Reggeli Sajtófigyelő, 2007. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-08-25
32 Peter Zajac irodalomtudós véleménye: "Áttanulmányoztam a közvélemény által ismerhető tényeket és vizsgálati anyagokat, melyek alapján az a verzió, miszerint a lányt nem verték meg és hazudott, nem felel meg a tényeknek. Viszgára igyekezett, több diáktársa és tanára is látta, hogy sérülései vannak és a kórházi jelentés is megerősíti ezt. Az, hogy a közvélemény nagy része végül ellene fordult,a média manipulációjának tudható be" - összegezte véleményé t Zajac. A polgári kezdeményezés aláírója Egon Gál filozófus is, aki az esetről a következőket nyilatkozta a SME cikkében: "Személyesen ismerem Hašto doktort, aki a lány terapeutája és én hiszek neki. Jozef Hašto pszichiáter gyógyította a lányt, és azt mo ndta, hogy Malina Hedviget megverték. Ráadásul az első felvételeken annak idején jól látszódott a lány elcsúfított arca, amit biztosan nem maga okozott saját magának." Hunčík Péter pszichiáter meg van győződve arról, hogy egyszer kiderül az igazság az eset kapcsán. Hunčík az egész esetet Michal Kováč fiának elrablásához és Róbert Remiáš meggyilkolásának esetéhez hasonlította. vissza Kárpátalja reflektorfényben Kárpátalja 20070825 03:40:00 Szerző: Lengyel János Igazán nem á llíthatjuk, hogy a magyarországi média túlzottan foglalkozna Kárpátaljával, az itt élő magyarok sorsával. Ám az utóbbi hetekben változott a helyzet. Az csak természetes, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kárpátaljai útjának és Viktor Juscsenko, ukrán köztársasági elnökkel való találkozójának nagy sajtóvisszhangja volt. Hiszen nem mindennap fordul meg vidékünkön két ilyen magas rangú államférfi. De Kárpátalja és Ukrajna azóta is a magyarországi lapok terítékén szerepel. Korábban bevett szokás volt, hogy Kárpátaljáról csak negatív hangvételű cikkek, riportok, dokumentumfilmek készültek. Emlékezzünk csak Jakupcsek Gabriella ominózus beregszászi riportfilmjére. Mindent figyelembe véve a magyar sajtó előszeretettel írt a kárpátaljai árvizekről, a szegénység ről, a rossz közbiztonságról, az elmaradottságról stb. Valahogy dívat lett szűkebb hazánkat nyilvánosan lesajnálni. Ez bizonyos mértékben ma is így van. A Magyar Hírlap augusztus 6i számában "Torlódó kamionok" címmel közöl beszámolót a számítógép rendszer meghibásodása miatt a csapi átkelőnél kialakult áldatlan állapotokról. A Népszabadság augusztus 7i száma "Veszteglő kamionok a magyarukrán határon" címmel foglalkozik az esettel. A Népszava viszont "Torlódás Záhonynál" című cikkében tálalta a hírt. A M agyar Nemzet az ungvári Székely Gergely személyében állandó kárpátaljai tudósítóval rendelkezik. A legutóbb "Rajtolt a kampány Kijevben" és "Janukovics újabb kormányalakításban bízik" címmel jelent meg cikke a lapban. Szomorú hír, hogy megszűnt a Kárpátm edencei Magyarok Lapja, amely havilap külön Kárpátaljai rovatot vitt, amit e sorok írója vezetett. Júliusban a Magyar Világ foglalkozott a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek között kialakult helyzettel. Üde színfolt viszont, hogy Magyarország le gnagyobb példányszámú ingyenes hetilapja, a Metro augusztus 7i száma két oldalas cikket közölt Kárpátaljáról, "Történelmi barangolások" címmel. A cikk alcíme: "Kárpátalján szerencsére még nem ismeretlen fogalom a szívélyes vendéglátás". Balázs Éva írása a megszokottól eltérően Kárpátalja nevezetességeivel, gyönyörű tájaival, történelmi múltjával foglalkozik. A cikket olvasva az volt az érzésem, hogy a szerzővel együtt a magyar átlagpolgár is rácsodálkozott, hogy Kárpátalja nem csupán a szegénység és a bűn özés földje. "Lenyűgöző tájak, kedves, barátságos emberek, magyar történelmi emlékek - mindezzel fogad minket Kárpátalja" - idézet a cikkből. Ugyancsak a Kárpátok vadregényes tájaival foglalkozik két lengyel alkotó dokumentumfilmje, a "Kárpátia". A filmet augusztus 6án este vetítette a Duna Televízió. Az alkotók egy, a Huculföldön élő család mindennapjait követve mutatja be a hegyi emberek küzdelmes életét. A nyáron barátságos táj bizony télre fordultával igen csak zord tud lenni lakóival szemben. A házia sszony elmondása szerint ott fent a havasokban nem ritka a farkastámadás. A fentebb felsorolt példák talán azt jelzik, hogy az anyaország és talán Európa is kezdi felfedezni magának Kárpátalját, a vidék páratlan szépségét. A Kárpátok sok kecsegtető lehető séget kínál a turizmus fellendítésére. Ki lehetne itt alakítani egy síparadicsomot, ami átcsábíthatná a szlovák és a cseh pályákról a sízés szerelmeseit. Persze