Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-29
12 A kommünikét megelőzően Szőke László szakállamtitkár hétfőn délelőtt a budapesti külügyminisztériumban átadta Juraj Migas budapesti szlovák nagykövetnek a magyar kormány szóbeli jegyzékét a szlovákiai magyarellenes történések kapcsán. Múlt pénteken a szlovákiai Nyitrán három ismeretlen elkövető megvert egy mag yar nemzetiségű diáklányt, szombaton Besztercebányán pedig a futballmérkőzésen "Halál a magyarokra!" feliratú transzparenst helyeztek el. Időközben Pécset egy labdarúgómeccsen "Kitartás, Felvidék!" szöveg volt olvasható a lelátón. A magyar külügyi szóv ivő hangsúlyozta: a magyar vélemény változatlanul az, hogy az ilyen szélsőséges incidensekre azonnali, egyértelmű és határozott elhatárolódásnak kell következnie a politika, a kormányok részéről. "A magyar kormány ezt megtette, a miniszterelnök és a kü lügyminiszter is, és a jövőben is megteszi. A politikusoknak felelősséggel kell viseltetniük, mintát mutatni a társadalom előtt" - szögezte le Polgár Viktor. A pozsonyi külügyi közlemény szerint Juraj Migas tájékoztatta a magyar felet arról, hogy "a sz lovák kormány és a jelentős politikai pártok, köztük a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is egyértelműen elítélték a szélsőségesség és a gyűlölködés mindazon jelenségeit, amelyek az elmúlt napokban a Szlovák és a Magyar Köztársaság területén megestek". Polgár Viktor azt mondta, Szőke László szakállamtitkár arról biztosította a szlovák nagykövetet, hogy az általa tett javaslatokat Budapest nagyon gyorsan meg fogja vizsgálni és reagálni fog azokra. "Az ilyen javaslatok azok, amelyek előreviszik az incidensek megoldásának és megelőzésének ügyét. A magyar kormánynak is lesznek olyan javaslatai, amelyek a megbékélést szolgálják" - tette hozzá a magyar szóvivő. A pozsonyi külügyi közlemény szerint Juraj Migas Budapesten megerősítette: a szlovák kormány a nyit ott kétoldalú kérdések és mechanizmusok kezelésére az alapszerződés kínálta eszközöket tartja a legalkalmasabbnak, ezért a kisebbségi és a belügyi kérdésekben illetékes vegyes bizottságok összehívását indítványozta. A nagykövet azt is javasolta, hogy a mag yar és a szlovák külügyminiszter "közös nyilatkozatban ítélje el azokat az incidenseket, amelyek a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság területén a közelmúltban megestek". vissza "Tudode, hol lakik Ján Slota?" - megv erték, mert magyarul beszélt 2006. augusztus 29. 06:30 Megvertek egy 19 éves fiatalembert a szlovákiai Diószegen (Slad kovicovo), állítása szerint azért, mert magyarul beszélt - közölték szlovák televíziók hétfőn. A rendőrség nem erősítette meg, hogy etnikai indíttatású támadás történt. Az ügyben rendbontás címén eljárás indult – jelentette hétfőn a CTK cseh hírügynökség a TA3 és az STV szlovák televíziós állomások híradása alapján. Az eset még szombaton történt. Az áldozat elmondása szerint, miután magyar nyelven elbúcsúzott barátnőjétől, hat részeg férfi odament hozzá és először sértegette, majd megtámadta. A támadók megkérdezték tőle, tudjae, hogy hol lakik Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője. vissza Magyarverés Szlovákiában: a külügy bekeményített − Budapest szerint továbbra is kormányszintű elhatárolódás szükséges Hír szerző információ 2006. augusztus 28. 20:28 A magyar külügyi államtitkár még több és határozottabb elhatárolódást kért a szlovákiai incidensek miatt berendelt pozsonyi nagykövettől - ez derült ki a mai megbeszélés után. A két külügy előtte szabályos n yilatkozatháborút folytatott arról, méltányoljae a magyar vezetés, hogy a pozsonyi kormány meg akarja fékezni a magyarellenes megnyilvánulásokat. "Nyugtázzuk, hogy a szlovák miniszterelnök vasárnap személyesen is kitért a magyar diáklány elleni nyitrai i ncidensre, ugyanakkor továbbra is arra kérjük Robert Ficót, következetesen és a lehető leghatározottabban ítéljen el minden olyan megnyilvánulást és tettet, ami a szlovákiai magyar kisebbségre nézve bántó, sértő, vagy veszélyes