Kárpát, 1960 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1960-01-01 / 1-2. szám
ANNA (elfordul Szalóktól és az ablak hoz megy. Amikor az ablakhoz ér, megszólal Döbrönte kürtje. Mig a kürt szól Szülők is odamegy az ablakhoz és az asszony mellé lép. Mikor a kürt bevégzi a dallamot és az asszony Szalókkal szembefordul): Elmondhatod Döbröntének, nevethettek rajtam. SZALÓK: Nem a te hibád, hogy zendülésre bábut választottál. Görög vagy nem érted: magyar ellen igazában csak magyar ívd zendülni. ANNA: Tudom. Magyari gőggel magyari gőg ellen. Ki ismerhetné ezt, aki nem közületek való? Hogyan ismerhetnélek téged, amikor Döbröntét sem tudtam megismerni? SZALÓK: (rekedten): Úgy most ismerd meg, hogy én, nemes Szálók, Döbrönte hadnagya azóta lázadok Döbrönte e'len, amióta láttam, hogyan bontott ki fátylaidból András sátorában reszkető kezekkel apád. ANNA (megmerevedve): Mert ezt az énekest nálam találtad, ne hidd, hogy szerelmeskedésre költöttelek. Ha el is buktam, nyomorúságomon ne vigadj. SZALÓK (megrendülve): Előbb a szemem telt meg veled. Azután a fülem. Azután tikkasztó forrósággal a szám és a szivem. ANNA (hitetlenül nevet és hátrább lép, hogy távolabb legyen Szalóktól. Mintha égetné a hadnagyból kiáradó forróság): És tizennégy évig gyűlöltél, gúnyoltál csupán csak szerelemből! SZALÓK: Ne feledd, Döbrönte nemzetsége vagyok én is. Gyűlöltem az idegen asszonyt, aki minden férfiből nyalakodó kedvű bizáncit akar tenni. (Elforditja a fejét.) Lám, most gyűlölheted magadat is, mert rátaláltál az énekes legényre s megtanultad, mire jó az ilyen festett bábu, utszéli bizánci. ANNA (felizzó, haragvó hangon): Lera^bb én is nevethetek, ha majd Döbröntével nevettek gyalázatomon. SZALÓK: Mi nem tudjuk éneklő szóval és éneklő hizelkedéssel megejteni az aszszonyt. ANNA (gúnyosan, bántóan, sérteni akar): De csacsogni azért te is tudsz, Szalók. Pedig harcra hívtalak. A csácsogásból elegem van. Eridj vissza a tátogj magadban. SZALÓK: Emlékezz, tegnap este szóltam hozzád. Meg akartam mondani, hogy szembefordultam Döbröntével. ANNA (hidegen, közömbösen): A magyari gőg a magyari gőggel. Ezt már ismerem. A ti dolgotok. SZALÓK (közelebb lépve az asszonyhoz) : A tiéd is. Mert miattad szegültem ellene. ANNA (mintha megszédülne. Hátrálva) : Nem értelek. Mit akarsz tőlem? SZALÓK (megenyhülő hangon): Lásd én nem a bukásodat nézem. Hanem a bátorságodat. Hogy harcot mertél kezdeni a vénember ellen. Ez az én időm. Ilyen az év asszonyom. Melletted állok, Anna. ANNA (majdnem sirva. Küzködve önmagával) : Miért tennéd, Szólók hadnagy? Láttad, mire jutottam. SZALÓK: Azt is látom, hogyan történt. Döbrönte gonoszul megtréfált. Okos vénember. Tudta, miért hívja asztalához ezt az utszéli bizáncit. Hogy felkeltse a szerelmet benned és meg is alázza ezzel a bábuval. Én ezt is látom és ezért most melléd állok. Most nem nyalakodó kedvű bizánci énekesre van szükséged (Átkarolja az asszony derekát.) ANNA (menekülve és védekezve ellene feszül. Derekából messze hátrahajolva két karját Szalók mellének feszitve, sziszegi): Most jó tréfa lenne, ha az egyik magyar gőg a kárvallott asszony gyalázatával megcsufolhatná a másik magyar gőgöt. Ezt akarjátok, ugy-e? Hogy most megöleljelek téged! A bizánci énekes után nemes Szalókot. Azután nevethetnél a vénember Döbröntén? Így értetted? (Elforditja arcát Szalóktól, aki meg akarja csókolni. Mig ellenkezik, egyszerre, közelről megszólal Dóbrör.te kürtje. Erre, mintha erejét veszitené. Szalók is elengedi, összeomlik, lehullik Szalók lába elé. Térdén hintázva magát előre-hátra, befogja fülét és úgy sirjasikoltja): Szabadíts meg! Védj meg, mert elvesztem! Könyörülj rajtam, védj meg! SZALÓK (lehajol és felemeli. Magához öleli): Ne félj! ANNA (szembenézve vele, lázasan, rémülten) : Meglátod, hűséges asszonyod, ha kell szolga'ód leszek. Védj meg tőle! 70
