Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-07
4 - hangoztatta Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a jövő évtő l bevezetésre kerülő magyar nemzeti vízumról (MTI) A megbékélést, az európai fejlődést, az összefogást hangsúlyozták a szónokok az aradi vértanúk ünnepén − Az Aradon kivégzett egykori tábornokok emlékére az idén is két helyszínen - a vesztőhelyen és a Szabadságemlékműnek, illetve a román negyvennyolcas diadalívnek helyet adó Megbékélési Parkban - gyűlt össze sok romániai és anyaországi magyar. A vesztőhelyen a meghívottak koszorúkat helyeztek el, a beszédek pedig a délutáni ünnep ségen hangzottak el − Kovács Kálmán kommunikációs és informatikai miniszter beszédében elmondta: a magyar kormány számára egyértelmű, hogy a napjainkban kiépülő és meggyökeresedő új európai keretek mentén begyógyíthatóak és meghaladhatóak azok a sérelmek, amelyeket a történelem viharai mértek a Kárpátmedence népeire (MTI) Minivé zsugorodik a kisMÁÉRT − Szombaton Erdélyben ülésezik a határon túli magyarok fóruma − Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyve zető elnöke Tibori Szabó Zoltánnak, lapunk kolozsvári tudósítójának elmondta: az RMDSZ által szervezett marosvásárhelyi kisMÁÉRTon számos határon túli szervezet jelen lesz a Kárpátmedencéből, NyugatEurópából és a tengeren túlról is (Nsz 8.o.) Aradon is emlékeztek a 48as hősökre - Az aradi emlékműnél ezrek helyezték el az emlékezés virágait Aradon emlékeztek a kivégzett magyar tábornokokra a romániai magyar, az anyaországi, illetve a romániai politikai élet képviselői. (Reg.8. o.) „A vízum nem váltja ki a kettős állampolgárságot” - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke üdvözölte a nemzeti vízum bevezetését, mert könnyíti a magyarmagyar kapcsolatokat és a határon túli magyarok Magyarországra u tazását. Markó Béla ugyanakkor úgy vélte: ez nem váltja ki a kettős állampolgárságot. (Reg.9.o.) A bevándorlást ösztönzi a vízum? – „A Gyurcsánykormány nemzeti vízumának a bevezetése a nemzeti bezárkózást és a Magyarországra való bevándorlást szolgálja, nem pedig a határon túli magyarságra nyitott, befogadó és távlatos nemzetpolitikát” – vélte Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, az erdélyi MPSZ elnöke. (MN 9.o.) http://www.mno.hu Nem ke ll újabb magyarigazolvány - Az idei költségvetést sem teljesítette a magyar kormány, a jövő évi büdzsé határon túli magyaroknak szánt támogatását pedig 25 százalékkal csökkentené. Ezt az elégedetlenségi listát kiegészítik azok a nemzeti vízummal, illetve mikrocsippes speciális személyi igazolvánnyal kapcsolatos tervek, amelynek szükségessége kapcsán komoly kételyek merülnek fel határon túl. (Szabadság) Erdélyben a nagyszülőknek kedvez a nemzeti vízum - Az erdélyi magyarok szűk r étege előtt nyit meg új lehetőségeket az a magyar nemzeti vízum, melyet Magyarország 2006. január 1jétől készül bevezetni. Avarkeszi Dezső, a határon túliakat érintő jogszabályok kidolgozásában illetékes kormánymegbízott a Krónikának elmondta, a vízumtípu st Erdélyben elsősorban azoknak érdemes igényelniük, akik valamilyen ok folytán huzamosabb ideig tartózkodnának Magyarországon. Ilyenek lehetnek például a