Magyar Nép, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-13 / 61. szám
2. oldai MAGYAR NKP 1948. március 13, Az Ipartesteiét és a szakszervezet értekezlete a nyíregyházi munkáskérdésekről A kisiparosság sorsa szorosan összefügg a munkások sorsával, — mondta Massányi József az élelmezési munkások titkára azon az értekezleten, amelyet csütörtökön együttesen tartottak meg az Ipartestület s a szakszervezetek részéről az egyes szakmák vezetői. Hogy a valóságban is érvényesüljön az egymásra utaltságból fakadó megértés, _szüksé- ges, bogy elhárítsák azefkat ,az akadályokat, amelyek -a két réteg: a dolgozó munkásság és a dolgozó kisiparosság kölcsönös megértése előtt állnak. A munkásság sérelmeiről beszélt ezen * az értekezleten Egri Sándor szakmakód titkár.' Rámutatott beszedő során arra, hogy még ma is vannak munkaadók, -akik nem tartják meg a kollektív szerzdést, önké- ! nyesen állapítják meg a munkaidőt és különösen sok a sérelem a tanoncok helyzetében. Végiéi emberszáma a tanenceKst hiszen ők a nemzet egyik legtöbbét ígérő ifjúsági rétege. A szakszervezet a maga részéről mindent 'meg fog tenni, hogy mun kafegyelemre neveljen, de méltányosságot, tör- vénytiszteletet és emberséget követel minde&ki- től. Az ipartestületek részé ről elhangzott felszólalások is a kölcsönös megértés jegyében hangzottak el. Mauritz Ottó az Ipar- testület elnöke köszönetét mosott a termékeny értekezlet m^grendezé- séért, majd úgy határoztak, hogy ezeket a közös megbeszéléseket rendszeresíteni fogják, mórt azok 'mind a dolgozók, mind a termelés szempontjából kedvező hatásúak. Uiabb ekéket, boronákat kapnak a gazdák A MOSzK tovább folytatja mezőgazdasági kisgépakcióját. Az eddig igényelt gépek leszállítása már megkezdődött s márciusban újabb gépeket kapnak a gázdák egyévi hitelre. A Tervhivatal a hároméves terv márciusi beruházásai keretében más- félmillió forintét irányzott elő erre a célra a MOSzK részére. A MOSzK az, ekék, boronák vásárlásán kívül üzembehelyezett még 670 ezer forintos költségen 6® vetőmagtisztító gépet. — Ezenkívül 62 tisztítógépet is vásárolt, amelyen két nagyrészben már meg is* kaptak a tagszö- vetkézetek. * Uszodát Nyíregyházának Miről tárgyalnak a ma délutáni szakszervezeti értekezleten ? Ma délután 4 órakor fontos értekezletet tartanak a nyíregyházi össz- szakszervezetek. Az értekezletet Gombos, Aladár a Szakszervezeti Tanács meggyei titkára hívta ösz- szo abból a célból,, bogy az illetékesekkel megtárA MÁRCIUS 15.-I ÜNNEPSÉGEK RENDJE Március 15-én egévsz Nyíregyháza ünnepel. — Az 1848-as események százéves évfordulójául a város miieden dolgozója nagyszabású ünnepségek keretében tesz hitet a szahadsághősök eszményei mellett. . Valamennyi^ szakszervezeti dolgozó a március 15-i ünnepségekre a Károlyi-tér 7. szám alatti szakszervezeti székház előtt gyülekezik. Utána felvonulás a Lenin-térre. A Lenin-térről 10 ó»akor kezdődik a felvonulás a Véső utea, Jókai utca, Kálvin tér, Iskola utca útvonalon a Kossuth térre, az ünnepség színhe- Ij^re. A Magyar Kommunista Párt felhívja a kerületi és üzemi szerveze- teiftek figyelmét, hogy a páilbizalmiakon keresztül mozgósítsák a párttagságot a március 14-i Lenin-téri tábortűznél ren dezett ünnepségen Való részvételre. A március 15-i üpnep- ségekkel kapcsolatban közli az MKP a szervezetekkel, hogy^ a párttagok reggel 9 órakor gyülekezzenek szervezetük előtt, ahonnan fél 10-re a szakszervezetek Károlyi- tér 7. szám alatti székháza elé .vonuljanak. Ott a szervezetek egyesülnek és •a szociáldemokratákkal közösen vonulnak fel. A 15.-1 ünnep iégekre is a pártbizalmiakon kereszt tül mozgósítsanak minden párttagot a szervezetek. A március 15,-iki ünnepségek reggel 6 órakor zenés ébresztővel kezdődnek. Délelőtt — a már fentebb említett - útvonalon — nagyszabású felvonulás és ünnepség lesz a Kossuh-téren. Délután sportbemutatók, este a Lenin-téren szabadtéri előadás, majd éjfélig tartó táncmulatság lesz a két munkáspárt helyiségeiben. felépítés éNy ír egyháza újjáépítési terveit és munkaalkalmak teremtését. Ezen az értekezleten — mint • értesültünk — terjeszti elő Keviczky Rezső, a MaDISz ügyvezetője a városban létesí tenelő uszoda nek terveit is, Az uszoda kérdése elsőrendű fontosságú Nyíregyházán. A sportnevelés szempontjából különös fontosságú, hogy megfelelő uszodája legyen a városnak. Nyíregyháza nem egy kitűnő úszót adott már a magyar sport nak, hogy csak a legújabbat említsük, Mitrót, a 'magyar olimpiai reménységet. A munkaalkalmak te-, Aivegesi asszonyok a Hadzel-téri piacért Megírtuk lapunkban, %hogy az MKP III. kerületi szervezete piacot követel a Hadzel térre. A követelést magunkévá 'tettük és a Magyar Nép cikke nyomán az alvége-i asszonyok is kérik a kérdés igazságos rendezését. Az ' alábbi levelét kaptuk: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! örömmel olvastuk ,a Magyar Nép márc. 7-iki számában ,'Piacot a III. ker.-ben a Hadzel-térre“ című cikket. Nagyon sok alvégesi asszonytársam kívánságát tolmácsolta a Magyar Nép. Ha valami, úgy a Hadzel-téri piac kérdés# igen időszerű. Az alvégesi dolgozó asszonyok, kiknek minden percük drága, messze kénytelenek menni minden csekély kis bevásárlásért, és nagy távolságról kell cipekedniök a nehéz tér- ‘ bekkel. Mire ahazérne^ a’ Kisteleki utcára, vagv a többi alvégesi utcákra, annyira fáradtak, hogy csak a legnagyobb megerőltetéssel tudják többi dolgukat elvéjjizni. De ez nemcsak nekünk, alvégesi asszonyoknak érdekünk, hogy a Hadzel-té- ren piac legyen, hanem a városi közönségnek is, mert a piacon oly nagy a tolongás és lökdösődés, hogy nem is csoda, ha ott á' zsebmetszések és egyéb lopások megtörténnek. Még jóformán vásárolni is alig lehet, különösen szezonban, vagy hetivásárkor. így legalább az új piac felállításával mentesítve lenne nagy tömegtől a fenti piac. Helye pedig itt van elég bővenv talán még több is, mint a többi piacokon.''Hisz itt van aRózsa utca elején is egy nagy térség és * a Kerekes-ház (volt Hauzer- ház) előtt is.-Remélhetőleg ez a kérésünk illetékeseknél nem tajál süket fülekre. Mindenesetre köszönet az MKP-nek és a «Magyar Népnek, hogv ezt a kérdést napirendre hozta és reméljük, hogy jó ered ménnyél is fog végződni. Nyíregyháza, 1948. március 11. Tisztelettel: Kiss Mihál?/né az alvégesi asszonyok nevében. Zsídóverö volt- egy nyíregyházi szövetkezeti vezető Balogh Ignác nyíregyházi szövetkezeti vezetőről! kiderült, hogy a fasiszta időkben nyilas volt, több zsidóverésben vett részt, a nők megkérésétől sem riadt vissza és több zsjdó személyt internáltatott. Ügyében a nyíregyházi rendőrség államvédelmi osztálya befejezte a nyomozást, Balogh Ignác iratait áttétig ték á debreceni népügyészséghez. remtésén kívül a dolgozók sportélete .és tisztálkodása szempontjából is nagyjelentőségű ez' & kérdés. Elég távol fekszik a várostól a Sóstó, nem beszél v \ arról, hogy az csak nyáron használható és így egy városi uszoda az év minden szakában^ rendelkezés^ állna a dolgozóknak. Hangverseny Deutsch Miklós főkántor szombat este fél 8 órakor az Izr. Hitközség szarvasukat Kultúrtermében önálló hangversenyt rendez. Deutsch Miklós több mint egy esztendőn keresztül komoly énektanulmányokat végzett Vikáí Sándor városi zeneigazgatónál, ahol kivételes képességű hang ja komoly zeneszakértők körében is feltűnést keltett. Akik hallották és ismerik Deutsch Miklós kiváló énektudását, azoknak a szombat esti hangverseny művészi élményt fog jelenteni. A hangverseny műsorszámaiban a komoly zeneirodalom legkiválóbb klasszikus mestereit fogja művészi interpretálásban megszólaltatni. A nagysikerűnek ígérkező liaűgversenyre külön felhívjuk a zenekultúra iránt érdeklődő közönség figyelmét. MEGHÍVÓ A Belegrád-Varjúlapos és Vidéke Föl dm ívesszövetkezet 1984. március hó 21-én délelőtt 9 órai kezdettel tisztújító közgyűlést tart Belegrádon, mlelyre ezúton is meghívja tagjait. Határozat- képtelenség esetén f. hó 28-án lesz megtartva, tekintet nélkül a megjelent tagok számára. Belegrád, 1948. március 10. Igazgatóság. Férfi kalapok legújabb diuatszinek- ben és mintákban Papp kalap és textlIQzletóton, Lutbar-otea 6, Férfi kalapok szakszerű tisztítása és formálása ugyanott #