Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-27
14 továbbra is birt okolnák a politikai dominanciát, ami biztosítaná a szerb részérdekek nemzeti érdekként történő akadálytalan érvényesülését. A VMDP szerint a területi önkormányzatoknak az Önkormányzatok Európai Chartája szellemében történő átszervezése viszont jó megoldás lenne, hiszen ezzel megnőne a magyartöbbségű önkormányzatok száma. A VMDP mindent megtesz azért, hogy a három vajdasági magyar párt a kettős állampolgárság ügyében és a vízumkérdésben is közösen lépjen fel. Nincs sok időnk! A közös álláspontot mielőbb ki kell alakítanunk. Vajdasági Magyar Demokrata Párt Választmánya vissza Különleges státust kaphat Szrebrenica Uno.hu 2007. március 27. 04:26 Különleges státust kínáltak fel a Boszniai Szerb Köztársaság területén lévő S zrebrenicának szerb politikai vezetők, miután a város parlamentje határozatot hozott a szerb entitásból való kiválásról. Szrebrenicában 1995 nyarán a Hága által körözött Ratko Mladics vezetésével a boszniai szerb katonaság több mint nyolcezer bosnyák muz ulmánt gyilkolt meg. Egy hónappal ezelőtt a Hágai Nemzetközi Bíróság Szerbia elleni ítéletében megállapította a népirtás tényét. A szerb entitás területén lévő, most is többségében muzulmánok lakta város parlamentje a hétvégén határozatot hozott arról, ho gy kiválnak a szerb entitásból. Ezt azzal indokolták, hogy a fentiek miatt a Boszniai Szerb Köztársaság kormánya elhanyagolja a város fejlesztését, szinte semmi pénzt nem adnak a gazdaság fellendítésére és az újjáépítésre. A szerbek tiltakoznak a döntés e llen, szerintük ezzel a boszniai szerb miniállamot kívánják csupán destabilizálni. Christian SchwarzSchilling, Bosznia nemzetközi helytartója szintén jogellenes és kivitelezhetetlen lépésnek tartja a kiválást. Ő a megoldást a város különleges státusában l átja, elsősorban pénzügyi tekintetben, olyan módon, hogy a város mentesülne egy időre az adófizetés kötelezettsége alól. Hasonlóan vélekedett Milorad Dodik boszniai szerb kormányfő is, aki szintén készséget mutatott arra, hogy a város különleges státust ka pjon, a kiválást azonban erélyesen elutasította. vissza A radikálisok alakítanak kormányt Szerbiában? Uno.hu 2007. március 27. 04:56 Lehet, hogy az ultranacionalista Szerb Radikális Párt alakítja meg Szerbia új korm ányát. A demokratikus, európai irányultságú erők két hónapja nem tudnak ugyanis ebben a kérdésben megegyezni. Minderről már nemcsak a belgrádi sajtóban találgatnak, hanem hétfőn bizalmas pártinformációk is kiszivárogtak. A szélsőségesen nacionalista radi kálisok szerezték meg a januári szerbiai parlamenti választásokon a legtöbb szavazatot, viszont eddig szóba sem került, hogy kormányt alakíthatnának, mivel senki sem volt hajlandó koalícióra lépni velük. Európa egyértelműen elutasítja azt a pártot, amelyne k elnöke, Vojiszlav Seselj háborús bűnök vádjával ül hágai cellájában. A kormányalakítási tárgyalásokat három párt folytatja: Borisz Tadics szerb elnök Demokrata Pártja, a G17 Plusz nevű kisebb, polgári irányultságú erő és Vojiszlav Kostunica jelenlegi ko rmányfő Szerbiai Demokrata Pártja. A három párt azonban már két hónapja nem tud egyezségre jutni a kormányfő személyét illetően. Annak ellenére, hogy ezen három párt közül Tadics demokratái szerezték a legtöbb szavazatot, Kostunica magának követeli a kormá nyfői széket. Hétvégén a tárgyalások elakadtak. Hétfőn "megbízható forrásokra" hivatkozva olyan híreket közölt a belgrádi Danasz című lap internetes portálja, hogy Kostunica titkos tárgyalást kezdett a radikálisokkal, amelynek értelmében ez a két párt ala kítaná meg az új kormányt. A másik lehetséges forgatókönyv, hogy a közismerten Európaellenes szélsőséges radikális párt önállóan alakítana kormányt, Kostunicáék pedig ezt a kisebbségi kormányt támogatnák. Erről a Danaszon kívül a Demokrata Párt néhány, ne ve elhallgatását kérő tisztségviselője is szólt.