Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis
2015-09-05
oldal | 17 2015. szeptember 5. szemleírója, Philip Stephens a londoni gazdasági napilap pénteki kiadásának kommentárrovatában arra a megállapításra jut, hogy a menekültválság a lehető legrosszabb fényben tüntette fel Európát: a kollektív fellépésről szóló fellengzős retorikának azonnal ellentmondott a rémült visszavonulás a legszűkebb nacionalizmusba. Európa legrosszabb oldalát pedig Orbán Viktor mutatta a cikk szerint. A szerző zseb-Putyinnak nevezi a magyar kormányfőt, és azt írta, "történelmi ismeretek híján" a magyar kormányfő a menekültekben fenyegetést lát az európai civilizációra. Válasza egy 175 kilométeres szögesdrótkerítés felhúzása volt. Sajnálatos módon Orbán Viktor "nincs egyedül ezzel a bigott hozzáállással": a szlovák kormány például bejelentette, hogy csak nem muszlim menekültek fogadására hajlandó. A szemleíró szerint lehangoló, hogy az egykori kommunista országok, amelyeket nemrégiben örömmel fogadtak az Európai Unióban, most becsapják az ajtót a másfajta zsarnoki rendszerekből menekülők előtt. A The Guardian című baloldali brit napilap külpolitikai vezércikkírója, Natalie Nougayrede a menekültválsággal kapcsolatos kelet- és nyugat-európai hozzáállás különbségeit elemző írásában azt állapította meg, hogy egy évtizeddel a keleteurópai országok EU-csatlakozása után is politikai és kulturális szakadék osztja ketté a földrészt, és könnyen lehet, hogy e szakadék mélységét eddig alulbecsülték. A szerző szerint lehangoló látványt nyújtottak a menekültek elleni szlovákiai tüntetések, különösen azoknak, akik 25 éve tanúi voltak Kelet-Európa demokratikus átalakulásának (nszv) A Dunánál „Hinni sem akarom, pedig így van: a magyar emberek többségét egy pillanatra sem rendíti meg az a látvány, amelyet a bevándorlók tömege nyújt az ország fővárosában. A magyar embereket nem hogy hidegen hagyja, még fel is bőszíti a sínekre fekvő menekülő család képe, jajongó hangja. A magyar emberek többsége erre azt mondja: minek jöttetek ide, miért akarjátok a mi pénzünket, miért fertőztök bennünket, miért veszélyeztetitek a biztonságunkat? A szélsőségesebbje azt is mondja: én bizony a Dunába tolnám mindegyiket – saját fülemmel hallottam -, majd hogy ne tűnjön embertelennek, hozzáteszi: a gyerekek kivételével, persze. Ezt akarta Orbán Viktor? Nyilván nem ezt. Illetve ezt, de nem teljesen …” Németh Péter (nszv) Új gonoszok „Lehet hosszú listát állítani a felelősökről, s naphosszat panaszkodni az elmaradt intézkedések miatt, de abba bele kell törődni, hogy gyors megoldások nem lesznek a menekültkérdésben. Ha ugyanis lennének, azokkal már előállt volna valaki. Tudomásul kell venni, hogy most tényleg csak az összeurópai egyeztetések hozhatnak eredményt, még akkor is, ha ez időbe telik. Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásai a már jól ismert forgatókönyv szerint jóval visszafogottabb hangnemben zajlottak, mint a budapesti nyilatkozatok. Hangsúlyeltolódások voltak ugyan, és az uniós vezetők föderális gondolkodásmódjához képest érezhető volt a magyar miniszterelnök nemzetállami álláspontja, de a megoldáskeresést illetően éles vita nem alakult ki. A lényeget Magyarország migránspolitikájával kapcsolatban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke foglalta össze a legtalálóbban a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón. A volt lengyel kormányfő egyrészt megvédte Orbán Viktor „vitatott megoldásait”, mivel „legalább lépéseket tesz az európai határok megerősítse érdekében”, másrészt viszont a magyar miniszterelnök Európa keresztény értékrendjére hivatkozó, az egyik német újságban megjelent írása kapcsán megjegyezte, a kereszténység előírja a szenvedők megsegítését, ami a migráció tekintetében szolidaritást és áldozatvállalást jelent a bajban lévőkkel …” Pataky István (mno) Sodrásban A tapolcai választás óta a Jobbik stabil listamásodik, sokan máris a Fidesz váltópártjaként emlegetik. Ungváry Rudolf író ezt a helyzetet és a történelmi előzményeket A láthatatlan valóság – a fasisztoid mutáció Magyarországon című könyvében elemezte. Mi következik mindebből? Valóban ki kell-e várni a Jobbik hatalomra jutását? Mit tehet a frusztrált, önbizalmát vesztett baloldal? Valóban minden szavazó szélsőséges, aki a Jobbik