Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-20
20 "akadályozza meg a magyarok revizionista, szeparatista és irredenta törekvéseit". Kérték a román mint hivatalos nyelv visszaál lítását a régióban, illetve hogy a miniszterelnöki és az államfői hivatalban külön államtanácsos foglalkozzék a "számbeli kisebbségek problémáival". Sürgették ugyanakkor egy hosszabb távú, munkahelyteremtő program kidolgozását hangsúlyozva, hogy az alacson y foglalkoztatottság miatt a románok elvándorlása folyamatos. A találkozó végén Ioan Solomon lapunknak elmondta, hogy a memorandumban foglaltakat még a héten a parlament elé terjesztik. December 17én népszavazást tartanak Gyergyócsomafalván a Székelyföld területi autonómiája tárgyában. A településen egy hete lakossági aláírásgyűjtést indítottak a határozattervezet kezdeményezésére, de időközben Barabás József polgármester jelezte, hogy saját nevében az önkormányzat elé terjeszti azt. Az önkormányzati képv iselők a határozatot egyhangúlag támogatták, akárcsak azt, hogy Gyergyócsomafalva csatlakozzon az RMDSZ által kezdeményezett Szövetség a Székelyföldért Egyesülethez. vissza Nem történelemcsinálás Új Magyar Szó 2006. novemb er 20. Szerző: Kis Tibor, Népszabadság Rutinmunka. A tegnapi már nem volt ünnepnap a magyarromán kapcsolatok történetében, mint egy évvel ezelőtt, a két kormány első együttes ülésekor. Az akkori lelkesedés egyébként érthető volt; más kérdés, hogy az em lített esemény már akkor is kevesekben kelthetett olyan benyomást, hogy a két ősellenfél közel került az áttöréshez kapcsolataiban. Ha valakinek netán lettek volna ilyen kósza érzetei, mára ezeken nyilván végképp túl van: Gyurcsány Ferenc és Călin PopescuTăriceanu láthatóan nem a történelemcsinálás céljából ült asztalhoz a Szépművészeti Múzeumban. Amit pedig ott elvégeztek, valójában inkább rutinmunka volt a számukra. De szerencsére ezzel tisztában is voltak. Ez ugyanis arra utal, hogy a magyarromán kap csolatokban mindkét részről a kis lépések politikája mellett kötelezik el magukat. Jobb híján persze, és teljesen praktikus megfontolásokból - de a kapcsolatrendszer múltját és mai alakulását is figyelembe véve kétségkívül ez a maximum, ami elvárható a buk aresti és a budapesti politikától. Valami ugyanis azért elindult az elmúlt években (egyáltalán nem függetlenül az uniós csatlakozási folyamattól); a közös kormányüléseken született döntéseket pedig lehet ugyan némelykor kisszerűeknek, földhöz ragadtaknak m ondani (és ezek gyakran tényleg rávilágítanak a viszony mai korlátaira is). Ugyanakkor viszont az elhatározásoknak vitathatatlanul komoly a gesztusértékük, és ez adott esetben talán még fontosabb is a tulajdonképpeni gyakorlati hozadéknál. Egyszerűen azér t, mert a magyarromán viszony szinte az ősidők óta az alapvető bizalomhiányon, gyanakváson és érdekellentéten alapul. Ezt figyelembe véve lényegében minden apróság, ami a bizalmi alapba téglaként illeszthető, feltétel nélkül üdvözlendő dolog. Úgy néz ki, ennél többet nem is nagyon akarnak belemagyarázni a dolgokba maguk az érintettek sem. Ha ez valóban így van, komoly jövője lehet az ilyen kormányzati rendezvényeknek, és az ügy nem megy el a PR felé. Az megbocsáthatatlan volna. Az talán valóban bizakodásra adhat okot, hogy a budapesti és a bukaresti kormány újabban többet beszél a máról és a holnapról, mint a tegnapról. Persze ebben a megközelítésben benne van: még mindig nem érkezett el annak az ideje, hogy erről a közös tegnapról értelmesen szót lehesse n egymással váltani. Sőt, alighanem jó darab idő (és sok egyéb mellett: még több együttes kormánytanácskozás) kell majd ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen valamikor. Előbb még annyi bizalmi tőkének kellene felhalmozódnia, hogy mindkét nemzet őszintén tudjon b eszélni e múltról; bevallja például a másikkal szemben elkövetett történelmi bűnöket. A tulajdonképpeni magyarromán történelmi megbékélés csak akkor fog elkezdődni a lényegi frontokon. Reményt adhat, hogy ez már sikerült más nemzeteknek; egyszer talán m i magyarok és románok is összeszedjük ehhez a muníciót - és főként bátorságunkat. Addig pedig örüljünk, hogy az európai intézmények soha nem látott esélyt adnak nekünk a stratégiai partnerséghez. Ahhoz, hogy egyszer végre igazán közel kerül majd egymáshoz magyar és román e "morajos, halk, halotti hangú" régióban. vissza Román SOS a Székelyföldről
