Reggeli Sajtófigyelő, 2008. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-01-15
34 A Csíki Játékszín egymaga 67 bemutatót tart évadonként, ami több mint 160 előadás és 4546 ezer nézőt jelent. Van olyan hónap, amikor harminc előadást játszik a társulat. Ezeknek egy része vidéken valósul meg, hat településen működtetünk bérletrendszert. Ez t második éve a megyei tanács is támogatja. Az állandó színházi jelenlét is hozzájárul ahhoz, hogy sorban újítják fel, vagy készülnek felújítani ezeket a játszási helyeket. Kászonaltíz, Gyergyócsomafalva, Gyergyóremete, Gyergyóditró, Csíkdánfalva, Csíkkozm ás jó példa erre. A felújításokhoz színházunk szakmai tanácsadást nyújt. A színházak között rendszeres az együttműködés. Gyerekelőadásainkat kicseréljük és így három városban működik gyerekbérlet. Ilyen csak Hargitamegyében van! Csíkszeredában háromezer k isiskolásnak van mesebérlete. Vendégelőadásokra, bérletcserékre is sor kerül rendszeresen, s ebbe a marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színház is többször bekapcsolódott. Székelyudvarhelyen rendszeresen vállalnak szerepet marosvásárhelyi színészek. A z elmúlt tíz évben már tíz iskolás évjárat nevelkedett úgy, hogy a színházbérlet természetes tartozéka az oktatásnak Csíkszeredában. A Márton Áron Kollégium diákjai egyegy bemutató után háromszor töltik meg a négyszáz férőhelyes nézőteret. Bizonyítható, h ogy a színházak szakmai presztízse is növekszik. Csutak István a modernizációs kényszerről ír és leszögezi, hogy a teljesítmény az érték. Igaza van. És ezen az alapon vitatom azt a tézisét, hogy a Székelyföldön nincs színházi élet. Tíz év színházi eredmény eit lehet elemezni és bírálni, de teljesítményét megkérdőjelezni aligha. Színházaink pontosan az általa emlegetett teljesítményorientáltságból és a partnerségből mutattak példát. A jövőt illetően bizonyára szerepe van a vitáknak, elméleteknek is, ezeknek azonban csak a valós tényekből szabadna kiindulnia. Százszázötven évvel ezelőtt a Kárpátmedence kultúrzónáiban ugyanígy ötven és száz kilométerenként születtek az azóta patinás színházak, gyakran hasonló kisvárosokban. A mi küzdelmünk a kulturális felzá rkózásról szól. Tehát a Székelyföld fejlesztéséről. vissza Modernizáció: az új erdélyi magyar varázsige? - Tudományosan megközelíteni a modernizációt Transindex.ro 2008. január 15. Szerző: Horváth Réka Gondolom többünk szá mára léteznek olyan kérdések amelyek nem hagyják nyugodni, fel fel merülnek, néha eltűnnek, aztán a legváratlanabb helyzetben megint feltűnnek, de igazából sosem oldódnak meg. Mostanság jutott megint eszembe a modernizációs vitát olvasva, egy régen egyetem ista koromban felvetett probléma, amely azt tárgyalta, hogyan is közelítünk meg tudományosan egy kérdést, mennyire fontos, az, hogy mi a hátterünk, mennyire/mikor kell egy szakértőnek, tudósnak, tanárnak, semlegesnek lenni. A kérdés egyik gyakorlati megold ása a következőképpen hangzott Brüsszelben: mindig el szoktam mondani röviden a hátteremet, hogy ne higgye senki, titkolni akarok valamit, és elmondom a kiindulópontjaimat is, így senkinek sem árulok zsákbamacskát. Párizsban ugyanennek a kérdésnek egy haso nló megoldása volt, amely szerint: tudom, hogy nem vagyok semleges hiszen a társadalomban élek, de igyekszem számot vetni önmagam elfogultságával, és távolságot tartanom kutatásom tárgyával szemben. Vannak olyan szövegek, amelyek olvastatják magukat, ame lyeket azért olvasunk szeretettel mert szépen írták. És vannak olyan szövegek amelyek áttételesen az EUról is szólnak, illetve az Unió jövőjéről való gondolkodást is segítik. Az az igazán szerencsés helyzet amikor az előbbi három egy helyen találkozik . Számomra ilyenek Fernand Braudel Franciaország identitása című kötetei. A társadalommal foglalkozóknak nem kell magyarázni kiről is van szó, a XX. század egyik legjelentősebb francia történésze, az iskolateremtő, az angolszász irodalmakban is sűrűn idéze tt, stb. stb.stb. A könyv magyarul is megjelent, ebből idéznék néhány az előbbi dilemmákra rímelő passzust: „Egyszer és mindenkorra leszögezem: ugyanazzal a sokat követelő és bonyolult szenvedéllyel szeretem Franciaországot, mint Jules Michelet. Nem különb öztetem meg erényeit és hibáit, és azt sem, amit szeretek és amit nem könnyen fogadok el belőle. A szenvedély azonban alig játszik majd szerepet ennek a műnek a lapjain. Gondosan távol fogom tartani. Lehet, hogy megtréfál majd, meglepetésszerűen rám tör, m ég ha szoros felügyelet alatt tartom is. De menet közben jelezni fogom esetleges gyengeségeimet. Mert eltökélt szándékom, hogy úgy beszéljek Franciaországról, mintha egy másik országról, egy másik hazáról, egy másik nemzetről lenne szó. (…) Ugyanúgy a mai Franciaország területe, a
