Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 46 RMDSZ megyei elnök e leszögezte: továbbra is Kelemen Hunort támogatja, és hozzátette: soha nem lesz a demokrata párt tagja. Lapunk kérdésére cáfolta, hogy Băsescut támogatná, és hangsúlyozta, hogy „a sor szélén” ült a teremben. A normalitás jelének nevezte azt, hogy Kelemen Hunort is fogadta Kolozs megyei kampánykörútja során Bánffyhunyad demokrata párti polgármestere és Tordatúr liberális elöljárója. Kovács Péter, az RMDSZ államelnökjelöltjének kampányfőnöke a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) tegnapi ülése ut án a Szabadságnak elmondta: a résztvevők szerint László Attila lépése komoly politikai hiba volt. A Kolozs megyei elnök elnézést kért kollégáitól, és elmondta, hogy részvétele a vitán nem tekinthető politikai lépésnek, hiszen őt az egyetem hívta meg, és ni ncs jelzésértéke annak, hogy a szervezők éppen a demokraták közé ültették. A területi elnökök közül többen is bírálták László Attilát – mondta a kampányfőnök – azonban a végső következtetés az volt, hogy túl kell lépniük e fölött, tovább kell kampányolniu k az RMDSZ jelöltje mellett. Arra a kérdésre, hogy ennek az ügynek lehete folytatása az RMDSZ döntéshozó testületeiben, Kovács elmondta: elméletileg igen, hiszen az alapszabályzat erre lehetőséget ad, de egyelőre senki nem jelezte ebbéli szándékát. Kovács szerint nem merült fel az, hogy László Attila alapszabályzatot sértett volna, hiszen egy héttel a választás előtt nem az a tét, hogy egymásra mutogassanak, hanem hogy dolgozzanak, kampányoljanak a szövetség jelöltje mellett. vis sza A megyei elnökválasztás statisztikája Felvidékma 2009.11.16. Szlovákia nyolc megyéjében a szombaton tartott megyei választások során négyben már az első fordulóban megválasztották a megyei elnököt (többet kaptak, mint 50%ot), a maradék négy megyében pedig második forduló dönt, melyet november 28án tartanak, de már csak az első forduló két legjobb eredmény elérő jelöltje között. Az első fordulóban a választási részvétel országos átlaga 22,9% volt. Pozsony megye Választási részvétel: 19, 46% A két legjobb eredmény elérő jelölt: 1. Pavol Frešo (SDKÚ, MKP, KDH, OKS, SaS) - 42794 szavazat - 29,5% 2. Vladimír Bajan (fügetlen, támogatja a Smer é a HZDS) - 30 569 szavazat - 29,5% 2. forduló lesz Nagyszombat megye Választási részvétel: 20,46% A két legjobb eredmény elérő jelölt: 1. Tibor Mikuš (független) - 48295 szavazat - 53% - győzött 2. Gál Gábor (MostHíd) - 16120 szavazat - 17,7% Nyitra megye Választási részvétel: 21,81% A két legjobb eredmény elérő jelölt: 1. Milan Belica (Smer, SDKÚ, KDH ) - 74247 szavazat - 60,3% - győzött 2. Biró Ágnes (MKP) - 33 194 szavazat - 27% Trencsén megye Választási részvétel: 20,59% A két legjobb eredmény elérő jelölt: 1. Pavol Sedláček (Smer, HZDS) - 43760 szavazat - 45,5% 2. Martin Fedor (SDKÚ, KDH, SaS, OKS ) - 28553 szavazat - 29,7% 2. forduló lesz Besztercebánya megye Választási részvétel: 27,06% A két legjobb eredmény elérő jelölt: