Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-25
4 Újfasiszták ellen emeltek vádat Szlovákiában − Harminchat szélsőséges magatartást tanúsító szem élyt állított elő egy Besztercebányához (Banská Bystrica) közeli faluban szombaton este a szlovák rendőrség, majd közülük tizenhét személy ellen vádat is emeltek (Vajdaságma.info) Szlovákiát nem fogják elmarasztalni az Európai Pa rlamentben - vélik Pozsonyban − Peter Šťastný szerint az EP plenáris ülésén napirendre sem kerül a szlovákmagyar viszony kérdése. Meggyőződése, hogy az ország demokratikus, s mint ilyen az emberi és kisebbségi jogokat is teljesen tiszteletben tartja (Fe lvidék.ma) SNS: Bugár Bélának távoznia kellene a parlamentből − A szlovákiai TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, Anna Belousovová (korábbi nevén Malíková) kijelentette, hogy a legközelebbi sa jtótájékoztatóikon bizonyítékokkal lépnek elő azzal kapcsolatban, hogy Bugár Béla MKPelnök Magyarországon a jelenlegi szlovák kormány felállása ellen szólt (Felvidék.ma) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Almunia eljárását kifogásol ja Becsey − Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő Joaquín Almunia pénzügyi EUbiztos eljárását kifogásolja a Gyurcsánykormánynak a konvergenciaprogrammal összefüggésben tett "politikai szívesség" miatt. Becsey kérdést is intéz majd az Európa i Bizottság tagjához (Nsz 8.o.) Az MSZP európai parlamenti delegációja bírál − „Az MSZP európai parlamenti (EP) delegációja megdöbbenéssel értesült arról, hogy Becsey Zsolt fideszes EPképviselő Joaquín Almunia pénzügyi biztosh oz intézett kérdésében kétségbe vonja az Európai Bizottság kompetenciáját” - szögezi le az a közlemény, amelyet Tabajdi Csaba, a szocialista EPdelegáció vezetője juttatott el szombaton az MTI brüsszeli irodájához. A fideszes képviselő csütörtökön jelentet te be, hogy kérdést intéz a spanyol EUbiztoshoz, Joaquín Almuniához, többek között azt kérve rajta számon, hogy miért adott a Becsey szerint szokásos 4 hónap helyett 8 hónapot a Gyurcsánykormánynak a magyar konvergenciaprogram kiegészítésére, s ezzel "p olitikai szívességet tette a kormánynak a Közösség gazdasági érdekeinek rovására?" (MTI) A clevelandi magyarok magyarázatot kértek a miniszterelnök beszédére Göncz Kingától − Az ENSZ Közgyűlés ülésszakán részt vevő Göncz Kinga clevelandi magyarok kis csoportjával találkozott a belvárosban levő Magyar Örökség Múzeumában. A legtöbb amerikai magyar azt a kérdést szegezte a miniszterasszonynak, miután elmondta 1956ot méltató beszédét: hogyan lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc elfoga dhatatlan, trágár szavakat használt beszédében. Göncz Kinga azt mondta, hogy a kormányfő beszéde egy privát találkozón hangzott el, ahol a párttársait akarta meggyőzni igazáról. Az üzenetet nem a nyilvánosságnak szánta, nem tudni, hogyan került napvilágra (MTI) Fogyóban az amerikai magyarokat összetartó közös érdeklődés − „Fogyóban van az amerikai magyarokat összetartó közös múlt és érdeklődés, de van egy olyan 30as, 40es korosztály, amelyik már nem tud magyarul, ám "magyar von zalmú", büszkén vallja magát magyar származásúnak” - mondta Szappanos István, a Clevelandi Magyar Történelmi Múzeum vezetője az MTInek. Az 56os magyarok, a Magyarországon