Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-21
25 A szakadár területen a már több mint 15 éves „függetlenség” alatt szervezett államapparátus alakult ki, mondhatni működő gazdasággal, és befolyásos erőszakszervezetekkel a háttérben. Döntő szer epét azonban Oroszország megőrízte, ezért politikai és gazdasági értelemben biztosítja a „függetlenség” fennmaradását. Címerében a mai napig a vörös csillag, zászlaján a sarló és kalapács szerepel. vissza Mi közünk Koszovóh oz? Népszabadság • Aczél Endre • 2008. február 21. "Uram, én nem robbantom ki az ön kedvéért a harmadik világháborút" - e szavakkal reagált Mike Jackson, brit tábornok amerikai kollégájának, Wesley Clarknak arra az óhajára, hogy fegyverrel űzzék el az o rosz ejtőernyősöket. A színhely nem Berlin volt, hanem... Pristina, a koszovói főváros. Az időpont pedig: 1999. június 12e. Ezen a napon, amikor a szerb rendészeti erők feladták egész Koszovót, NATOkatonák ezrei áramlottak be a tartományba. Ám meglepet ve tapasztalták, hogy a pristinai repülőteret időközben birtokba vették az oroszok. Akik az éj leple alatt - egyfajta huszárcsínnyel - Boszniából szivárogtak át, három órával megelőzve a brit és amerikai katonákat. Elfoglalták a repülőteret, és kitették a "Belépés tilos!" táblát. Az amerikai generális őrjöngött, rá akarta venni Sir Mikeot a fegyverhasználatra. Az ellenállt. Gyanította alighanem, hogy az orosz akció pancserpuccs. Igaza lett, mert Jelcin ejtőernyősei hamarosan kifogytak az ellátmányukból, üz emanyagot csereberéltek a helyi albánokkal élelemre, egyszóval: tipikus orosz szervezés volt az egész. Később egy politikai megállapodás révén az oroszok betagozódtak a KFORba, és csönd lett. A történetet csak azért idézem fel, mert megint egyszer ameri kaiorosz, európaiorosz konfliktus van Koszovó körül. Az Egyesült Államok feltétel nélkül kiáll a koszovói albánok egyoldalú függetlenségi nyilatkozata mellett, az EU át akarja venni az ENSZtől a koszovói közigazgatás fölötti ellenőrzést, miközben Oroszo rszág mindenben a "végsőkig ellenállunk" jelszavával küzdő Szerbia mellett van. Tiszta szerencse, hogy erőszak alkalmazására eddig senki nem gondolt, a szerbek sem, de várjuk ki a játszma végét. Csak lajstromozok. Létezik Európa déli szegletében egy kold usszegény, bár Tito idején Jugoszlávia minden jótéteményét (vízummentes utazás, szabad nyugati munkavállalás stb.) élvező albán provincia, amely húsz éve arra rendezkedett be, hogy neki édes mindegy: diktatúra vagy demokrácia vane Szerbiában, ő mindenáron a függetlenség útját választja. Az albán szavazatokkal a '9oes évek Szerbiájában simán meg lehetett volna dönteni Milosevic et, de a koszovói albánok soha nem szavaztak. Kéretik erre is emlékezni. 2oo8 februárjában a koszovói albánság "történelmi álmána k" beteljesedése úgy történt meg, hogy az abban érdekelt támogató hatalmak - az aránytalanul nagy energiákat megmozgató Egyesült Államokkal az élen - hallgatólag semmissé nyilvánították az ENSZ BT 1244. számú határozatát, amely Koszovó ENSZprotektorátussá nyilvánítása mellett úgy rendelkezett, hogy közben leszögezte: a tartomány Szerbia része volt, és marad is. Vasárnap, a koszovói függetlenség kikiáltása óta egymásnak ugrott a fél világ. Az oroszok tudják, hogy Amerika alapvetően őrajtuk mint Szerbia pr otektorain akart ütni, ahol is szerbek/albánok csak feledhető figurák egy világpolitikai játszma sakktábláján. Az oroszok azzal fenyegetőznek, hogy a - szerintük - amerikai nyomásra cselekvő EU meg fogja érezni Koszovó melletti kiállásának a kétoldalú kapc solatokra gyakorolt negatív hatását. Közben maga az EU is két táborra hullott szét: görögök, ciprusiak, románok, szlovákok, spanyolok a saját vélt vagy valódi szeparatistáik (törökök, magyarok, baszkok) bátorítását fedezik fel a koszovói mintában, és nem i smerik el a független albán törpeállamocskát. A minden magyar autonómiatörekvéstől rettegő román parlamenti pártok valóságos hisztériába estek, ki akarják rekeszteni az RMDSZt. Kiderült, hogy mindenki behurcolta az EUba a maga félelmeit, rögeszméit, és e zektől semmilyen egység nevében nem hajlandó szabadulni. Az EU közös külpolitikája egy szinte jelentéktelen diplomáciai aktus díszletei között vált fikcióvá az orrunk előtt. Leszögezheti ugyan az EU ünnepélyesen, hogy nem született itten precedens, de éppe n hogy született. Erről is hosszú viták folynak majd; a lényeg az, hogy a precedens/nem precedens vitában a fogadkozások méltányolhatatlanok és érdektelenek, mert a föntebb említett világpolitikai terep(sakk)asztalon dől el majd, hogy mely szeparatizmus é rdemes vagy nem érdemes a támogatásra.
