gürsel köszönetét mon­dott a meghívásért és kijelen­tette, mihelyt egészségi álla­pota engedi, ellátogat a Szov­jetunióba. A szovjet parlamenti kül­döttség Podgornii vezetésével kedden délután tanulmányoz­ta a török parlament munká­ját, majd részt vett a parla­ment két házának együttes ülésén. Fuad Sirmen. a nem­zetgyűlés elnöke bemutatta a török parlament tagjainak a szovjet küldöttséget, majd Podgornij beszédet mondott. Bevezetőben rámutatott a Az Atlanti Szövetség ügyei­ről szólva az elnök felhívta nyugat-európai partnereit „fo­kozzák erejüket, az egységet és az együttműködést Ameriká­val.” Az üzenet bőven foglalkozott belpolitikai kérdésekkel is. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok gazdasága jelenleg „a legnagyobb fellen­dülés” időszakát éli, ugyanak­kor azonban megjegyezte, hogy „túlságosan sok amerikai to­vábbra is szegénységben és fé­lelemben, munkanélkül él.” Johnson üzenetében csak ál­talánosságban sorolta fel eze­ket a megoldásra váró belpoli­tikai feladatokat Alex Quaison Sackey, az ENSZ-közgyűlés elnöke Indo­nézia ENSZ-képviselete útján felhívással fordult Sukarno in- dénéz elnökhöz és az afro­ázsiai szolidaritás nevében el­határozása megmásítására kér­te. U Thant ENSZ-főtitkár üze­netére Indonézia még nem adott választ. Palar, Indonézia ENSZ-kül- döttségénelc vezetője hétfőn es­te közölte az újságírókkal, Dja* kartába utazik, hogy kormá­nyával megvitassa az ENSZ- ből való kilépésről hozott dön­tést. Diplomáciai körökben úgy vélik, Palar szintén a dön­tés megmásítására próbálja rá­bírni Sukarno elnököt. Palar egyébként kijelentette, hogy az indonéz képviseletet lezár­Szovjetunió és Törökország baráti és jószomszédi kapcso­lataira, majd hangsúlyozta, hogy mindannak, ami árnyé­kot vetett a szovjet—török kapcsolatokra a múltba kell tűnnie és nem szabad gátol­nia a jószomszédi kapcsola­tok megteremtését. Podgornij a továbbiakban részletesen kitért a Szovjet­unió és az ázsiai országok között fennálló baráti kapcso­latok fejlődésére. majd a szovjet nép életéről és mun­kájáról beszélt. Utána a szovjet kormány békeszerető külpolitikáját ecsetelte, majd a ciprusi kér­désről szólva kijelentette: — M| azt kívánjuk, hogy a ciprusi kérdést békásén oldják mer, annak alap­ján, hogy tiszteletben tartjík a Ciprusi Köztár­saság szuverénítását és területi épségét, elismerik azt a tényt, hogy két nemzetközösseg cl a szi­geten és tiszteletben tart­ják azokat a törvényes jogokat, amelyek békés éietet biztosítanak mind­két nemzetközösség szá­mára. Az együttes ülés részvevői tapssal fogadták a szovjet küldöttség vezetőjének fenti kijelentéseit. Befejezésül Podgornij kife­jezte meggyőződését, hogy a két ország parlamentjei min­den lehetőt megtesznek a szovjet—török kapcsolatok sikeres fejlődéséért. Később a szovjet küldöttség tagjai részt vettek a török nemzetgyűlés és a szenátus külügyi bizottságának együt­tes ülésén. Podgornij ismer­tette a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tevékenységét, a szovjet külpolitika alapelveit. Ezt nyílt eszmecsere követte. ják, de nem tudja, hogy ő ma­ga visszatér-e vagy sem. Az ENSZ politikai köreiben vitatják,_ vajon -egy tagállam egyáltalán kiléphet-e a szerve­zetből. Az ENSZ alapokmánya az önkéntes kilépésre vonatko­zóan semmit nem tartalmaz csak a szervezetből való kizá­rás módozatait határozza meg. Malaysia ENSZ-küldöttségé- nek szóvivője kijelentette, hogy a küldöttség Kuala Lumpurból vár utasításokat az ENSZ Biz­tonsági Tanácsánál teendő bár­mely lépés előtt. Az indonéz szakszervezetek központi tanácsa támogatásáról biztosította Sukarno elnököt és az ENSZ-ből való kilépést bá­tor, hazafias tettnek nevezi. AZ ÉV FORDULÓJÁN a nyugati kancelláriák legna­gyobb fejfájása továbbra is De Gaulle francia tábornok­elnök „makacsul Önálló” poli­tikája. Ha W ashi ngt inban, Londonban vagy Bonnban az ókori divat szerint madár- és béljósok is beleszólhatnának a politikai vonat meghatározásá­ba, ezek mindenekelőtt a fran­cia külpolitika szándékait ku­tatnák. A Nyugat vezető hatalmai, s mindenekelőtt az Egyesült Államok szemével nézve De Gaulle ..önállóságának” leg­jellemzőbb vonása, hogy át akarja venni az Egyesült Ál­lamok politikai és katonai hegemóniáját Nyugat-Európa felett. De Gaulle célja egy francia uralom alatt álló és Washingtonnal egyenjogú partnerként tárgyaló Nyugat- Európa létrehozása. Ennek a nagy programnak csak követ­kezménye az úgynevezett „önálló atomütőerő”, amellyel kapcsolatban most annyi vita folyt az Atlanti Tanács érte­kezletén. De Gaulle és kormánya fan­tasztikusnak tűnő, s a francia gazdasági élet teherbírását minden valószínűség szerint meghaladó a lom f e gy v er ke zó ü programot dolgozott ki. Ennek nincs más célja, mint az. hogy a katonai hatalom nyers esz­közeivel megfelelő „fedezetet” nyújtson a tábornok-elnök a politikai terveihez: átvehesse azt a szerepet, amelyet jelen­leg az amerikai fegyverek töl­tenek be Nyugat-Európában. MAGATOL értetődő, hogy ennek a politikának van egy „keleti vetülete” is. Pon­tosabban: Franciaország euró­pai hatalmi célkitűzéseiből következően De Gaulle az Egyesült Államoktól eltérő, külön utakon akar j.'.._ií a szocialista országok viszonyla­tában is. Ennek a megítélésénél a legdöntőbb és elengedhetetlen feladat: a szándékok elválasz­tása a politikai gyakorlattól. A De Gaulle kormány szán­dékai meglehetősen ködösek. Nyilván meg vannak a maguk elképzelései a szocialista or­szágok társadalmi rendjének fokozatos fellazításával” kap­csolatban. A szándékok azonban mitsem változtatnak azon, hogy ez a francia politika csakis az adott nemzetközi erőviszonyok által megszabott keretek kö­zött érvényesülhet. Ezért a ködös szándékoktól függetle­nül éppen a Washingtontól eltérő, külön, út folytatása ér­dekében kénytelen tudomásul venni bizonyos realitásokat. A realitásoknak ez a tudo­másulvétele leghatározottab­ban az említett NATO-tanács- kozáson mutatkozott meg. A francia külügyminiszter, Cou- ve de Murville elég erélyesen figyelmeztette Bannt: ha ki­erőszakolja. hogy rátehesse ujját az atomfegyverek rava­szára — ezzel végzetes csa­pást mér 3 német újraegyesí­tés ügyére és hallhalatlanul megnehezít minden további tárgyalást a Szovjetunióval. AZ ODERA—NIESSE halár ügyében elfoglalt pozitív ma­gatartás természetesen döntő különbséget jelent minden más nyugati nagyhatalom ál ásfog- lalásával szemben és szöges elentétben áll a hivatalos bonni politikával, mely mindmáig az 1937-es határok visszaállításáról ábrándo.jk. A francia külpolitikának ezt a realista vonását húzta alá néhány nappal ezelőtt Zsukov, 3 Pravda szemicírója is (aki egyébként hosszú évekig volt a lap párizsi tudósítója, s így a francia politika kulisszáinak kiváló ismerője). Zsukov mindebből azt a következte­tést vonta le: „A franciák Ha­sanként kezdik megérteni azt Sí. egyszérű tértyt, hogy az igazi európai biztonságot nem úgy lehet és kell elérni, hogy a kontinens egyik felét szem­beállítják a másikkal — ha­nem úgy, hogy valamennyi európai állam (köztük termé­szetesen a két német állam is) együttes erővel küszöböli ki az agresszió veszélyét ” Tényként lehet megállapí­tani: ilyen irányú fejődésre vall Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Bulgária kül­ügyminisztereinek a közel­múltban tett párizsi látogatá­sa is. A nyugati sajtó sok tekintélyes orgánuma tudni véli. hogy 1965-ben De Gaulle több európai szocialista or­szág fővárosába szándékozik látogatni. Sőt, a Sunday Te­legraph szerint Párizsban ar­ra is céloztak, hogy politi­kai átértékelés keretében az eddiginél szorosabb és rend­szeresebb kapcsolatokat létesí­tenek a keletnémet kormány­nyal.” A lényekhez tartozik ter­mészetesen 3 kereskedelmi kapcsolat is. Franciaország már régebben áttörte azt a Washington által erőszakolt gyakorlatot, hogy öt évnél hosszabb lejáratú külkereske­delmi hiteleket nem lehet nyújtani szociálist., országnak. A francia külügyminiszter maga jelentette ki, hogy Fran­ciaország „realista módjára” fos eljárni a kereskedelmi és hitelpolitika kérdéseiben is. COUVE BE MURVILLE idé­zőjelbe tett szíva! egyben a további fedődéi feltételét és kulcsát is megadiák. Francia- ország „keleti politikáját” il­lúziók né’kül és ellentmondá­sosságának tudatában kell szemlélni — ugyanakkor azon­ban a legteljesebb mértékben figyelembe kell venni és érté­kelni annak realista vonásait. Ezek komoly és egyben új, néhány esztendővel ezelőtt még nem mutatkozó lehetősé­get adnak az európai béke és biztonság megszilárdítására. Johnson üzenete a kongresszushoz Visszalép-e Indonézia az EMSZ-be? Miként lettem űrhajós? — Irta: Vlagyimir Komarov űrhajós pilóta — Amikor okmányokat kell kitöltenem, a születési hely és év rubrikájába nem kis büszkeséggel írom: Moszkva, 1927 március 16. Moszkvához fűződő gyermekkori emlé­keim a 30-as évekig nyúlnak vissza. Különösképpen emlé­kezem azonban a Cseljuszkin északi-sarki expedíció meg­mentésének történetére. Ar­ra, hogy ezek a bátor embe­rek miként tanyáztak egy úszó jégtáblán, miután hajó­jukat a jéghegyek összerop- pantották. Leírhatatlan volt az örömöm, amikor kiderült, hogy a hős szovjet repülők felkutatták és megmentették az expedíció tagjait. Ügy éreztem, pilótának lenni nagyszerű dolog, mert nagyszerű tetteket hajthat végre a hazáért. Gyermekfő­vel fogant meg bennem a gondolat: „Pilóta leszek!” És attól kezdve folyton erre a célomra gondoltam. És mint­hogy a cél megteremti az aka­ratot is — következetesen nagy álmom megvalósításá­hoz láttam. Sokat és szorgalmasan ta­nultam. Amikor az embernek van határozott életcélja, könnyen megbirkózik a nehézségek­kel. Márpedig nehézségek bő­ién akadnak minden ember életében. Nos, gyorsan teltek és múltak az évek. Nőttem, sőt felnőttem és megismertem Moszkvát. Előbb a békéset, azután a háborúsat. Korábbi éveimben sohasem hittem volna, hogy Moszkva egy napon frontvárossá válik. Ekkortájt magánúton ta­nultam, mert a Nagy Hon­védő Háború kezdete óta sok iskolában szünetelt a rend­szeres tanítás. Már letettem a hetedik osztály vizsgáit, ami­kor valamennyi diáktársam­mal együtt frontkatona sze­rettem volna lenni. Szenve­délyes kérésünkre az volt a válasz, hogy előbb vizsgáz­zunk jól a tananyagból, az­után majd megtudjuk, mi lesz a határozat. Én a sike­res vizsgázók közé tartoz­tam, mégsem engedtek ki a frontra. Engedélyezték azon­ban, hogy a szovjet légierő elsőszámú moszkvai szakis­kolájába mehessek. 1942 őszén utaztam el Moszkvából az evakuált is­kola szálláshelyére. Csak az édesanyám kísért ki az állo­másra, mert édesapám a fronton harcolt. Határtalan lelkesedés fűtött. Az a kilá­tás, hogy pilóta lehetek, el­feledtetett vetem minden ne­hézséget. Pedig a különleges katonai iskola körülményei egyáltalán nem voltak jelen­téktelenek. Végre, 1945-ben elvégeztem a légierő szakkö­zépiskoláját, s mint komszo- molista, a szaszovszki repü­lőtiszti iskolába kerültem. Itt mindenekelőtt az el­méleti anyagot kellett elsa­játítanom, s a gyakorlatban tanultam meg, mi minden kö­telessége van egy szovjet ka­tonának. Mind megalapozot­tabb lett tudásom. Elkerül­tem előbb a Cskálov, majd a Szeröv tiszti iskolára. Csak ezt követően kaptam beosz­tást egy repülőszázadhoz. Oly sok tanulás, kitartás és szorgalom Után végre a légierő pilótája lettem. Sze­retettel gondoltam azokra az instruktoraimra, akiktől az első repülőleckéket kaptam. Nos, teltek-múltak a tanuló­repülés napjai. Szabad időm­ben — társaimmal együtt — társadalmi munkát végeztem a Komszomolban. Mély gyö­kereket vert bennem a baj- társiasság szelleme. Ismer­tem a legjobb pilóták telje­sítményeit és a legkiválóbb komszomolisták hőstetteit. A parancsnokom egy alka­lommal megmutatta a jellem­zésemet. Ez állt benne: „Sze­reti a repülést. Bátran, maga­biztosan repül. Nem pihen meg a babérjain. Repülés közben kitartó, körültekintő. Szívesen kezdeményez.. A magasságot jól bírja, repülőbalesete -nem volt.” Amikor ezt a jellemzést el­olvastam, a parancsnokom mo­solyogva meveregette a vállá­rnál: — Nem szédül, hadnagy? — kérdezte. — Nem, őrnagy elvtárs, — feleltem. — Jól bírom a repü­lést. — No igen, csak aztán a fe­jébe ne szálljon a siker. Én most erre gondoltam. Mert, ha meggondolom — van is mi­től megszédülnie... Tovább folyt a munkám. Mind jobban megtanultam re­pülni. Két évvel később azt javasolták, iratkozzam a Zsu- kovszkij repülőmérnöki aka­démiára. Nem nagyon kéret­tem magamat. Szükségét érez­tem a további tanulásnak. A legmagasabb szinten akartam tudni minden tudhatót a re­pülésről. Ezt az „akadályt” Is sikerült „jól vennem”. Moszkvába ke­rültem tehát, ahol neves tudó­sok foglalkoztak velünk. Kü­lönösen nagy hatással volt va­lamennyiünkre Golubjev pro­fesszor, a hadmérnök vezérőr­nagy... Ő matematikát tanított, De nemcsak tanított, hanem nevelt is bennünket. Egész életemre emlékezetembe vés­tem szavait: „Mindenkor egy­szerűen, közérthetően kell mindent elmagyarázni.” Jó­maga mindig lebilincselően ér­dekes előadásokat tartott. Q vezetett rá igazán a matemati­ka jelentőségére. Szükséges tu­domány ez az olyan ember számára, aki kijut a világűrbe és dolga van a több millió ki­lométeres kozmikus röppályák számadataival. Mindezt azért érdemes elmondani, mert so­kan talán azt hiszik, bizonyos fizikai adottságokon kívül egyébre alig van szüksége az űrpilótának. Nos, az akadémia elvégzése után tudományos kutatóinté­zetbe kerültem. Itt, mint kellő képzettségű tisztet, beosztottak az űrhajós csoporthoz. Ezzel viszont új szakasz kezdődött az életemben. Most jöttem rá, boldogan és büszkén, milyen jó dolog volt annyit tanulni. Most aztán hasznát vettem tu­dásomnak, pedig közben újabb tanulmányokat folytattam és különleges edzéseket végeztem. Az elmélettel könnyen meg­birkóztam és a különleges sze­reken végzendő testgyakorlást is hamar megszoktam. Sokat segített e tekintetben a ko­rábbi rendszeres sport. 1961-ben, egy különleges pa­rancs sikeres teljesítéséért ki­tüntettek a Vörös Csillag-rend­del. Ebben az esztendőben az egész világ megismerte az első szovjet űrhajósok nevét, Jurij Gagarinét és German Tyitovét. Jól emlékezem, hogy azon a derűs, áprilisi napon, amikor Moszkva köszöntötte Jurij Ga- garint, mi a bajtársai, vala­mennyien ott állottunk az ünneplő moszkvaiak között. Határtalanul örültünk bará­tunk sikerének s a szovjet ha­za dicsőségének. Az űrpilóták sikere kollek­tív munka eredménye. Része­sek benne azok a tudósok, ter­vezők, mérnökök, technikusok és ipari munkások, akik a munkájukkal a sikert lehetővé tették. Ugyanez vonatkozik a professzorok és előadók, az orvosok és ápolónők, az ins­truktorok és szakácsok közre­működésére is. De megilleti a dicsőség azokat is, akik az ér­cet és a szenet kibányásszak, megolvasztják, fémmé ötvözik. Akik megépítik az űrhajót, összeszerelik és útrakész álla­potba hozzák. A repülés előtt, alatt, és utána is — minden űrhajós szeretettel emlegeti azokat az embereket, akik dol­goztak a közös sikerért. Olyan korban élünk, amikor a min- denséget ostromló ember tuda­tos, átérzett, alkotó kapcsolat­ba kerül embertársaival. Nem­csak a világűrt hódítjuk meg — de az emberiét legnemesebb eszményeit is™

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom