Reggeli Sajtófigyelő, 2008. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-12-04
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 2008.1 2 . 04 . 25 szidalmazták az indulatos szlovákok a "csehofil" szövetségi államot s a prágaibrünni kapcsolatot el nem vető honfitársaikat. A "csehofil" akkor puhagerincűt, házi kozmopolitát jelentett. A radikálisoknak akkor kevesebb energiájuk m aradt a magyarokra és más kisebbségekre. 2. A magyar kisebbségi értelmiség sokkal jobb személyes kapcsolatokat tarthatott fenn a szlovák értelmiségi elittel, mint például az erdélyi a románnal. Bukarest távolabb van Erdélytől, mint Pozsony a Csallóköztől. A bukaresti románoknak alig voltak magyar ismerőseik az egyetemen. A délszlovákiaiak pedig, ha nem mentek cseh egyetemekre, mégiscsak Pozsonyba jártak. Beágyazottságuk az ottani többségi szellemi életbe a romániai magyarokénál is vitathatatlanul jobb vol t. Ráadásul ismerőseik, barátaik közül sokan 1989ben Pozsonyban (s Prágában) egy időre hatalomra vagy hatalomközelbe kerültek. E szlovák demokratáknak a magyarok nem voltak semlegesítendő idegenek. A politikai elitváltással s talán az általános generációv áltással is ez a különleges személyi kapcsolatokra épülő bizalmi tőke, amelyet oly fontosnak hittem, elillanni látszik. Ismét beigazolódik, hogy a nem formalizált paktumok rövid életűek. A 90es évek szlovákiai lövészárkai nem a bal- s a jobboldal, hanem a "nyugatosok" s a nemzetiek között húzódtak. Nem létezett más ideológiák nevében, de mégis hasonló irányban modernizáló bal- és jobboldal, mint Romániában, ahol a magyar párt kikerülhetetlen kis pártként mindkét oldalon "partiképes" maradt. Sokáig úgy gon doltam, hogy az ideoda állás nem elegáns taktika, s hogy egy nagy erős román blokkal kötött hosszú távú stratégiai szövetség nélkül a kisebbség nem lehet biztonságban. Most azonban látható, hogy ha csak egyfelé kötődsz, s a politikai blokkod megbukik, min t történt Szlovákiában, akkor kiszorítható, ignorálható peremmozgalommá válsz. S ha nincs rád szükség, az Ügyedet is lesöprik az asztalról, már amennyire ezt a külső elkötelezettségek lehetővé teszik. Ez persze az etnopárt magánügye maradhatna, ha a kisebb ség is társállamalkotói státuszban lenne, s a kisebbségpolitikai szabályzás bizonyos értelemben kormányoktól függetlenül épült volna ki. De hát nemzetállami erőterekben ilyen státuszgaranciák nincsenek, vagy nagyon gyengék. A kisebbség gyengeségét fokozz a, ha pártja nem akarja vagy nem tudja korábbi többségi szövetségeseit az új helyzetben megérteni. Ha nem érzékeli, hogy átlép olyan határokat, amelyeket a korábbi többségi partner nem léphet át. Ilyenkor hirtelen előbukkan, ami elválaszt. Nem akarok itt a Benesdekrétumok történeti jelentéséről, a kollektív vádak tarthatatlanságáról értekezni. De jól emlékszem, hogy amikor Orbán Viktor miniszterelnökként Esztergomban az akkor még romos hídnál Stoiberrel együtt a Benesügyet elővezette, egy lengyel diplomat a barátom megjegyezte: - Hogyhogy nem értitek, ha ezzel a dologgal a német jobboldallal együtt előálltok, vége Visegrádnak. A csehek reakciói kiszámíthatóak, de nekünk is megvannak a párhuzamos történeteink. Mi sem állhatunk a ti oldalatokra. Azóta a német koalíció is lefojtotta már azokat a mozgalmakat, amelyek a kitelepített németekkel kapcsolatos keleteurópai szellemi jóvátételt szorgalmazták. Nem baj, él még a magyar virtus. Lehet Magyarországról Európában egyedül állami tényezőként (mint Sólyom László nemrég Révkomáromban) az 1945 utáni nemzetközi rendszer egyik fontos strukturális elemét bírálni, s ezt a rendszert - talán a megszólaló szándékaitól függetlenül - ki is kezdeni. Ha ennek lehetne bármilyen politikai hozadéka, amiért megérné az európai baj keverő gyanújába keveredni, vagy (az amúgy sem működő) Visegrádot beáldozni. De hát láthatóan ilyen nincs. Viszont a szlovákiai magyar elitet, ha az ehhez csatlakozik, sikerül tartósan elszigetelni eddigi politikai szövetségeseitől is. Miközben itthon is lennének gyakorlati feladatok. A szlovákiai magyarság a magyar határok mentén, az Ipolytól keletre már gyorsan elvékonyodó, felszakadozó sávban él. A határ túloldalán sincsenek - Kassát leszámítva - komoly szlovák kulturális központok. S ma már tudjuk, hog y a nemzeti identitás kiépítésének igazi gazdagságát a középiskola, s nem az egyetem, a főiskola kínálja. Tizennyolc éves korra minden eldől, s különben is a felsőoktatás ma többségében szakképzést kínál. De ha a középiskola olyan fontos, és Schengen is mű ködik, akkor miért nem erősítjük meg a sátoraljaújhelyi, a putnoki, a balassagyarmati s a rétsági középiskolákat úgy, hogy a túloldali sáv magyar iskolázási igényeit is magas szinten kielégíthessék? Miért nem gondoskodunk iskolabuszokról, esetleg hétközi k ollégiumokról? Miért nem úgy fejlesztjük a helyi közművelődést, hogy az a kinti sáv igényeit is lefedje? Ez nem teszi feleslegessé a kisebbségi iskolaügyet. Sőt segít leggyengébb láncszemének megerősítésében. S itt van a strukturális elszigetelés egy mási k, talán még több jó szándékkal megfogalmazott nemzeti intézménye: a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF). A véleménycsere, az egyeztetés, a hálózatépítés, ki vitatná, fontos. De ez, akarjuk vagy nem, parlamenti jóvátétel az eddigi magyar politi kai csúcs lebontásáért. Nem
