Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-07
18 Gyurcsány Ferenc tárgyalt Bill Fristtel, a szenátus republikánus párti frakciójának a vezetőjével és Dennis Hastert republikánus párti képviselőházi elnökkel is. Ezeket a találkozók at a sajtónyilvánosság kizárásával tartották meg. Az MTI információi szerint a felek nyugtázták a kiegyensúlyozott jó kétoldalú, partneri, szövetségi kapcsolatot. A kormányfő valamennyi tárgyaló partnerének felvetette a vízummentesség kérdését. J uhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtökön a Pentagonban találkozott Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel, akivel a két ország között katonai kapcsolatokat és az együttműködés kérdéseit vitatták meg. Simonyi András nagykövet este vacsorát adott a ko rmányfő tiszteletére, amelyen részt vett mások mellett Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter, és Peter Pace, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke. A kormányfő felesége, Dobrev Klára és az amerikai elnök felesége, Laura Bush csütörtökön Nancy Goodman Brinker volt magyarországi nagykövet ebédvendége volt. A hölgyprogram keretében mindhárman ellátogattak a Marthe,s table (Márta asztala) nevű jótékonysági intézménybe, amely elesettek, hajléktalanok megsegítésével foglalkozik. George Bush ame rikai elnök és Gyurcsány Ferenc a pénteki nap folyamán találkozik. vissza Polgári körösök a Broadwayn Gyurcsány Ferenc találkozott Condoleezza Riceszal, ma a Fehér Házba várják Népszabadság • Horváth Gábor Washington i tudósítónktól • 2005. október 7. A kormányfő tegnap Condoleezza Rice külügyminiszterrel és az amerikai kongresszus vezetőivel tárgyalt, ma a Fehér Ház vendége lesz. A polgári körök ellentüntetést szerveztek a Broadwayn. Gyurcsány Ferenc minisztereln ök tegnap Washingtonban találkozott az amerikai külügyi tárca vezetőjével, Condoleezza Riceszal. A külügyminisztériumnak a főváros Foggy Bottom negyedében lévő épületében nem sokkal lapzártánk előtt sorra került eszmecseréről sem a magyar, sem az amerikai fél nem nyilatkozott - ezt a fogadó ország protokollja írja így elő, mivel a kormányfőt ma a Fehér Házban fogadja George W. Bush elnök. Gyurcsány Ferenc a találkozó előtt Tom Lantos képviselővel, a képviselőház külügyi bizottságának rangidős demokrata pár ti tagjával ebédelt, és a Capitolium épületében megkoszorúzta Kossuth Lajos, illetve Raoul Wallenberg szobrát. A magyar idő szerint már a késő éjszakai órákba nyúló tegnapi program része volt még egyegy találkozó Dennis Hasterttel, a képviselőház elnöké vel, illetve Bill Fristtel, a szenátus republikánus többségi frakcióvezetőjével. Ezt követően a miniszterelnök a transzatlanti kapcsolatokhoz nyújtott magyar hozzájárulásról tartott előadást a George Washington Egyetemen. Gyurcsány Ferenc tegnap délelőtt utazott át New Yorkból Washingtonba, miután reggel a rendkívül tekintélyes Külpolitikai Tanács vendége volt. A miniszterelnök szerda délután - hazai idő szerint csütörtökre virradóra - a New Yorki Yale Clubban a Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitü ntetést adta át Lax Péter matematikusnak, illetve a Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét George Kendall pénzügyi tanácsadónak és a mesterséges intelligencia kutatásában kiemelkedő érdemeket szerzett Vásárhelyi Miklós egyetemi tanárnak. A hallgatóságnak az Egyesült Államok budapesti nagykövete, George Herbert Walker által bemutatott kormányfő rövid beszédében azt mondta, azért jött Amerikába, hogy megerősítse a két ország által vallott értékek azonosságát. A kitüntetett tudósokat az utat mutató csillagokn ak nevezte, amelyeket az ország követni szeretne. A miniszterelnök ezt követően megnyitotta a New Yorki Magyar Kulturális Intézet új helyiségét. Az eseményt magyar tüntetők mintegy 3040 fős csoportja igyekezett megzavarni. A környezetvédőként ismertté vált Lipták Béla és a New Yorki "polgári kör" által mozgósított tiltakozók a Broadway járdája mentén, a városi rendőrség által elkerített és biztosított helyen várta Gyurcsány Ferencet. A kézzel írt, részben magyar, részben angol transzparensek egy része a romániai magyarság autonómiáját, illetve a magyar állampolgárság minden magyarra való kiterjesztését követelte, más részük azonban súlyosan gyalázkodó volt. Az utóbbira példa a "Fleto Fletovics, bolsevik áruló vagy", a "Tolvajbanda, elég volt! Apró Dobr ev Gyurcsány liberálbolsevik maffia!", illetve a "Gyurcsány és szocialista szabad demokrata, exkommunista kormánya szándékosan okoz kárt" felirat. Az utóbbit mellesleg kifejezetten rossz angolsággal fogalmazták. A furcsaságokhoz hozzászokott New Yorki jár ókelők legjobban talán azon csodálkoztak, hogy az egyik plakát szerint a magyar kormány az idegen rablótőke bérence lenne.