Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. augusztus - Civitas Europica Centralis
2015-08-15
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H11 15 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. AUGUSZTUS 16. 6 szerkesztőktől, illetve véleményüket is megfogalmazhatják a műsorral kapcsolatban ( http://www.kronika.ro/ ) S S z z e e r r b b i i a a Korhecz Tamás a VMSZ-es aláírásgyűjtésről Korhecz Tamás közleményben kérte fel a Vajdasági Magyar Szövetséget, hogy hagyja abba az ellenségkeresést a párton és a magyarságon belül. A Magyar Mozgalom kezdeményező bizottsága tagjaként aláírt levelében úgy fogalmaz: belefáradtak a magyar emberek a belső harcokba, a félelemkeltésbe, a kirekesztésbe és a mellőzésbe. Korhecz Tamás kiemeli: a civil mozgalom céljai és értékei napokon belül nyilvánosak lesznek, és emlékeztet arra, hogy nézeteit, álláspontjait a közállapotokról, a VMSZ-ben és az Magyar Nemzeti Tanácsban uralkodó helyzetről többször nyíltan megosztotta a sajtóban. Közleményét annak kapcsán írta, hogy a VMSZ-tagok támogató aláírásokat gyűjtöttek a párt Elnökségéhez címzett levelükhöz, amelyben azt kérik, hogy lépjenek ki a VMSZ-ből azok, akik csatlakoztak a Magyar Mozgalomhoz, az Elnökség határolódjon el a rágalmaktól, amelyeket azok állítanak az MNT-ről és a VMSZ-ről, akik a VMSZ politikáját akarják kisajátítani, és ismertesse a mozgalom alapítóit mozgató okokat … ( http://pannonrtv.com/ ) A horvátországi Szerb Nemzeti Tanács elnökével találkozott Aleksandar Vučić (videó) A két politikus egyetértett abban, hogy a kölcsönös megbékélés az egyetlen út a térség stabilitása felé. A volt Jugoszlávia területén történt harcok valamennyi áldozatának tiszteletére történő közös emléknap létrehozása nem politikai reklámfogás – nyilatkozta Aleksandar Vučić. A szerb kormányfő elítéli azokat, akik azzal vádolják, hogy kizárólag saját népszerűsítése céljából indítványozta, hogy a délszláv háborúban életüket vesztett emberekről minden érintett állam egy napon emlékezzen meg. Ezt azzal is alátámasztotta, hogy Szerbia polgárainak nagy része nem egyezik a miniszterelnök tervezett indítványával ( http://pannonrtv.com/ ) Létszámnövekedés – 1600 magyar ajkú elsős (videó) Több lesz a magyar elsős a vajdasági általános iskolákban a tavalyi évhez képest. Összesen 1600 magyar kisdiák ül be a padokba szeptember elsején ( http://pannonrtv.com/ ) Vučić nem vesz részt a migránsok ellen folyó kampányban (videó) A szerb miniszterelnök ma azt nyilatkozta, nem vesz részt a migránsok ellen folyó kampányban. Aleksandar Vučić szerint az állam az összes lehetséges módon segíti a bevándorlókat ( http://pannonrtv.com/ ) Megnyílt a Toleranciatábor (videó) Hogyan segítsünk azokon, akiken senki nem akar segíteni, akiktől mindenki elfordítja a fejét, a láthatatlanokon? Erről kell tanulni és párbeszédet nyitni a Toleranciatáborban – mondta Aleksandar Vulin Topolyán. A foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter a Duna menti országok és régiók fiataljainak Toleranciatáborát nyitotta meg. Színes zászlók jelzik Topolya központjában, hogy a toleranciát hirdető tábor újra megnyitotta kapuit. Szerdán este telt meg fiatalokkal a Mezőgazdasági Középiskola udvara Topolyán. Már a hivatalos megnyitó előtt csoportokban ismerkedtek a résztvevők. Idén a korlátozott anyagi feltételek miatt egy hét helyett négy napig tart a program, a megszokott 120 fiatal táborozó helyett pedig hatvanan vesznek részt a rendezvényen ( http://pannonrtv.com/ ) Trócsányi: elemi érdek, hogy a határokon kívül élő magyarok egységben legyenek A magyarságon és kifejezetten a délvidéki magyarságon belüli egységre szólított fel Szent István napi ünnepi beszédében Trócsányi László igazságügyi miniszter szombaton a Szabadka melletti Palicson. A politikus a vajdasági központi ünnepségen kiemelte: "Magyarország elemi