Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
Visszatorpantam, mert az ember egy lépéssel előttem megállóit. A rápillantás sietségével láttam, hogy fiatal, fekete és szörnyül Ha egyet moccan, vége van! ... Valami zengeni kezdett bennem, mintha kifeszitett beleimen hegedültek volna. Az ember most összerázkodott és a felemelt fejsze kiesett a kezéből, karjai ott maradtak a levegőben félig begörbített ujjakkal. Nehéz feje kóválygott lassan pislogni kezdett, mint aki most ébredt. Fakó és kopár volt. Az indulattól kifeszült arca behorpadt, csontjai kiütköztek, szemei visszasüllyedtek fekete üregükbe. Szemem láttára soványodott, apadt, száradt, sorvadt ijesztőre. A veszedelem elmúlt. Megkönnyebbültem, de lihegtem és a szivem erősen vert. Bizonytalan, kimerült voltam, mintha egy szál kötélen függnék a felhők között. A fadöntő ember szégyenkezve, bánatosan mondta: ■— Engedjen meg a tekéntetes ur! — Nincs semmi baj! Nem történt semmi! — bátorítottam és rámeredt a kenyérre meg szalonnára, ami ott hevert a lábainál a tűz mellett. —- Éhes vagyok! — hebegte lángoló orcákkal. Megrendültem és kedvesen kínáltam: — Hát egyél, testvér! ... Nem tudtál szólni? Most már sajnáltam és szerettem szegényt. Felszabadulva, mosolyogva a többinek is odakiáltottam: — Hé, emberek! ... Hagyják abba a munkát, jöjjenek és faljanak valamit! Az emberek egymásra néztek és lassan megindul tak a tűz felé. Zilahi Farnos Eszter: RABLÁNCON Pokolból szabadult ördögi tánc-tanár öklében ötágú korbáccsal dirigál, hajnaltól estéiig a hajsza meg nem áll. Bolondos, fiatal, fürgén forgó lábak, elkinzott, meghajszolt, élettől elfáradt rogyadozó térdek veszettül bokáznak. Feszülő inakkal, dülledő szemekkel, sóhajtva, átkozva, tehetetlen dühvei milliók táncolnak véres verejtékkel. Idegen nótának gyorsul a taktusa, őrjöngve szüntelen csattog a kancsuka terajtad honodnak hontalan koldusa! Meddig bírod szegény nemzetem a láncod csörgetni és járni ezt a haláltáncot? HARANGOK Irta: Flórián Tibor Harangok zugnak, nézem a hegyről a tornyokat, Kelet s nyugat sokat hazudott nekünk, sokat. Harangok, csak a ti nyelvetek mond igazat, Vájjon meddig zenghettek még a Kárpátok alatt? A budapesti Halászbástya 25
