Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.30 . 20 kegyesen átengedte e sorok írójának. Így nem hangozhatott el részéről az sem, hogy – miként az a hetilapban olvasható – "a Szövetség felelőtlenségnek tartja, hogy az UMDSZ ingy en ágyútöltelékként veti be a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nagypolitika húsdarálójába". Sejtem, a mintegy háromtucatnyi fültanú aligha jön el Kárpátaljára elmondani az igazságot, és a megbeszélésen készült jegyzőkönyv sem kerül a szélesebb nyilvános ság elé. Ám e – finoman fogalmazva – kettős beszéd és az UMDSZ plagizálásának értelmét még akkor sem tudom felfogni. vissza Kőszeghy Elemér Újabb tiltakozás ügyünkben – Már a magyar parlament előtt van a határozattervezet KI SZO 2009.11.28. Az ukrajnai magyar oktatási rendszert ért legutóbbi támadás, a tankönyvügyi korlátozás után határozott tiltakozó lépéseket tett Budapest. Egyrészt bekérették a külügyminisztériumba Ukrajna magyarországi nagykövetét, Dmitro Tkacsot, másré szt személyesen Bajnai Gordon kormányfő írt levelet ukrán kollégájához, Julija Timosenkóhoz, amelyben mély aggodalmát fejezte ki a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogait csorbító ukrajnai tankönyvbotrány kapcsán. Egyébként magyar részről nem ez volt az e lső reagálás a kárpátaljai magyar kisebbséget hátrányosan érintő kijevi intézkedésekre. A kormány már többször kifejezte aggályát az ukrán oktatási rendeletek miatt, tudtára adva Kijevnek: ezekkel a lépésekkel súlyosan sértik a kárpátaljai magyarság esélye gyenlőségi, alapvető emberi, kisebbség- jogait, hosszú távon pedig a magyar identitás megőrzését. Jelezték, ezek a történések árthatnak a kétoldalú kapcsolatok jövőjének. A tankönyvügyre a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága ren dkívüli üléssel reagált. Amint arról már beszámoltunk, a parlamenti pártok képviselői akkor egyetértésre jutottak, hogy előkészítenek egy politikai nyilatkozattervezetet, amit az Országgyűlésnek kell majd elfogadnia. Az említett dokumentumtervezet azóta el készült, a héten beterjesztették a képviselőtestület elé. Várhatóan december elején születhet róla döntés. Marnitz Márton, az Országgyűlés Sajtószolgálata munkatársának tájékoztatása szerint a megvitatásra benyújtott dokumentumban egyebek mellett az áll: " Az Országgyűlés úgy értékeli, hogy Ukrajnában, az etnikailag vegyes lakosságú területeken kisebbségellenes hangulatot keltő események, valamint az ukrán médiában – többek között a közszolgálati orgánumokban – egyre sűrűbben felbukkanó kisebbségellenes megn yilvánulások az országban élő, különböző nemzetiségű közösségek kapcsolatainak megromlását idézhetik elő." Az elfogadásra váró nyilatkozatban problémának látják, hogy a kisebbségek anyanyelven történő oktatáshoz való jogát, többek között a magyar nyelvű k isebbségét is, az ukrán végrehajtó hatalom egyre nagyobb mértékben korlátozza. A tiltakozó dokumentum részletesen felsorolja az elmúlt időszakban hozott korlátozó intézkedéseket: az érettségi és a felvételi megnehezítését az anyanyelven végzett iskolások s zámára, a tankönyvkiadás bonyodalmait, a magyar nyelvű egyházi intézmények állami támogatásának megszüntetését. Az indítványt benyújtó magyarországi honatyák – Firtl Mátyás (KDNP), Kovács Kálmán (SZDSZ), Kozma József (MSZP), Németh Zsolt (Fidesz) – úgy íté lik meg, hogy a felsorolt megszorítások annak ellenére történnek, hogy az ukrán Alkotmány, valamint a magyar – ukrán alapszerződés egyértelműen garantálja a nemzeti kisebbségek identitásának kölcsönös védelmét és az ehhez szükséges feltételek biztosítását. E zért arra emlékeztetnek, hogy a kisebbségi jogok alkalmazása és a kisebbségek véleménynyilvánításának figyelembe vétele a demokratikus államberendezkedés elidegeníthetetlen része. Marnitz Márton lapunknak adott tájékoztatása szerint a tervezetet aláírók re ményüket fejezik ki, hogy a jövőben az ukrán kormány kisebbségpolitikája az elmúlt időszakban keletkezett problémák megszüntetésére fog irányulni. Ugyanakkor arról nem kaptunk pontos információt, mikor tárgyalják a nyilatkozattervezet szövegét, de az bizto s, elfogadásához kétharmados többség szükséges. vissza D. Gy. Bővül a könyvállomány KISZO 2009.11.28. Kárpátalján 112 könyvtár szolgálja ki a nemzeti kisebbségek olvasási igényeit, áll az ua.reporter internetes hírportál egyik hírében. Szűkebb pátriánkban 94 bibliotéka a magyaroknak, 8 a románoknak és 55 a német, illetve szlovák anyanyelvűek számára működik. Közülük 18ban ukrán nyelvi szakkört is nyitottak.