Reggeli Sajtófigyelő, 2007. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-10-04
8 látogatásának tapasztalataira hivatkozva kereste meg levelével a köztársasági elnököt. Mint emlékezetes, Sólyom László a főbiztos előtt néhány nappal járt Szabadkán, ahol az államfő többször is kiállt az állampolgárság egyéni kérelemre, letelepedés nélkül való megadásáért. „A döntés az Országgyűlés kezében van” - tette hozzá (Nsz 8.o.) Strasbourgi felmentés székelyeknek − Pert nyert Frunda György, a z RMDSZ ügyvédszenátora a hírhedt Agacheügyben az Európai Emberjogi Bíróságon (MH 8.o.) Beckstein Stoiber álláspontját fogja képviselni − Bocsánatkérést akarnak a szudétanémetek is − „A szudétanémetek számára a cseh – német meg békélés csak akkor lehetséges, ha a csehek elítélik a háború utáni kitelepítéseket” – állítja Bernd Posselt a volt Csehszlovákiából a második világháború után kitelepített szudétanémetek németországi szövetségének elnöke (Új Szó) A Nyugat hibái Boszniában - A BoszniaHercegovinában szolgálatot teljesítő nemzetközi erőknek többször is alkalmuk lett volna elfogni Radovan Karadzicot , a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt egykori elnökét, de nem kaptak rá parancsot saját államaiktól. (ÚMSz) Ó, Koszovó, Koszovó! – „Az Európai Unió még nem készült fel a kisebbségi kollektív jogok körének megrajzolására. Noha az Európai Unió minden népcsoportja kisebbség a nemzetállamok szövetségén belül, a kisebbségi kérdés továbbra is megoldatlan, sőt kényes, ezért lehetőleg kerülik az EU fórumain.” (ÚMSz) Cikkek: Erdélyben idén is megemlékeznek az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójáról Bukarest, 2007. október 3., szerda (MTI) - Erdélyben idén is megemlékeznek több helyszínen az aradi v értanúk kivégzésének évfordulójáról, a legnagyobb szabású rendezvény Aradon lesz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által október 6ára szervezett aradi megemlékezésen a magyar kormányt Szekeres Imre honvédelmi miniszter képviseli - tájéko ztatta szerdán az MTIt Király András, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke. A Királyhágómelléki Refo rmátus Egyházkerület Nagyváradon szervez ünnepséget, amelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lesz jelen. Erről Tőkés László református püspök számolt be az MTInek. vissza Fico szerint Sólyom László visszaélt révkomáromi magá nlátogatásával Pozsony, 2007. október 3., szerda (MTI/CTK) - A Szlovák Köztársaság nem fogja elnézni, hogy valaki csak úgy átlépje az államhatárt és egy magánlátogatás keretében bírálja a hivatalos szlovák szerveket - jelentette ki szerdán Pozsonyban R obert Fico szlovák kormányfő arra reagálva, hogy Sólyom László köztársasági elnök előző nap egy civil szervezet meghívására a szlovákiai határvárosban, Révkomáromban járt. Fico szerint Sólyom László politikai célokat követett Révkomáromban, s mert a l átogatást magánlátogatásnak minősítették, Fico elvárta, hogy ezzel durva módon nem fog politikai céloknak alárendelve visszaélni - hangzott el a szerdai szlovák kormányülést követő miniszterelnöki sajtótájékoztatón. "A Szlovák Köztársaság kormánya egy független ország kormánya, s egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy más országok, különösképpen Magyarország legfőbb közjogi méltóságai Szlovákia délvidékén úgy viselkedjenek, mintha Magyarország északi területén tartózkodnának" - fogalmazott Fico, hozzátéve , hogy a magyar köztársasági elnök nem a Szlovák Köztársaság délvidékén élő polgárainak a köztársasági elnöke. Fico ezért elvárja, hogy a jövőben a látogatásokra a protokoll szabályai és a diplomáciai szokásrend szerint kerüljön sor. A TASR és a SITA s zlovák hírügynökségek jelentéseiben egy olyan, nehezen értelmezhető félmondat is szerepel, amely úgy is értelmezhető, hogy hasonló diplomáciai szabálytalanság esetén akár a magyar államfő kitiltása is megtörténhet. "...hogy a Magyar Köztársaság elnöke ki l egyen tiltva abba a térségbe, ahová tartozik, már ami a szlovákiai magán vagy hivatalos látogatásokat illeti" - hangzik az értelmezhetőség határán mozgó félmondat.