Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-03
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.03 . 17 Az államtitkár Kishegyesen kifejtette: azért szerepelt az új kormány első intézkedései, céljai között a kettős állampolgárságról szóló törvény módosítása és a nemzeti összetartozás napjáról szóló jogszabály elfogadása, mert hitelt szeretett volna adni a nemzeti fordulatnak. Hiteles nemzetpoli tikát szeretnénk, és a hitelességet az adja meg, ha az indulás hiteles - mondta a politikus, hozzátéve: "voltak olyan felvetések, hogy miért kell így kapkodni". Elkötelezettek vagyunk a határon túli magyarok iránt és szeretnénk, ha ez érzékelhető, látható lenne - szögezte le Németh Zsolt. Az államtitkár Kishegyesen beszélt arról is, hogy Magyarország tekintélyt vívhat ki az Európai Unióban, ha színvonalasan látja el az elnökség feladatait 2011 első felében. Kifejtette: a magyarság szempontjából is jelentő s ügyekre kell majd figyelmet fordítani. Ilyennek nevezte a határokon átnyúló együttműködést, a Dunastratégiát, a víz, mint szűkös erőforrás ügyét, valamint az EUbővítést. vissza Az Ezer Székely Leány Napját tartották ma C síkszeredában Erdély.ma • [ 2010. július 03., 20:15 ] [519] Ezer Székely Leány Napja – a székely népdal, néptánc és népviselet napját ünnepelték ma Csíkszeredában. A rendezvény 17 rekonstruált székely történelmi zászló bemutatójával kezdődött. Kiállít ották a Székely Nemzet zászlaját, a Mátyás király korabeli székely lobogót, az 1600as évek gyalogsági és lovassági zászlókat, 1848as nemzetőr illetve az 1919es székely hadosztály lobogóját. Az ünnepségen székelyföldi hagyományőrző csoportok vettek rész t, de nemcsak ők öltötték magukra a pirosfekete népviseletet. - Ez a székely ruha ez Gyergyókilyénfalváról származik, habár Székelyudvarhelyen élek és lakom és 18 éve, hogy már nem volt székelyruha rajtam, ezért most már úgy döntöttem, hogy föl kell venn em ezt a székely ruhát, és el kell jöjjek az Ezer Székely Leány találkozóra – mondja Barabás Judit. Az Ezer Székely Leány napját először 1931ben, Domokos Pál Péter zenetanár szervezte meg. Az önazonosság őrzésére, a székely értékrendre, az ősi hagyományo kra, a népviseletre hívták fel akkor is a fiatalok figyelmét. A rendezvény célja ma is ugyanaz maradt. vissza Csúcs Mária Duna Tv, Híradó Feláldozott oktatás Erdély.ma • [ 2010. július 03., 08:12 ] [333] Tavaly ősszel ig en sürgetőnek nevezte Emil Boc miniszterelnök az oktatás reformját, új szellemiségű törvényt ígért, amely gyökeresen megváltoztatja a romániai tanügyet. Szívhez szóló szavakkal beszélt a túlterhelt gyermekekről, akik fejét teletömik haszontalan információv al, nem tehetségüket, képességeiket fejlesztik, hanem memóriájukat teszik próbára. Vázolta a jövőt az európai szellemiségű, nem teljesítmény, de tudásközpontú iskolával. Az SZDP — DLP koalíciós szakadás után azonban esett a beharangozott, a két párt koncepc ióját összeeszkábáló jogszabály, és a remek szakemberként meghirdetett miniszter, Daniel Funeriu megalkotta az újabb törvényt, amelyben már a friss partner, az RMDSZ elképzelései is érvényesülhettek. Eddig úgy tűnt, ez talán legkönnyebben teljesíthető feltétele az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának. A kisebbségi törvény és a régiós átszervezés — a két nagyobb falat — , lehet, nem csúszik le Bocék torkán, de Románia történelmének és földrajzának magyarul oktatásába csakcsak beleegyeznek. Kisebb cirkusszal átpréselték a képviselőházon, felcsendült a nemzetféltő kórus, melyhez ezúttal a liberálisok is csatlakoztak, magyar veszéllyel fenyegettek olyanok is, akiktől ezt nem vártuk volna. Úgy hördült fel a jelenlegi ellenzék, mintha a