Reggeli Sajtófigyelő, 2008. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-10-14
16 Augusztus 20án, másnap Gyurcsány Ferenc a Kisebbségi Díjak átadásakor ünnepi beszédében egy mondattal kitért a szórvány kérdésére, miszerint a kormány szórvány tanács létrehozását határozta el. Az ünnepi fogadáson részt vevő „alsóbodoki kezdeményezők” megszólították Gémesi Ferencet, és kierőszakoltak tőle egy találkozási időpontot a helyzet tisztázására. Erre a találkozóra szeptember 5én sor került, Gémesi Ferenc fogadta hármunkat: Vetési László erdélyi, Ladányi Lajos felvi déki „kezdeményezőt” és jómagamat. Gémesi Ferenc beszámolt arról, hogy 24 személynek felkérő levelet küldtek, vegyen részt a kormány szórvány tanácsának munkájában. A névsort is megkaptuk. Nevek említése nélkül kimondható, hogy nem mindegyikük élvezi az ér intett közösségek bizalmát és csak egy részük tekinthető szakembernek. Rövid megbeszélésünk során kiderült, hogy a Miniszterelnöki Hivatal részéről nem történt semmilyen egyeztetés az érintett közösségekkel. Felmerült, hogy az „alsóbodoki kezdeményezők” is delegáljanak tagokat ebbe a tanácsba, de az államtitkár kizárta annak lehetőségét, hogy ez esetleges lecseréléssel érintse a már felkért személyeket. Úgy váltunk el, hogy a szeptember 7i, felsőpulyai egyeztetésünk után adunk választ. A felsőpulyai konfe rencián, amelyre 25 országból mintegy 300an érkeztek, s amely mára a világ magyarságának egyik legfontosabb szellemi műhelyévé nőtte ki magát, valóban sok oldalról sikerült rávilágítani a szórványmagyarság problémáira, még nagyobb hangsúlyt kapott, hogy e z a kérdés összenemzeti jelentőségű. A magas szakmai színvonalon, hibátlanul megszervezett találkozón érezhető volt a teljes összhang, erről tanúskodik a zárónyilatkozat elfogadása is. A tanácskozás résztvevői egyetértésüket fejezték ki az Alsóbodokon, 2 008. május 17én megfogalmazott célkitűzésekkel, és „a Magyar Országgyűlés égisze alatt létrehozandó intézményesült kapcsolatot” sürgettek a Kárpátmedencei és a nyugati magyar szórványoknak a szerves magyar szellemi életbe és társadalmi kapcsolatokba való integrálódása érdekében. (Erről is olvasható az összefoglaló a www.felvidek.ma említett rovatában.) Ezt követően az a „alsóbodoki kezdeményezők” is megbeszélték, milyen választ adjunk a szakállamtitkárnak. Az a vélemény alakult ki, hogy ne delegáljunk új tagokat, hanem a miniszterelnöki hivatal kérje ki a magyar közösségek legitim szervezeteinek véleményét a szórvány tanács összetételére vonatkozóan. A hivatal eljárásával kapcsolatos kifogásainkat megírtam Gémesi Ferencnek. A felsőpulyai konferencia szep tember 7én megfogalmazott kérésére a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése egy hét múlva reagált, szeptember 13án elhatározta egy szórvány munkacsoport létrehozását. Egy hónappal később, október 13án pedig a Miniszterelnöki Hivatal is bejelenti a szórvány tanács megalakulását. Mondhatnánk, a kör bezárult. Tegyük fel a kérdést, miért a Magyar Országgyűléshez felé fordultunk a felsőpulyai konferencia végével, miután a találkozó nyitónapján meghallgattuk a Miniszterelnöki Hivatal egy ik hivatalnokának beszámolóját a kormány határon túli magyarokat érintő támogatáspolitikájáról, amelyben szó volt a szórvány tanács létrehozásáról is. A Nyugateurópai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke erre a beszámolóra röviden reagált: a f elkért tagok névsorában az utolsó helyen szerepel egy név, amely mögött az olvasható, hogy ő AusztriaBurgenland képviselője, ám egy budapesti illetékességű közalkalmazottról van szó. Deák Ernő hozzátette azt is, hogy a magyar kormány a Nyugateurópai Magy ar Országos Szervezetek két éves erőfeszítését hagyja figyelmen kívül, amikor az intézményes kapcsolattartásból a nyugati magyarságot kifelejti. Az alsóbodoki kezdeményezés vajon miért nem nyerte el a Miniszterelnöki Hivatal tetszését? Erre nem kaptam vál aszt Gémesi Ferenc szeptember 15én keltezett válaszlevelében sem, szerinte én választottam a konfrontációt és fordultam szembe a kormány szándékával. Azzal, hogy az érintettek részéről alulról jövő kezdeményezés képviseletét vállaltam? vissza (www.duray.sk)