Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. április - Civitas Europica Centralis

2016-04-30

oldal | 17 2016. április 30. elmenni szó nélkül az ámokfutás mellett, amelyet a párt vezet ő‍ i elkövettek Liviu Dragnea pártelnök választási csalás miatti joger ő‍ s elítélése óta. Azzal ugyanis, hogy Dragnea helyett azt a Valeriu Zgonea ügyvezet ő‍ elnököt zárták ki a pártból, aki fölvetette, egy elítélt személynek nincs mit keresnie a párt élén, úgy jártak el, mintha a Titanicon a jéghegyet észrevev ő‍ matrózt dobták volna ki a hajóról, ahelyett, hogy megpróbáltak volna lassítani, és elkerülni az ütk özést. Pedig az a helyzet, hogy az akkori államf ő‍ leváltásáról szóló, 2012­es népszavazáson halott p‍o‍l‍g‍á‍r‍o‍k‍a‍t‍ ‍„‍f‍e‍l‍t‍á‍m‍a‍s‍z‍t‍ó‍”‍ ‍é‍s‍ ‍l‍e‍s‍z‍a‍v‍a‍z‍t‍a‍t‍ó‍ ‍ Dragneának már az alapfokú ítéletet követ ő‍ en is legfeljebb egy vándorcirkuszban lett volna helye nekromanciával fogl alkozó mutatványosként, nem pedig az ország egyik legnagyobb pártja élén. A legsúlyosabb, hogy a pártvezetés összezárt Dragnea mögött, ezzel azt sugallva: a PSD számára kisebb problémát jelent az, hogy egy elítélt vezeti, mint az, hogy valaki felhívja a fi g‍y‍e‍l‍m‍e‍t‍ ‍a‍ ‍p‍r‍o‍b‍l‍é‍m‍á‍k‍r‍a‍ ‍…‍ ”‍ ‍ ‍ ‍ Balogh Levente ( http://www.kronika.ro/ ) A dörgöl ő‍ dzés m ű‍ vészete ‍ „‍ A híveken kívül valószín ű‍ leg mindenki számon tart a jelenlegi kormánytól egy olyan kedvességet, amit nem tud megbocsátani. Legyen az trafik- vagy földmutyi, a saját lábon álló családtagok, a Mészáros­történetek, a stadionok vagy épp az oktatás. Én a kultur á lis élet elsorv asztását, átjátszását tartom számon, azt a gondolkodásmódot, amit Kerényi írt le a legpontosabban: eddig nektek, most nekünk. És hogy, aki nem velük van, az készüljön fel a hét sz ű‍ k esztend ő‍ re. Mintha az értékeket fel lehetne osztani miénkre és tiétekre, m intha ezzel épp nem magát a kultúrát számolná föl. A jelenlegi kormányzat kezdte a Márai­program elhalasztásával, majd teljes elsorvasztásával, jött az MMA, az állami díjak, most pedig a m ű‍ vészeti folyóiratokat ítélték lassú halálra. A kormányzati kommunik áció a támogatások csökkentését (az eddigi 700­800 millióról félmilliárdra) megpróbálta növekedésként eladni, ami persze nettó cinizmus, de nyilván ez is a híveknek szólt. A minap nyilvánosságra hozott NKA támogatásokból világosan kiderül, hogy a százmilli ók hiánya drasztikus döntésekre késztette a kurátorokat: több lap egyáltalán nem kapott támogatást (pl. a 2000, Literatura, Prae, az online Revizor), a többiek (átlagban) hat­nyolc hónapra elegend ő‍ összeget kaptak. Nagy öröm, hogy az ellenzékiséggel aligha vádolható Magyar Napló és Hitel még így is a legtöbbet kapta (12­12) millió, mert a szükségben is vannak egyenl ő‍ bbek. De ez már tényleg csak a mazsola a nem létez ő‍ t‍o‍r‍t‍á‍n‍ ‍…‍ ”‍ ‍ ‍ ‍ Papp Sándor Zsigmond ( http://www.maszol.ro/ ) H H i i s s t t ó ó r r i i a a 1945­1946­ban Komáro mban (is) eltávolították az összes magyar vonatkozású szobrot és emléktáblát ‍ Fájdalmas id ő‍ k emlékei ‍ Ezerkilencszáznegyvenhat az itteni magyarok II. világháborút követ ő‍ jogfosztottságának els ő‍ teljes esztendeje, az új hatalom valamennyi cinikus intézkedésének súlyával és következményével. A korszak komáromi reminiszcenciáit Mácza Mihály történ etíróval, muzeológussal idézzük ‍ Talán éppen 2016­ban érdekes tudatosítani, hogy az 1800­as évek végét ő‍ l a 6­os szám jelent ő‍ s évfordulókat idéz Komáromban: 1886 a mai Duna Menti Múzeum alapításának éve, 1896­ban épül a város számos fontos középülete, 1906­ban az els ő‍ , 1936­ban pedig az újabb gy ű‍ jtés kezd ő‍ dik Jókai Mór szobrának felállítására, 1946­ban visz ont a nacionalista közigazgatási hatalom eltávolítja helyér ő‍ l Berecz Gyula egész alakos, Prágában öntött bronzszobrát, amellyel az írót korabeli öltözékben, mesemondóként mintázta meg …‍ ‍ ( http://ujszo.com/ ) 1946. április 30. Komáromban a magyar lakosság kitelepítését k‍ö‍v‍e‍t‍e‍l‍ő‍,‍ ‍t‍ö‍b‍b‍ ‍n‍a‍p‍i‍g‍ ‍t‍a‍r‍t‍ó‍ ‍t‍ü‍n‍t‍e‍t‍é‍s‍s‍o‍r‍o‍z‍a‍t‍ ‍a‍z‍ ‍ e‍g‍y‍k‍o‍r‍i‍ ‍J‍ó‍k‍a‍i‍ ‍E‍g‍y‍e‍s‍ü‍l‍e‍t‍ ‍s‍z‍é‍k‍h‍á‍z‍a‍ ‍e‍l‍ő‍t‍t‍ ‍á‍l‍l‍ó‍ ‍ Jókai­szobor eltávolításába torkollik. Az eset miatt a komáromi magyar munkásság m‍á‍s‍n‍a‍p‍ ‍t‍ü‍n‍t‍e‍t‍ő‍l‍e‍g‍ ‍t‍á‍v‍o‍l‍ ‍m‍a‍r‍a‍d‍ ‍a‍ ‍m‍á‍j‍u‍s‍ ‍1‍­jei ü‍n‍n‍e‍p‍s‍é‍g‍e‍k‍r‍ő‍l‍.‍ ‍(‍ Popély Árpád : A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944­1992)

Next

/
Oldalképek
Tartalom