Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-16
17 olyan dolgokra, amelyekről még néhány évvel ezelőtt sem hittük volna, hogy bekövetkeznek keleti szomszédságunkban. A legszembetűnőbb változás tagadhatatlanul az, hogy Románia – s azon belül a Székelyföld – modernizálódik. Kisebb szakaszoktól eltekintve mindvégig kifogástalan utakon haladtunk, s a fiatalabb utazók már csak az elbeszéléseinkből tudták meg, hogy gödrök és bukkanók között miként szlalomoztunk még néhány éve is. Az út mentén gomba m ódra szaporodó vendéglők, hatalmas szerelőcsarnokok, világcégek harsány reklámjai. Éppen úgy, mint nálunk. Körülöttünk új és formás autók, a géppark nem elmaradottabb, mint Magyarországon. Míg néhány esztendeje román zászlóerdőbe burkolózott az egész orszá g, sőt Kolozsváron a padokat is kéksárgapirosra pingálták, ma már a kék uniós zászló is megjelent a közhivatalokon. A fiatalabb nemzedékek beutazták a világot, élményeket és tudást gyűjtenek, nyelveket beszélnek, és a legkisebb faluban is interneteznek. Egész Romániában nagy az utazási és vállalkozási kedv, nő a társadalmi mobilitás, az emberek nem tartanak a rövid vagy tartós idejű helyváltoztatástól. Csak Spanyolországban közel félmillió román él, akad olyan város, ahol már ők vannak többségben, egyes h elyeken pedig az iskolában is anyanyelvükön tanulhatnak. Bár a rendszerváltozás környéki statisztikai előrejelzések szerint nagy erejű és látványos etnikai változásnak kellett volna bekövetkeznie Maros, Hargita és Kovászna megyékben, valójában a magyar – rom án arány változásában nincs áttörés. Hangsúlyozottan csak a Székelyföldre áll mindez, a szórványokat továbbra is sújtja az asszimiláció. A tömeges román betelepülésnek és gazdasági térnyerésnek azok a városok és régiók állnak ellen, amelyekben a vállalkozá si szabadság, a beruházások és a helyi vállalkozók az országos szintet célozták meg. Nem könnyű mindezt teljesíteni például Hargita megyében, amely máskülönben nemigen versenyezhet a regáti régiókkal, s ahol mégis oly szembetűnően gyors a változás. A helyi ek beszámolnak arról, hogy Székelyudvarhelyen több szektorban máris magasabbak az árak, mint az ország harmadik legnagyobb városában, Kolozsváron. Abban, hogy a székely anyavárosba látogató magyarországi utazónak a pénzbeli kiegyenlítődés mégsem fáj, fősze repet játszik a legendás vendégszeretet és intelligencia. Az udvarhelyi Gondűző vendéglő például a legjobb budapesti kerületekben is megállná a helyét. Sőt, nem egy puccos, de lélektelen pénzmosóhelynél különb választás. A pincérek kinézetre és viselkedésr e is láthatóan szakmabeliek, az étlap bőséges és változatos, a körülmények, a kiszolgálás, a belső dekoráció minden igényt kielégít. A Gondűző kiváló példa arra, hogy a világban nyitott szemmel járó székely ember a maga környezetében is megteremti a színvo nalat. Mindez elképzelhetetlennek látszott a kilencvenes évek elején, amikor a székelyföldi gasztronómia a legtöbb helyen még a pacalleves és a miccs egyhangú kettősségét kínálta a kíváncsiaknak. Székelyföldinek lenni ma már nem regionális és néprajzi érde kesség a magyarországi utazónak, hanem egyenrangú viszony minden tekintetben. Ha csak a gazdasági hátteret tekintjük, aligha tudunk olyan árut megnevezni, amit ne kapnánk meg Hargita megyében. Ha a kultúra iránt érdeklődünk, az udvarhelyi Kossuth utcában o lyan CDt is kapunk, amelyet Budapesten csak eldugott, periférikus helyeken találunk meg. A székelyföldi fejlődést jól példázza a turizmus alakulása. Már az utazás előtt a szálláshelyek és látnivalók szinte áttekinthetetlen sokaságát találjuk a többtucatny i ezzel foglalkozó honlapon. A panziók, szállodák rugalmasak, elérhető áron és kiváló színvonalon kínálják szolgáltatásaikat. Ha az ausztriai és a szlovákiai síparadicsomokkal nem is kelhet versenyre, a MadarasiHargita mégis kiváló választás a téli sporto k szerelmeseinek. Szembetűnő a belföldi turizmus jelentős aránya is. Bár márciust írunk, a parajdi sóbányába tömött buszokkal érkeznek a román turisták, s a híres fürdőhelyen, Szovátán is szemmel láthatóan zajlik az élet. Joggal vetődhet fel: a fenti derűs helyzetkép nem homályosítjae el a kétségbevonhatatlan tényt, hogy Erdélyben is sok a szegény ember, hogy a nyugdíjak és a fizetések jóval a magyarországi alatt maradnak, s hogy a blokkházakban az élet néha éppen olyan reménytelen, mint a magyarországi la kótelepeken? Valójában létezik gond, baj arrafelé is, a modernizáció előretörésével a globalizmus térhódítása is zajlik. Az értékeket az érdekek váltják fel, és a pénz mindenhatósága olykor legyűri a szilárdnak hitt emberi és közösségi kapcsolatokat. Súlyo s gond az általánosan burjánzó korrupció, mint ahogyan a szervezett bűnözés is jelen van a Székelyföldön. Kábítószer után kutató rendőrök, leszámolás, „védelem”, prostitúció – mindezek már Erdély magyar többségű részein sem ismeretlen jelenségek. Nem hallg athatjuk el azt sem, hogy a bűnözők között magyarok és románok egyaránt találhatók, felesleges volna tehát valamifajta politikai mozgatórugókat, következtetéseket kutatni. Azért akad valami, ami nem változott. Már régebben is észrevettem, hogy a Székely hi mnuszt egészen másképp éneklik Erdélyben, mint az anyaországban. Ennek a tézisnek az igazolására idecitálom az István, a király emlékezetes csíksomlyói előadását, ahol több százezer torokból úgy zengett a közismert nemzeti imádság, hogy nemcsak Hargita meg yében, de egyszerre két fővárosban is meghallották. Harciasan szólt a Székely himnusz, úgy, ahogyan azt eredetileg is eltervezhette megkomponálója. Mostani utam alkalmával aztán Csíkszeredában magam is tanúja voltam, hogy a mindenek felett álló Sportklub – S teaua hokimérkőzésen valóságos harci induló zengett a jégcsarnokban. S miközben az ember a Székelyföld sorsáért aggódik, a jelent és a jövőt mérlegeli, mindennél
