Kelet-Magyarország, 1960. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-06 / 185. szám

Mégis emberekké válnak... Havonta 1500 forintot költ államunk egy-cgy gyermek nevelésére a nyíregyházi gyógypedagógiai intéseiben Kilencfizázkilencvenöt tankö­teles, értelmi fogyatékos gyerek él a megyében. Legtöbbjük szü­léinek köszönheti baját; a ren­detlen életmódnak, íszákosság- nák, másrészük viszont csecsemő­kori agyhártyagyulladás, vagy a belső elválasztási mirigyek meg­betegedése folytán vált fogyaté­kossá. Ezeken a gyerekeken az orvostudomány és a gyógypeda­gógia próbál karöltve segíteni; ezt a célt szolgálják a gyógype­dagógiai iskolák és intézetek. 1500 forintba kerül az államnak. De nem sajnálják »tőlük... Társadalmi összefogásra van ssiikseg Ahol járni, beszélni, enni tanulnuk — Mikor hat-hét éves koruk­ban idé körűinek hozzánk — meséli Tárnái Ottó, a nyíregy­házi. intézet igazgatója — nagy­részük még a legelemibb mozgá­sokat sém tudja Önállóan elve­gezni; nem tud rendesen járni, beszélni, enni. Először tehát er­re kell megtanítani őket három év alatt, az úgynevezett neveiő- tagozatban. Nagy türelmet és kitartást igényel ez a munka, ni- szen hosszú időnek keli elmúlnia, míg például haogmgerre fel tud­nak állni. Aki előbb a« utánzó társítás, később az értelmes tár­sítás fokára el tud jutni, az megkezdheti az első osztályt; aki viszont nem tud ennyit fejlődni három év alatt, annál nmes más hátra; ápoló intézetbe kell adni. öt, osztály van, itt a gyerekek olvasással, írással, számolással, testneveléssel, beszed fejlesz léssel j foglalkoznak és nem utolsó sor- í I ban munkára nevelik őket. Hi- ! szén az a cél, hogy idővel meg tudjanak élni a sajat munkájuk­ból, vagy legalább hozzá tudja­nak járulni a létfenntartásukhoz. iMunkára nevetés Tárnái elvtárs sorban muto­gatja a sok szemléltető eozKözt, mellyel a nevelők igyekeznek könnyebbé tenni a tanulást. Kü­lönösen a számtan megy nekik nehezen — mondja — úgy, hogy az itt tanuló 235 gyereket szám- csopórtokba osztottuk. Ez azt je- lentívfcihógy például valamelyik eljutott már a negyedik osztá- lyígj. -számtanórára azonban még lg jk.eli mennie az elsőbe, ahoi tízig; tanulnak : számolni. ; jia a gyerek eléri a tizennégy évet és szellemileg is éiettebb, a „íoálaikoztatóba” kerüL Itt a lá­nyok tozni, kézimunkázni, szőni tanulnak. A szövőteremben öt nagy kéziszövőgép és egy vil- lanyszövőgép áll rendelkezésük­re. --Szép lepedőket, asztalterítő­kéi .^.törölközőket készítenek. Az intézet most szeaiett be négy varrógépet, így szeptembertől már varrni is tanulhatnak. A fiúk kosárfonással, asztalosmun­kákkal foglalkoznak. Ahogy nézem a kis „munka­darabokat”, igazat adok Tárnái1 elvtársnak; nagy türelemmel ugyan, de legtöbb gyermeken le­het segíteni. Ehhez minden tá­mogatást megkapnak, A 235 gye­rekből 150 bent lakik az intézet­ben. Húsz tanár, tíz gyermek­felügyelő és 22 technikai dolgo­zó . foglalkozik velük. Modern, saját orvosi rendelőjük, beteg­szobáik, gépesített mosodájuk, szárítójuk, konyhájuk van, a munkatermekről, tanulószobák­ról, hálókról, fürdőszobákról nem is beszélve. Egy gyermek nevelése, taníttatása havonta Ámirői nem vezetnek statisztikát '■ A minap Vállajon a községi tanács tit­kárával beszélget­tünk. Szó esett a ta­nácsok, a tanácstagok munkájáról, s mun­kájuk elismeréséről is. A titkár ezeket mondta: . —r1- Tudja, mun­kánkban adódnak olyan pillanatok, me­lyeket nem lehet el­felejteni, s melyekért érdemes éveken ke­resztül kéményén dol­gozni.. Hallgasson meg az „emléktárból" cgyett: — Két éve annak, hogy a községben az egykori uradalmi kastélyt birtokba vet­tük. A kastély hathol­das parkjában, nép­kertet, gyermekját­szóteret létesítettünk. Jól emlékszem az ünnepélyes megnyitó­ra — 1957 augusztus 20-án rendeztük. Nagy es komoly ünnepélyt lurloiiunu. n ygei- mekek önjeledten játszogattak, a köz­ség úgyszólván min­den lakosa ott volt. Mátészalkával elin­téztük, hogy egész nap árusítanak ná­lunk fagylaltot. — Ahogy sétálgatok, látom, hogy az egyik öreg nénike — aki üldögél az egyik pá­don — kezében egy nagy tölcsér fagy­lalt. Odalépek, s meg­kérdem tőle; — lzlik-e a fagy­lalt, tessék mondani? — Az idős néninek könny futotta el a szemét, úgy válaszolt; — Ízlik bizony fiam. Tudod, most olyan jól érzem ma­gúul eooen a szép parkban, s nem szé­gyenlem bevallani lelkem, hogy életem­ben most eszek elő­ször fagylaltot. — Hát az ilyen do­log — folytatta a tit­kár — az ilyen pilla­natok fizetik meg legbusásabban a mi munkánkat. Azok az órák, mikor valamit létrehozunk a lakos­ság érdekében, s lát­juk, hogy az embe­rek a maguk mód­ján elismeréssel adóz­nak. ^zenről persze nem vezetünk statisz­tikát — neveti el ma­gát — csak úgy meg­jegyezzük kedves em­lékként, s ezek ne­künk oly jól esnek... Az országban először rendez­tek nálunk julius elején gyer- meknevelői tanfolyamot. A gyer­mekfelügyelői állas nincs szak- képzeltséghez kötve, de mivel délutánonként ők foglalkoznak a gyermekekkel, nagyon hasznos volt e kis kiképzés. — Látja, itt mindenünk meg­van — fejezi be Tárnái elvtars — és mégis van egy nagy baj. Most szeptemberben például 200 kicsi jelentkezik felvételre és mi csak harmincat tudunk elhelyez­ni. Kevés a hely... Segítem le­hetne a dolgon; már a terveket is elkészítettük. Most meg tud­nánk vásárolni a Kossuth utcán egy épületet internatus céljára, onnan bejárhatnának ide tanulni a gyerekek. Körülbelül 200 ezer forint kellene hozzá. Ha a köz­ségek is segítenének, társadalmi összefogással meg lehetne oldani. ... Hiszen sok gyerek van még, akit vissza kell adni az élet­nek. .. — bodnár — Ruszka Miki, ez az élénk sze­mű, barnaarcú kislegény úgy cseppent bele a mesterségbe, mint Pilátus a krédóba... Az egyik pillanatban még ott fe­szített, mint villanyszerelő „to­jás" az iskola színpompás év­nyitóján, s csak úgy csillogott a szeme a boldogságról, a mási­kon meg már lehorgaszlott fej­jel, bús képpel távozott. Fiatal­nak találták még a póznamá­szásra. Kegyetlenül bosszantotta a dolog. Hogy még ő lenne a gyenge! Maja megmutatja ... Így akadt össze barátjával, Lengyel Imrével. ■— Miért búsúlsz Miki? — Nem vettek fel szerelőnek. Csak ennyi a hiba? Gyere péknek. Elkeseredésében tán tengerész­nek is jelentkezett volna ak­kor ... — Nem bánom, gyerünkl Miki hamar megszerette a mesterséget, A kiflik, briósok oirodaimában ei feledte az etsó csalódást. A ttsztakészi- tes etOdVölte, a jriss sütemény illatától megmámorosodott. A roviuaadrágos kisjiu aág vott meg tizennégy eszienaos, ami­kor aláírta a vzerzuaest. Doiuo- gan ment haza, s örömmel új­ságolta, nogy péknek szegődő it. — Láttam, hogy nem eldobni való mesterség -- mondja mo­solyogva. Innen aztán Pestre Eltűnik a „halálkanyar'' A Sóstó felé vivő kövesút utolsó szakaszán a közlekedést erősen veszélyeztető és bizonytalanná tevő nagy kanyar „ki- esryenesítését” végzik ezekben a napokban. keiuttem. Tíz hónapig tanultam a mesterséget. Az akkor még pelyhedzőáU lú fiú szinte elveszett a többi tanuló között. De megszerették szorgalma, ügyessége miatt. Mi­kor a vizsgára került sor, ó volt a „favorit”, «■= Nagyon izgatottak voltunk. Heten szabadultunk, s csak egyedül én tudom megcsinálni a csaszárzsemlyét. Nagyon féltem, hogy nem sikerül. Az oktatóm bíztatott, s a fiúk is „doppin­goltak”, hisz rajtam múlott, ho­gyan vizsgáznak. En aztán meg­csináltam helyettük is a csá­szárzsemlyét... Kézzel kelleti formázni... Én kavartam meg mindegyiknek a tésztát is. Négyesre vizsgázott. S ha Mátészalkán most azt éneklik: „Kerek az a zsemlye, nem fér jártak riportereink a Kcmecsei Állami Gazdaság központjában. Délelőtt lévén, nagyon kevés dol­gozót találtak ott. Egyedül a kony­hában és a munkáslakások építé­sénél volt „csúcsforgalom”, ezv örökítettük meg. — Milyen lesz a leves? —ízlel­geti a déli mentit özvegy Batári Imréné, a szakácsnő. Aztán el­mondja, hogy nem panaszkodhat­nak a dolgozók és nem is panasz­kodnak. A napi 130 adag minde­gyike bőséges és ízletes. (Foto: FÉNYSZÖV, Márton Gy.) „miiéi’ a zsebembe”, akkor annak a sü­teménynek a tésztáját biztosan Ruszka Miki, a „miser” készí­tette, mert itt azt mondják rá, hogy kiváló szakmunkás lett belőle ... No, persze, nem egy­szerre lett belőle sem „miser”... — Mikor hazakerültem, azt mondták, nem férek a „keretbe”. Nevet ő is, meg Friss Pista bácsi is, a művezető. Dobálták egyik helyről a má­sikra. Kegyeuenül oántotta a dolog, de becsülettel végezte mun,zajút. Helytállt a ran: tár­ban, jormátta a kenyeret, sü­tött, s^egy ev múlva „fedeztek” fel műit „misen”. = Máshol ez az isten — büszkeiueutic. — Igaz, ae azért ne bízd el magau — üti vallon Pisia bá­csi, s rám kacsint. ■ csa/ c sza„,nßoeuek tudjak igazán, milyen nagy szó „mi­semen”, léshakeszitoneK lenni. Rajta all, vagy bukik, milyen lesz a kenyer. Ruszka Miki pé­tiig núsz eves lejjel „miser” leit. Naponta nyoic-tú órát dol­gozik, s harminc-negyven „csé­sze” tésztát készít ét: Ezek am a csészék. Kilencven mazsa ke­nyérnek vaio jer beléjük. O a tíztagú brigád aagasztomestere... — No, azért neki is van ve- télytarsa — néz Mikire Pista oucst. A fiú mosolyog. — Tejfel Zsigmond... Ket­ten vannak „miserek”. — S ki az első? A fehérfiiyuiás, tésztáskezü „mester ” kíváncsian várja a vá­laszt. — Hát... az igazság az, hogy Miki egyenteieseoo tésztát ké­szít ... De azért Zsiga is megállja 9 helyét. S még jobb kenyér is „teremne”, ha gondoskodnának a fiatalok szakmai képzéséről. — Ez a gyenge pontunk magyarázza Pista bácsi. — Kit jelölték itt már régen, kiket küldenek továbbképzésre, de a Szabó Sanyin kívül senkire nem került sor... Pedig nagy szükség lenne a tanulásra. Kit pensegekooi került ki nagyrészük s még előfordul egyenetlenkedét is. Az idősebbek féltékenyek voltak ... Igaz, mostmár nem, mert a fiatalok lassan túltesz­nek rajtuk... — En nem szégyenlem — nét a fiúra — büszke vagyok Miki- re. S mikor elbúcsúzik az ifjú „miser”, akkor folytatja: — Minden megvan ebben a gyerekben, ami kell... Tanít­ványom volt... Így ismerik Ruszka Mikit a mátészalkai kenyérgyáriak. A villanyszerelőnek készült kis barnaarcú fiúból kiváló tészta­készítő mester lett... S elsősor­ban neki, meg a Zsiga barátjá­nak köszönheiik a szálkáidíj hogy olyan ízletes, finom, spon- gyauoniiyeasegu kenyeret ] o­gyaszhatnak. S erre büszke még Mikinek az anyja is... Ruszka Mikinek azonban még­is az a véleménye, hogy van valaki aki még nála is jobb és ízletesebb süteményt készít: az édesanyja. Ha szabadideje vaív vasárnaponként azért segít ott­hon a mamának is, s akkor együtt süt a mama, a pék fiá­val, s ízletes süteményt fo­gyaszt a család. Farkas Kálmán Uj cseh gyógyszer: az inhibin A csehszlovák gyógyszerészeti és biokémiai kutatóintézet tudós­kollektívája új gyógyszert fede­zett fel olyan gyulladások gyógyí­tására, amelyeket nem baktériu­mok idéznek elő. A burgonyából készült „Inhibin” hamarosan for­galomba kerül. Számos állatkí­sérleten bebizonyult, hogy a gyul­ladásos megbetegedések legkülön­bözőbb válfajai gyógyíthatók az új gyógyszerrel, így például szén*; héjgyulladás, égés következtében beállott bőrgyulladás, stb. A bur­gonyából előállított injekciós anyag percek alatt meggátolja a gyulladás terjedését. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom