Magyar Nép, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)
1947-07-03 / 148. szám
Városunk sportélménye lesz vasárnap délután 7 érakor Magyar Nép—Szabolcsi Kis Újság Nemzedékeket nevelt a községi Jókai Mór polgári fiúiskola Jelentős ünnep veit vasárnap délelőtt 9 órakor a községi Jókai Mór polgári fiúiskola udvarán. Ekkor gyűltek egybe a városunk gyakorlati életének kulturális alapját adó intézmény tisztelői, barátai, volt tanítványai hogy ünnepi érzéssel köszöntsék fennállásának 40 éves fordulója alkalmából. Az egész napot betöltő ünnepi Programm tábori misével kezdődött. Az ünnepélyt Gárdonyi Zoltán „Tartsd meg hazánkat Isten“ cimü kánonja vezette be, amelyet az iskola énekkara adott elő Lamping Fülöp c. igazgató avatott vezetésével. Ezután Fazekas János polgármester emelkedett szólásra és szárnyaló szavakkal méltatta az iskola fennállásának 40 éves évfordulóját. Az ezekből a tantermekből kikerült nemzedékeknek — mondotta többek között két világégés folyamán mennyi rútságban, szeretet- lenségben volt részük. Éppen ezért teremtsük meg azt a szeretetet és békét, amely menjen át az egész világon és legyen az ember végre ember s béküljön meg sajátmagával. Ezekkel a gondolatokkal em lékezem meg azokról, akik itt voltak és elmúltak Köszöntöm az öregdiákokat, a tanárokat és az ifjú gárdát, ^akiken keresztül épülhet fel egy szebb, boldogabb Magyarország Ezután Imecsfaivy Jenő igazgató mintegy színes filmkockákban pergette le az iskola alapításának és fejlődésének küzdelmes 40 esztendejét. Ez alatt az idő alatt a beirt tanulók száma 15 704, a IV. osztályt végzettek száma 3 184 tanuló volt. Ha az öregdiákok az iskolá ból szeretetet kaptak és az most visszahozták, ezért érdemes volt dől gozni, Ezután dr. Képes József ügyvéd a volt tanítványok nevében beszélt. Vajdáné Vietórisz Aranka a közs. leánypolgári Iskola, Pazonyiné Ladányi Teréz pedig az ünneplő iskola nevében szólt — Halálozás. Erdey Sándor kefekötőmester életének 75 Ik* házasságának 52 ik évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a Kö- zép-u. 12. szám alatti gyászházból— Árdrágítások. Rövidesen a nyíregyházi törvényszék uzsora- bírósága eié kerül három árdrágító asszony, akiket a mátészalkai piaci ellenőrzés során értek telten a hatósági közegek. A feketéző asszonyok közül Éderhausel Pálné nyircseholyi és Sarkadi Erzsébet kocsordi lakosok olajat, mig Kun Miklosne szamosszegi asszony tejfelt drágított. — Ülő foglalkozó suakrtak nélkülözhetetlen a Ferenc József keserüviz. APRÓHIRDETÉSEK Uránia-Mafirt filmszínház Julius 3—4—5—6 Tom Tyller főszereplésével Vadnyugat királya 1. rész: Lasszó és ököl, II. rész : A titokzatos farm Két rendkívül izgalmas cowboyfilm egy műsorban Előadások hétköznap fél 3, 6, 8, vasárnap 4, 6, 8 Vasárnap és ünnepnap d. e. 11 -ker matiné Apolló F1LMSZ I N H AZ Julius 3 —4—5—6. Mopex Paramount világfilm. 100 sztár 1 filmben Újszerű, vidám, látványos amerikai kivánsághang- verseny Erről beszél majd a város CsillosoK parádéja Jazz, ének, tánc, móka, artista műsor Ilyen még nem volt! Szereplők: Dorothy Lamour, Veronika Lake, Ray Mitand, Paulette Goddard, Fred Mac Murray stb. A CSILLAGOK PARÁDÉJA igazi filmparádé PARÁDÉS MŰSOR. AZ ÉVAD ESEMÉNYE Kísérő film: Mopex világhiradó Előadások 5.15, 7.15 ... vas. 4, 6 és 8 órakor. Gummi ragasztók közismerten legjobb minőségek Emerge, Bogár. Ko- vil, Stár legolcsóbban Braun Miklósnál Rákóczi ucca 6. Meggyet minden mennyiségben napi áron vásárolunk megbízóink részére. Laczkovazki és Bleich Vay Ádám-u. 11 S2. Tel.: 217. 2102-30 Keveset használt, mély gyermekkocsi eladó. Villanytelep, emeleten. Telefon 36. 2482-2 Gumikerekű stráfkocsik fuvott és tömör jókarban olcsón eladó. Öttonnások. Weisz, Nagykálló. 2370-10 I Nagyméretű tégla, gerenda, fedél-léc, olcsón kapható. Érdeklődni Ná- dor-u. 24. Horváth Já- J nosnál. 2488-2 Fiatal jól főző mindenes bejáró vagy bentlakónak elmenne, esetleg magános férfi házvezetését vállalja. Cím a kiadóban. 2395-5 Könyvelést, adminisztrálást délutáni órákra vállal nagy gyakorlattal bíró megbízható tisztviselő. Cím a kiadóban. 2486-2 Fehérnemű, ágynemű javítást és harten yastop- polást vállalok, özv. Seregi Kálmánná, Takarékátjáró udvar, félemelet. Egyvrsós Fonógép kettőezerkettőszázért eladó. Szarvas u. 58. 3x Háztartási alkalmazottat azonnalra keresek. Cím a k adóban. 2398-2 Eladó egv 6 méteres erős létra. Deák Ferenc- utca 102. 2496 Vacsorázzon szűrakozzon jő! Racskó étterem szép helyiségeiben Bessenyei téríl ÓCSKAVAS réz, ólom, csont és rongy hulladékot állandóan vesz Hónig, Kürtő utca 19 ez. alatti ócskavastelepe Kerékpárján ha szép és tartós zománcot akar, keresse fel - I Braun Miklós műszerészt Rákóczi ut 6. sz. kerékpár, varrógép, iró- 8ép, gramofon javítási és műszerész munkák a legolcsóbban és legmeg- bizhatóbban készülnek Legkellemesebb írógépet SriäfS cserei a Jóba papir- és írógép üzlet, Nyíregyháza Takar« kpalota. Kardos BÚTOR fogalom Vay Ádám-u. 2. Elsőrendű anyagokból rekamié 600 frt, sezlon 280 frt. 3 drb. matrac 125 frt. Bútorszövet és butorvasznak nagy választékban. Pálinkát főzessen eperből, barackból kedvezményes áron a Kistermelők Bores Gyümülcsszeszfözde Szövetkezeinél Nyíregyháza KOSSUTH-UTCA 27 SZ. Kedvezményes főzési ár literenként 3.70 ft CHtnozüst poloska és féregirtást, szakszerűen és felelősséggel vállal NAGY Róka-utca 11 szám Telefon: 205. szórakozóhely Mindenféle kötést vállalok hozott anyagból olcsón és gyorsan. Szent István u. 22 szám. 2392-5 Érett epret, hullott gyümölcsöt a legmagasabb áron vesz Racz ukőrgyá- ros Bocskai-u. 6. 2492-5 Perfekt gép és gyors- írónőt felveszek. Bercsé- nyi-u. 3. 2495 Azonnal beköltözhető 3 szobás ház, ouiorok, gerendák eladók. Kéz u, 27. 2499 Jó hangú Bécsi zongora bérbeadó. Bujios-u. 30- 240Q-4 Egy tyúkketrec eladó. KáliOi-u. 6. 2500 főzni tudó magauos nőt keresek azonnal ellátásárt. Cím a kiadóban. 2401 Eladó könnyű egy ló után való federes stráf- kocsi. Bethlen-u. 70. 2501 Magyar nép Demokratikus nepuap Felelős szerkesztő és kiadó : FARKAS PÁL Szerkesztőség és kiadó > hivatal: NyiregyhtüK, Bethlen utca 1. etáaa, Telelőn számi 33. Nyomatolí: Dózsa kft, nyomdavállalatnó! Vay Ádám utca 5 Felelős nyomdavesfjíw Bernáth Láostó. Építkezéshez tiszaberceli cserepet, téglát Elsőrendű áru, olcsó érák I Telep Nyíregyháza Rákóczi ucca 23. szám. (Bundi) Husiparosok figyelmébe 100/1947. P. M. rendeletben előirt husiparosok által vezetendő forgalmiadó könyv és havonta benyújtandó bevallás az előirt hivatalos formában kapható Orosz Karol; nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi utca 3 szám Péntek este Halvacsorával nyit a Sóstógyógyfürdő étterme Cigányzene! * Tánc! Jégbehütött ilaiok! Bankovszkiné éttermének szép kerthelyisége Vay Ádám ulca 19. Telefon 41. — Esténként DÁNKI LILI fővárosi énekesnő szerepel Káté Lajos Pulu cigányzenekarának kísérete mellett j oidaí MAGYAR NE P 1947 juhus 3 Bélyegzőket, zománctáblákat a leggyorsabban készít a Jóba papirüzlet. Rákóczi utca 1.