Nyírségi Magyar Nép, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-12 / 9. szám
Ara 60 fillér Béketárgyalásf kért Tiencsin Kuomintang szenátusa Nankingból jelentik, hogy a néphadsereg parancsnoksága [létfőn este hat órakor 24 a>ás ideiglenes fegyvernyug- i?ást rendelt el Tiencsinben :árgyalások céljából. Az ostromlók előzőleg elfoglalták íz északi külvárosokat. Az ?gy és negyedmillió lakosságú város, amely hónapok óta can az ostromló néphadsereg zyürüjében, fogytán van az Elérni szereknek és a Kuomin- :ang csapatok lőszerhiány miatt egyre jobban a város oelsejébe szorulnak. A Kuomintang szenátus kedden mindkét félhez felhívással fordult, hogy szüntessék be azonnal az ellenségeskedést és indítsanak haladéktalanul béketárgyalásokat. A londoni Times diplomáciai tudósítója szerint teljesen valósziniiletlen, hogy a népi haderő, amely ura a harci helyzetnek, bárminő tárgyalásokba bocsátkoznék a Kuomintang parancsnokokkal. Londonon át érkezett- jelentés szerint sanghaji hivatalos körök ugv tudják, hogy Csangkaisek és felesége személyes podgyászát, valamint hat gékocsiját Formóza szigetére küldte amerikai hadihajón. A két hadihajó egyébként fegyvert szálitott Kínába. Csangkaisek négymotoros repülőgépe az elnöki palota mellett lévő repülőtéren áll készenlétben. Valószínűnek tartják, hogy Csangkaisek rövidesen Formóza szigetére repül. Amerika nem kíván megtorlást Hollandia ellen A berlini rádió newyorki udósitásban közölte, hogy az ameriaki külügyminiszter utasította a Biztonsági Tanácsban lévő képviselőjét, ne vállalkozzék semminemű kezdeményező szerepe olyan ratározati javaslat dolgában, mely erélyes intézkedést követelne a hollandok ellen. A Biztonsági Tanács egyébként seddi ülésén folytatta az in- íonéz kérdés vitáját. A Newyork Herald Tribune beismerése Acheson kinevezését bírálva a Newyork Herald Tribune keddi vezércikke a következő beisemrést tartalmazza: Ha az amerikai külpolitika kilép eddigi magatartásából, az épitőszándéku kiegyezési Kísérletek irányába, akkor kétségkívül számíthat- a közvélemény osztatlanul lelkes támogatására. « Az'általános drágulás újabb sztrájkokat eredményez Francia- országban Az adóemelések, a házbérek felemelése és az általános drágulás újabb nagyarányú bérmozgalmak árnyékát vetik Hőre egész Franciaországban és Francia-Afrikában is. A párisi vasasok kedden délután felkeresték a munkaügyi minisztert és átnyújtották neki jegyzékbe foglalt követeléseiket. A párisi vasmunkások 25 százalékos béremelést, mozgó bérskálát, kollektív szerződést és házbér- oótlékot követelnek. Követe- éseiket mind a szakszervezeti szövetség, mind az üzemi munkásság jóváhagyta. A bérmozgalmak egyes íelyeken már eddig is liosz- •zabb rövidebb ideig tartó mint abeszün tetősekben nyil- ránultak meg. Jelenleg több páriskömyéki vasgyár mun- cássága sztrájkol. Versaillesyen 8.000 hajóépítő munkás szüntette be a munkát. Toulon hadianyaggyártó munkásai szerdán délután az általános szakszervezeti szövetség, a keresztény szakszervezet és a szakadár szakszervezet hozzájárulásával figyelmeztető sztrájkot kezdenek. Kedden reggel Clermont- Ferancelban a városi közlekedési társaság minden tagja beszüntette a munkát, hogy tiltakozzék a fizetések csökkentése ellen. Hasonló tiltakozó mozgalmakról számol be a keddi Humanité a bányavidékekről. ' Tesszálliában és Epiruszban támad a demokratikus hadsereg A szabad görög rádió jelenti: A demokratikus. görög haderők most- ‘különösen az epiruszi és a tesszáüai hadszíntéren fejt ki támadó hadműveletet. Tesszái iában az első hadosztály behatolt két városba és elfoglalta a monareho-*fa?iszták megerftKüett állásait. Az amerikai nyomásra felemelt haditerhek miatt‘hétfőn sztrájkba léptek az athéni kereskedők. Ezek közül mintegy ötventet letartóztattak. A hadügyminiszter azzal fenyegette meg a kereskedőket, hogy börtönbe veti őket. í „Sajnálatos eset“ Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivőié a palesztínai eseményekkel kapcsolatban sajtóértekezletet tartott. Az értékadatén kijelentene: reméli, nogy a brit gépek lelövését csak sajnála. tos esetnek tekintik, amely- nem fogja zavarni a fegyverszüneti tárgyalásokat. Az amerikai sajíó! jótrésze mérséklésre inti a brit külügyminisztériumot. Az angol kormány Bevin befolyása alatt folytatja kihívó tevékenységét. Elhatározták, hogy további csapatokat és repülőgépeket küldienek a szuezi csatorna körzetébe és a tránszjordániai Akába. A palesztínai eseményeket az angol kormány jó ürügynek használja fel arra. hogy íelercisífcse klöizelkeieti helyőrségeit. Bevin palesztínai politikájának célja az, hogy az arab-izraeli tárgyalásokon Anglia is résztvehessen. A brit hatóságok Transzjordániá- ban minden szállítási eszközre rátették a kezüket és az egész transzjordániai hadse. reg felett a brit főparancsnokság gyakorolja az ellenőrzést, Anglia valóságos hadviselő Palesztinában Az izraeli kormány, amely visszaküldte az angol jegyzéket, most újból- megkapta ugyanazt a jegyzéket már helyes címzéssel. A kormány a maga részéről erélyes tiltakozó jegyzéket juttatott el az Egyesült Nemzetekhez, amelyben kifogásolja « brit csapatok partraszállítását Akába. Az i' izraeli jegyzék kérte, küldjenek megfigyelőket. ierre a vidékre és akadályozzák meg a brit csapatokat abban, hogy az izraeli határt átlépjék. A liberális Manchester Guardian vezércikkében azt írja, hogy az angol lépés éppen akkor történt, amikor az egyiptomi kormány végre elszánta magát, hogy közvetlenül a zsidó kormánytól kért fegyverszünetet. Bevin ezzel súlyos felelősséget vett magára. Az angol kormány kijelentette, hogy a': egyiptomi terület fölé repülő izraeli gépeket ezentúl ■ellenséges repülőgépeknek tekintik. — A Palestine Post című angol, nyelvű cionista lap megállapítja, hogy az angol kormány ezzel a bejelentéssel vaMságos hadviselővé vált. A Newyork Herald Tribune ismerteti Révai elvtárs cikkét A Newyork Herald Tribune párizsi kiadása budapesti távirat nyomán ismerteti Révai József elvtársnak, a Szabad Népben megjelent cikkét, A lap idézi hogy „Magyarország nem hajlandó Mindszentyt az állam és az egyház kiegyezésének feltételeként szabadon bocsátani. Mi kiegyezésre törekszünk, de nem minden áron.“ Az idézethez a lap hozzáfűzi, hogy budapesti politikai körök véleménye szerint Révai József cikkie magyar hivatalos állásfoglalást jelent a Vatikánnak Mindszenty szabadlábra helyezésére irányuló kísérleteivel szemben. A korszerű mezőgazdaságot ismerteti meg a dolgozó parasztsággal a földmivelásiigyi minisztérium vándorkiállítása A földművelésügyi minisztérium tegnap délben mutatta be sajtófogadás keretében a minisztérium által összeállított vándorkiállítás anyagát. A 30 táblából álló színes nevelő és oktató anyag a mezőgazdasági munkák helyes elvégzésére tanítja a dolgozó parasztságot. Bemutatja a ta- lajművelést, a takarmányozás és trágyázás korszerű módját, a helyesen és rosszul végzett mezőgazdasági mun- ¥ eredményét, A táblákon a szarvasmarha, ló, juh, baromfi 'tenyésztés fontosságát és korszerű módját magyarázza meg. A képsorozat végéi pedig a szövetkezeti termelés előnyeit ismerteti szemléltető módon. A kiállítás anyagát aluminiumtáblára festették, mert igy kicsiny súlyúk miatt a legtávolabbi falvakba is könnyen elszállíthatok. A képeket autóval szállítják a, néi megmozdulásokra, a falu napokra, a Szabad Föld téli estékre és a mezőgazdasági tanfolyamokra. Az anyagot időkként kicserélik, s igy újabb és újabb kérdésekkel ismertetik meg a dolgozó parasztságot. Megnyílt a köztársasági elnöki hivatal néphivatala Az uj esztendőben a köz- társasági elnöki hivatalban uj intézmény létesült, az elnöki hivatal néphivatala. Szakasits Árpád elvtárs köztársasgái elnök hetenként fogadja a hozzá panasszal, vagy kérelemmel fordulókat, A köztársasági elnök a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy az uj hivatalon keresztül minden észszerű ügyet elintéznek. Az ország valamennyi lakosának éreznie kell, hoa-vha ügye igazságos, akkor nemcsak formálisan, hanem lényegileg is elintézik — mondotta Szakasits Árpád kíjjtársasági elnök. Magyarnyelvű adások a csehszlovák rádiókban Január elsejétől a csehszlovákiai rádióállomások közül a prágai, a pozsonyi és a kassai magyarnyelvű adást sugároz. Prága naponként 18.15-kor, Pozosony és Kassa hétköznap 15.45 órakor, vasárnap és ünnepnap pedig 14 órakor közvetít magyar adást A magyar nyelvű adásba* bel és külpolitikai hirek, valamint a csehszlovákiai magyarság időszerű kérdésévé! foglalkozó előadásokat- közölnek. Mérsékelt szél, több helyea havaseső, eső. A hőmérséklet kissé emelkedik. A munkáspárt egyrésze Bevin ellen A palesztínai helyzettel kapcsolatban angol politikai körök kiemelik, hogy Attlee miniszterelnök és Alexander honvédelmi miniszter teljes mértékben Bevin politikáját pártolják. A Daily Express értesülése szerint Crossmann mun. káspárti képviselő, aki nemrég két hietet töltött Palesztinában, fogja vezetni az alsóházban a munkáspárti képviselők egyrészének bevinelle- nes támadását. Washingtoni étresülések szerint Truman elnököt aggasztják Anglia katonai intézkedő. sei. Hétfőn este felelősségre vonta Loweftet, miért nem tiltakozott az angol flotta tüntetése ellen. Lowett azt válaszolja, hogy Anglia csupán sa. ját közeik eleti érdekeit védelmezi. A New-York Post londoni értesülése szerint a ne- gevi csata szakadást idézett elő az angol kormány kebelében. Cripps pénzügyminiszter és Morrisson, a titkos tanács elnöke élesen bírálták Bevint, mert nem tájékoztatta előzőleg minisztertársait a flo'tatüntetésről és a katonái rendszabályokról. t VI. évfolyam, 9. szám. 1949. január 12. SZGílll