Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. május - Civitas Europica Centralis

2014-05-24

szakterületén, könnyebb földvásárlási lehetőségek nyújtása, valamint több állami szubvenció elérhetővé tétele a gazdák számára” – ezt a három lehetőséget tartja legfontosabbnak a szerbiai mezőgazdaság fejlesztésének szavatolására Christian Brawenz, az osztrák agrártárca mezőgazdasági attaséja. A szakember a szerbiai mezőgazdasági minisztérium által szervezett Hogyan nyújtsunk támogatást a családi gazdaságoknak? elnevezésű előadáson nyilatkozta ezt csütörtökön az újvidéki mezőgazdasági vásáron (Magyar Szó)  K atasztrófahelyzetben Szerbiát tagállamként kezelik – „Szerbiát, mint tagállamot kezeli az Európai Unió az árvíz sújtotta helyzetben” – mondta ma Johannes Hahn, az EU regionális politikáért felelős biztosa. Az uniós politikus ma Szerbia államvezetésével tárgyalt a lehetséges kárenyhítésről. „Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy meghatározzák a prioritásokat, hogy a katasztrófa sújtotta területeknek és az ott élőknek hogyan lehet a legmegfelelőbb módon segíteni” – tette hozzá Hahn Belgrádban. A szerb miniszterelnököt az Európai Unió támogatásáról biztosította a brüsszeli diplomata (Pannon RTV)  K özgyűlést tartott a VMSZ – XVI. közgyűlését tartotta a Vajdasági Magyar Szövetség a nagybecskereki színházteremben. A párt elnöksége mellett a községi és önkormányzati szervezetek küldöttei, valamint a tartományi és köztársasági parlamenti képviselők is jelen voltak. Álljuk helyünket emberül, ki küzd megél, más elmerül – József Attila sorai szolgáltak a VMSZ XVI. közgyűlésének mottójául. Pásztor István pártelnök köszöntőjében kiemelte, az utóbbi három turbulens évben jó és rossz egyaránt érte a pártot, mégis erején felül teljesített – amit a legutóbbi köztársasági parlamenti választás is igazolt. „Egyre erősödő belgrádi érdekképviselet, a vajdasági magyarok részvételének megszervezése az anyaországi voksoláson, a fiatal generációk bevonzása, amelynek köszönhetően a VMSZ intellektuálisan is gyarapodott” – többek között ez az elmúlt időszak mérlege (Pannon RTV)  A z EBRD mellett a Szerbiában működő bankok is segítenek az újjáépítésben – „Szerbia hálás a külföldről érkezett segítségért, amelyet az országnak nyújtottak, és amint elhárítják a polgárokat ért gondokat, megteremtődik az esély arra, hogy hazai cégek együttműködhessenek az Európai Fejlesztési Bankkal” – mondta Tomislav Nikolić az EBRD küldöttségével tartott tanácskozáson (Pannon RTV)  A Magyar Tanszék várja leendő hallgatóit – Nem maradt érdeklődők nélkül az újvidéki Magyar Tanszék idei harmadik felvételi előkészítő programja sem, amelyet május 24-én tartottak Újvidéken a tanszék szemináriumi könyvtárában. Dr. Csányi Erzsébet tanszékvezető a tanszéki képzés többszintességét és több profilra kiterjedő változatosságát mutatta be (Vajdaságma.info)  C ivilek értékelték az MNT tevékenységét – A Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi összetételének hamarosan lejár a mandátuma. „Egy új gyakorlat áll mögöttünk, amikor a párt (VMSZ) és a civilek együttes listán indultak, majd valamiképpen együttesen is működtek. A kiindulópont az volt, hogy eggyel több civil lesz a listán, mint ahány párttag. Ez formailag meg is valósult – ám vajon a gyakorlatban és tartalmilag is?“ (Vajdaságma.info)  3 . Nemzetközi Módszertani Konferencia: Milyen módszerekkel érdemes tanítani? – Harmadik alkalommal szerveztek Nemzetközi Módszertani Konferenciát a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon (Vajdaságma.info) Horvátország Horvátország  E mléktáblát avattak Jókai Mór emlékére a horvátországi Fiuméban – „Emléktáblát avattak pénteken Jókai Mór író emlékére a horvátországi Fiuméban (Rijeka) a Baross kultúrnapok keretében” – mondta el pénteken az MTI-nek Kiss Gy. Csaba a Magyar Írószövetség elnökségi tagja (MTI) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁJUS 25. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom