Magyar Nép, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-196. szám)

1947-08-02 / 174. szám

2. oldal. MAGYAR NÉP 1947. augusztus 2. Nem tudott elszámolni a közellátási, liszttel négy nyíregyházi pékmester A kisiparos gyűlés elé Ma délután összeülnek Nyiregy háza város kisiparosai, hogy dr. Antos István pénzügyminiszteri ál. lamtitkár elvtárs előadását meghall­gatva és a felvetett kérdésekhez hoz. zászólva feltárják a helyzetet, amely, be városunk becsületesen dolgozó kisiparos társadalma a háború kö­vetkezményeképpen került. Ez az értékes és az ország fel- emelkedése szempontjából döntő fontosságú társadalmi réteg súlyos gondokkal küzd nap. mint nap. Súlyosak az adóterhek. A kis. iparosság ezen a vonalon azt látja, hogy mig a kisember roskadásig huzza az igát, addig vannak nagy­tőkések, akik különböző ügyes trükkök segítségével ki tudják ma­gukat huzni az igazságos adózás kötelezettsége alól. Ezen a helyzeten segiteni kell és a pénzügyi szervek feladata, hogy megtalálják ennek a sulvos kérdésnek a megoldását. Állandó sérelme a kisiparosság, nak az anyagelosztásban Vaió mos­toha részesedése is Itt a kisember- bernek azt kell tapasztalnia, hogy mig a nagytőkések különböző uta­kon komoly nyersanyagmennyiség­hez tudnak jutni, addig a kisiparos a legfontosabb nyersanyagokból csak kismennyiségeket kaphat, s ebben az esetben is ki van szolgáltatva a közvetítő nagykereskedelem mohó­ságának. Itt vau a köz8zállitások kérdése Cikkeink során már néhány példá­val bizonyítottuk, hogy milyen le- küzdh.etetlen hátrányba kerül a köz szállításoknál a kisiparos a nagytő­késsel szemben. Ismeretesek olyan esetek, amikor noha a kisiparos volt az olcsóbb ajánlattevő, mégis budapesti nagyvállalkozók kapták meg a szállítást, Hogy milyen uton- módon, azt nem kutatjuk Ez az ál* lapot semmiképpen sem válik a de mokrácia dicsőségére és ezen csak pártunknak céltudatos és a kisipa­rosok tömegétől támogatott harca'ud változtatni. Fájó kérdése még a kisiparosság nak a kontárkérdés. Mig a becsüle­tesen dolgozó kisiparos sok észtén dőt tölt el a szakmájában, amíg önállósíthatja magát, adót fizet és igy teljes mértékben vállalja az or­szág újjáépítésének terheit, addig a kontár, aki sem felkészültségben nem versenyezhet vele és a teher- viselés alól is kivonja magát, a dolgozó kisemberek tízezreinek tá­maszt tisztességtelen versenyt és ez­zel végeredményben országunk új­jáépítését ássa alá. Ezen az állapo­ton változtatni kel!, mégpedig sür- gősen. A kontárokkal szemben a kérlelhetetlen szigor politikája a célravezető. Egy rövid cikk keretében nem meríthettük ki azokat a problémá­kat, amelyek a mai kisiparos gyűlé­sen felvetődnek majd. Egy azonban bizonyos: mi ezt az országot a dol­gozó kisemberek virágzó országává akarjuk tenni Ennek az országnak egyik alappillére a jómódú, megelé gedett kisiparosság. Ma, augusztus másodikén már benne tartunk a hároméves terv első esztendejében. Rövidesen minden kisiparos érezni fogja, hogy a há- * roméves terv nemcsak hazánkat teszi gazdag és szabad országgá, hanem neki és családjának is meg. hozza azt a célt, amire kezdettől fogva törekedtünk: a békét, a ren­det, a jólétet. A nyíregyházi közellátási hivatal vizsgálatot folyta'ott le a nyíregyházi pékmestereknél. A lefolytatott vizs gálát során Szabolcsi György bor­bányai pékmester 41 kilő, Almássi János Himes utca 16 szám alatti pékmester 54 kiló, Somogyi Zsig Augusztus 9 én összeül a városi képviselőtestület. A tegnapi napon még nem tudták, hogy milyen tárgy sorozat kerül letárgyalásra. Vagy csak a költségvetést tárgyalják le, vagy pedig folyóügyeket visznek a képviselőtestület elé. Amennyiben nem a költségvetés, Sárgára és olajzöldre festett motorkocsi állt' meg dübörögve tegnap délelőtt a Nyíregyháza- vidéki Kisvasnak Bessenyei-téri kisállomásán. Csillogó, fényes ab­lakaiban piros fehér zöld keretű táblákon ez állt: „A 3 éves terv első eredménye." Szivet-lelket gyönyörködtető látvány a dübörgő motorjaitól reszkető, rohanásra kész festékszagu uj motorkocsi a délelőtti n8p fényözönében. „A 6-ost mi épitetliik újjá" Olajfoltokkal tarkított szürke munkaruhás emberekkel szorítunk kezet a kocsiban. Kényelmesen elhelyezkedünk az ördögbőrrel be­húzott rugalmas ülésen és Kristóf Lajos mühelyfőnök, aki első út­jára vezette az uj motorkocsit, beszélni kezd: — A 6 őst és ezt az egyszerű számot úgy ejti ki, mintha a szi­véhez nőtt egyik legkedvesebb gyermekének a neve lenne — mi építettük újjá. A Nyiregyházayidéki Kisvasutak összes dolgozójának hosszú, fáradtságos munkájába került, amig a roncsokból ezt a gyönyörű, ragyogó kocsit felépí­tettük. — Amikor meghallottuk, hogy a magyar kormány a hároméves tervet ö magáévé tette, a kisvas­úti dolgozók elhatározták, hogy a hatost üzembe helyezik. A szakszervezetek és az üzemi, bizottság támogatott bennünket... — Erős. elhatározásunk volt, hogy a háborús károkat szenve­dett, felrobbantott motorkocsit augusztus elsejére, a hároméves terv beindítása napjára újjáépít­jük és ez hála Istennek sikerült is. A szakszervezetek, a Nyír- egyházavidéki Kisvasutak üzemi bizottsága és Kopasz Károly Máv. elnökhelyettes ur mindenben segítségünkre voltak, hogy munkánkat augusztus else­jére befejezhessük és tervünké’ sikerrel végrehajthassuk. — Kopasz Károly elnökhelyet­tes ur közbenjárására kaptunk mond Kossuth utca 24 szám alatti pékmester 27 kiló és Szfojkov Bog dán Honvéd utca 44. szám alatti pékm.ster 44 kiló liszttel nem tu dott elszámolni, A pékek ellen eljá rás indul. hanem folyöügyek lelárgyalására ke­rül sor, úgy szabadságolási, nyug- d jazási, hitelátruházási kérdések kerülnek letárgyalásra Úgy tudjuk, hogy ezen a képviselőtestületi ülésen kerül sor a városi főjegyző helyet .tesitésére is. egy négyhengeres ..Martha” tipusu benzinmotort és egy ,,Ganz“ rend­szerű dinamót, amik teljesen rossz állapotban voltak, de a műsza­kiak rendbehozták« Szegedről és Makóról berendezést kaptunk és hosszú, fáradtságos munkánk ál­tal a hatos újjászületett. A ha­tossal most már . három benzin- elektromos kocsija van a kisvas- utaknak. Egy roncsunk van még és ezt is újjá fogjuk építeni, hogy mind a négy motorkocsival bo­nyolíthassuk le a szabolcsi sze­mélyforgalmat. A motor feldübürög ismét, a kerekek megmozdulnak és a ha­tos elindul első útjára Balsa felé* Búcsút intünk az ablakon kiha­joló szürkeruhás munkások felé és kívánjuk, hogy a három éves terv keretében is olyan sikerrel dolgozzanak tovább, ahogyan _a hatost újjáépítették. Városszerte élénk érdeklődés nyil­vánul meg a most épülő Vasalóház üzlethelyiségei iránt. Ismeretes, hogy városunkban kevés az üzlethelyiség. A meglévő üzlethelyiségek nem elé­gítik ki a vállalkozó kisemberek igényeit. A vá: ősi pénzügyi osztályt nap mint nap tömegesen keresik fel az érdeklődők, mikor értékesítik a Va- salóház üzlethelyiségeit A városi képviselőiest ület határo­zata értelmében a Vasaléház üzlet- helyiségeit nyilvános, szóbeli árverés útján adják bérbe. Mint az illetékes ügyosztálytól értesültünk, a Vasaló ház építkezési munkálatai három héten belül befejeződnek. A végleges befejezése előtt egy héttel rende zik meg a bérbeadási árveréseket Hiányos a város összeirási hirdetménye Csütörtökön délben jelent meg Nyíregyháza utcáin a választásokkal kapcsolatos „Összeirási hirdetmény“. Már a tegnapi nap folyamán szá mos reklamáció érkezett a központi összeíró és választási bizottságához azért, mert hiányos az összeirási hirdefmény Számos körzet utcái h ányóznak a hirdetményekből, A közp:nti választási bizottság az nnal megtette a szükséges intéz­kedéseket. Az illetékes körzeti bi zottságokkal azonnal közölték a ki­maradt utcák nevét és utasították az összeíró biztosokat, hogy a hirdet­ményből kimaradt utcákon azonnal végezzék el az összeirási munkála tokát. Vásárnaptár Augusztus 8 án, pénteken: Csen- ger oák, Debrecen o, juh, Derecske oák. 11- én, hétfőn: Debrecen o. ló és marhav., Mándok oák. 12- én, kedden: Debrecen o. ló és marhav.. Nagyecsed oák. 13- án, szerdán; Balmazújváros oák. — Zilahy Lajos vála zol a „Színház“ ban Papp Antalnak a lapban megjelent nyilt levélre, Far kas László beszámolót ir a Fővárosi Operettszinház újdonságáról, Bognár József, az uj polgármester nyilatko­zik, miniszterek a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében, a sztár magán­élete kikkel találkozott Stella Ador­ján Londonban és Párizsban, Szép Ernő, Zágon István, Balassa Imre, Faragó Baba, Pássuth László, Szi- gefhy István cikkei, Molnár Éva rajzai, Székely Julia regénye, a tíz* ezerforintos rejtvénypályázat nyertesei a „Színház* eheti számában, amely mellékletként közli a nagysikerű Steinbeck darab, az „Egerek és emberek“ első felvonását és kotta­mellékletként az uj Karády slágert, a Bonjcur Verát. A lap ára szín- darabmelléklettel és kottával: 2 50 forint. tehát két héten belül kerül sor a Vasalóház üzlethelyiségeinek bérbe­adására.­Augusztus I. a Nyíregyházi Termény és Árura ktárhan A nyifcgyházi Termény, és Áru- raktár valamint vezetői mint ünnep­napot ünnepelték meg augusztus el­sejét, a hároméves terv indulásának napját. Az üzem ügyvezető igazgatója rö viden vázolta az egybegyült munká­sok előtt két és fáiesztendő újjáépítő munkáját és a jövő reményeit, amik a hároméves terv megvalósításával válnak valósággá. A szakszervezet részéről Massányi József, az élelmezési munkások tit­kára felszólalásában önmagunkért végzett, Odaadó munkára, fegyelemre hívta fel a dolgozók figyelmét. KOCSIS FERENC fmím Jun ánmnliHtííf szeretettel M ii « » Sóstón, a vasárnapi táborozásán liftuEfl flBiüOlrlllf vára III 11 U L Kezdete délelőtt, fél 11 órakor A jfivö héten összeül a városi képviselőtestület Újjáépített motoroskocsit avatlak a Kisvasutak dolgozói A hároméves terv első eredménye Két héten belül árverezik a Vasalóház üzleteit

Next

/
Oldalképek
Tartalom