Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.21 . 8 Az SZDSZ frakcióvezetője azt mondta, hogy a szlovák diplomácia és a szlovák kormány országuk belügyeként akarja bemutatni a magyar- és kisebbségellenes törvényt. A nemzetközi közösség viszo nt egyre inkább megérti, hogy ez minden józanul gondolkodó európai közösség ügye. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament lengyel elnöke, Jerzy Buzek is rámutatott, az eset nem szlovákmagyar, hanem európai ügy. Kóka János azt mondta, a törvény e llentétes számos európai alapdokumentummal. Javasolta, hogy a négy parlamenti párt közös erővel indítson diplomáciai és kulturális "offenzívát", és ezzel próbáljon minden fórumon megjelenni. Javaslatot tett egy diplomáciai körútra is, amelynek során az Eur ópai Bizottság, az Európai Parlament, az Európa Tanács és az unió svéd elnökségének szeretnék a figyelmét felhívni. Egyúttal javasolta, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendezzen konferenciát. Kijelentette, nem a kapcsolatok rontására, hanem azok javí tására törekszenek. A nyilatkozat aláírását a parlament részéről Mandur László, az Országgyűlés alelnöke felügyelte, aki azt mondta, közös párbeszéddel és egységes fellépéssel talán el lehet érni, hogy ne lépjen életbe ez a törvény. Kovács Tibor el fogadhatatlannak és abszurdnak nevezte, hogy bárki korlátok és keretek közé szorítsa az ezer éve szülőföldjén élő magyarság nyelvhasználatát. A szocialista politikus szerint az ügy rendezése jó szándék kérdése. A fideszes Németh Zsolt azt mondta, elfog adhatatlan, hogy emberek szabadságát ilyen durván korlátozzák. Leszögezte, Európa nem a diszkriminalizációról, hanem az egyének és közösségek szabadságáról kell hogy szóljon. A politikus hangot adott azon véleményének is, hogy az európai uniónak be leh et és be is kell avatkoznia, mert a közösség hitelessége múlik azon, hogy ebben a kérdésben fellépneke. Emlékeztetett arra, hogy hétvégén a romániai Tusnádfürdőn Traian Basescu államelnök azt mondta, Romániában elképzelhetetlen egy ilyen jogszabály elfogadása. A politikus később újságírói kérdésre azt mondta, hogy az a vita, amely három éve zajlik, e lért egy pontot, amit a józan ész határának lehet nevezni. Kijelentette, az ügyben a magyar politikának nincs hátrálási lehetősége, és mint mondta: "internacionalizálni" kell a problémát. Kijelentette azt is, vannak jogi eljárások, habár azok sokáig ta rtanak. Véleménye szerint az emberi jogok durva korlátozása a törvény, amely egy "modern apartheid" kialakítását jelenti az EUn belül. Kitért arra is, hogy az aláírók megbeszélték, felkérik Szili Katalint, hogy nyilatkozatukat jutassa el a szlovák ház elnökhöz. Németh Zsolt arról is beszélt, hogy nem zárkóznak el a szlovák politikai erőkkel való találkozástól, de véleményük szerint most hiba lenne magas szintű politikai szintű találkozót tartani, mert azzal csak legitimizálnák a jogszabályt. Semjén Zsolt kijelentette, az emberi jogok lényege, hogy egyetemesek. Hozzátette: ha a szlovák államnyelvtörvény megvalósul, megkérdőjeleződnek azok az értékek, amelyekért az EUt alapították. A szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény a többi köz ött arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi mag yar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbüntetést kaphat. vissza Juscsenko hivatalosan is bejelentette: indul az elnökválasztáson Forrás: www.umdsz.uz.ua /korrespondent.net/InterfaxUkrajina/2009.07.20. Viktor Juscsenko szombaton, a Hoverla megmászása előtt hivatalosan is bejelentette, hogy indul a jövő év elején tartandó elnökválasztáson. „Hivatalosan be szeretném jelenteni, hogy indulok a 2010 januárjában sorra kerülő elnökválasztáson” — jelentette ki Ukrajna hivatalban lévő államelnöke. „Ami nem kevésbé fontos, Önökkel együtt győzünk majd, úgy, ahogy győztünk 2002ben és 2004ben is, mivel együtt vag yunk, mivel sokan vagyunk, s nem lehet legyőzni bennünket (Juscsenko a 2004es elnökválasztási kampány során felkapott dalra utalt ezzel)” — húzta alá a politikus az IvanoFrankivszk megyében, a Kárpátok legmagasabb csúcsának lábánál tartott nagygyűlésen. Juscsenko fontosnak tartotta az ország számára elnöki tevékenységét. „Nem üres kézzel megyünk megmászni e hegyet, a mi hegyünk még előttünk van, s mi legyőzzük őt” — húzta alá az államfő. vissza