Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.28 . 12 Arról a hadosztályról van szó, amelyet 1918. december 1. utána a román csapatok elleni harcra hoztak létre a Kolozsvári Hadosztály együtt maradt törzséből, ahhoz csatlakoztak az Erdélyben szerveződött alakulatok. Az ÚMSZ felhívja a figyelmet a Noua Dr eapta honlapján megjelent hirdetésre, amelyben a szervezet embereket toboroz a felvonuláshoz. A román csoport - mint fogalmaz - meg akarja mutatni "a szeparatista magyaroknak, hogy Székelyföld román föld, az volt, és az is lesz". Cristian Grigorasi, a szer vezet egyik vezetője azt mondta alapnak: meg akarják mutatni az itt élő románoknak, hogy nincsenek egyedül. Az ÚMSZ kérdésére pontosított: a románokat szerinte nem a magyarok hagyták magukra, hanem az egész politikai osztály. Ezért - mint Grigorasi fogalma zott - a Noua Dreapta "a magukra maradt állampolgárokért demonstrál". Dan Manolachescu, a Demokrata Liberális Párt (PDL) sepsiszentgyörgyi elnöke a lapnak leszögezte: elhatárolódnak a szélsőjobboldali szervezet akciójától, mert azok szerinte csak rontan ának az ünnepen. Antal Árpád, a város polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke korábbi nyilatkozatában egyértelműen provokációnak ítélte a Noua Dreapta megmozdulását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő ké t önkormányzati vezető üdvözölte, hogy a román pártok Kovászna megyei vezetői elutasítják a felvonulásról szóló kezdeményezést. vissza A székely zászló lett Hargita megye hivatalos lobogója MTI • 2009. november 27. 13:15 Mo stantól a székely zászló Hargita megye hivatalos lobogója - a megyei önkormányzat erről szóló döntéséről pénteken számolt be a helyi magyar sajtó. Az erdélyi Krónika és a Csíkszeredában megjelenő Hargita Népe egyaránt idézi Borboly Csaba megyei tanácselnök öt, aki szerint a zászló elfogadásával a tanács a székely szimbólumok széles körű elterjedéséhez, a székely identitás erősítéséhez is hozzájárul. A kék és aranyszínű, napot és félholdat tartalmazó megyezászló hasonlít ahhoz a lobogóhoz, melyet korábban a S zékely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett székelyudvarhelyi székely nagygyűlésen fogadtak el. Ezután senki nem vetetheti le, nem büntetheti használatát a székely zászlónak Hargita megyében, mivel a megyei önkormányzati testület elfogadta azt a megye hivatalos lobogójának - jelentette be Borboly. Hozzátette: ha a jelenlegi megyék helyett majd lesz külön Székelyföld közigazgatási egység, ez a döntés érvényét veszti, és az új közigazgatási egység saját szimbólumokat fogadhat el. A Romániai Magyar Demok rata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő Borboly által benyújtott határozattervezet ellen szavaztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) önkormányzati tagjai, akik szerint a zászló nem képviseli a megyében élő, adófizető román lakosságot. "Hasonló tervezetek elfo gadása előtt illene kikérni a román lakosság véleményét a témában. Senkinek nem hiányzik Hargita megyében, hogy a székely szimbólumok hivatalossá tételével etnikai konfliktusokat szítsunk" - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az egyik román képviselő. A tervezet ellen szavazott a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Árus Zsolt is, hét polgári párti tanácsos tartózkodott. Mint elmondták, nem értenek egyet azzal, hogy Hargita megye kisajátítsa a Székelyföld lobogóját. Borboly Csaba a Krónikának elmond ta: Hargita megye nem törekszik kizárólagosságra, a székely zászlót Kovászna és Maros megye, sőt bármelyik település elfogadhatja saját lobogóként. vissza Az MSZP figyeltetné a Smert Nem szavazzák meg a magyar szocialisták a szlovák Smer visszavételét az Európai Szocialisták Pártjába (ESZP) - tudta meg lapunk Lendvai Ildikótól. A pártelnök kérdésünkre elmondta: az MSZP azért nem támogatja a szlovák Ficopárt teljes jogú tagságának visszaadását, mert "nem változott semmi", a Smer továbbra is együtt kormányoz a Jan Slota nevével fémjelzett szélsőséges SNSszel. Szalay Tamás Lajos| Népszabadság| 2009. november 28. | Lendvai a Népszabadságnak elmondta, hogy a magyar szocialisták ezzel együtt azt fogják javasolni az ESZP decembe r eleji, prágai kongresszusán, hogy állítsanak fel egy monitorozó bizottságot, amely figyeli a Smer tevékenységét és mozgását, különös tekintettel a kampányidőszakra. Brüsszeli forrásokból úgy tudjuk, hogy a csoport létrehozásához meglesz a szükséges többs ég. A bizottság felállítását Poul Nyrup Rassmussen, az ESZP elnöke is támogatja. Ugyanakkor az MSZP szinte bizonyosan nem lép ki az európai szocialisták pártcsaládjából,