Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-31
8 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) döntése szerint még az idén el kell indítani a Koszovó jövőbeni státusát rendező folyamatot. Az ENSZfőtitkár különmegbízottját még nem nevezték ki, de szinte biztos, hogy Martti Ahtisaari volt finn elnök – 1999ben a NATO és Milosevic jugoszláv elnök között is közvetített már – lesz az, aki a tárgyalások els ő szakaszában Belgrád, Pristina és a rendezésben közvetlenül részt vevő hatalmak fővárosai között ingázik. A jelek szerint a nemzetközi közösség nem akarja a kérdést a végtelenségig nyitva hagyni: nagyjából egy év alatt el kell majd dönteni, hogy mi lesz a – jelenleg Szerbia és Montenegró Államközösség részének tekintett – valamikori szerbiai tartomány sorsa. A függetlenségen kívül ugyan mi lehetne? Koszovóban a szerb állami jelenlét 1999 nyara óta nem létezik. A tartományban a NATO békefenntartói (KFOR) á llomásoznak, és ENSZigazgatása, az UNMIK fokozatosan adja át ingerenciáit a belgrádi kormányzattól függetlenül működő koszovói kormánynak és törvényhozásnak. Koszovónak saját vámrendszere van, a privatizációja független Szerbiától, utcáin koszovói – szerb és albán – rendőrök járőröznek, a laktanyákban pedig a koszovói (albán) hadsereg magja gyakorlatozik. Fizetőeszköze az euró, a szerbiai dinárt csupán Kosovska Mitrovica északi részén lehet használni, ahol csak azért nincsenek albánok, mert a helyi szerbek és a nemzetközi rendőrikatonai erők nem engedik őket. Azaz: a szerb állam nem tudja megvédeni sem a tömbben élő, sem az enklávékban rettegő koszovói szerb kisebbséget; Szerbia kormányfője vagy elnöke pedig nem önállóan dönt arról, mikor utazik a helyszín re. Miről beszélünk tehát? Koszovó de facto független, és nehéz elképzelni, hogy bárki képes lenne visszatuszkolni Szerbiába. Ettől még Belgrád lehet más véleményen. Koszovó Szerbia része, "ez így volt, és ennek így kell maradni", mondta Vojislav Kostunic a az ENSZ BT ülésén. A szerbiai kormányfő kész a koszovói kérdést úgy megoldani, ahogyan "a hasonló kérdéseket a demokratikus európai államokban megoldották", és autonómiát ajánlott a tartománynak. Ajánlata nem volt váratlan: a belgrádi politikusok hónapok óta beszélnek arról, hogy Koszovónak "az autonómiánál többet, a függetlenségnél kevesebbet" szánnak. Csupán az a baj, hogy az ajánlat vagy húsz évet késett. Azt sem lesz könnyű elmagyarázni, miért akarna épeszű szerb politikus megtartani egy gyakorlatila g kizárólag albánok lakta területet. Szerbia már megpróbálta rendőrikatonai erővel megzabolázni a tartományt – bele is rokkant. Ha a retorikáról lehámozzuk a mítoszt, akkor nagyjából egyetlen lényeges szerb érdeket találunk Koszovóban: a még ott élő szerb kisebbség védelmét (a műemlékeket nem sorolom ide: a szerb államiság hagyatékáról a tartomány elszakadása után Koszovó lesz kénytelen gondoskodni). Ám a politikában irracionalitás is akad: ezért nem mondhat le Belgrád Koszovóról. Akkor sem, ha Koszovót e lveszítette. Miként lehet erről meggyőzni Szerbiát? Sehogy. Szerbia ugyanis csak egyet tehet: lassíthatja a folyamatot, ameddig tudja – majd hagyja, hogy döntsenek a nagyhatalmak (mint eddig mindig). Az eredményt pedig nem ismeri el, hanem hagyja, hogy azt akarata ellenére végrehajtsák. Így kiszabadulhat a bénultságból, másokat okolva az eseményekért. Szerbiában hajlamosak a folyamatot úgy felfogni, hogy Milosevic politikája miatt büntetik őket. Tévedés: ez nem büntetés, hanem következmény. Az előző idősza k téves politikájának következménye, és nem lehet úgy tenni, mint ha a rezsimváltás kitörölte volna Szerbia történelmét. A nemzetközi közösség valószínűleg ezért adta fel korábbi elveit, és már nem akarja megvárni a helyzet rendeződését a tárgyalások megke zdése előtt: ebből is következik, hogy nem Koszovó leendő függetlensége a kérdés, hanem az, miként következzék be. A tartomány valószínűleg lépcsőzetesen, több állomás beiktatásával lesz független. Nem hiszem, hogy Belgrád képes lenne megakadályozni az el szakadást, mint ahogy szerintem nem is akarja: ettől a ballaszttól meg kell szabadulnia. Ám mivel nem tudja kiszámítani a belpolitikai következményeket, a szerb politika igyekszik majd elszabotálni a realitás beismerését. Ami azonban nem jelenti azt, hogy kész lenne szembemenni a valósággal. Nagy különbség. Makai József főmunkatárs vissza Nem akarták elfogni Karadzsicsot? Népszava, 2005. október 31. Richard Holbrooke, Washington egykori balkáni békealkusza a boszniai háb orút lezáró daytoni egyezmény egyik hiányosságának tartja, hogy nem hajtották végre maradéktalanul, legfőbbképpen azért, mert a NATO nem akarta elfogni a népirtással vádolt volt boszniai szerb elnököt, Radovan Karadzsicsot. Egy amerikai tengernagy megtagad ta az elfogási parancsot 1996ban, amikor Karadzsics zöld Mercédeszével parkolt a palei irodája előtt. Holbrooke a daytoni megállapodás tizedik évfordulójának alkalmából nyilatkozott a Dnevni Avaz című szarajevói napilapnak. Az interjúban közölte: Bill Cli nton parancsmegtagadásnak minősítette a tengernagy tettét. (MTI) vissza
