Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-09
18 egyházaink imaközösségében is bizonyítsuk, mennyire fontos mindannyiunk számára az új, felnö vekvő nemzedék, az anyanyelven történő oktatás, az állami és egyházi magyar egyetem. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,67) Szervezők: Evangélikus Colegium Academicum (ECA) Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) viss za Gyergyóditró polgármestere nem áll ki a Székelyek Nagygyűlése mellett Erdély.ma [ 20060508 - 08:09:33 ] Forrás: Jánossy Alíz, Krónika Annak ellenére, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága legutóbbi sepsiszentgyörgyi tanácskozá sán arról döntött: a második nagyméretű megmozdulásukat, a Székelyek Nagygyűlését június 17én Gyergyóditróban tartják, a község polgármestere nem támogatja a rendezvényt. Annak ötlete, hogy a nagygyűlést Ditróban szervezzék meg, 2005 őszén merült fel elős zör, amikor már köztudott volt, hogy a gyergyói község önkormányzata nem vonta vissza az autonómiáról szóló referendum kiírására vonatkozó határozattervezetet, sőt fellebbezésüket a Strasbourgi Emberjogi Bíróságig vitték. Bardocz Ferenc gyergyóditrói pol gármester – aki maga is tagja az SZNTnek – elhatárolódását azzal indokolja, hogy független polgármesterként neki jó viszonyt kell fenntartania a község tanácsával és az RMDSZ területi képviseletével. „Nem gáncsoskodom, hiszen egyetértek az SZNT szándékaiv al, céljaival, de nem ebben a formában képzelem el a nagygyűlést” – mondta a polgármester. Mint hozzátette: már a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlésen – amikor a Gyergyóditró tanácsának ítélt Gábor Árondíjat átvette – elmondott köszönőbeszédében kifejte tte: ha teheti, tárgyalóasztal mellé ülteti a helyi, illetve a területi RMDSZképviselőket, az SZNT gyergyószéki képviselőit és a község önkormányzatát. „Ha sikerül közösen találnunk egy olyan megoldást, amelyet mindenki elfogad, akkor támogatom a nagygyű lést. Ha ez nem sikerül, akkor elhatárolódom a Székelyek Nagygyűlésének szervezésétől, és nem támogatom azt. Nem akarnám, hogy az legyen a végkicsengése a dolognak, hogy az önkormányzat, illetve az RMDSZ tiltakozása ellenére is nagygyűlést szerveztünk Ditr óban” – magyarázta Bardocz Ferenc. Gyergyóditró polgármestere ugyanakkor arra is kitért, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan szervezet, amely még pénzt is tud szerezni a különböző pályázatokra, és Ditró község előtt a közeljövőben óriási kihívások állnak: épül a sportcsarnok, most fogtak hozzá Gyergyóremetével és Gyergyószárheggyel a közös szennyvíztisztító megépítésének, illetve ki kell építeni az ivóvíz- és csatornahálózatot. „Mindehhez rengeteg pénz kell. Polgármesterként nekem lényeges, hogy baráti környeze tben tevékenykedjek, élvezzem a tanács, valamint az RMDSZ területi szervezetének támogatását. Nem fogok visszaélni, de élni fogok a polgármesteri hatalmammal. A nagygyűlés szervezésére megvannak a törvényes keretek, és ezeket be fogom tartani” – érvelt Bar docz, arra is utalva, hogy közterületen szervezett megmozdulásra csak a polgármesteri hivatal adhat engedélyt. Egyébként a gyergyóditrói helyi tanács legutóbbi ülésén – amelyre meghívást kapott az SZNT gyergyószéki képviselete, valamint az RMDSZ Gyergyó területi elnöke – , terítékre került a Székelyek Nagygyűlése megszervezése is, ám a jelenlévőknek nem sikerült egyezségre jutniuk. Petres Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke elmondta, a Területi Küldöttek Tanácsa még nem foglalt állást az ügyben, így csak magánvéleményként fogalmazta meg, hogy nem tartja jónak a Székelyek Nagygyűlésének megszervezését, annál is inkább, mert szerinte a nagygyűlések szervezése nem visz közelebb az autonómiatörekvések pozitív megoldásához. A többségben RMDSZtanácsosokból álló testületen belül is megoszlanak a vélemények. Márton Károly tanácsosnak tulajdonképpen formai kifogásai vannak a rendezvénnyel szemben. Mint mondta, nem ellenzi, de a