Reggeli Sajtófigyelő, 2007. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-04-05
10 A legsúlyosabb válság azonban a háromnemzetiségű BoszniaHercegovinában alakult ki. A szerbek, a horvátok és a muzulmán bosnyákok lakta tagköztársaságban az 1990ben megalakult nagykoalíciós kormány és az etnikai megosztottságot tükröző államvezetés (bosnyák elnök, szerb házelnök, horvát kormányfő) kezéből kicsúszott az irányítás, a szerb képviselők pedig 199 1 októberében a parlamentből kivonulva megalakították saját parlamentjüket, majd 1992. január 9én kikiáltották saját államukat, a BoszniaHercegovinai Szerb Köztársaságot (1992 augusztusától Republika Srpska). 1992. február 29én és március 1jén Bos zniaHercegovina lakosai népszavazáson dönthettek az ország függetlenné válásáról, a referendum azonban a szerb lakosok távolmaradásával zajlott le. A végeredmény egyértelmű volt: a 67 százalékos részvétel mellett megrendezett népszavazáson a szavazók 99,4 százaléka a kiválás mellett tette le voksát. A jugoszláv hadsereg elhagyta Boszniát, a felszerelés jelentős része, illetve a vezető szerb katonatisztek ugyanakkor a Szerb Köztársaság hadseregében maradtak. A háborúra készülődve a boszniai horvátok Hr vatsko Vijece Obrane (HVO) néven megalakították saját haderejüket, a bosnyákok pedig létrehozták az Armija Republike Bosne i Hercegovinét (Armija BiH). A hadseregek mellett több félkatonai egység is alakult. Az ENSZ által még 1991ben elrendelt fegyve rembargó sem lehetett visszatartó erő az egységet (valójában NagySzerbiát) fenntartani akaró szerb etnikum, illetve a NagySzerbia eszméje ellen küzdő másik két népcsoport számára. A Milosevic vezette Szerbia és a Republika Srpska jelentős előnnyel rendel kezett, mert az egykori szövetségi hadsereg szinte teljes fegyverarzenálját sikerült megszerezniük. A véres polgárháború Szarajevó ostromával visszafordíthatatlanná vált, hamarosan az ország keleti és északkeleti része vált a legkomolyabb hadszíntérré , a boszniai szerb haderőnek sikerült a stratégiai fontosságú (vagyis a Milosevic Szerbiájával kapcsolatot teremtő) területeket ellenőrzése alá vonnia. Megkezdődtek az etnikai tisztogatások a nem szerb lakosoknak el kellett hagyniuk otthonukat, az ország t öbbi részéből pedig szerbek érkeztek ezekre a területekre. Az események egyre drámaiabbá válásával 1992 júniusában az eredetileg Horvátországba telepített UNPROFOR erők mandátumát kiterjesztették Boszniára is, az ENSZ erők elsődleges feladatául a nemzetköz i repülőtér védelmét és a segélyek biztosítását jelölték ki, a harcokba nem avatkoztak be. Mindeközben a horvátok és a bosnyákok között is nőtt a feszültség, ami csak fokozódott azt követően, hogy a szerbek bevették Jajce városát, és a bosnyákhorvát összefogás hiányában elüldözték mind a bosnyák, mind pedig a horvát lakosokat. A háború 1993ra immár háromoldalúvá vált, a rövid életű fegyverszünetek és a bukott béketervek, többek közt az ország "kantonizálásáról" szóló VanceOwen terv bukása pedig azt sugallta: a vérontásnak még közel sincs vége. Ugyanebben az évben a horvát kisebbség is kikiáltotta saját államát, a HercegBoszna Horvát Államot. 1994 márciusában a bosnyák és a boszniai horvát oldal amerikai védnökség alatt békét kötött egymással, s létrehozták Bosznia és Hercegovinát, két szembenálló oldalra szűkítve le a háborút. (folyt.) A háború legvéresebb fejezetét 1995 nyarán, alig három hónappal a végső békekötés előtt írták meg. Szerb csapatok 1995 júliusában körülzárták az ENSZvédelem alatt álló enklávét, Srebrenicát, s lemészárolták azokat a 12 és 80 év közötti bosnyák férfiakat, akiknek nem sikerült eljutniuk a potocari menekülttáborba. A srebrenicai mészárlásnak több mint nyolcezer áldozata volt, azonosításuk a mai napig folyik. A Sr ebrenicában szolgálatot teljesítő holland ENSZkatonák tehetetlensége megdöbbentette a nemzetközi közösséget, a 450 fős holland békefenntartó egység nem volt megfelelően felszerelve, nem voltak nehézfegyvereik, kevés volt az üzemanyaguk, s ami még lényeges ebb: nem volt egyértelmű felhatalmazásuk a mészárlás megakadályozására A harcokban a legfrissebb kutatások szerint mintegy 102 ezren vesztették életüket, ebből 55 ezren voltak civilek, 47 ezren pedig katonák. Az elhunyt civilek közül 16 700 szerb halo tt volt, 38 ezer volt a horvát és a bosnyák halottak száma. A katonák közül a bosnyák hadsereg szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, a 14 ezer szerb, és 6000 horvát katona mellett 28 ezer bosnyák katona vesztette életét. A háborúzó felek végül 1995 novemberében az egyesült államokbeli Daytonban kötöttek békét, Franjo Tudjman horvát, Milosevic szerb és Alija Izetbegovic boszniai elnök Richard Holbrooke amerikai közvetítő védnöksége alatt közel két heti tárgyalást követően egyezett meg. A 11 cikkelybő l álló békemegállapodást ünnepélyes keretek között decemberben Párizsban írták alá, a szerződést a világ nagyhatalmainak vezetői is ellátták kézjegyükkel. A daytoni megállapodás értelmében Bosznia és Hercegovina föderatív állammá alakult: a bosnyákho rvát föderáció az ország 51 százalékát foglalta el, míg a Republika Srpska a föderáció 49 százalékán alakult meg. Az 1995 óta eltelt tíz évben több módosítást is végrehajtottak a megállapodásban, tizenegy év távlatából azonban több politikus további változ ásokat szeretne, hogy az ország gyorsabban tudjon ha ladni az euroatlanti integráció felé vezető úton. A háborút követően Hágában megkezdte működését az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi törvényszék, amely eddig több tucat ügyben hozott ítéletet. Az elítéltek között van a 46 évi
